2013/05/19

Gyerekszobai tárolás

Azt mondják, az építkezéshez három dolog kell: pénz, pénz és még több pénz. A gyerekszobai tároláshoz is három dolog kell, dobozok, dobozok, és még több doboz.
Hiszek a dobozolós tárolásban és sok-sok keresgélés, inspiráció gyűjtés után sem találtam jobb ötletet, mint halmozni a dobozokat. Nagy, vagy kicsi, egészen apró és óriási láda. attól függ, hogy kindertojáos mütyürt vagy egy egész harci arzenált kell elrejteniük.
A dobozokba könnyen bele lehet pakolni, tematika, szín vagy méret szerint csoportosítva a játékokat, így a lurkók könnyen hozzáférnek kedvenceikhez, de ugyanolyan könnyen el is tudják rakni őket a megfelelő dobozba, vagyis még a rendrakásra is ránevel.
A dobozokhoz pedig már csak polcok kellenek, hogy legyen hely tárolni azokat is.
Az alábbiakban dobozokat, és egyéb, nekem tetsző és véleményem szerint ötletes gyerekszobai tárolási módokat szeretnék nektek bemutatni, engedve az olvasói levelek nyomásának.

Egy apróságra azért érdemes figyelni: a dobozok illeszkedjenek a szoba hangulatához, valamint a játékok méreteihez.
 Mi a legkisebb biszbaszoknak csokoládés vagy teás díszdobozokat használunk, melyeket ezerféleképp lehet dekorálni, átalakítani!
A nagyobb játékoknak jöhetnek a fonott kosarak, mint nálunk a régi kisfiúszobában, vagy papírdobozok, textillel bevonva, stabilabb, erősebb faládák, de az átlátszó műanyagoknak is megvan a maga előnye és ízlésese helye egy adott enteriőrben!

www.hgtv.com
www.brit.co
www.hgtv.com
www.ministryofdeco.blogspot.co.ar
www.kucorg.blogspot.hu
www.thebooandtheboy.com
www.monbopetitmonde.canalblog.com
 
Vannak cuccok, amiket érdemes kiemelni a dobozok tömegsírjából, vagy azért mert önmagában is szép és a szoba használatban lévő dekorációja is lehet, vagy azért mert a nagypapától örököltük és vigyázni is akarunk rá. Erre jók a fűszertartó vagy képtartó polcok!
Plusz egy ötlet: a gyerekszobai tárgyakat is lehet szépen elrendezni, úgy, hogy kedves legyen a szemnek! A srácok meg szeretik, ha tudják minek hol van a helye és ez rendre is neveli őket.

www.houzz.com
www.kenziepoo.com
www.thebooandtheboy.com
www.plumlife.typepad.com
www.ohhappyday.com
www.stylebyemilyhenderson.com
saját munka 3D-ben festett Ikea Lack polcokkal

Végül, pedig néhány nem szokványos, de igazán kedves és ötletes tárolási módja az apróságoknak:

www.babble.com
www.babble.com
www.babble.com
www.babble.com
www.derienmadame.canalblog.com
via Pinterest
www.mrs-hardy.com

5 megjegyzés:

maficska írta...

Szia Kata!
Nem tudom, illik-e egy tárolásos posztba belekérdezni sprayfestéssel kapcsolatban, remélem, igen.

Segítség... nem lett szép az asztalkám, amit lefújtam. Selyemfényű festéket vettem, és az alapozás után nem csiszoltam, pedig az alapozó sprayfestés kimondottam érdes felületű lett. Akkor felhívtam az üzletet, hogy felcsiszolhatom-e, de azt mondták, hogy ne merjem! Viszont a kész felület is érdes... Help, Kata, mit tegyek legközelebb? Vár még 3 szék és egy kis szekrényke :-)

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Maficska!

Előbb én is kérdeznék :-) Miért sprayfestéket választottál az asztal, a székek és a kisszekrény lefestésére?
jó sok festék elmehetett rájuk!
Bár egyszer én is festettem sprayfestékkel széket, az a tapasztalatom, hogy a sprayfesték nem tartós, könnyen kopik, ezért olyan tárgyak átalakításánál érdemes használni őket, melyek nem mindennapos használati tárgyak, mint pl egy lámpa vagy csillár átfestése, egy dísztárgy egy gyertyatartó stb feltuningolása.
Plusz, nagyon drága is egy "sima" festékhez képest, mert rohadt sok fogy belőle.
Az eladónak azonban igaza volt, sprayfestésnél nem szokás a rétegek között csiszolni, pont azért, mert csak nagyon vékony réteget tudsz felvinni a fújással és azt azonnal le is csiszolnád egy mozdulattal. Azt látatlanban nem tudom megmondani, miért lett érdes a felület, talán már a festés előtt is az volt, esetleg mert túl erős csiszolóvásznat használtál és mint tudjuk, a festék csak kiemeli a hibákat, nem pedig eltünteti.
Én azt javaslom, térj inkább át a hagyományos festékre, olcsóbb is lesz és tartósabb is a végeredmény.

Kucorgó anyámkája írta...

Azért még itt is megköszönném, hogy helyet kapott a játéktárolónk a többi között. Szóval: KÖSZÖNÖM! :)

maficska írta...

Szia, Kata!
Van 3 kopott thonet formájú székem, ezeket akartam lefújni, plusz egy kis fémasztalkát, azzal már kész vagyok. A szekrénykét ecsettel fogom festeni.
Az asztalka azért lett érdes, mert rosszul fújtam, azt mondta az üzletben az eladó. Megmutatta, hogy kell folyamatosan nyomni a flakont.
Tényleg drága lenne így, úgyhogy változott a terv.
És hogy miért akartam sprayfestéket? Azt hittem, hogy könnyebb lesz, mint az ecset...

mangoka80 írta...

Én is hiszek a dobozos tárolásba, ez a poszt pedig csak megerősítette a hitem ;)

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips