Kifúrta az oldalatokat a kíváncsiság? Remélem, igen! Hát itt van, teljes pompájában! Emlékszem, amikor szültem, milyen euforikus érzés volt, milyen büszke voltam magamra, hogy megcsináltam. Napokig úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok, ha ezt megcsináltam, már lehetetlen nem létezik számomra többé.
Hasonlóan euforikus érzés volt elkészülni ezzel a thonet kanapéval. Megcsináltam, nem volt könnyű és most büszke vagyok magamra, büszke vagyok az alkotásomra.
Hosszú és rögös volt az út idáig, melyet most részletes képdokumentációval és leírással osztok meg veletek.
Az
előző részben már elmeséltem, hogyan újult meg a váz. Most következik a kárpitozás.
Ez a kanapé régen hevederekre erősített rugós üléssel büszkélkedhetett, úgynevezett afrik töltettel. Ezt nem akartam de nem is tudtam volna rekonstruálni, mivel mindenképpen szükség volt a kemény ülőfelületre a merevítés miatt. Viszont, a habos, puffos látványhoz ragaszkodott a megrendelő. Ezért, kapott az ülés közepe egy három centis szivacs betétet.
Erre került egy öt centis szivacs, két-két centis ráhagyással az ülés méretéhez képest.
A szivacsot felragasztottam, majd a flízzel együtt hozzátűztem az üléshez.
Hasonlóan jártam el a karfánál is.
Ezután, gondosan kiterítettem a kárpitot a szivacson és bemértem a közepét. Fehér csík volt középen. Ennek alapján, öt-öt centis ráhagyással, kiszabtam az anyagot és hústűvel (nem ez a hivatalos neve, de hát pont olyan, nem? )kitűztem a széleken, gondosan ügyelve arra, hogy nagyon alaposan kisimítsam az anyagot, és figyeltem arra is, hogy a csíkok ne torzuljanak, a szálirány egyenes maradjon.
A támlánál és a karfánál bevágtam az anyagot, háromszög alakban.
Így a szövet szépen elsimult a háttámlánál is.
Tűzögéppel feltűztem a kárpitot a kanapéállvány széléhez, miközben apránként vettem ki a hústűket és simogattam az anyagot, tartva a szálirányt, miközben feszesre húzom.
Elkészültem a könnyebbik résszel, jött a neheze, a teteje.
Ehhez a papírdeklit (így hívják a kárpitosok által használt vastag kartonpapírt) a körre helyeztem szemből, és hátulról körülrajzoltam. Bejelöltem, hogy melyik körhöz melyik felrajzolt minta tartozik, és megjelöltem azt is, hogy melyiknek hol volt a teteje és hol az alja. Ez a segítség azért kell, mert nem szabályos körökkel dolgozom, és a pontos beillesztéshez kell a jelölős segítség.
A papírdeklit egy centis ráhagyással vágtam ki és ellenőriztem, hogy beillik-e a helyére.
Bejelöltem a csík helyét a kartonon.
Ezután beragasztóztam a kartont és felkasíroztam az anyagot, gondosan ügyelve, hogy az a csík fusson középen, ami az ülésen is fut ugyanabban a sávban.
Ez a kasírozott rész lesz majd a kanapé tetejének hátoldalán. Elölről viszont szivacsborítást kap a támla. Ehhez a szivacsot a kör alapján kivágom, de egy centivel kisebbre, mint a kör. Ráragasztom a papírra, és beragasztózom a szivacs széleit is. Majd a ragasztós szélét elkezdem lepörgetni, lenyomkodni a papírhoz, így adva neki lekerekített, íves formát:
Ezután, flízt tettem a szivacsra és feltűztem a papírdeklit a támlára, a jelölések szerint. A tűzésnél figyelni kell, mert vékony a fa, amihez tűzöm, így ha nem ferdén tartom a tűzőgépet, könnyen átlyukad a tűzőkapocs a túloldalon.
Ha megvagyunk, valahogy így kell kinéznie hátulról és elölről:
Na, most jön a legnehezebb rész! A kör alakú támlák kárpitozása. Nehéz, mert úgy kell végigvinni az ívet, hogy a csík egyenes maradjon, ne húzódjon el, miközben az anyagot folyamatosan feszesre kell húzni és nem is ráncolódhat sehol. Ufff. Ez baromi nehéz. Tényleg.
De ahogy a mester mondja, jó kárpitos bont is, és én vissza is bontottam párszor, mire jó lett és ránc nélküli.
A tanácsom az, hogy a kárpitot nagyon kihúzva-simítva, sok helyen meg kell tűzni a "hústűvel". Aztán, ahol kanyarodik a forma, ott én be is vágtam kissé az anyagot, így kisebb lépésekben tudtam visszahajtani a textilt. Apránként haladva szedegettem ki a tűket, miközben a kárpitot visszahajtva, a széleken megtűztem.
Ez egy kissé sziszifuszi munka lesz, de legalább már látszik a vége! Az utolsó fázis, a bortni, magyarul a szegőszalag, vagy mifene felragasztása. A ragasztás egyszerű ragasztópisztollyal történik. A bortnit kitűzzük a fához valahogy így:
Ezután visszafelé hajtva, kábé tíz centinként ragasztózva és a falchoz simítva körberagasztjuk a kárpitot, így takarva el a tűzőkapcsokat.
Hipp, hipp hurrrá, kééééééész!
Ugye gyönyörű? Ugye megérte a sok munkát? Lehet, hogy nagyon bután hangzik, de munka közben szinte beleszeretek a bútorba, amin dolgozom. Csodálom és tisztelem. Ez egy gyönyörű darab volt régen, aztán eljárt felette az idő, de most újra élhet. Nem úgy, mint régen, hanem új ruhában, új személyiséggel, új stílussal. Alig várom, hogy a szalonba kerüljön, ígérem, az új helyén is megmutatom majd nektek!
Van aki kedvet kapott? Bele mernétek vágni?
