2011/10/20

Párnát a turkálóból

Ez mind a magáé? Kérdezi a húszéves eladó és én bólintok. Látom az arckifejezésén, hogy azt gondolja, az én koromban ezt már igazán nem kéne.
Három flitteres miniszoknya van a kezemben, és egy turkáló pénztárjánál állok.
Én tudom, amit ő nem, hogy ezeket a flitteres rucikat soha  a büdös életben nem fogom felvenni.
Akkor meg minek?
Tudjátok, turkálóban nem csak a jó göncökre vadászók járnak szerencsével, hanem a laikus lakberendezők is. Transzformáljátok át az agyatokat, és a felhozatalt ne ruhának nézzétek, hanem lámpabúrának, puha textileknek, vagy éppen, díszpárnának.
A flitteres díszpárnák ára botrányos.
Használt miniszoknyaként azonban potom. Vettem egy aranyat, egy ezüstöt és egy kéket. Az arany-eszüst a hálószobában kap majd helyet díszpárnaként,a kék viszont a nappaliban barátkozik új alakjában a matyó hímzéses párnámmal.
Szóval, ti szoktatok turkálóban vásárolni?

ui: mint látjátok, a kanapé lebontva, de a kárpitozásához még gyűjtöm a bátorságot ;-)

19 megjegyzés:

Julcsi írta...

Bizony, szoktam!:)
Párna és paplanhuzatból remek táskákat, neszesszereket, zsákokat lehet készíteni. Vagy nadrágból szoknyát. Vagy másik párnát. Vagy quiltet. Vagy...

Szóval szívügyem a turkáló:)

Kriszta írta...

Naná, hogy szeretem, csak már nem mindig férek el a csodás "majdjólesz" anyagaimmal. Mindig is mondtam, hogy bennem egy skót zsidó veszett el, úgyhogy nálam nagyon bejön.
Ha már párnákról van szó, én a múltkor szuper gyapjúpulóvert vettem, amiből párna lesz (igaz nem bírtam ki, és már most befordított ujjakkal ráhúztam egy párnára). Sőt már készült belőle fülbevaló is! Szóval tényleg az elvonatkoztatás a lényeg. Nézzétek meg nálam az újrahasznosított farmerszoknyát (igaz az nem turkálós, hanem "ajándékba"kaptam).

Kriszta írta...

Hát most újra, az előbb elveszett az egész megjegyzésem.
Szóval, naná, hogy szeretem. Ráadásul mivel mindig is mondtam, hogy bennem egy skót zsidó veszett el- már ha ilyen létezne-, így nekem nagyon bejön. Kiélhetem a vadászösztönönmet, és ráadásul még a pénztárcám se bánja. Különleges anyagokhoz, csodajó cipőkhöz jutok hozzá.
Ha már párnákról volt szó, én a múltkor egy kicsi gyapjú pulóvert vettem meg pont ilyen céllal, és mivel nem bírtam ki, már ott is van az egyik párnán befordított ujjakkal. Sőt még fülbevaló is lett belőle, ami már most a kedvencem. Rövidesen teszek fel képeket is róla, addig is megnézhetitek az újrahasznosított farmerszoknyát nálam.

fxtina írta...

lételememm a turkálózás :D a legjobb ruhadarabokat mindig ott találom, és végre nem a kínai műszálas vackokat, hanem gyapjú, pamut, selyem stb., ami neves üzletekben megfizethetetlen. én sosem akkor örülök egy ruhának, ha az nagyon drága volt (akkor őrült lelkiismeretfurdalásom van), hanem ha minél olcsóbban hozzájutok. és persze a ruhadarabok újrahasznosítása nálunk is nagy divat, csak sajnos a varrás nem az én műfejom (még) így a nagyi az ötleteim kivitelezője :D

Fróni írta...

turkáló antitálentum vagyok:életemben egy normális darabot még nem tudtam turkiban venni! :( Van aki ebből sportot űz-Én már le is szoktam róla, hogy egyáltalán bemenjek. Anyagos turkálóba viszont járok és már több jó darabot vettem (pl. a nappalink falán lévő len"repró" volt vagy 150 Ft). A mostani inspiráció alapján azonban valóban át kell formálnom a tudatom, mert vmi állati jól néz ki a matyóval a flitteres párna. Köszi az ötletet!!!

Rose at Home-DIY írta...

Kata nézd meg nálam az utolsó postot. Pedig össze se beszéltünk! :))

Emma írta...

Én is a turibajárók táborát erősítem! :) Szuper anyagokat lehet kifogni, és sokszor különlegesebbeket is, mintha méterárú boltban vásárolnék.

GloriArt írta...

ÓÓÓóó!Jól van akkor nem csak én vagyok ilyen elvetemült:D

Jutka írta...

Én is szoktam turkálni és nagyon szeretem, sosem térek haza üres kézzel, sőt találtam már számomra kincset érő dolgokat is:)

Sajnos a kedvenc turkálóm bezárt a nyáron:((

cottage írta...

Az a három csilivili ruha snitt jó lehetett:)
:) A gyerekcuccokon kívül, úgy turkálok, hogy már a fejemben van, mit fogok rajta alakítani, vagy mivé. Az üzletvezető már nem csodálkozik egyik válaszon sem:)
(én viszont azon igen, hogy hogy lehet, hogy fürdés közben azon meditálok, hogy mostanában megmutatom mit miből csináltam, erre tessék itt a bejegyzésed:) no és Rose at Home-é... :))

kovtama írta...

Imádom a turkálót! Sokkal jobb és használhatóbb dolgokat találhat az ember, mint a tucat boltokban.

edit írta...

én is imádok turkálni, múltkor egy Amy Butler anyagra bukkantam, csudaszép.
Na, de a képről csak annyit, h az a flitteres párna a matyóhímzéssel erősen üti egymást (számomra) :( Huhh, ez nagyon nem tetszik :( bocsi!

Szentgyörgyi Kata írta...

Szerintem meg nem, bocsi

Szénási Éva írta...

Nem idevág, de hátha érdekel valakit... ha szegedi lennék...
http://antik.vatera.hu/butor/egyeb/regi_kredenc_asztal_csak_3_napig_szegeden_1495435817.html

Baba írta...

jaj én notorius turkáló vagyok,lassan már betegségnek számít,mert ha egy hét kimarad,elvonási tüneteim támadnak.Én már mindent ott veszek,székre,huzatot,ablakra függönyt,és a cuccaim 90% is onnan van már...szerencsére nálunk nagyon olcsó:)

Melanie írta...

a környéken tudsz jó turkálót? én inkább a belvárosban tudok, jó lenne már erre is valami tuti hely.

Szentgyörgyi Kata írta...

A környéken a piacnál, a rossmann felett van jó de darabos, a panel bölcsi mögött, a Digi Tv irodája mellett kilós van, néha bűn rossz, de vannak azért jó cuccok is. Nem annyira közelben van, de érdemes benézni a Lurdy Házba és a Skálában a Hádába.

Melanie írta...

a rossmann fölöttiből ma jöttem haza 2 kabáttal (nem tudtam dönteni, na :-)). amúgy van egy új háda a köbiben is, hatalmas, jó is. de valami olyasmit keresek ami kilóra van (és lakástextil is van). úgy nagyobb a sikerélmény :-) köszi a tippeket

Agyrágóbogár írta...

jaj még egy turkálós itt is! De csak akkor szeretek turkálni, ha igazán nem akarok semmit se venni, csak nézelődni. Mindig a legjobb darabbokra bukkanok olyankor :D

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips