2013/09/26

Új szerzemények

A konyha-nappali felújítás/berendezés kapcsán belelendültem a vaterázásba rendesen!
A terv, hogy karácsonyra szép nappalink és berendezett konyhánk legyen, egyre inkább megvalósíthatónak tűnik.
Azt hiszem, hogy a legnehezebb a függöny és a kárpit beszerzése lesz, mert e kettőből itthon nincs megfizethető áron jó felhozatal.
A konyhabútort jól kifundáltuk, hamarosan készül is, így a konyhával már nem lesz sok dolgom. A nappaliba viszont minden kell, mert ami most van, az még mindig az átmeneti!
 A tervezés folyamatán már itt is túl vagyunk, így most nincs más dolgom, mint a megvalósítás.
Első szerzeményem egy gyönyörű szőnyeg. Legalább három éve fent volt a Vaterán, én pedig legalább három éve nézegettem, csodáltam és vágytam rá.
Nagyon drágán adták, ráadásul valahol Somogy megyében, így esély sem volt rá, hogy megnézzem élőben, mielőtt leütöm.
Egyszóval, egy drága zsákbamacskának tűnt. De reméltem, hogy a fotók visszaadják az eredeti színeket és állapotot, így egy hatalmas elhatározás után a tettek mezejére léptem és megajánlottam az eladónak a kikiáltási ár felét. Szerencsére, nem küldött el a fenébe, nyilván ő is unta már, hogy három éve hirdetgeti a szőnyeget, így az alkut azonnal megkötöttük.
Mi pedig nem csalódtunk, a szőnyeg gyönyörű, különleges, vibráló színű, nem kopott, nem foltos. Értékes darab.


Ezen felbuzdulva és ugyanakkor vérszemet is kapva, újabb akcióra készültem.
Szintén régóta szemezgettem egy szekrénnyel és egy asztalkává alakítható fiókos komóddal.
Ez utóbbit a hálószobába szántam tárolónak és fésülködő asztalnak, a szekrényt pedig a nappaliba TV-tárolónak. Mi ugyanis ritkán tévézünk, és a köztes időben utáljuk a látványát, így egyértelmű volt, hogy szekrénybe tesszük.
Szóval, szemezgettem ezzel a két szép darabbal, mindkettő egy eladó terméke volt. Így írtam neki is, és majdnem a fele áron megvettük a kettőt. Iszonyatos jó vásárt csináltam! A bútorok gyönyörűek, a szekrénnyel konkrétan semmi dolgom (nem, ehhez most nem is akarok hozzányúlni) a fésülködő asztalomnak pedig csak az asztal része sérült és csúnya, ezt kell majd kijavítanom.




De néha a nagy vásárlásban belefutok rossz vételbe is, illetve előfordul, hogy olyan gyorsan leütöm a licitet, hogy végig sem olvasom a leírást, így kellemetlen meglepetés ér, amikor kézhez kapom a terméket. Mint például ennél az asztalnál, aminek a teteje úgy szét van menve, hogy azt bizony átfesteni nem tudom, mert a furnér alatt csak préselt faforgács van. Viszont, legalább nem került sokba, mindössze 500 Ft-ot adtam érte.




És ahogy nézegettem, ki is találtam a mentő ötletet, hogyan tudom hasznosítani ezt a menthetetlen asztalt. Kíváncsi vagyok, ti mit tennétek vele! Írjátok meg nekem ide kommentben, hogy mit alkotnátok ebből az asztalból!
Én pedig hamarosan megmutatom a saját verziómat :-)

11 megjegyzés:

Ágnes írta...

Nem tudom mennyire stabil, hogy bekárpitozva ülökének jó lenne -e ?

Ladyemm írta...

Az aszal lapját én nem tartom stabilnak,(anno se) ülő alkalmatosságnak nem ajánlom.A lábak pedig jónak néznek ki. Talán maradna asztal,valamilyen mozaik berakás megoldással.

Névtelen írta...

Az első gondolatom a következő:
Az asztalt először is egyszerűen megfordítanám, lefesteném a lábait és az asztallap alját. A lábakat vezérelemként használva erős, vastag spárgával kosárfonás szerűen létrehoznék egy tárolót. Nem szorosan, teljes felületet adóan, hanem néhány centis hézagokat hagyva, hogy szellősebb legyen. (Remélem nagyjából érthető...) Az asztallap tetejére, vagyis most már az átalakulás után a kis bútor aljára bútorgörgők kerülnének. Mehetne a háztartási helyiségbe szennyes tartónak, vagy a gyerekszobába giga játék pakolósnak. Előbbi esetben a párás környezet miatt a furnért mindenképp le kell szedni és a bútorlapot kezelni, hogy ne menjen tönkre a nedvesség miatt.
Az asztallap peremén, azokra a részekre, amik kívül esnek a tárolón, lefestett konzervdobozokat vagy hasonlót lehet felcsavarozni. Ezekbe apró játékokat lehet rakosgatni, vagy szennyes tároló esetén mehetnének bele a csipeszek, mosózsákok, miegymás.

Nagyon kíváncsian várom az asztal valódi sorsát!

Mongúz

Unknown írta...

En leglettelnem / felszednem a serult reszeket es raszabnek egy textilt / tapetat, amire uveglapot tennek. Vagy egyszeruen csak raragasztanek egy tukrot. Vagy raragasztanek egy formara vagott furner lapot, amit lefestenek vmi jo kis retro mintajura. :) Szeretem ezeket a labakat, igazi retro feeling! :)

shineonsilver írta...

Nekem a lábak nagyon tetszenek, és az arányok is. Így az asztallap méretével megegyező méretben csináltatnék léces asztallapot, amire magazinokat lehetne lógatni.Ez így lehet,hogy nem volt érthető.(Mint az IKEA- belső gardróbrendezőjében a kihúzható nadrágtartó, vagy talán építészeti tervdok. tartó is van ilyesmi?))

Gyorgyi írta...

Kettévágnám, és a vágott résznél a falhoz erősítve lerakóasztalka lenne.

Nora Doll Fashion írta...

Széles fafurnér csíkkal újrafurnéroznám, és sellakkal kezelném. Az asztallap oldaléle is fafurnért kapna, ezt fehérre, törtfehérre vagy világosszürkés-fehérre kezelném.

Nóra írta...

Kofferrel? http://jordynwithay.com/2012/01/13/friday-lets-relax/ Tutumutti

Névtelen írta...

Bőrönd asztal? http://jordynwithay.com/2012/01/13/friday-lets-relax/ Tutumutti

jeeka írta...

Csempét rá! Szebbnél szebb maradék csempéket vernék szét és azokból raknék mozaikot. Vagy dekupázs.

jeeka írta...

Csempét neki! Nagyon szép csampéket zúznék össze és azokból raknék rá mozaikot.

Vagy dekupázs, persze.

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips