2011/10/02

A szék új ruhája II. rész: a támla tűzése


Ha az én iskoláséveim alatt ismerték volna  discalculia fogalmát, akkor én tuti felmentést kaptam volna matekból. Nem vagyok rá büszke, a de a matek érettségin még a nevemre is pontot kaptam, hogy átmenjek. Betűnként.
Ennek fényében, a szék kárpitozás legeslegeslegnehezebb része következett számomra: ki kellett számolnom a tűzések helyét.
Ez úgy megy, hogy az adott szivacsméretet veszem alapul a szöveten jelölt lyukak kijelölésénél. Tehát, én öt centis háttámlát ragasztottam fel, a lyukak így a szöveten legalább másfél, másfél centit torzulni fognak (a szövet összenyomja a szivacsot, ezért nem számolok többel).
Kimértem a vízszintes és a függőleges lyukak távolságát. Ez vízszintesen 9 cm volt, függőlegesen 11. A szöveten tehát a vízszintes lyukak 12 cm távolságban lesznek, a függőlegesek 14 cm távolságban. A távolságokat, plusz a tűzéshez szükséges legalább két centis ráhagyást számolva, kiszabtam egy 60x60-as darabot és felmértem a közepétől a lyukak távolságát. Vízszintesen és függőlegesen. Majd ezután bejelöltem az átlókat.
Elsőre naná, hogy elszámoltam, úgyhogy újra kellett számolni, ezért a sok vonal a kárpiton. Figyeljetek, mert vékonyabb anyagnál átüthet a filctoll, ilyenkor jól jöhet a szabókréta.

Ezután, készítettem 18 db gombot, ezzel a kis szerkentyűvel.

Ilyen gombokat házilag is lehet készíteni, speciális, bepattintós gombokkal, ami elég drága, vagy rendelésre lehet venni Massányinál. Náluk még hímzett gomb is van! De szerintem, szimpla kabátgombokkal is lehet kísérletezni, ahogy a színekkel és az anyagokkal is lehet játszani bátran!
A kárpitot és a gombot, a keresztek metszéspontjánál, elkezdtem feltűzni a szék támlájára, úgy, hogy a gombot felzsinegeztem, a zsineg szárait behúztam a tűbe, majd áthúztam a túloldalra. A zsineg egyik lelógó szárára három csomót kötöttem, ennyi kell, ha ilyen szintetikus zsineggel dolgozik az ember.

a metszéspontoknál kell tűzni

a zsineg szárait áthúzom a tűlyukon
A zsinegre ezután csúszócsomót kötök. Megmutatom hogyan, de a két napnyi kárpitozás után undorítóan lepattant körömlakkomat tilos kritizálni!
Tehát, a zsineg a támla túloldalán van. A szék támláján lennie kell keresztben kifeszített zsinegeknek. A gombbehúzó zsinórt úgy tartom, hogy közrefogjon egy ilyen keresztzsineget:


A zsinórnak azt a felét, amelyikre a csomót kötöttem, áthajtom a másik szál felett:

Majd a két szál alatt viszem tovább:

És végül, a lyukba bújtatom:
Úgy húzom meg, hogy az előzetesen a zsinór végére kötött csomó és a csúszócsomó egymás mellé kerüljön:
Ezzel a módszerrel rögzítem az összes gombot. A csúszócsomónak köszönhetően, az igazítások után, még szorosabbra húzhatom a szálakat.
Munka közben így fog kinézni az egész:




Amikor ezzel végeztem, elkezdtem eligazítani a kárpitot a gomboknál. Először a széleknél hajtottam le az anyagot és tűztem ki hústűvel.
zárójeles ötlet: fektetve könnyebb dolgozni
Szóval, a gomb körül ráncolódó kárpitot ki kell simítani, úgy, hogy a felesleget behajtogatom és egy tűvel elegyengetem. A kárpitot lefelé és befelé kell hajtani, szorosan, így olyan, mintha varrva lenne. Én eléggé megszenvedtem ezzel a vastag kárpittal, nagyon nehéz volt "idomítani", ezért ha ilyen tűzést csináltok, azt ajánlom, vékony, puha kárpitot válasszatok.
A hajtást a tű segítségével, a gomb alá is be kell vinni:



ilyen lesz
Ha kész, a hústűket egyenként eltávolítva, az anyagot visszahajtva letűzöm a vázhoz. Majd visszateszem a helyére a háttámla kartonját, de előtte még, újra jól meghúzom a gombbehúzó zsinegeket, és amelyiket csak lehet, kitűzöm a szék vázához, hogy még erősebben tartson az idők folyamán. (na ezt pont elfelejtettem lefotózni).

Végül, rátűzöm a kiszabott anyagot.

A fehér díszszeg problematikáját pedig úgy oldottam meg, hogy helyette, sötétkék bortnit ragasztottam körbe a tűzéseket takarva, a kanapé kárpitozásánál már megmutatott módon.


Nos, a férjem egyszerűen el volt ájulva a végeredménytől, pedig amikor a vázat festettem, igencsak húzogatta a száját. Annyira belelkesedett, hogy hétvégén lebontotta nekem a kanapét, hogy minél előbb hozzáláthassak a felújításához.
A felújított szék pedig elfoglalta a helyét az íróasztalnál, amit karácsonyra kaptam, és már nagyon várja, hogy kipofozzam!

9 megjegyzés:

ww írta...

Szuper lett! Le a kalappal!!!!

fxtina írta...

Kedvemre való :) Lelkesítőek a bejegyzéseid, megyek is festeni...

Taszinger Henriett írta...

Le a kalappal! Nagyon szép lett a szék! Gratulálok!

Névtelen írta...

Úristen! Hát ez csúcsszuperszónikus!!!!

Névtelen írta...

Wow!!! Elképesztő jó lett!!

Ildifolt írta...

Nagyon szép munkát végeztél! Az az igazság, hogy én imádtam a matekot, meg az apró kézimunkát is szeretem csinálni, de ehhez nem kezdenék hozzá. Főleg az elején elég elkeserítően néz ki a háttámla anyaga... és aztán láss csodát, gyönyörűséges lett.

Lolli írta...

Egyszerűen csodálatos lett! Gratulálok a munkádhoz!
Milyen jó látni a régi szerszámokat alkotás közben, hogy azok még mindig használhatók!

Névtelen írta...

beszarás vagy Kata!
virag

Névtelen írta...

Respect!


Timi

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips