2010/09/19

Az alkimista

A közeli festékszaküzletben átmenetileg hiány keletkezett negyed literes festékekből. Ugyanis felvásároltam mindet. Keresem a színeket a házunkba,de totál tanácstalan vagyok. Egyesek szerint, mázlim van, hogy Béla,a festő ilyen türelmes. Egyfolytában variálok, ez tény. Pár napja pedig kotyvasztok is. Elkezdtem összekevergetni a meglévő színmintáimat. Egy kis fehéret ezzel, egy kis szürkét amazzal. Így sikerült kikeverni a hálószoba színét, ami mindannyiunk tetszését megnyerte. Sőt, Béla esküszik rá,hogy ha arra kerül a sor, simán kikeveri újból. Az adagolást feljegyeztem a kockás mindentudó füzetembe. Hétfőn már a nappalit festik, úgyhogy tegnap még bőszen kutyultam, és kentem a festékeket a  kimaradt gipszkarton lapokra, hogy aztán különböző fényviszonyok mellett teszteljem.
A döntés nehéz, mert jó ideig nem szeretnék újrafestetni. Többek között,ezért veszünk lemosható festéket mindenhová. A drága festéket kétszer visszük fel, de előtte fehér Hérával lealapoztunk mindent, így tartósabb lesz a festés. Két hétre kibéreltem a Trikurila teljes színskáláját, amit napjában többször is elővettem,és a kockás füzetbe jegyezgettem, hogy éppen mi tetszik. Jegyzeteltem nappal és jegyzeteltem éjjel. De legalább, szűkült a kör. A mintafesték felvitelekor érdemes a festéket minél nagyobb felületen, a szoba különböző pontjain felvinni,mert teljesen máshogy néz ki egy szín nagy felületen és máshogy különböző fényviszonyoknál. Az is fontos hogy a színeket ne fessük egymáshoz túl közel,mert óhatatlanul kölcsönhatásba lépnek, és egymáshoz idomulnak. Legalábbis,a szemünk szerint. Tapasztalatom szerint, nincs törvényszerűség abban,hogy melyik szín sötétedik be és melyik világosodik ki egy árnyalatot a száradás után. Többnyire a világos színek sötétednek, a sötét színek világosodnak ki, de előfordult ennek az ellenkezője is. Na, ettől nem lettetek okosabbak, igaz?

foto: twig hutchinson

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips