2012/07/17

Szintén zenész


A DIY, azaz csináld magad mozgalom egyre népszerűbb lesz és ez nem véletlen. Magunk elkészíteni kedves tárgyakat öröm és büszkeség.
A legtöbb olvasóm szintén kisgyerekes anyuka, aki a gyerekek mellett, háztartást vezetve, sokszor otthonról dolgozva még arra is szakítanak időt, hogy hobbijuknak hódoljanak.
Tudom, nehéz.
Rohan a lakás, a gyerekek állandóan a sarkunkban, közben még a határidők is és a vacsorának is el kellene készülnie. Ismerős, ugye?
Mégis, kell hogy néha jusson arra is idő, ami nekünk jó. És végül, jó lesz a kölyköknek is.
Főleg, ha játékkonyhát kapnak cserébe a szabadidőért.
Jó alku, nem? Nem baj, ha lassan halad, annál nagyobb lesz az öröm a végén! Az én első alkotásom is egy játékkonyha volt.
Három hónapig készült, költözködés, gyereknevelés, karácsonyra készülődés közepette, apránként.
Most, amíg én a költözködéssel vagyok elfoglalva, összegyűjtöttem pár játékkonyhás ötletet az olvasók alkotásaiból, akik szintén zenészek, tehát anyukák két vagy több kisgyerekkel.
Nézzétek, ámuljatok, inspirálódjatok.
Az első konyha, amit megmutatok nektek, a személyes kedvencem, igazán fantasztikus átalakítás, ötletes, és a kivitelezés is tökéletes.
Mészáros Judit, a játékkonyha megálmodója és alkotója még büdzsét is készített.
Az alap ez a kis nyomorult bútordarab volt:


 Judit pedig ezt hozta ki belőle:


Ez pedig a költségvetés:
2000 Ft komód Vatera
2490 Ft festék Baumax
4275 Ft fogantyú IKEA (3x 805 Ft FINTORP gömbfoganyú http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/10208274/ 
Inox edényke - volt otthon
fogas a konyha oldalára - otthon találtam
csaptelep - dédnagypapám sétabotja
görgők a konyha aljára, h mobil legyen, s így oda tudja tolni a kislányom, ahol játszani szeretne - virágtartóról szereltük le
a sütő imitálására én nem díszlécet, hanem egy képkeretet használtam
lelkesedés és szeretet, nagyszülők segítő keze - megfizethetetlen
Összesen: 9115 Ft
Hát nem megérte?
A következő darabot, Tanya készítette egy modern változat, szintén nagyon ötletes és szintén csodálni való a kivitelezés igényessége is. Ez a  semmitmondó komód volt az alap:

 Ez lett belőle:


További DIY lakberendezési ötleteket találhattok még  Tanya blogján!

A következő "versenyző" egy művészi vénájú olvasó alkotása, őt Hundertwasser ihlette meg és alakította át a régit:


Ilyenné:

A konyha megalkotásának pontos leírását Sublót blogján találhatjátok meg.
Dokimami pedig egy padláson talált éjjeliszekrényből alkotta meg saját verzióját:

Kicsi nagyobb munkával, férfi segítséggel, maradék faanyagból összeállított konyha Nchi tolmácsolásában:


Részletes anyaglista és leírás az Nchi Kreatív blogon!
Végül pedig, szeretnék ajánlani nektek három blogot is, az egyik egy nagyon figyelemreméltó házfelújítós és szakács blog kombináció. Julie és Júlia blogját mindenképpen nézzétek meg!
Kertészkedőknek, virágot szeretőknek, házasulandóknak pedig Zsófi virágos blogját ajánlom sok szeretettel.
Borbála blogja pedig nagyon hasznos lehet "szintén zenészeknek", hiszen nála érdekes, izgalmas gyerekekkel közös alkotási munkákról olvashattok, és jó ötleteket is kaptok arra, hogyan foglaljátok le a kölköket nyáron.
Olvassátok ezeket a blogokat, de ne legyetek hűtlenek hozzám, mert hamarosan visszajövök és megmutatom nektek az új házat, ami már nem lesz olyan kicsi.........

4 megjegyzés:

Tanya from Dans le Lakehouse írta...

Ezek mind aranyos! Köszönöm, hogy az én projektem van ezen a listán.

Sublót blog írta...

Hű, köszönöm, hogy beraktad a konyhámat ebbe a jó összeállításba, szép gesztus ez a poszt különben is.

A zenész témához (egyébként mit jelent ez? már annyi helyen olvastam, valami viccből jön?), egyetértek, kell időt adni a hobbinak, nem elvett idő a gyerekektől, inkább legyen egy kiegyensúlyozott anya - mintájuk.

Tavasszal kezdtem el blogolni, és el nem tudom mondani, mennyit kaptam már ettől a hobbitól. Terápia, inspiráció, hogy a dolgaimat végig is vigyem, ne csak elkezdjem. Azzal, hogy kimozdultam a hosszú évek óta tartó munka és gyerekezés spirálból, és elkezdtem magam számára is dokumentálni a "melléktermékeket", egyre-másra jönnek az ötletek. Tényleg az van, hogy csak elkezdeni nehéz, aztán minden bemozdul és alakul és ez szuper.
És hát a legjobb, mert persze az ember nem csak magának írja, hogy jön egy pozitív visszajelzés, találkozás hasonszőrűekkel és egyszer csak Kicsiház (akinek az olvasása maga is lökés volt nekem a mozduláshoz, mert hogy lehet ezt így is csinálni?!) berak egy posztba, hát...csúcs.

Na. Elnézést, ha szentimentális és terjengős voltam.
Blogolásra fel mindenki, mert sokkal jobb, mint gondolnád!

Dokimami írta...

Köszönöm Kata az eredeti ötletet és a megtiszteltetést, hogy ilyen szép, igényes munkák között szerepelhetünk.

gloria írta...

Engem is sok mindenre inspirált a blogod. Játékkonyhára épp nem (mert fiaim vannak, akik már inkább besegíteni a valódi konyhánk - valódi vacsoráinak elkészítésébe), de jó néhány hónapja az ő szobájukon dolgozom. Bútorokat és bútornak látszó tárgyakat "guberáltam" a pincéből, padlásról, innen-onnan, és ezeket újítottam fel. A java már kész van, jövőhéten kerülnek a frissen festett új szobába. Köszönöm Kata a sok ötletet! További inspirációkat mindannyiunknak! :)

Glória

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips