2010/06/30

Tedd a malac farkát a helyére!

Engem a villanyszerelővel való egyeztetés arra a régi játékra emlékeztet, amikor egy szerencsétlen alany szemét bekötik, megpörgetik, majd kezébe nyomnak egy kurta papír malacfarkat, melyet egy előzőleg megrajzolt malacra kell feltűznie, remegő lábbal, totálisan megtévesztett érzékekkel. Vicces játék, ugye?
Ilyen remegő lábbal és teljes érzéki vakságban tapogatózva próbáltam választ adni arra, hogy PONTOSAN hová tegye a jóember a kapcsolókat, dugaljakat és helyi világítóforrásokat. Naná,hogy a malac farka nem a helyére kerül, ha be van kötve a szemed! A gyakorlatilag szétvert lakásban, próbáltam meghatározni az étkezőasztal, a kanapé, a tv PONTOS helyét, hogy a csillár pontosan az asztal közepébe lógjon be, a falikar a kanapé két oldalát szegélyezze, a többi megvilágítás pontos helyének meghatározásáról már nem is beszélve. Ja, mindezt úgy, hogy nagyjából nulla bútort viszünk magunkkal, tehát még az sem tiszta, hogy mekkora lesz az asztal.

Az előzetes egyeztetés után, körbenéztem villanykapcsoló fronton. Nagy dolgok történtek ezen a piacon, mióta legutóbb lakást felújítottunk! Hihetetlen a választék. Na meg az árak. Viszont tudom, hogy a kapcsolók ugyanolyan részei a lakás hangulatának, mint  mondjuk, a festés. Szóval, nem mindegy.  Elsőre,rögtön egykristály, teljesen átlátszó kapcsolót szúrtam ki magamnak, aztán az árakat meghallva, úgy döntöttem, kapcsoló téren igényesre, de ugyanakkor jóval szerényebbre vesszük a figurát.....
forrás:biticino, legrand

Kiegészítés 2010. nov.15-én:
Ha még nem vagy tökéletesen biztos a dolgodban, például, hogy pontosan hol lesz az asztal közepe és egyéb apróságok, akkor kérd meg a villanyszerelőt, hogy mindenképpen hagyja hosszúra a kábeleket. Így utólag még lehet kicsit variálni.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips