2014/01/01

Házasság 2.0

Igen, ez egy nagy bejelentés.
Nem is tudom, hol kezdjem :-)
2011. novemberében megfordult velem a világ. Tudjátok, mert régóta olvastok és én soha nem titkoltam, hogy mi folyik éppen a magánéletemben. Menthetetlenül szerelmes lettem, elváltam, kiköltöztem, összeköltöztem. Mindezt fél év alatt. Tudom, a tempó hihetetlen, de mindketten tudtuk, hogy ezt akarjuk.
Életem szerelmével hozott össze a sors és én ezt nem akartam, nem tudtam elszalasztani.
Lilla, az egyik olvasóm az élményfőzős programon mondta is, hogy ő nem követte végig az eseményeket, de az feltűnt neki hogy "Férjből" egyszer csak "Szerelmem" lett és rögtön gondolta, hogy a kettő nem lehet ugyanaz.
Hát most ezúton üzenem Lillának, hogy 2014 nyarától ugyanaz lesz ! :-)
Szenteste ugyanis megkérték a kezem. Hárman.
A fiaim is be voltak avatva a titokba és igen ügyesen tartották is. Szenteste pedig kaptam a kisebbiktől egy szerelmes levelet, a nagyobbiktól pedig egy gyűrűt.
Én pedig igent mondtam!
Nem tudom hogy lehet-e erről ilyen nyíltan örömmel írni, hiszen nem ez lesz az első házasságom. Harmincöt évesen (tegnap volt a szülinapom), két gyerekkel ez már nem szokványos. Mégis annyira csodálatos, annyira hihetetlen ugyanakkor annyira természetesen magától értetődő.
Boldog vagyok, mert olyan párom van, akivel közösek a céljaink, az értékrendünk, az álmaink és eltökéltük, hogy együtt valósítjuk meg őket.
Szeretjük egymást, a gyerekek megtalálták a helyüket mellettünk és biztonságban érzik magukat.
 Már mindketten túl vagyunk elrontott kapcsolatokon, házasságon és tudjuk azt is, hogy miben hibáztunk. Igyekeztünk mindketten tanulni ezekből.
Talán pont ezért találkoztunk ilyen későn: hogy okulva régi ballépéseinkből, egy magasabb szintre léphessünk ebben a kapcsolatban.
Idén pedig hivatalossá is tesszük azt a tervünket, hogy örökre együtt szeretnénk maradni.
Nyáron tehát esküvő lesz. Nem nagy, nem hangos, mert ilyen már mindkettőnknek volt. De az a helyzet, hogy elkapott a menyasszonyláz. Nem tehetek róla, de tervezgetek, álmodozom, ruhákat és sminkötleteket nézegetek az interneten , és úgy egészében elvarázsolt ez az egész.
Furcsa, de jó. Jó nagyon.
A jövőben pedig nem borzolom a kedélyeket azzal, hogy Szerelmemként emlegetem életem társát. Mától áttérek a társadalmilag sokkal elfogadhatóbb, emészthetőbb és semlegesebb Férj megnevezésre. A szerelmet pedig megtartjuk magunknak.
Nektek is kívánok az új évre egészséget és szerelmet, minden más majd jön magától!



18 megjegyzés:

Olgi írta...

Nagyon sok boldogságot kívánok, megérdemled! Imádom az írásaidat és ezt az egészet, amit "művelsz"... Jó olvasni, hogy ilyen is van ebben a kaotikus világban!

nagyevelyn írta...

Szia:)
Nagyon szeretem a blogodat..szuper..
de most valamivel nem értek egyet:) Szerintem nem borzolod a kedélyeket a "szerelmem" szóval, csodálatos dolog,ha a szerelmünk egy és ugyanaz a férjünkkel:) nekem is így van..szóval szerintem írd nyugodtan:)
Legyetek nagyon boldogok!

Unknown írta...

Isten eltessen szuletesnapod alkalmabol es gratulalok az eljegyzeshez!

Unknown írta...

Először is Isten éltessen sokáig... Az eljegyzés és a közelgő esküvő okán pedig nagyon sok boldogságot kívánok Nektek!!! :)

Csilla írta...

Örömmel olvastam a nagy hírt, gratulálok és sok boldogságot kívánok! Ezen az úton én is végigmentem, csak még 1 gyermekkel. Azóta eltelt 23 év, és 5 tagú, BOLDOG család lettünk!
Van olyan az életben, hogy merni kell lépni még ha nehéz is, de jutalmul egy boldog élet vár Rád!

Monáj írta...

Sosem késő, pláne nem 35 évesen...ne viccelj már! :) Nagyon boldog születésnapot és gratulálok az eljegyzésetekhez!!!

Móni írta...

Sok boldogságot!
(És nagyon várom, hátha beszámolsz az esküvőtök DIY részéről. Gondolom egyszerű és stílusos lesz :) De az se baj, ha királylányos-barokkos :)

hkatinka írta...

Gratulálok! Én pont így jártam:)Még a gyerekek kora is megegyezik. 10 éve már....

Névtelen írta...

Juj de jó! Nagy boldogságot és isten éltessen!
De miért nem láthatjuk?
Helyes?
Panni

Névtelen írta...

Régóta követem a blogod, így a nyári események kapcsán is többször eszembe jut a történeted. Kíváncsian követtem a fejleményeket és próbáltam bátorságot meríteni belőlük. Sajnos vagy nem sajnos, de valószínűleg én is hasonló élethelyzetbe fogok kerülni. Fejben tudom, hogy így kell lennie, de lélekben egyenlőre nagyon félek. Őszintén kíváncsi lennék te hogyan vészelted át. (vagy kezdhetnél egy új blogot erről a témáról is, sokakat érdekelne!) Jó tudni, hogy igenis érdemes változtatni. Továbbra is szorítok neked és tényleg rakhatnál fel legalább egy képet a szerelmedről. :-)Banyek

Névtelen írta...

Ugyan Kata, kit érdekel, mit illik és mit nem? Eddig már pár konvenciót felrúgtál, ne most kezdj el aggódni ezen. :) Éld meg nyíltan, szívvel-lélekkel és teljes mértékig a boldogságod, akik szeretnek, veled örülnek, akiknek meg bántja a csőrét-nos, azok gondolkodjanak el rajta, mit rontottak el az életükben, hogy ilyen irigyek! :)
Gratulálok, s kívánom, hogy alakuljon minden úgy, ahogy szeretnéd! Rita

Szentgyörgyi Kata írta...

Köszönöm, hogy ennyien örültök a boldogságomnak!

Panni, igen, helyes. Nagyon. :-) De nem szeretne magáról fotót az interneten így sajnos nem láthatjátok őt, csak ha összefutunk az utcán :-)

nijntje írta...

Gratulálok!!!
Akkor ez egy sikersztori, nagyon jó olvasni, hogy ilyen is van. Tuti, hogy jó páros vagytok, még hosszú-hosszú boldog évtizedeket kívánok Nektek! Házasságban.:) (Jujj de izgi...nagyon várom a részleteket, a terveket!)

Névtelen írta...

Gratulálok az eljegyzéshez és utólagosan is boldog születésnapot :).
Remélem az esküvői előkészületekben is lesz sok DIY és remélem velünk is megosztod őket :).
Na és ha nem szokványos? Ez a Ti életetek és nem is kell minden szokványos legyen benne. Örüljetek minden percének és legyetek nagyon boldogok mind.
Erika

Unknown írta...

Gratulálok!
A lehetőségek felismeréséhez, legyen az munka vagy kapcsolat, bátorság és elhatározás kell, hogy teszünk azért, ahogy az életünket akarjuk élni!Mert minden döntés a mi kezünkben van! Véletlenek nincsenek...Kívánok még sok örömöt az életben Nektek: Edina

Névtelen írta...

Olyan megható ez a fotó... az arcodon valami egészen különös melegség... szép. Jó látni.
Légy boldog, legyetek boldogok!
Linda

Ecka írta...

Örömmel olvastam az eljegyzésedről szóló bejegyzést! Én is végigmentem ezen az úton. Lassan 4 éve, hogy a 2.0 verzióban összekötöttem az életemet az igazi párommal. Hajrá!

Névtelen írta...

Kedves Kata!
Hát erről a bejelentésről jól lemaradtam, de így utólag is nagyon sok boldogságot kívánok;)! És alig várom az esküvői képeket:)!
Üdv,
Fischer Móni

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips