2011/08/29

Kreatív vagyok, tehát létezem

Mindig úgy gondoltam, hogy a kreativitás férfiakhoz csatolható fogalom, mondta Ficzere Ferenc, a Bosch Magyarország kommunikációs igazgatója az idei Kreatív Tábor első napján, miután jól kicsodálkozta magát azon, hogy olyan hihetetlenül sokan jelentkeztek a programra. (óriási túljelentkezés volt!)
Egészen addig így gondoltam, folytatta beszédét, míg meg nem néztem a "creare" latin ige jelentését, ami nem más, mint szülni, létrehozni. Ezek után, már nem kétséges, hogy a kreativitás teljességgel a nőkhöz kapcsolható fogalom.
Jó duma, mi? És milyen igaz!
Amikor megkaptuk a feladatot, nevezetesen, hogy készítsünk olyan munkadarabokat, melyek megalkotásához a legkülönfélébb gépeket használjuk, és elkészítésük nem igényel három óránál többet, ugyanakkor látványos, hasznos,és magukban hordozzák a legújabb trendirányzatokat, még nem sejtettük, hogy akiknek ezeket készítjük, ilyen magas fokon űzik a "kreatív alkotás" nevű sportot.

Ezek voltak az alap-projektek


Huszonkét nő ismerkedett a gépekkel pénteken, és huszonkét nő alkotott elképesztőbbnél elképesztőbb, őrületesen izgalmas tárgyakat szombaton. A tábor elején, arra kértem őket, hogy a mintadarabok csak inspirálják őket, engedjék szabadjára a fantáziájukat, és alkossák meg a saját verziójukat bátran. Nem kellett félteni a lányokat, huszonkét egyéniség, huszonkétféleképpen értelmezte az alapdarabokat. Igazából, csak a rendelkezésre álló alapanyagok korlátozták őket, hiszen azokat a mi projektjeink alapján rendeltük meg, és szállították helyszínre a Bosch fiúk.

A szálloda különtermében bizonyosan nem történt még hasonló esemény, rengeteg nő, sok-sok profi gép, és mindenki csak fúr-farag-fűrészel bőszen. A csinosan, lilába öltöztetett "nem csak férfiaknak" feliratú pólóban feszítő Bosch testőrség pedig ott segített, ahol kellett, és fizetett animátorokat megszégyenítően, feleltek a jó hangulatért.
Amire nem lehetett panasz, hiszen a szervezők az esti szórakozásról is gondoskodtak, és vidám, ókori tóga-partyra invitálták a kreatív társaságot.Én személy szerint, nagyon jól éreztem magam, pedig nem is volt időm barkácsolásra.
Azt hiszem, jövőre már le van foglalva az első húsz hely!

A teljesség igénye nélkül, szeretném bemutatni pár kedvencemet az elkészült csodálatos alkotások közül:
(teljes neveket nem igazán tudtam összerakni az arcokkal, ezt nézzétek el nekem, és kérem azokat, akiknek itt van amunkája, írja meg kommentben a nevét, hogy a kép alá írhassam, köszi!)

Román Kata megálmodott egy design-lámpát, le a kalappal! A kutyafekhely csak hab a tortán:


szuper ötletes éjjelifény, nagyszerű kivitelezés!

imádtam ezt a tündéri, királylányos, balettcipős verziót

csipkés óra, már csak a minta miatt is kedvenc ;-)

Meretei Katalin, matyómintás, strasszos cipőtárolót alkotott
 A Dremel brand menedzsere, Reimann Dóra is munkába lendült, és összedobott egy baglyos órát:

 A tábor főszervezője, Bereczki Annamária, védőszemüvegét pár perc alatt, design biciklis szemüveggé alakította át:
Román Kata alkotta kutyaágy,használat közben
 Beszámolót olvashattok még itt itt és itt

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Még hogy a kreativitás nem női dolog! Hát alaposan tévedni tetszett az úrnak. Naponta hány helyzetet kell kreatívan megoldanunk, kezdve a nyűgös, kedvetlen gyerek "megjavításán", aztán a főzés, esetleg hiányzó alapanyagok pótlásával, időbeosztás összehangolása, lakberendezés (természetesen), munkahelyi problémák, kilyukadt harisnya. Most nagy mérgemben csak ennyi jutott eszembe...

Névtelen írta...

Wow! Hihetetlenek vagytok! Nagyon ügyik! Szeretnék kutya lenni Katánál! :)

Szentgyörgyi Kata írta...

Csigavér! :-) Szerintem Ficzere Úr kimondottan a barkácsoláshoz kapcsolható kreativitásra gondolt ;-)

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips