2013/12/02

Karácsonyi készülődés Mercinél és Ancsánál

Merci és Ancsa szomszédok, jó barátnők és mindketten lelkes dekoratőrök.
Úgy ismertem meg őket, hogy pár évvel ezelőtt egyszer a Lakáskultúrában vagy Otthonban láttam Merci lakását, ami kiemelkedett a magyar otthonokat felsorakoztató képanyagok közül, mert bevállalós volt, mentes a konvencióktól és rengeteg apró és provokatív ötlet tette kedvessé és otthonossá a teret. Gondoltam na, végre valami, ami nem sablonos!
Merci és Ancsa azóta már virtuálisan is ismerőseim, kölcsönösen követjük egymás munkásságát a Facebookon és a Pinteresten.

Merciék legnagyobb hobbija ugyanis saját otthonuk. Illetve Saját otthonaik folytonos alakítása, szépítgetése, rendezgetése és dekorálása.
A folyamatos átalakulásokat pedig bárki követheti ITT és ITT.
Szeretem Merciék pimasz, provokatív, fekete-fehér stílusát és így arra gondoltam, érdekes és inspiráló színfolt lehetnének ők itt a Kicsiház blogon is.
És bár stílusuk nagyon eltér az enyémtől, kedvelem ahogyan a tárgyakhoz nyúlnak, ahogyan a tereket formálják, van meghatározó stílusuk, tehát lehet tőlük tanulni sokat és ez nagyon fontos szempont!
Az M&A Dekor az úgynevezett "eyecandy" mesternői, ismerjétek meg őket!

Merci így ír magukról és stílusukról és a karácsonyról:

"Kb. 13 éve vagyunk barátok. Talán nem meglepő ha azt mondom, a lakberendezés szeretete hozott össze bennünket. Elválaszthatatlanok vagyunk, mióta felismertük, mennyi közös van bennünk, olyannyira egy rugóra jár az agyunk, hogy az egyikünk elkezd egy mondatot, a másik befejezi.
A szép tárgyak iránti rajongás, nálam gyerekkorban kezdődött.
Anyám mindig  arra tanított, hogy ne az aktuális divat, hanem a saját stílusom legyen mérvadó. Ösztönösen érzi, mit hova tegyen, mit mivel párosítson. Akár lakberendezésről, akár öltözködésről van szó.
Nem tanultam lakberendezést, amit tudok, azt mind tőle örököltem. Ez arra is válasz, honnan jött ez a hobbi. Gyerekkorom óta "rendezgetek" ezt -azt, amióta az eszemet tudom ezt csináltam, ez érdekelt.  A karácsony számomra nagyon fontos, gyerekként maga volt a csoda.
A fények, díszek, a hangulat, illatok és ízek. Még most is érzem azt az izgalmat, azt az örömet ami átjárta ezt az ünnepet. :-) Ma sem változott ez az érzés, most is ugyanolyan fontos, főleg, hogy egy 3 éves kislány büszke anyukája vagyok. Szeretném ezt neki is átadni, szeretném, ha Ő is megérezné a karácsony" ízét":-) Az aktuális trendek nem érdekelnek, biztos hatással vannak ránk is, de nem ez mozgat. Nem számít. A fa mindig más színű, az alapdekoráció viszont változatlan, mindig fehér...:-"

A gyakorlatban pedig ilyen, amikor Merci és Ancsa karácsonyra készül:


































Ha tetszett a képsorozat, kövessétek a lányokat a Facebookon!
A többi karácsonyi témájú bejegyzést ITT követhetitek figyelemmel.


6 megjegyzés:

szögletes aranyhal írta...

Klassz nagyon! :) Imádom a betűket és mindenféle szövegeket egy lakásban!

Viszont egy kérdés is rögtön felmerült bennem: ha valaki ennyire meghatározó darabokkal dekorál egy-egy ünnepre, és látszik, hogy ad a divatra, akkor minden évben a teljes dekorációt lecseréli vadiújra? Vagy ez hogy van? Nyilván a képkeretekbe könnyű más feliratokat tenni, az égők jövőre is jók, stb, de a szarvasok, mókusok, stb, is maradnak, vagy jövőre totál máshogy fog kinézni és minden tavalyi elajándékozásra vagy eladásra kerül?

Én pl vettem egy csomó karácsonyfagömböt, mikor először volt saját fám, de utána nem cseréltem le minden évben más színűekre, mondván abban az évben más szín a divat. Néha persze frissítek egy-egy új darabbal, de mondjuk egy egész szín- és mintavilágot lecserélni egy-egy évben az azért elég nagy kiadás.

Tényleg kíváncsi vagyok, hogy aki így dekorál otthon, az ezt hogy csinálja, mert néha én is elcsábulnék egy-egy totál más díszre, ami egyáltalán nem illik az eddigiek közé, és aztán pont emiatt meg se veszem, mondván akkor az egészet le kellene cserélni, hogy együtt jól mutasson.

Unknown írta...

Szia!

Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik. :-) Nos, nálam a dekoráció csere nem a karácsonyra korlátozódik. Hetente, havonta, akár naponta változtatok. Ez a hobbim, ez a mániám. Az évek alatt összegyűlt sok-sok textil, csecsebecse, bútor és dísztárgy. Egy fatárolóban tároljuk a megunt darabokat és igény szerint cserélgetjük őket. Nálunk alap a fehér, a berendezés eklektikus, nem nehéz új darabokat beilleszteni. Az utcánkban 2 használt bútorbolt van, mindig találunk szemet gyönyörködtető kincseket fillérekért Ha nekem nem, Ancsának jó. Ha neki sem, akkor szépen vár a fatárolóban a jobb időkre....:-)

Unknown írta...

A fa karácsonyfa a szöveggel egyszerűen mesés. Lehet, hogy én is megcsinálom, szerelem volt első látásra. :) A konyha pedig... az valami fantasztikus. Szívesen elfogadnám :)

Unknown írta...

Köszönjük szépen, Szandra! :-)

Szentgyörgyi Kata írta...

Szögletes Aranyhal, szerintem a karácsonyi dekoráció az a műfaj, amiből sosem elég, a több az több . Én ezért azt csinálom, hogy megpróbálom eltalálni a lakás hangulatához legjobban illő, klasszikus, időtálló dekorációt és stílust és ehhez minden évben "hozzágyűjtök"egy-egy újdonságot, kiegészítést. A koncepciót megtartom, csak folyamatosan továbbfejlesztem. Egyébként nálam is van egy csomó "most nem kell, de valamikor még biztos jó lesz" cucc bedobozolva a pincében. :-)

Névtelen írta...

Amellett, hogy nagyon tetszik és nagyon vad a dekoráció ( a szó pozitív értelmében), nekem túl sok a szöveg a lakásban. Szerintem ebből a kevesebb tényleg több, mert egy kiemelt mondat már önmagában vonzza a tekintetet és itt az ember csak kapkodja a fejét. :) De minden más mesés!

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips