Olvasói munkák: rast hack és dédi szekrényének újjászületése

Kezdjük az évet két nagyon jó olvasói munkával!
Az elsőt meglepő módon egy férfi olvasóm küldte.
Gergő, újdonsült férj és tudta, hogyan kedveskedjen a feleségének.
Ezúton is gratulálok neki (nekik)!
Külön öröm, hogy nem csak nőket inspirál a blogom.
A férfi olvasóknak pedig üzenem, hogy nincs annál vonzóbb, amikor egy férfi BÁRMIT meg tud csinálni, amire a felesége csak vágyik :-)
Gergőéket megihlették az Ikea Rast hack-es posztjaim (ITT és ITT) és elkészítették saját változatukat.

 Gergő szerint még kell rá egy kis festés, de szerintem már így is gyönyörű! Újabb példája annak, hogy a díszlécek bizony új külsőt tudnak adni bárminek.
Gergő pedig már egy újabb darabon dolgozik! Éljen, éljen :-)

A második alkotást Ildikó küldte, ő részletesen dokumentálta is az alkotás folyamatát. A dédi szekrényét pofozta ki ügyesen és készített belőle egy bájos darabot. Így szól a levele:

"Inspiráció, lendület, bátorság. Ezt adta nekem a blogod az elmúlt évben, melynek gyümölcseként végre én is belevágtam egy szekrény felújításába. Az első lökést még a régi Kicsiházban, a fiúknak készített zöld csíkos szekrényed adta, és akkor döbbentem rá, mennyi mindent lehet kihozni egy régi bútordarabból is. (ERRŐL van szó)
Hasonló jellegű bútorunk nekünk is volt, kedvet kaptam a tuninghoz.

A dédi szekrénye, előtte

Adva volt egy kb. 100 éves ruhásszekrény, amit a férjem örökölt a dédmamájától. Lecsiszoltam, kigletteltem a hibákat, lekezeltem szúölővel. Kikevertettem Tikkurilából egy kissé provánszi hangulatú kékes-zöldes színt, mely azóta a kedvencem lett. Lefestettem és tanakodtam magamban, mi legyen még rajta. Tapétázzam? Modernizáljam? Végül úgy döntöttem, hű maradok a bútor gyökereihez és a sajátjainkhoz. Ez a szekrény Kalocsa környékéről származik, mi is arrafelé lakunk. Nagymamám rengeteget hímzett, kalocsai motívumokat használt. Ekkor olvastam a hímzett bútorodról, melyet szalaggal díszítettél. Én meg úgy gondoltam, kihímzem ezt a szekrényt, de festéssel.

A kalocsai mintára nagyon jellemzőek az élénk színek, és a kötött színkombináció, ezt azonban nem annyira ismertem, meg nem is szerettem volna túl tarkára, ezért a fehér akrilfesték mellett döntöttem. Megnéztem nagymamám régi mintáit, és a neten is találtam motívumokat, ezeket felhasználva festettem meg a mintákat. Először zsírpapírra, majd indigóval ráírtam a fára, kifestettem, és a száradás után leradíroztam a segédvonalakat.

A két ajtón lévő minta egyben a saját családunkat is szimbolizálja – virágnyelven. A szíveket azért rajzoltam, mert egy Bibliai idézetet juttat eszembe: Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! (Péld 4,23) A madarak minket ábrázolnak a férjemmel, a nagy virágok a már meglévő és még vágyott gyerekeinket. Így lett a szekrény családunk jellemzőit összefoglaló szimbólummá – amellett, hogy nagyon jól mutat a nappalinkban.

Mellé két régi ikeás fotelt festettem át ugyanolyan színűre. A huzatukat pedig szintén ikeás anyagból varrtam meg. Bár száz év választja el a két bútordarabot, mégis harmonizálnak színüknél fogva, valamint mindkettő virág-madár motívumokat ábrázol a maga stílusában. Mondhatni madarat tolláról, bútort madaráról….

Köszönöm az ötleteket, inspirációkat! További sikeres tervezgetést, szépítgetést, álom-építést kívánok Neked az új évben is!

Szeretettel: Ildikó"

Nektek is van elkészült bútorotok, otthondekorációtok, újonnan felújított szobátok amit megosztanátok? Küldjetek fotót a kicsihaz@gmail.com email címre és ha tetszik amit látok, felkerül a munkátok a blogra!

Hogyan öregítsünk fát?

Még mindig sokan találtok meg az antikolás keresőszóval.
Érdekes, mert én meg eléggé hanyagoltam mostanában ezt a technikát.
Az igazság az, hogy szívesebben festek színes bútorokat, mint antikolok bármit.
De most mégis megtettem.
Méghozzá fenyőfát antikoltam.
Megpróbáltam natúr fenyő deszkákból régi uszadékfát varázsolni.
 Csak mert úgy alakult, hogy ennek a bútornak szüksége volt rá:

Ez egy ónémet asztalka, eléggé vacak állapotban.
 Szerkezetileg ép volt, de rengeteg, tényleg rengeteg repedéssel a lábain. Kb három éve van nálam és mindig tervezgettem, hogy ez lesz egyszer az íróasztalom, de aztán másképpen alakult.
Vacak egy meló, mert a csavart mintát csak kézzel lehet lecsiszolni, a repedéseket meg egyenként ki kell tapaszolni. Olyan mély repedések voltak a lábában (nem is értem, hogy a fotón hogy nem látszik) hogy ehhez már nem fatapaszt, hanem Body Fine névre hallgató két komponensű erős kittet használtam a megszokott fatapasz helyett. (autók javításánál használják, de nekünk is jó ám!)

Sok- sok munkaóra és sok sok tapasztás után, kapott egy meleg, barnásszürke színt, pont ugyanolyat, amilyen a lépcsőnk színe.
Mmmmmm, beleharapnék, olyan finom!

A teteje soha nem volt jó ennek az asztalnak, meg volt egy olyan gondolatom is, hogy talán jobb lenne, ha hosszabb asztallapot használnék, mint ami eredetileg rajta volt.
Plusz, akartam valami kontrasztot ennek az elegáns lábnak és a finom színnek.

Így vettem gyalult natúr fenyő deszkát a faáruházban, levágattam méretre (minek csináljam ezt is én???) és hazavittem. Itthon elkezdtem a fa "öregítését".
Sokat olvastam a témában, így elméletben már jó voltam, ráadásul valami hasonlót csináltam is már, amikor a saját padlónkat antikoltam a Kicsi Házban. (részletek ITT)
Most egy kicsit mást akartam, valami természetesebbet, hihetőbbet.
Ezért először bekentem a deszkákat ecettel.
Igen, ecettel. Ne kérdezzétek miért. Csak. Próbáljátok ki!
Aztán jöhetett a pác. Az ecet és a pác azonnal kölcsönhatásba lépett egymással és furcsán darabossá, illetve egyenetlenné tette a festést, ami itt-ott besűrűsödött és jobban fogott, máshol meg alig. De nekem pont ezt kellett!
Nem egy sötétre pácolt asztallapot akartam, hanem egy asztallapot, ami majdnem úgy néz ki, mintha százéves öreg fából lenne.

Vártam, hogy megszáradjon az első réteg pác, majd felvittem egy második réteget, de csak finoman húzkodva az ecsetet de nem elterítve a festéket egy picikét más árnyalatú lazúrral.

Így néz ki a vékonylazúr, ha kölcsönhatásba lép az ecettel.

Ezután egy kicsit megcsiszoltam a deszkákat, majd kikevertem egy kellemes, az asztal lábához hasonlító színt akrilfestékből. Ezt tovább hígítottam egy kis vízzel, majd az ecsetet épphogy belemártva az elegybe, felvittem a szürke festéket a lepácolt fára. És azon nyomban, szálirányban töröltem is le egy ronggyal!

Így éppen hogy csak megfogta a szürke szín a fát. Ezt hívják greywash technikának, ha fehérrel csináltam volna, akkor whitewash-nak.
Kezdett alakulni a dolog.
Utolsó  lépésként még egy kis lazúrt kentem rá finoman, szintén elmaszatolva, végül lakkoztam az egészet a tartósság érdekében. Az asztallaphoz a deszkákat egymáshoz rögzítettem, méghozzá egy keresztben elhelyezett deszka segítségével. Először előfúrtam a csavarok helyét, amihez olyan vastag fúrószálat használtam, amilyen vastag a csavar. Az előfúrás segít, hogy egyenesen menjen be a csavar a helyére, és garantáltan nem reped meg a puha deszka. Az így kapott lapot pedig felragasztottam az asztalra és egy pár éjszakát kötött nehezék alatt.

A végeredmény pedig az lett, amit akartam: öreg, használt, bontott deszka, elegáns, finom vonalú lábbal.
Nektek bejön?

Mivel a bútorok megszaporodtak a garázsomban, sajnos lesz néhány darab, amit el kell adnom. Többek között ezt az asztalt és a fotón látható széket, amiből van még három darab. Hamarosan felteszem őket a Facebook-ra árakkal együtt!


U.I: ha szeretnétek,  részletesen leírom, hogyan kell pácolni helyesen! Leírjam?

"after" fotók: Balogh Orsi

UPDATE: Az asztal eladó!  (leáraztam) Részletek ITT.

Selyemszalaggal hímzett bútor

Egy ideje foglalkoztatnak az alternatív bútordekorálási módok.
Mint például a hímzés.
Pár éve már "hímeztem" bútort, igaz nem a szó klasszikus értelmében, de azóta azon törtem a fejem, hogy egyszer meg kellene próbálni igaziból is.
Elméletben többször is lejátszottam, hogy nem lehet az olyan bonyolult, kellenek lyukak a mintához, és kell valamilyen hímzőfonál, megfelelő vastagságban.
Azzal is eljátszottam gondolatban, hogy mennyiféle lehetőséget ad a minta, a lyuk és a fonal vastagsága.
Sőt, láttam is már ilyen munkát, egyszóval teljesen valószínű volt, hogy az elmélet a gyakorlatban is működik.
A múltkor bemutatott Ikea komód sorsa nálam egyértelmű volt : az egyszerű, sima felület, ugyanakkor modern forma nagyon is adta magát a hímzéshez.
Az is előny volt, hogy laminált bútor lévén, a gyenge anyagot könnyű megfúrni.
És amikor megláttam az új-zélandi művész,  Jane Denton textilmunkáit, már tudtam hogy lemásolom az én bútoromra.
Jó volt a közös ötletelés, sok érdekes elképzelést olvashattunk melyek közül nekem Román Kataliné tetszett a legjobban, főként azért, mert ehhez a modern és egyáltalán nem kecses bútorhoz az ő tervét éreztem a leginkább illőnek. Kati, jelentkezz a Living etc-ért!

És most nézzétek, én mi volt az én tervem ezzel a bútorral.

A komódot elég rossz állapotban hoztam el az Ikea Fynd részlegéről, (máskor is tettem már ilyet, erről bővebben ITT) ezért először javítottam a hibákat.
Ezután kivételesen  Trinát Unitop alapozót használtam a laminált felületre. (ITT olvashattok részletesen a laminált bútor festésről)
 Ez a festék is egy tapadó alapozó, olyan, mint az általam sokat használt Tikkurila Otex, de vizes bázisú. Mivel hideg is van, haladni is akartam, így most az Unitop mellett döntöttem.
Ezután kifestettem a belsejét egy gyönyörű, meleg sárgával mert mindig belülről kezdjük a festést!
Külső színnek a fehér mellett döntöttem, mert úgy gondoltam, hogy a színes hímzéshez kell egy natúr, visszafogott alap. Fedőfestéknek a Trinát vizes bázisú, selyemfényű zománcát használtam.

Miután mindent lefestettem, nekiláttam a minta kimérésének és felrajzolásának. A minta mentén pedig, egy 3mm-es fafúró szállal elkezdtem kifúrni a hímzéshez szükséges lyukakat.
Az első fúrás után rájöttem, hogy nagy hiba volt, hogy az elméletet nem próbáltam ki a gyakorlatban legalább egy darab fán, mielőtt élesben kipróbálom.
Mert a furatnyom elcsúfítja a festést és ezért tök egyértelmű volt, hogy ha elkészül az összes furat, le kell csiszolnom az egészet és újra kell festenem.

Miután újrafestettem az ajtókat, nekiláttam a "hímzésnek". Most ehhez a munkához színes, vékony selyemszalagokat választottam.

Kárpitostűvel hímeztem, mert annak elég vastag volt a lyuka, hogy beleférjen a szalag. Jó kis pepecs munka volt ez! Egy ajtó hímzése kb négy óra hossza! Még szerencse, hogy volt segítségem, Zokni az új családtag személyében :-)
Tehát egy darabig fűztem és döftem, húztam és döftem és húztam, cicát simogattam, míg végül ide jutottam:

Érdemes a szálakat hosszúra hagyni, hogy a végén legyen elég hosszú ahhoz, hogy könnyedén elcsomózzuk a szálakat, hogy ne lehessen kihúzni őket, no meg hogy jó feszesre húzzuk a szalagokat a végén.
Legvégül, hogy a mű teljes legyen, sárgára festett bútorgombokat és fehérre festett, modern vonalú bútorlábakat szereltem fel rá, így megemelve pont úgy változtatva meg az arányait, hogy az előnyére váljon.

Az Ikea komód így lefestve, lábakra emelve és kihímezve már egészen máshogy néz ki, mint ahogy hozzám került.(de nem magamnak készítettem. hogy kinek, hamarosan kiderül....!)

Mit szóltok hozzá? Love or hate?

Ha tetszik, az alábbi linkekre kattintva nézzétek meg a többi Ikea hacket is amiket én készítettem:

- komódból kialakított mosdópult
- dobozokból bútor
-kaspóból lámpa
- tütü lámpa
- székből játékkonyha
- dupla rast hack
- egyperces Ikea hack
- tuning Billy
-MCM Expedit 

Még több trükköt szeretnétek ellesni?
Az októberi workshopra van még két szabad hely!

"after" fotók: Balogh Orsi

Láb fétis

A workshopokon mindig elmondom, hogy mennyire fontos látni azt, amikor egy bútor olyan állapotban van, olyan sérülései vannak, hogy bármilyen olcsón szereztük is meg, nem érdemes költeni rá.
Mondok egy példát: ha van a Vaterán egy éjjeliszekrény 3000 Ft-ért, de a furnérozása több helyen már lejött vagy felpúposodott, a tetején nagy sérülések vannak, a fiókja akad és a zsanérjai lógnak, akkor nagy valószínűséggel olyan irdatlan mennyiségű munkát veszünk a nyakunkba, hogy soha nem érünk a végére.


Ugyanakkor, 5000 Ft-ért már lehet, hogy vehetünk egy sokkal jobb állapotút, egy olyat, amin már valóban lehet jól dolgozni, szépet alkotni.
Kivételek persze vannak, főleg ha örökségről, vagy személyes ragaszkodásunk tárgyáról van szó, amihez érzelmileg kötődünk. De a lényeg, hogy amennyire lehet, mérlegeljünk! Megéri az extra munkát  (és időt és pénzt) a gyatra állapotú bútorunk, vagy keresgéljünk jobb/szebb/ kevésbé leharcolt darab után.

Én a legutóbb egy retró asztalkába csúsztam bele, ezzel kapcsolatban kérdeztem is a véleményeteket. Pont az a vétel, ami 500 Ft-ért olcsó volt, ellenben sok munkával tudnám csak szépen felújítani és a bútor akkor sem válna igazán értékessé, mert ez egy filléres tömegtermék, bármit is teszek vele.
szóval, sok munkát, sok anyagot, sok ráfordítást nem érdemel.

Vannak szituációk tehát, amikor a legegyszerűbb megoldás a legjobb megoldás, amikor a hátrányból előnyt kovácsolhatunk és sem sok időbe sem sok pénzbe nem kerül.

Ezért nem búslakodtam sokáig a félresikerült választáson, mert hamar rájöttem: az asztal lábai és a csavaros tartó, ami kifelé nyomja őket, aranyat érnek. De komolyan! Nemrég láttam egy oldalt, ahol ilyen bútorlábakat árulnak, darabját 30 dollárért.
Ezekkel az ötszáz forintos lábakkal viszont szárnyalhat a képzelet, alkothatunk egy teljesen új, MCM (ha úgy tetszik, retro) utóérzetű bútort is!

Így fogtam és lecsavartam a lábakat, WD40-es spray segítségével kioldottam a berozsdásodott csavarokat a láb fém tartóján így már ki tudtam csavarozni a nagy részét a csavaroknak, amiket pedig továbbra sem tudtam megmozdítani, kiszedtem a kecskelábú szegkihúzómmal.

A durván rozsdás tartókat (ettől áll kifelé az asztalláb) két napig rozsdaoldó folyadékban áztattam, majd egy dörzsi szivaccsal ledörzsöltem róla a lerakódást.

A lábakat lecsiszoltam, lefestettem és rácsavaroztam egy kéznél lévő egyszerű darabra, egy Ikea Expedit polcelemre.
Így készült el Mikrobi :-)

Nekünk tetszett, még nem tudom mi lesz vele, lehet papucs orrán pamutbojt, vagy fürdőszobai tároló, esetleg előszobai lerakó, újságtartó...bármi. Az asztallappal meg majd csak lesz valami, kárba nem vész az sem.

A lényeg, hogy van, amikor csak a láb a lényeg!!!!!