2011/05/17

Fatapasz, a Jolly Joker


Péntek 13-án kezdődött ez az egész. Pedig nem is vagyok babonás, de tényleg! Szóval, pénteken, 13-án, megadta magát a fényképezőgépem. Harcedzett kis darab volt, festék és glettfoltos, ütött-kopott, karcos, de működött. Egészen péntek tizenharmadikáig.
Azóta pedig, mintha üldözne a balszerencse. Folyamatosan olyan megvalósításokba kezdek, amik bár könnyűnek tűnnek és gyors befejezéssel kecsegtetnek, végül mindig kiderül, hogy aprólékos, idegőrlő és nehezen megvalósítható projektek ezek, csak jól álcázták magukat.
Mint ez a szék is.
 Gondoltam, van egy szabad órám, lecsiszolom, és lefújom sprayfestékkel, úgyis elég régen vár a megújulásra.Ahogy jobban szemügyre vettem, láttam, hogy a támlája elengedte magát, és mindjárt szétesik, és hogy több kell ide, mint egy szimpla csiszolás.
Első körben tehát, a csiszolás után, szét kellett ütni a széket, hogy a támla végleg leváljon az ülésről. Majd a csapolásnál megtisztítva, újra össze kellett ragasztani a támlát és az ülést, és jó szorosan összeszíjazva,  (szaniferezve, ha nagyon bennfentesnek akarok tűnni ;-) )félretéve várni, hogy a ragasztó megkössön.
Miután állt a támla, mint Katiban a baba, fogtam, és lefújtam alapozó sprayfestékkel.
Tudtam, hogy halott ügy, de reménykedtem, hátha most megdől az alaptézis, miszerint: a festék nem töm el lyukat, nem rejt el repedést és semmilyen sérülést sem fed el.

Az elején azt hittem, ennyi fatapasz elég is lesz

Látjátok a repedéseket?

Közelebbről jól látszik, hogy a festék csak felerősíti a hibákat, de nem tünteti el
 Szóval, ha esetleg ebben a tévhitben élnétek, most itt a véres valóság, nem, nem, soha nem juttok semmire, ha csak festékkel akartok megújítani egy ütött-kopott, elhasznált és leroncsolódott bútordarabot!

Mit lehet tenni ilyenkor?


Mester Fatapasz. A varázssó. A Jolly Joker. Szögnyomok vannak a fában? Fatapaszt rá! Megsérült a fa? Fatapaszt oda! Csúnya karcolások, sehogy sem tűnnek el? Akkor is fatapasz kell! Több darabból áll a bútor és szeretnéd titkolni? Naná, hogy fatapasz a megoldás!
Az én székemen, az alapozó festék csak kiemelte a sűrűn elhelyezkedő repedéseket. Nem volt mit tenni, előkaptam a fatapaszt.
Ha ti is tapaszolnátok, fogadjatok meg pár tanácsot:

1. Fatapaszolás előtt is kell az alapos csiszolás, különösen a sérült részeken.
2. A tapaszt tubusos és dobozos változatban is kapni, mindkettőnek van előnye, hátránya. A tubus hátránya, hogy ha sokat nyomok ki, akkor a maradék kárba vész, előnye viszont, hogy a tubus védi a pasztát a kiszáradástól. A dobozba vissza tudom tenni, ami mégsem kell, de van esély rá, hogy hamar kiszárad a tapasz.
3. Mindig nagyon vékonyan kell felvinni a sérült részekre a fatapaszt, tiszta, de tényleg tiszta spaklival, alaposan elsimítva. Ne szivassuk magunkat a vastagon felkent fatapasz jelenséggel, mert borzadály lesz visszacsiszolni!
4. A spaklit a művelet után, azonnal tisztítsuk meg, feltéve, ha legközelebb is használni szeretnénk!
5. A fatapasz amikor megszárad, veszít a tömegéből, így előfordulhat, hogy a tökéletesen sima felület érdekében, újabb és újabb vékony réteg fatapaszt kell felkenni.
6. Mindig hagyjunk legalább egy száradási napot a tapasznak, akárhányszor kell ismételni a műveletet!
7. Ha megszárad és már tökéletesen fedi a lyukat/karcolást/sérülést, akkor finom csiszolóvászonnal nagyon-nagyon alaposan le kell csiszolni. Ujjunkkal ellenőrizve, hogy tökéletesen sima-e a felület. A göböket, egyeletlenségeket a festék csak felerősíti, így a pontos és alapos csiszolás a szép befejezés legfontosabb lépése.
8. A tapaszolás után Lehet alapozni és festeni. Ne fatapaszt, hanem ún. folyékony fát használj, ha a fabútort nem festeni, hanem csak pácolni akarod!
Mindezeket betartva, a legbénább, legelroncsolódottabb fabútorból is lehet tökéletesen újat alakítani. Mert a fatapasz tényleg mindent megold, mint a"Bazi nagy görög lagziban" az ablakmosó.

Na, ugye, hogy sehol egy repedés?

6 megjegyzés:

fxtina írta...

mostmár semmi kétség, fatapasz kell nekem! :D

kris írta...

stumbled upon your blog recently and am very excited to read about your DIY.

If you don't mind, I have a question on painting .. I'd like to paint my plastic table fan frame to pink which type of paint do you recommend as primer?

I'm confuse what name its called in Hungarian..

Thank you.

Szentgyörgyi Kata írta...

Hi Kris, For plastic spraypainting, I suggest you to use Motip spray primer for plastic.
You can by this here: http://www.procolorkft.hu/

kris írta...

Thank you Joie Vivre for your reply :)

maficska írta...

Szia Kata!
Írod, hogy ragasztanod is kellett a széket. Hogy csináltad és milyen ragasztóval kented át a csapokat? És megcsiszoltad ott is? Van egy szófám, aminek szétvált a csapolása, szeretném megragasztani.
Szeretem a blogodat nagyon :-)

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Maficska!

A csapolásokat ki kell tisztítani a ragasztás előtt, akár úgy, hogy a fadarabokat is fúrószállal kifúrogatni-piszkálni belőle, ha van benne. Én Pattex faragasztót szoktam használni, de ami igazán lényeg az az összefogatás, mert akkor köt meg jól a ragasztó, ha össze tudod fogatni az összeillesztett darabokat.

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips