Nem úgy van az, hogy mindig, minden elsőre összejön. Valójában, elég sokszor kísérletezem úgy, hogy fogalmam sincs, hová fogok kilyukadni, mi lesz a végeredmény.
Aki mer, az nyer, ez az én mottóm, de időnként tapasztalom, hogy a bátorság sok kellemetlenséggel is járhat.
Mint most.
Néztem, néztem a falat az étkezőasztal fölött. Csodaszép ez a metszett üveg tükör, de valahogy olyan szedett-vedett és árva ott a falon.
Kellene neki valami, ami kiemeli, kihangsúlyozza a szépségét, mint nőt a finom smink. Gondoltam, kell neki egy keret, ez tiszta sor. A keretbe pedig, csipke mintát fogok tenni, mert éppen ennél a gondolatmenetnél bukkantam rá egy régen félretett (jó lesz ez valamire) kicsit szakadt csipkefüggönyre.
Tehát, festettem egy keretet.
Száradása után, lehúztam a tesa tapaszt és felerősítettem a csipkét a falra.
Szivaccsal, az anyagra nyomkodtam a festéket.
Én nem húztam kesztyűt, pedig kellene! |
készülőben a mű |
ilyen lett |
nem olyan, ahogy elképzeltem. kissé kusza |
Hááát. Aki mer az nyer, ugye.
De a bátrak néha kapnak egy balhorgot a pofájukba. Szómiszó, nem lett az igazi. De az ötletet elmentettem, a technikát kissé tökéletesítve, majd egy bútor ajtajait fogom így dekorálni.
A falat meg visszafestem, és gondolkodom tovább....mert a tükörnek kell valami plusz!
18 megjegyzés:
Az ötlet szuper, sztem csak a formája miatt "dobja le" magáról a keretet, túl markáns talán?
Ha a lámpát elhúzod, és csinálsz róla egy szembeképet, photoshoppal körbevághatnád a jelenlegi keretet kül. formára, pl. megnézném a kör alakot vagy a tükör nyolc-szögletét telibe másoló formát. Vagy azt a falszakaszt a konyha szélétől az étkező széléig telibe nyomnám ezzel a mintával... :))
:) hát, ez sem tetszik nekem. Bocs:))
Viszont állati, hogy leírtad, bemutattad, és kíváncsi vagyok a továbbfejlesztett verzióra. Mert igazából tök jó ötlet volt ez a csipkefüggöny!
Kedvenc Otthon ötleteit ha megfogadod, megmutatod majd a képeket?
A csipke sztem is fantasztikus ötlet!
Viszont egyetértek Veletek, valahol "elcsúszott"... bocs.
Szerintem szabályos nyolcszöggel és sokkal világosabb kerettel (pl. a szék színe) klasszisokkal jobban mutatna.
Noémi, a teljes hosszban minta jó ötlet! Ez a projekt valóban elcsúszott, szembeszökően valami nem stimmel, de sajnos, erre csak így jövök rá, ha megcsinálom. Még nézegetem egy darabig, aztán nekivágok egy új faldekor ötletnek, ha jön az ihlet :-)
Világosabb legyen a keret, hmm, ez is megfontolandó....csak a cikkcakk minta kékjét akartam továbbvinni, de lehet, hogy jobb ha egy árnyalattal sötétebb szürkével játszom. Uhh, van még mit átgondolni, ez keményebb dió, mint gondoltam ;-)
Szerintem maga a csipkés falfestős ötlet nagyon jó! :) A tükörhöz nem igazán illik, nagyobb felületen mutatna jól, és ha maga a minta nagyobb lenne nem ennyire aprólékos az lehet hogy még segítene rajta (amit persze csipkéből nehéz összehozni). Szekrényen kipróbálni jó ötlet! :)
A tükör szerintem csak a fehér falon tűnik "árvának". Színes vagy sötét falon nagyon jól mutatna, vagy ezen a fehér falon színesre fújt kerettel. :)
Én lehet hogy lefesteném az egész asztal mögötti falszakaszt (mondjuk 2m szélességben) ezzel az indigókékkel amit használtál. Szépen kiemelné nem csak a tükröt, hanem előtte a fehér lámpát, asztalt és a világos székeket. :) Bár ezt nehezebb visszacsinálni ha mégsem jön be...
Adri
Szia!
Nekem nagyon tetszik. Annyira, hogy az egész étkezőrész falát ilyenre csinálnám (padlótól mennyezetig)...
Valahogy így nézne ki:
http://kepfeltoltes.hu/110524/faldekor8_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Üdv Alma
Most látom, hogy előttem már másnak ez jutott eszébe. Bocs:-)
Alma
Alma, de aranyos vagy, hogy megcsináltad nekem photoshoppal a képet :-)A te képeden jobban néz ki az étkezőnk ;-)
Szia, a tukor moge en vagy egy sotet (mondjuk kek vagy sotet szurke tapetat raknek) vagy mashova raknam teljes egeszeben. A vilagos szurke falon nem igazan mutat ez a fenyes tukor. Haloszobaba szuper lenne. Amugy decoupage-zsolni nem probaltad? a formaja es a doles szoge miatt jol mutatna rajta egy fenyes anyag, mondjuk kek, szurke csikos, vagy az a szep korall szin amit lattam mar hasznaltal mashol is! Sok sikert!:)
Andrea, ez egy metszett üveg tükör. Ha tudnád, mennyibe került, nem akarnád decoupázsolni :-D
Kata!
Van egy gondolatom...megosztom Veled,aztán Tedd ahova akarod.
Én inkább a tér részét kezelném külön, azaz az étkező fala valahogy más,mint a nappali és annak az origója lehetne falsíkon a tökür, földsíkon,azaz térben az étkező asztal...és akkor nem árván állna, valamiért épp ott a nagy falon a tükör, hanem az étkező lehatárolásának adna biztos támpontot.
Tehát nem egy faliképet készítenék, tükörrel a közepén....
értehtő a gondolatmenetem?
Réka( az oviból:))
na,nem olvastam az előttem szólókat....szinte mind egyre gondoltunk:)
(pedig én jártam is ott:))
Csak egy naiv kérdés: nem fér a tükör a minta fölé? mert szerintem ny agyon jól néz ki a csipkeminta, szerintem a színe is izgi, csak valahognem látszanak rajta a tükör részletei. De talán egymás alatt-fölött már egész másmilyen lenne.
Andi, nem látszik a fotón, de elég nagy a tükör és a minta is, szóval, ha a minta fölé rakom a tükröt, akkor a plafonra kell raknom :-)Vagy valamiolyasmire gondoltál, hogy derékmagasságig van egy mintasor, felett a tükör? Mert gondolkodtam olyanban is, mint amit a cikkcakk falnál csináltam......ott is a minta felett van a tükör.
Ááá, nem vagyok ilyen bonyi:) egyszerűen nem tudtam felmérni a fotó alapján, hogy ha meghagyod a mintát ahol van - legkisebb ellenállás -, még mennyi hely van fölötte:)
és milyen szuper lenne ez a minta valami világos fényesből stencilnek, de a tükör akkor se menne hozzá asszem..
Szerintem kicsit túl szabályos(ha lehet ilyet mondani!)A csipke szerintem nagyon jó ötlet (lágy, finom minta). Mi lenne, ha valami csipkézett mintával és szabálytalanabb alakzattal próbálkoznál? Küldök mailben egy-két mintát, amit felskicceltem, hogy mire gondolok.
nekünk van ilyen tükrünk :) eddig nem tetszett, de majd én is teszek vele vaamit :D
a csipke mintája tényleg nem annyira kivehető, de szerintem ettől még nagyon jól néz ki (Y)
Megjegyzés küldése