2012/04/05

A másik

A másik komód, amit a Teszvesz portál számára készítettem, inkább lányos. A szín itt a dekoráció, méghozzá finom cukorkaszín, harsány, már-már neon korállal kombinálva. Az arany bútorpántok, fogantyú és pöttyök pedig csak apró kiegészítés.
Mostanában szeretem a cukorkaszíneket, és a bézseket. De szeretem a meglepően élénk, vibráló színeket is, és szerintem, jól mutatnak együtt, a visszafogott és a harsány.
Ennél a komódnál csak a színekkel játszottam, nincs itt semmi extra tipp, semmi különleges technika, csak egy jó tanács: merjetek színeket használni!
Engem ez a két kép ihletett meg:



Menta és koráll, bézs és neon, szerintem csodálatos párosítások és nem csak a ruházatban!
A bútorral tehát annyi történt, hogy a szokásos előkészületek után, úgy mint, ajtók és polcok levétele, csiszolás, alapozás, kapott egy őrjítő korállt a belseje és egy szolid kis mentát a külseje.

ilyen volt
az ajtók leszedésével kezdjünk!
csiszolással folytassuk
ilyen lesz csiszolás után
korall!!!!
belülről kifelé haladjunk
Teljesen beleszerettem ebbe a színkombinációba, simán el tudnám képzelni egy teljes enteriőrbe, bézzsel kiegészítve, egy otthon színeinek.A korállt pedig a körmömön imádom!

 A festés alatt arra figyeltem, hogy gondosan kimaszkoljam a széleket, hogy a menta és a korall találkozása festékfolt-mentes legyen.
Az ajtópántokat learanyoztam, ehhez pedig két szék közé kifeszített zsinegre erősítettem a pántokat, majd először alapozó sprayfestékkel (Duplicolor Primer Paint) majd aranyfestékkel fújtam le őket.


Végül, rögzítettem az ajtókat és az aranyra festett bútor fogantyúkat. Valami még hiányzott nekem, ezért hátára fektettem a kis komódot, és fújtam rá pöttyöket, aranyfestékkel.



A kép a technikáról csalóka, mert végül én úgy festettem a pöttyöket, hogy egy nagy papírból vágtam ki a kört, hiszen a sprayfestás egyik trükkje, hogy egyenletes, lengető mozgással kell a színt felhordani, tehát nem pontban fújva, mert akkor csúnyán folyik. A sprayfestés trükkjeiről olvashattatok már tőlem, ismétlésért klikk ide.
A végén az egészet lelakkoztam, és kész is. Csak szín és más semmi. Nem baj?




A fotókat Balogh Orsolya készítette

15 megjegyzés:

Nils Holgersonné írta...

az én monitoromon a szolid menta szimpla fehér... kár, mert így kicsit uncsi. igaziból milyen?

edit írta...

a bejegyzés hatására ma korallszínű kiegészítőimet vettem fel! imádom!ja, és vettem egy korallszínű körömlakkot, gyönyörű!!!!

Eszter írta...

Szia Kata!
Külföldi blogokon olvastam már párszor, hogy 'glaze'-t visznek fel a bútorra. Bocsi, csak nem tudom, hogy ez egy átlátszó lakknak felel meg? Te milyen lakkot használtál a végén? Köszönöm a válaszod!
Eszter

Kucorgó anyámkája írta...

Már hogy lenne baj? Szerintem egyszerűen vagány!

Szentgyörgyi Kata írta...

Eszter,
Én sima, vízbázisú parkettalakkot kenek fel szivacsos ecsettel, majd szivacsos hengerrel simítom el. Több réteg kell belőle. a "glaze" szót inkább antikolási technikáknál olvastam sokat, ez egy színezett lakk, ami még jobban öregíti a koptatott festést.
Edit, a korall jókedvre derít :-)

MM írta...

Kedves Kata!
Egy ideje olvasgatom a blogodat. Mostanában sajnálom a "lassúlást", hiszen sok eredeti ötletet valósítasz meg, amiből sosem elég.

A konyhád kapcsán érdeklődnék egy-két dolog íránt:
- hogy vált be a konyhába a parketta? ez szalagparketta, hány mm-es?
Eredetileg hajópadlót szerettem volna, de a keretbe max. ennek utánzata fér be 7-8mm-es kiadásban. Féleg, mennyire bírja a konyhai vízes igénybevételt.

- az Ikea mosogató zománcozott porcelánja, nem pattan le egy beejtett lábastól, kanáltól

Házépítés felénél vagyunk és sok mindent SK. - DIY módon fogunk megoldani: mert így futja + így eredeti + a saját munkától lesz otthon az otthon.

Köszi előre is!
MM

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves MM,

eredetileg én is hajópadlót szerettem volna, de nekünk is csak az utánzat fért bele a végén a büdzsébe. Nálunk egy térben van a konyha az étkező és a nappali, és egyáltalán nem kap több terhelést, vizet a konyha, mint a többi helyiség. Egyébként, a fiam szoktak kilöttyintgetni ezt azt a padlóra, de még nem látszik, hogy ártana neki. a porcelán mosdóm két éves, tökéletes állapotban van.

Névtelen írta...

Szia MM,
csatlakozom Katához, nálunk is "utánzat" van a nappaliban és a konyhában, nem hajópadló (igaz, drágább fajta, quick step), 4 éve használjuk, szép, újszerű állapotban van és nem látszik rajta a kosz:D
az IKEA mosogató (4 éve)dettó rendben van. ajánlom mindenkinek.

SoLoveLy{décoration} írta...

/// beautiful!,great blog by the way,bon week-end Sophie ///

principessa1121 írta...

Kata, szerintem ez csodaszép, az a korallszín üt! A menta nálam sem látszik jól a képernyőn, de ha olyasmi, mint a macaronok, tényleg zseniális párosítás. :)

Már az előző komódnál akartam kérdezni, hogy milyen maszkolószalagot használsz? Nekem nemrég volt szerencsém először dolgozni vele, és egyrészt sajnos volt, ahol bement alá a festék, másrészt az ablakra úgy ráragadt, hogy kapirgálhatom apránként, amikor van rá egy kis időm.

Illetve nem ide tartozik, de mint gyakorlott kárpitos, nem tudod véletlenül, mit lehet kezdeni egy kanapéval, ami dohányszagú? Sajnos látatlanban vásároltam, és eszembe sem jutott rákérdezni, így viszont nem tudom megtartani. Ha (nem meglepő módon) senkire nem sikerül rásóznom, lomtalanítás lesz belőle, de gondoltam, előtte megkérdezem, hátha tudsz valami praktikus tippel szolgálni.

Köszönöm! :)

Szentgyörgyi Kata írta...

Principessa, ne haragudj, hogy csak most írok, talán mg aktuális...
Próbálkozz a kanapénál a Vanish kárpit tisztítójával, no meg persze, néhány napos, friss levegőn szellőztetéssel. Ha ez nem segít, akkor sajnos a kárpitot, sőt, valószínűleg a kárpit alatt lévő szivacsot is cserélni kell.....

Tengelic írta...

Szia!
Tényleg furi, mert az én monitoromon is csak a kezed kék, a szekrényke törtfehér... :(
Nagyon ügyes vagy! :)

Névtelen írta...

Szia Kata, én éppen egy polcos szekrény festésének álltam neki, épp most kenem az alapozót. Két kérdésem lenne hozzád ezzel kapcsolatban:
- írod, hogy a festéssel belülről kifelé haladjunk, ez oké, de hogy kell úgy felvinni az alapozót és a később a festéket, hogy a belső élek is egyenletesek legyenek? Ecsettel és hengerrel dolgozom, de miután legurítom hengerrel, mintha "leszedném" a festéket a sarkokból...
- nekem most éppen sötétzöld az eredeti szín, de világos bézs lenne a cél. Alaposan csiszolás után is tök zöld az egész, ami az első réteg alapozón is enyhén szólva átüt. Kenjek több réteg alapozót szerinted vagy inkább majd a festékből több réteget?
Köszönöm válaszod, Viki

Szentgyörgyi Kata írta...

Szia Viki!

Vegyük sorra.
1. Az éleket mindig ecsettel húzom meg és a hengerrel ott vigyázva dolgozom.
2. Az alapozófesték dolga nem a fedés, hanem a jobb tapadás elősegítése. Lehet, hogy szükséged lesz három réteg fedésre, de az is lehet, hogy már az első rétegnél látni fogod, hogy milyen jól tűnik el a zöld szín.
Jó munkát!

Névtelen írta...

Hú de gyors voltál, köszönöm :-) épp elfogyott az alapozóm, úgyhogy kedden folytatom...szép hétvégét! Viki

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips