2011/06/01

Egy hűséges társ átváltozása



Sosem gondoltam volna, hogy valaha hálás leszek egy bútordarabnak.
Aztán, megszületett az első gyermekem, aki születése pillanatában felsírt, és abba sem hagyta négy hónapon keresztül. Próbáltunk minden trükköt, minimális, kérész életű sikerrel.
Aztán vettem egy kendőt, és amikor a ded a mellkasomhoz simulva aludt, míg én az utcákat róttam, végre megnyugodtam: csend volt.
Róttam az utcákat, órákon keresztül, amivel nem is lett volna gond, ha nem a tél közelített volna, s így, egyre kevésbé lelkesen róttam az utcákat az ebadta kölykével, szakadó esőben, hideg szélben, hóban és sötétben.
Pedig nem volt sok választásom, mert amint megálltam, netán megpróbáltam őkelmét a kendőből eltávolítani, jött az eszeveszett sírás, bömbölés, és én ezt sosem bírtam jó idegekkel.
A férjem, látva elcsigázottságomat, lepett meg egy szépnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető hintaszékkel, leánykori nevén a szoptatós fotellal.
És onnantól kezdve, én és a szoptatós fotel, olyanok lettünk, mint a borsó, meg a héja.
Hűséges társra leltem a maratoni szoptatások, az éjszakai hasfájás/fogzás/front/nátha/bármi idején.
Ebben a fotelban pihentem napközben, a szék segítségével, bőszen ringatva magam, és a rám kötözött kis szarházit.
Manapság a macsek fő tanyája, és továbbra is a pihenés, megnyugvás helyszíne ez a fotel.
Eléggé elhasználódott, s mivel fiatal korában sem volt vonzó, úgy éreztem, ideje kipróbálnom, mihez kezdhetnék vele.




Először is, alaposan lecsiszoltam az összes felületét. Ebbe a hajam is beleőszült, mert egy hintaszéket csiszolni, hát nem leányálom, arról nem beszélve, hogy rengeteg darabból áll, amit első ránézésre nem is gondoltam volna. Több, mint három órát töltöttem a csiszolásával!



Azután megint a sprayfestést alkalmaztam, szokás szerint egy réteg alapozás, több réteg szín kombót használva. Végül, készült hozzá egy új, gombokkal záródó és így mosható huzat. A lábtartót kárpitoztam, most kivételesen úgy, hogy nem bontottam le a régi szövetet, egyszerűen, rátűztem az újat, tűzőgéppel.




A háttámlát nem raktam vissza rá, mert szerintem, szép a pálcikákból álló támlája, kár lenne eltakarni. A kényelemről a továbbiakban egy párna gondoskodik.
Igyekeztem kissé fiúsra venni a figurát, lévén a fiúk szobájának oszlopos tagja a fotel, ami már jó ideje nem szoptatós fotelként teljesíti szolgálatát.





 Nektek van hűséges bútortársatok?

6 megjegyzés:

Ledorka írta...

Állati jó lett! Teljesen más a karaktere, mint eredetileg. Támla nélkül tényleg sokkal jobb!
Sejtem, mekkora munka lehetett, én egy gyerekágyat kezdtem el csiszolni, de egyelőre félretetettem, elfogyott a türelmem. :D
Ha már kérdezel minket, válaszolok is. :) Van több kedvenc bútorom is, talán a folyosó szekrényei (egyformák) a fő kedvenceim.

Flier Judit írta...

Milyen jó lett ez is! Szeretem ezt a színt! Nekem is több kedvencem van: a kanapénk (IKEA-Backa), egy gyönyörű szekreter és a nagypapám thonett széke. Van egy asztal, amit ő fabrikált és a műhelyében használt, azt nagyon szeretném egyszer felújítani.

Árokszállási Edit írta...

Kata, hány mm-es kapoccsal csináltad? Néztem ma tűzőgépet...van olyan, amit ajánlasz, vagy mindegy melyiket veszem le a polcról?
Kárpitanyag vásárlásnál mire érdemes figyelni? Köszönöm :)

Szentgyörgyi Kata írta...

Szia Edit,
A kárpitosüzemben csináltam, nagy belövővel, 10-mm-es szöggel, de erre a kézi szögbelövőt is használhatod, abba 6mm-es való.
Én szeretem használni az Ikea vásznait, a vastagabbakat. Ez a csíkos is onnan van. A kárpitos mesterem húzza rá a száját, de sokan kérik tőle, hogy Ikea kárpitot használjon. Csak annyi a baja, hogy tiszta pamut. Az ideális kárpit anyag 60 % pamut, 40 % szintetikus anyag. A műszál tartósabbá teszi a pamutot, nem fog olyan hamar kikopni. De itt most 10 meg 20 évekről beszélünk ;-)Ja, ha sokat akarsz kárpitozni, akkor elektromos szögbelövőt ajánlok, ha meg még többet, akkor kompresszorosat :-) De ha csak egy fotelt akarsz átkárpitozni, akkor arra elég a kis kézi, ami asszem, 2 ezer pénz körül kapható barkácsboltokban.

morphine írta...

Ha küldenék pl egy képet lehetséges h meglátnád abban a bútordarabban a fantáziát?
Mármint lenne pár bútor amt nem dobnék ki,de ilyen formában már nem csípem.
Adnál ötleteket is?

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Morphine, szívesen adok tanácsot. Az én véleményem az, hogy minden bútorban van fantázia, csak meg kell látni ;-) Küldj levelet a joievivre79 kukac gmail.com email címre!

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips