2011/12/29

Így telt 2011

Nekem mindig nagyon fontos, hogy milyen visszajelzéseket kapok tőletek Szeretem a kommentjeiteket, akkor is, ha más véleményen vagytok, mint én!
A tőletek jött visszajelzések alapján, úgy látom, hogy akik engem olvasnak, érdeklődnek a lakberendezés iránt, szeretik a különleges dolgokat és nem áll tőlük távol az újrahasznosítás.
Fogékonyak az újra, és nem riadnak vissza egy kis kétkezi munkától sem.
Jól látom?


Év végi visszatekintésként, készítettem egy összeállítást az elmúlt év számotokra és számomra is érdekes alkotásaiból, havi lebontásban.
Lássuk, mit műveltem ebben az évben:

Január

Épphogy beköltöztünk a Kicsi Házba. A totális káosz közepette, ebben a hónapban főleg a fényforrások kialakításával foglalkoztam. A Gömblámpa-videót eddig 3451-en néztétek meg a youtube-on.







Február

Karácsonyi ajándéknak szántam, de alaposan elcsúsztam vele és így februárban kapták kézhez a fiúk életük első játékkonyháját. Ez a konyha jó példa arra, hogy minden jó valamire ;-)

 

Március

Ne dobd ki, gondold újra! Ez talán a blog mottója is lehetne, ha nem lenne ennél jobb az Oscar Wild idézet ;-)  Kárpitos tanulmányaim első manifesztációjaként, ez a kis székecske kapott egy lehetőséget az élettől....izé, tőlem. Itt megnézhetitek, milyen volt a kicsike.


Április

2011 az újrahasznosítás és a DIY népszerűségének éve volt. A blogom is akkor lett hirtelen népszerű, amikor a házunk felújítása elérkezett a lakberendezés fázisába. Azt akartam megmutatni, hogy egy kis leleményességgel meg saját kezű munkával is lehet különleges, egyedi hangulatú bútorokat készíteni. A Béna Dobozok így alakultak át sokfiókos lerakóasztalkává.



Május

A legjobb ötlet a legegyszerűbb ötlet! Végy egy kaspót, fordítsd meg. Violá, kész is a design-csipke lámpa á la Kicsi Ház. Ez a lámpa hatalmas nemzetközi hírnévnek örvendett, a legtöbb külföldi látogatót hozva, és idén a harmadik legolvasottabb posztom volt.


Június

Az év sztárja. A nagyi kredence gyerekszoba-bútorként újraélesztve, magasan a legnagyobb érdeklődést keltette idén, mégpedig úgy, hogy ez a munkám nem jelent meg semmilyen külföldi blogon. No persze, érthető: ez a kredenc a magyar valóság része, és szerintem, nincs annál klasszabb, mint amikor a múltat építjük be a jelenbe.


Július
Júliusban nyaraltam-pihentem, de azért összedobtam egy rózsás asztalkát, hozzá való székkel. Ez már kimondottan a Boho Home webshopba készült, apám régi íróasztalából. 


 Ebben a hónapban egy csipkés asztalkát is készítettem, aminek a videóját megnézhetitek itt

Augusztus

"Gombold újra" divat a magyar elnevezésű rendezvény ihlette meg augusztusi projektemet. Mondhatnám úgy is: Szegeld újra-divat a magyar! A nemzeti értékeink újra felfedezése támogatásra érdemes ügy. Ezért szegeltem matyó mintát egy jellegtelen, retró bútorra. A legtöbben ezt a munkámat mentették el virtuális inspirációs albumukba a Pinteresten, a blogposzt olvasottsági ranglétrán pedig a második helyen végzett.


Nem hagyhatom ki az augusztusi listából Rozika Szobáját, hiszen ez az átalakítás volt az, amire idén a legtöbb komment érkezett, összesen 51, és ez volt az a poszt, amire talán a legtöbb kritikát is kaptam. 


Amit tudnotok kell, hogy Rozika imádja ezt a szobát, és minden este elmondja, hogy angyalok készítették neki. Ennél több pedig nekem nem is kell...Nézzétek meg, hogyan és milyen "hozott anyagból" készült három nap alatt:



Szeptember 

Szeptemberben lett kész ez a kanapé, ami az év leghosszabb projektje címet is viselhetné, mert szegény, áprilistól várta, hogy hozzákezdjek. Ez volt az a munka, aminél nem tudtam, hogy sikerrel járok-e. Mert túl nagy fának tűnt, nekem meg kicsi a fejszém. Ugyanakkor, erre vagyok a legbüszkébb, egyrészt, mert tüzifából készítettem egy igazán nőies darabot, másrészt, mert végül mégis sikerült befejeznem. Ebben a szalonban személyesen is megnézhetitek!



 Október

 Második legnépszerűbb nemzetközi munkám.Bár nemrég készült, az idei év negyedik legolvasottabb posztja. Játékkonyha, férfi segítség nélkül. Kicsi, praktikus, egyszerű. Kell ennél több? Ki vágott bele az elkészítésébe?



November

Novemberben elhavazódtam. Karácsonyoztunk egész hónapban. Ez volt DIY szempontból az év legsötétebb hónapja, hiszen otthonra nem készült semmi. A lakás úszott, a gyerekek hiányoltak. De elkészült egy karácsonyi anyag az Éva Magazin decemberi számába és egy ünnepi dekoráció a Gerbeaud cukrászdába.


December

Zűrzavaros egy hónap. Kapkodós-sietős-túlterhelt. Ugyanakkor elbújós-szerelmes-békés. Fura. A decemberben azt szeretem legjobban, hogy vége az évnek. Lehet tervezni a következőt! Lehet bízni, reménykedni, hinni. 
A decemberi DIY munkám abszolút hálószobai projekt , hosszú téli estékre. Csináljátok meg! 


Hát így telt az év. Jövőre összekapom magam és nem fogom úgy elhanyagolni a blogot, mint az elmúlt két hónapban. Lesz sok bútorátalakítás, kárpitozás, lesz sok ötlet és lesz sok okos tipp.
Ez lesz az én év eleji fogadalmam. 
A tiétek mi?

12 megjegyzés:

gloria írta...

Olyan nagyon inspiráló vagy, hogy megörvendeztettem a családot ama ötletemmel, hogy amint jön a jó idő, belefogunk a felújításba. A srácok nagyon lelkesek, mert már kinőtték a Micimackós filinget!
Mindenképp tovább olvasom a régi és új posztjaidat, mert magam is a fantáziámra és két kezemre támaszkodom.
Az én kedvencem a türkizes íróasztal projekt!
Nagyon szép, sikeres 2012-t kívánok!
Glória

Szlivka írta...

Te vagy a Legjobb:-) Gratulálok a nagyon sok szép munkához, és köszönöm, hogy mindezt láthatom és olvashatom!

GloriArt írta...

Szia!Amikor megtaláltam a blogodat-valamikor február,márciusban-egyből végig olvastam az elejétől kezdve,annyira tetszett!Most is mindig várom,milyen újítással ajándékozol meg minket!Imádom!
Sikeres,boldog új esztendőt Neked(és családodnak)!Nagyon várom a folytatást!:)
Üdv!Glória

Gigike írta...

További sok szép örömet okozó munkát kívánok..így örömet okozol nekünk is! B.Ú.É.K. !!

Ildi írta...

Közelgő költözésünk kapcsán azzal ijesztgetem a férjemet, hogy nemcsak a fürdőszoba polcot fogom fehérre kenni, hanem még az ágyat, meg a tükörkereteket is... Nagyon örül neki, de mindent rád fogtam :-), köszi a sok ötletet! És hajrá, hajrá!

cottage írta...

És a Népszabadság is írt rólad!:)
Néha elgondokoztam, hogy ki is vagy te, milyen háttérrel, mi a munkád stb... Sport múltra nem gondoltam, de így még jobban érthető a kitartásod.:))))

Sok sikert!

Szentgyörgyi Kata írta...

Glória, a dínós íróasztal nekem is kedvencem: -) majd küldj képeket az átalakításról! Ildi, nyugodtan kenj rám mindent :-)))
Köszönöm a kedves sorokat!

Ariaden írta...

Szia! Én pont festésre váró tetőtér szakaszban bukkantam Rád, szóval épp a héten fogom megrendelni álmaim reményeim szerint királykék tapétáját az ágyunk mögé. De ha még most dobsz nekem festékes ötletet, még nyitott vagyok arra is! :D És a fenti kis fürdőszoba színeit is itt láttam azt hiszem először. Amúgy folyamatosan készülök mindenfélére, hátra van két gyerekszoba és egy konyha. :D Szóval sok posztos új évet kívánok Neked!

BeatrixEva írta...

Szep estet! Gratulalok a blogodhoz, nagyon tetszenek az otleteid, a Gömblámpa a kedvencem, par napja talaltam ra a vidora es azonnal elkeszitettem. Eleg jol sikerult igy elso nekifutasra, az egyetlen gondom az, hogy a kemenyito latszik par helyen... erre keresek most megoldast, hogyan tuntethetnem el... Imadom a blogodat! Udv, Beatrix :)

Mesi írta...

Szia. Én is láttam a fonalgömb-lámpa videóját, de el vagyok keseredve. Háromszor kezdtem el, és hiába a keményítő nem lett elég kemény a fonal, összeesett.! Mit csinálok rosszul?Nem értem.. :( Elég sűrűre kevertem a keményítőt...ennél sűrűbbre már nem lehet mert akkor por marad...Tudnád pontosítani a keverési arányt vagy a keményítő típusát? köszönöm

Szentgyörgyi Kata írta...

Mesi, volt már ás is, akinek hasonló problémája volt. Én azt gondolom, a fonal minősége is számít. Minél szintetikusabb, annál kevésbé szívja magába a keményítős egyveleget.

jolánka írta...

A lámpát harminc éve egy barkácsújságból elkészítettem, igaz akkor spárgából készült és strandlabdára tekertem fel, így le tudtam ereszteni a labdát, és nem kellett kidobni. Ragasztó gyanánt nem keményítőt, hanem tapétaragasztót használtam, rövid idő alatt beszívja a spárga a ragasztót, és az izzó betekerésének még a készítéskor hagytam lyukat, így nem kellett száradás után vágni. Lehet, hogy újra belefogok..? Jó munkát, sok sikert Neked!

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips