2012/05/17

Hogyan és mivel fessünk bútort?


forrás
Két éve írom ezt a blogot. Körülbelül, másfél éve pingálgatom a bútorokat, kezdetben csak a magam örömére, mostanában pedig másokéra is. Egyre több levelet kapok különböző kérdésekkel és egyre kevesebb időm van megválaszolni ezeket a leveleket egyenként.
Alapvetően mindig elég szájbarágósan igyekeztem elmondani, mit és hogyan csinálok, de a sok levélből és kérdésből levontam a tanulságot: kell egy poszt, ahol minden, festéssel kapcsolatos tapasztalat, infó egy helyre kerül.
Ismétlés a tudás atyja meg a jó pap is holtig tanul, szóval nosza, nézzük hogyan kell bútort festeni.

Kezdeti lépések

Az első lépés, mindig az elhatározás. Van egy bútorunk, meg akarjuk tartani, ki akarjuk pofozni, napokig, hetekig nézegetjük, aztán úgy döntünk, nekilátunk. Vagy, mint Lustanyu, szólunk a férjünknek, hogy lásson neki.
Első körben, nézzük meg, milyen anyagú lehet az átfesteni kívánt bútor, milyen sérülések vannak rajta, mennyire stabil, milyen a szerkezete és az alakja, egyszóval, mérjük fel, megéri-e időt, energiát és pénzt áldozni rá.
A festés előtt, rendezzük be a munkaterületet. Terítsünk ki papírokat, fóliát, legyen a kezünk ügyében nedves szivacs, törlőrongy, stb.
A bútort szedjük annyi darabra, amennyire csak lehet, mert a vízszintesen fektetett elemeken kevesebb eséllyel fog megfolyni a festék. Csavarjuk le a fogantyúkat, ajtózárakat, vasalatokat, szedjük ki a polcokat, távolítsunk el mindent, amit csak lehet.


Csiszolás

Nem áltatlak benneteket: bútort felújítani nagy munka. Nem érdemes egyik munkafázist sem megspórolni, mert a végeredmény rovására megy.
A csiszolást például sosem szabad kihagyni. Ezzel készítjük elő az anyagot arra, hogy a festéket jól befogadja.
A bútorlapot is át kell csiszolni. A politúrt, a méhviaszt is el lehet távolítani csiszolóval, de számítsunk rá, hogy a súrlódás okozta melegtől, a kezelt felület "összegyűrődik". Ilyenkor szalmiákszesz és denaturált szesz keverékével dörzsöljük át a bútort. Ennél a komódnál így jártam el.

Én sokszor festettem már magasfényű, lakkozott bútort, például, ezt meg ezt és minden esetben el tudtam tüntetni a lakkot a csiszológépemmel. Nem kell tehát megijedni semmitől!

Sokáig csiszolópapírral csiszoltam, de ma már el sem tudom képzelni az életemet az én drága kis excenter csiszolóm nélkül. Aki bútort akar festeni, annak érdemes ilyesmibe beruházni!



Ez a gép szinte gyalul, fantasztikusan gyorsan lehet vele haladni. Hátránya, hogy nagy, és így a kisebb felületekhez nem érek el vele.
Itt szeretném megjegyezni, hogy sokan éltek abban a tudatban, hogy a sarokcsiszoló is jó bútor csiszolásra. Hát nem. Eszetekbe se jusson sarokcsiszolóval közelíteni bútorhoz! A flex az flex, a csiszoló meg csiszoló és pont.
Ami a csiszolópapírt illeti: lakkozott, politúrozott felülethez a 80-as erősségűt használjátok, régi bútorhoz, öreg fához pedig 120-ast.
A csiszolás őrületes porral jár, lehetőleg csináljátok szabadban, védőruhában, kendőben és maszkban. Nem viccelek, tényleg.
A munka végeztével jöhet a takarítás: tisztítsd meg környezetedet és a bútordarabokat, semmin ne legyen por, mert a következő fázisnál a tisztaság a lényeg.
Tipp: ha sok festékréteg van a bútoron, azt csiszolás előtt le kell égetni, hőlégbefúvóval. Egy spakli segítségével távolítjuk így el a festéket, ami a meleg hatására felpuhul. Vigyázat, a hőlégbefúvó gyorsan megégeti a fát!

Alapozás

Az alapozás fontosságáról már sokszor jártattam a számat, de most ebben a posztban külön felhívom rá a figyelmet. Alapozni kell! Kivételt jelent ez alól, ha antikolni vagy lakkozni esetleg pácolni szeretnétek a bútort. Minden más esetben az alapozó kihagyhatatlan.
Célszerű mindig a majdani fedőfesték márkájához választani az alapozót, de nem feltétlenül szükséges. Én két alapozót szoktam használni. Egyszerűbb eseteknél a Trinát Univerzális Alapozóját használom, bútorlapoknál, magasfényű felületeknél, vagy gyanús eseteknél inkább biztosra megyek, és a mindenen megtapadó Tikkurila Otex alapozót veszem elő.
Tipp1: nagyon figyeljetek arra, hogy ha vizes bázisú alapozót használtok, például a Tikkurila Feelings Furniture alapozóját, akkor már csakis vizes bázisú fedőfestéket használhattok! Fordított esetben, tehát ha oldószeres az alapozó, arra nyugodtan kerülhet vízbázisú fedőfesték is.
Tipp2: ha élénk színűre tervezitek a bútort, érdemes már az alapozófestéket is színre kevertetni a még egyenletesebb, pompázatosabb, élénkebb színhatás elérése kedvéért.

Javítás

Az alapozófesték elég jól ki tudja dobni a karcolásokat, csavarnyomokat, kisebb-nagyobb sérüléseket. Én ennél a pontnál javítom a hibákat, leginkább fatapasszal. Erről itt olvashattok tőlem egy posztot. Ha később pácoltok vagy lazúroztok, esetéeg antikoltok, inkább folyékony fát használjatok erre a célra!

Festés

Ha felkentétek az alapozót és megszáradt és azt hinnétek, hogy most már végre festhettek, hát nagyon tévedtek! Mielőtt a festést elkezdenétek, finoman át kell csiszolni az alapozófestéket. Aztán megint portalanítás következik és végre, végre el lehet kezdeni színre festeni a bútort.
Fontos, hogy amit csak lehet, vízszintes helyzetbe téve fessünk. Tegyünk a bútordarabok alá deszkákat, léceket, hogy a fektetett lapok alá se folyjon be a festék.
Hogy mivel festetek, az rajtatok múlik, elég sok cég van már a piacon. Mindig nézzétek meg, hogy milyen oldószer kell a festékhez és vegyetek azt is hozzá. Egyfelől, néha nem árt hígítani a festéket, de csak épphogy, épp annyira hogy könnyebben kenhető legyen. Másfelől, az ecseteket és a hengereket is azzal a hígítóval fogjátok tisztítani.
Én elég gyakran választok a Tikkurila termékcsaládból. Leginkább a gyönyörű színei miatt, meg azért, mert nagyon sokféle festékük van.
Ecsettel való festéshez legjobb az Empire, ez egy zselés állagú festék, ami szinte magától tünteti el az ecsetnyomokat, úgy összeáll felvitel után. Szeretem még a Feelings Furniture festéküket, ez vizes bázisú, környezetbarát és gyorsan szárad. Ha csosád színeket akartok, akkor ajánlom figyelmetekbe aaz angol tradíciókra épülő Farrow and Ball festékcsaládot is. Nagyon jó festék, de sajnos horrorisztikus ára van.
De megsúgok egy titkot!
Ha olyan festékboltban vásároltok, ahol kevernek Tikkurilát, akkor a nem túl sötét színeket Trinátból is ki tudják nektek keverni, ami egy jóval kedvezőbb árú zománcfesték, és ugyanolyan jó vele festeni. Hátránya, hogy nincs olyan gazdag színkínálata, és a Tikkurilából is csak a világosabb színeket tudják belőle kikeverni. Viszont ennek a márkának is van vizes bázisú festéke.

A technika

Az én festési technikám, amit ajánlok mindenkinek, a következő: először felkenem ecsettel a festéket (egyszerre nem szabad sokat felvinni, és figyeljetek a hígításra, hogy ne legyen csöpögős a festék!), majd száraz (!) teddy-hengerrel elsimítom.
Tipp1: ha már nagyon festékes a teddy henger, akkor egy-két bútorlapot csak azzal kenek át.
Tipp2: ha elég időm van a munkára, "forgatom" a bútort, hogy minden oldalát vízszintes helyzetben tudjam lefesteni.
Tipp3: ha több színre festetek egy bútort, a sötétebb színnel kezdjétek, belülről kifele, alulról felfele haladva, így.  De egyébként is, a festéssel alulról felfelé, belülről kifelé haladjatok, forgatva a bútort.
Tipp4: Válasszatok jó minőségű ecsetet. Semmi sem idegesítőbb, mint amikor a festékbe hullik az ecset szőre!


A fedőfestéket mindig két rétegben viszem fel. Soha nem vastagon! A rétegek között, finoman átcsiszolom a felületet. Ha kész, lakkozom, amit szintén  ecsettel viszek fel, majd szivacshengerrel elsimitom. Több rétegben lesz szép a lakkozás. figyeljetek, hogy vizes bázisú festékre csak vizes bázisú lakkot kenjetek!

Festékszóró

Ha már olyan régi motorosok vagytok, hogy festékszóróval dolgoztok, akkor is kell figyelni pár dolgora. A festékszórót nagyon alaposan el kell mosni minden használat után, különben secc perc alatt gallyra vágjátok. A tisztítás az ecseteknél is fontos, és mindig alaposan kimosom őket vagy hígítóban, vagy vízben, attól függően, milyen festéket használtam. Ha tönkremegy az ecset, mert beleszáradt a festék, nem nagy baj. De elég nagy baj ez egy drága gépnél, szóval erre mindig szánjatok időt!
A festékszóró használatakor is mindig a kezem ügyében van a száraz teddy-henger, hogy az esetleges megfolyásokat azonnal orvosoljam. A festékszórót pont úgy kell használni, ahogy a sprayfestékes flakont. Erről itt olvashattok bővebben.
A festékszóró hátránya, hogy állandóan tisztogatni kell, fújás közben is, viszont ha jól használjátok, gyönyörű, egyenletes felületet fest és lehet használni profiknak való kétkomponensű festékeket is.
Ha nagyon sokat szeretnétek felújítani és mondjuk festésen kívül kárpitoznátok is, akkor javaslom, hogy festékszóró helyett, kompresszort vegyetek, és ahhoz lehet venni szórófejet, valamint tűzőfejet is. Két legyet egy csapásra.

Remélem, hasznos információkat kaptatok. A részletes leírással nem elbátortalanítani akarlak benneteket, hanem ösztönözni: a színekkel való játék jó játék!
Kedvet kaptatok?

13 megjegyzés:

Csilla írta...

Szia!

Köszönöm a sok hasznos infót, tanácsot, nagy hasznukat fogom venni. Jó, hogy ilyen részletesen leírtál mindent.
Sok sikert a további munkáidhoz!

Üdvözöl Csilla

Szvetty írta...

Szia Kata,

pár napja bukkantam rá a blogodra, miközben épp a Tikkurila festékeket böngésztem, de azóta minden este, amikor az ikreink s a Házbönd is kidől, bogarászom a cikkeid, szóval teljesen meg lettem babonázva..:))! Nagyon tetszik, gratula!! Főleg, h az első cikkben épp a szoptatósszéketekkel találtam magam szembe, ami nálunk is már átfestésre s áthuzatásra került, illetve a másik nagy kedvencem a partizászlók a gyerekszoba falàn :))! Szóval rögtön tudtam, h ez az én oldalam!!

S persze rögtön tanácsot is kérnék:): Ikeás antikolt színű kerek étkezőasztal s X-es székek átfestéséhez az Empire-t v. a Feelings-t ajánlanád-e, Otex alapozóval? Illetve a nagy dilemmám a szín: nálunk a franciás bézs fut, az előző 'vödrös' bejegyzésed képein (thonett komód, étkező) nagyon tetszenek a színek, esetleg tudnál benne segíteni, h mit kevertessek ki?

Remélem nem voltam túl ömlengős, de hát nekem is home, sweet home..

Köszi előre is, üdv:

Szvetty

ml - sublót blog írta...

Hű, de jó összefoglaló. Hozzátenném, hogy ha először festéksprayzik valaki, kültéren mindenképp vegye figyelembe a légmozgást, ne kapja úgy pofába , mint én. Amúgy festéseknél praktikus tud lenni a festőboltokban kapható papír "MIchelin-ruha", kezeslábas, nagyon megéri szerintem.

Névtelen írta...

Köszönet az összefoglaló, részletes leírásért!

Kedvem eddig is volt, de fentiek után biztos vagyok benne, hogy maximum egy polc darab felújításával kezdek :o)

lud

Szentgyörgyi Katalin írta...

Szvetty, az Otex alapozóra bármit kenhetsz. Az empire szebben összeáll, de a feelings meg nem olyan büdös és vizes bázisú, gyorsabban szárad. A "vödrös" posztban a bútorok tikkurila H101 színnel vannak festve.

szvetty írta...

Many thnx!! Már csak neki kellene durálnom magam a csiszolásnak..:)!
Amúgy nekem deltacsiszolóm van, széknél az is megfelel?

Köszi még1x s remélem már jól alakulnak a dolgaid!! Apropó, ha majd egyszer tartasz tanfolyamot, rám számíthatsz, mert tavaly nem fértem be a Bosch DIY visegrádi két napos, női barkácsolós víkendjére, amely űr azóta is tátong bennem :)!

Szvetty

zsempi írta...

hello Kata,
én székeket fogok felújítani, és pont jól jött ez a kárpitozás és átfestés bejegyzés. éppen jókor. néztem a trilak honlapját, ott is vannak segédletek meg videók, és azt mondják, nem feltétlenül kell alapozót használni (úgy tűnt, h kis felületeknél mint amilyen a szék is, ugye a vékony lábak stb. nem feltétlenül szükséges). én ezt az alapozót amúgy sem értem. tök más összetétele van, mint a festéknek? mi van benne, ami miatt tartósabb lesz utána a fedőfesték? te biztos vágod, leírnád 1-2 mondatban, h elhiggyem, h valóban kell :)
köszönöm
nagyon jó ez a blog. mindig rácsodálkozok az 5leteidre. remélem találsz műhelyt magadnak. sajnos csak fejben tudok drukkolni neked.

Csilla írta...

Kedves Katalin!

Milyen teljesítményű hőlégbefúvóra lesz szükségem egy kis körasztalnál, hogy leszedjem róla a 2 festékréteget? Mennyire kell kb. távol tartani, hogy ne égessem össze a fát!
A bologod fantasztikus, eddig is barkácsoltam, de a Te segítséged, BLOGOD, nagyon sokat jelent!
Szép napot neked! Csilla

Szentgyörgyi Katalin írta...

Kedves Csilla!

A teljesítményt nem tudom, nekem a legbénább volt :-) A lényeg, hogy nem szabad sokáig egy területre irányítani, mert a fa gyorsan megég a festék alatt. Mozgasd a gépet, kb 20-25 cm távolságra a bútortól. Amint látod hogy reped a festék vagy hólyagosodik, "tolhatod" is fel a festékréteget egy spaklival.

panyizsuzsi írta...

Remek bejegyzés szerintem a kedvencek között lesz hamarosan!

Nekem Kata ezeket tavaly szóban mondta el, mielőtt a kredencemet (http://panyizsuzsi.hu/blog/a-kredenc/) felújítottam. Azzal teljesen egyetértek, hogy semelyik munkafázist nem lehet kispórolni. Pontosan ezért érdemes kisebb dolgokkal kezdeni, mert pl. egy kredenc óriási falat, ha az ember szépen akarja csinálni!

A szerszámokkal kapcsolatban én is minőség párti vagyok. Aki azonban nem újít fel rendszeresen, annak nem éri megvásárolni ezeket a csodákat. Keressétek meg a helyi kisgépkölcsönzőt és letét, valamint néhány száz, esetleg ezer forint ellenében tudtok jó gépet kölcsönözni! Megéri!

Névtelen írta...

Kata, szeretném a tanácsodat kérni. A Bosch excenteres csiszoló, a vezeték nélküli Bosch Prio és a csiszolni is tudó Dremel Multimax közül választanék csiszológépet. Sok dolga lesz neki, mert 3 nagy kétszárnyú ajtót, hat kisebb ajtót és három ablakot szeretnénk lecsiszolni vele, majd festeni.
Nem tudunk dönteni, a Dremel Miltimaxot is sokan ajánlják, a csiszolás mellett sok más munkára jó. Mi elsősorban csiszolni szeretnénk, és a régi kazettás ajtóinknak sok kis vájata van, ahová az excenteres csiszoló nem férne be.

Te mit ajánlanál?

Köszönöm,
Márti

Mira írta...

Kedves Kata! Még soha nem csináltam hasonlót, de blogodat olvasva fellelkesültem, és nagyon szeretném kicsit feldobni, a konyhaszekrényünket. Régi, "klasszik retro panel" beépített bútor, és a következő két évben még szeretnénk használni. Kívül festésre, belül esetleg festésre, vagy tapétázásra gondoltam.Kérdésem: Kell-e csiszolni? Ha kell, akkor csiszoló papírral lehet-e ilyen műanyagnak tetsző felületet? Ill. hogyan tovább? Alapozás és fedőfesték ecsettel, vagy spray festés szóba jöhet-e? Mely típusokat és márkákat ajánlod?Segítséged előre is köszönöm! üdv:M

Szentgyörgyi Katalin írta...

Kedves M,

A klasszikus fóliázott felületet, mint amilyen a panelkonyha frontja, is fel kell csiszolni. De csak nagyon finom szemcsés polírozópapírral. Kérd így a boltban! Az alapozó itt nagyon fontos, ehhez mindenképpen az Otexet használd! Sprayfestés jó ötlet, de a tapasztalatom az, hogy a falkonos sprayfesték csak dísztárgyaknál tartós, mindennapos használati tárgyaknál hamar elkezd kopni. Ezért inkább fess hengerrel! Az Otexre bármi rákerülhet, de a nagy terhelés miatt valamilyen zománcfestéket ajánlok. Például Trinát. Nekik van vizes bázisú zománcuk is, az gyorsabban szárad, könnyű vele dolgozni, viszont deágább, mint az oldószeres. Trinátot ki tudsz kevertetni Tikkurila színkód alapján is.
Jó munkát!
Kata

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips