2013/12/22

Karácsonyi hangulat nálunk

Az elmúlt években úgy alakult, hogy karácsony előtt sok munka jött össze és így alig maradt időm a felkészülésre.
A nagy rohanásban végül az került háttérbe, amit a legjobban szeretek a karácsonyban: a készülődés, várakozás örömét, a saját otthon dekorálását és mindent ami ezzel jár.
Valahogy mindig úgy sikerült, hogy kapkodva, stresszelve, lelkiismeret furdalással, hulla fáradtan esem be a fa alá.
De idén nem így volt.
Tudatosan döntöttem úgy, hogy decembertől már nem figyelek másra, csak magunkra és az otthonunkra, no meg a blogra, amin így szépen szaporodtak a karácsonyi témájú bejegyzések.
Életemben először volt adventi gyertyánk pont advent első vasárnapjára, sőt az az egész lakás karácsonyi hangulatban pompázott. szinte minden nap újabb és újabb elemmel bővítve az idei dekorációt.
Tavaly már elkezdtük az otthonunkhoz illő díszek beszerzését, Londonból például egy egész zsák díszt hoztunk haza, gyönyörű üveggömböket, krém, púder és bronz színekben. Idén még vettünk hozzá pár szépséget a Butlersben. Plusz, beszereztem pár girlandot, művirágot és extra fényeket hogy tovább fokozzam az ünnepi hangulatot.
Egy zöldhulladék lerakónál hatalmas halom borostyánt találtam, azokból koszorúk, ablakdekorációk és virágcsokrok készültek.
Így nálunk a házat sok-sok zöld növény, krémes-bronzos díszek, szarvasok és girlandok díszítik. Imádom ezt a hangulatot!
Én ezekkel a képekkel köszönök el tőletek erre az évre. Engem most vár a konyha, készül a libamáj, foszlós kaláccsal, megfőzöm a Mautner Zsófi Élménykonyhás menüsorát, (recept ITT) de készül még bejgli, torta, töltött káposzta és pástétom is.
Két ünnep között már biztosan nem posztolok többet, így megragadom az alkalmat és Nagyon Boldog, Békés, Örömteli Ünnepeket Kívánok Mindannyiótoknak!
Remélem jövőre is találkozunk és követitek a blogomat itt vagy a Facebookon.



















Kiegészítés dec 24. után:


Fotók: szépek Orsi, bénák én :-)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

haha cinq fillses grafikák ! jójó ;)

S ott a madár is -köszi az infókat;)
Boldog Karácsonyt,
Mónika

stonedraider írta...

az adventi koszorú nagyon vagány.

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips