2014/06/04

A házunk kertje

Két éve költöztünk be a Nagy Házba és azt hiszem elfogadjátok, ha azt mondom: nagyon messzire jutottunk ez alatt a két év alatt. (Előzmények ITT)
De nem úgy a kerttel.
Mindig úgy voltam a kerttel, hogy én ehhez nem értek, én vagyok a növénygyilkos, akinél csak pusztulnak a virágok és egyébként is, majd ha készen lesz a ház, hívunk egy szakembert és rábízzuk az egészet.
Így nem is nyúltam semmihez két évig, mondván, biztos csak elszúrnám.
Nem mondom hogy rendezetlen lett volna a mi kis birtokunk, de iszonyatosan unalmas volt.
Fű meg tuja kombó.

Ez volt a kezdeti állapot 2012 nyarán

De amikor eldöntöttük hogy az esküvőnk a kertben lesz, a fontos esemény rákényszerített arra, hogy foglalkozzam az unalmas kis kertünkkel. És milyen jó, hogy így alakult!
Ahogy a házban belül, úgy a házon kívül is a "villa-hangulatot" akartuk megidézni, így ennek mentén kezdtük el az alakítgatást.
Igazából még nagyon az elején járunk, épp hogy csak belefogtunk de már most óriási (és nekünk rendkívül örömteli) a változás.
Építettünk egy kerti sétányt a ház mellé. Zúzott bazalttal borítottuk, mert a kastélyokban is ez a fő kertépítő elem. Szegélynek bontásból vettünk 10x10-es bazalt kockakövet, azt rakosgattam mint egy puzzle-t napokig.



Eltüntettük a ház hátuljában lévő kulékavicsos kocsibeállót, szintbe hoztuk az úttal. Ez azt jelentette, hogy 20-cm-nyi tömör, nagy kavicsot kellett eltüntetnünk a föld tetejéről! A murvás út lényegesen lecsökkentette a füves területet de furcsa mód mégis optikailag tágítja a kertet és összehozza az első és a hátsó részt.
Tavat ástunk és építettünk. Csobogóval.




Kerti világítást tettünk az út mellé.
A Bauhausban ráakadtam ezekre a nagyon elegáns szürke kaspókra és jól bevásároltunk belőlük (és még mindig akarunk venni ilyet, el ne kapkodjátok!) és ültettem beléjük rózsát, bukszust, petúniát.



A kastélykertes koncepciónkban rövid és hosszú távon szerepel még a garázs és a kőkerítés befuttatása, a házon lévő kőburkolat eltüntetése, terasz építés, ahol lehet ejtőzni és a tavat bámulni (a legjobb szórakozás egy pohár borral a kézben!) és a fű teljes cseréje. Ez utóbbit az esküvő előtt már nem mertük bevállalni.
A növények terén is kezd körvonalazódni hogy miket szeretnék és már nem is érzem magam annyira bátortalannak. Sőt, kezdem élvezni a kertészkedést! :-)
Tervezem hogy fehér rózsával futtatom be a verandát, hogy kis talajtakaró növényekkel"mosom össze" az utat és a pázsitot (vagyis a jövőbeli pázsitot...) és hogy apránként kiváltom a maradék tuját is orgonával és fügével.
Szeretnék még szerezni régi talpas kőkaspókat, amit az út mellé tudok letenni csoportokban. Kell majd egy ide illő kerti garnitúra és egy jó kis grillsütő. Aztán már indulhat is a buli!








Hamarosan jövök a részletekkel arról, hogyan fogjunk bele az otthoni tóépítésbe!

Kiegészítés: Nagyon fontos, hogy ha ilyen utat akartok magatoknak a kertbe, egyrészt legyen precizen beszintezve, másrészt az összes fű, gaz, minden eltávolítva és tegyetek le geotextilt. A geotextil nélkül nincs esély a gazzal szemben!

19 megjegyzés:

Aranyalma írta...

Szia Kata!

Csak az a szép gyep..az fog hiányozni.. :-)
Viccet félre téve, szép lett! A kaspók nagyon királyak, az út is, hogy nem egyenes. Én sem szeretem az egyenes uncsi utakat.
A házban én is virággyilkos vagyok, viszont a kertben egyáltalán nem mondhatám ezt el magamról. Minden tavasszal alig várom, hogy mehessek virágot venni. Idén kezdtük el mi is a kertünket rendezni, eddig a virágokon kívűl mást nem vettünk, abból építkeztem amit az udvaron találtam és még így is elképesztő a változás.
Írtad, hogy a garázst szeretnéd valamivel befuttatni. Nekem az illatos lonc nagy kedvencem, gyoran nő, eszméletlen illata van, örökzöld futó/kúszó cserje, szóval talajtakarónak is lehet használni és nagyon szép először fehér, majd amikor már kezd elnyílni akkor vaníliasárga virága van ami pont illene a házatokhoz. Sokan lejázminozzák gondolom az illata miatt. Édesapámnál a déli oldalon a szomszéd ház csúnya fala ezzel van eltakarva, viszont ez nem olyan mint a borostyán, hogy felkapaszkodik, hanem ennek építeni kell segítséget, vagy ha van hova akkor fel kell kötni.
Szoktam figyelgetni, hogy van-e még valkinek, de eddig még csak azokon az udvarokon láttam ahová Édesapám csemetéket ajándékozott, szóval nem egy tömegnövény.

ÜDv: Aranyalama

Eszter írta...

Kata, nem vagy már virággyilkos, egyre több növényt látni nálad és nem csak selyemből... Szép lett a kert, nagyon stílusos! Mennyibe kerülnek ezek a szürke kaspók a Bauhausban?
Aranyalma, engem érdekelne ez a lonc, esetleg nincs róla képed? Hol lehet ilyet venni, milyen néven kérjem? Köszönettel: Eszter

Szentgyörgyi Kata írta...

Én ismerem a loncot, pont az ültettem a ház mellé hogy befussa a kőkerítést. Nagyon gyorsan nő és örökzöld, imádom! De én amúgy a trombitafolyondártól sem idegenkedem, a hátsó falhoz azt fogok tenni ősszel.

A kaspót a Bauhausban vettük (a dunakeszi áruházban) de nem tudom a nevét. Viszont ahhoz képest, hogy mekkora és mennyire jó minőségi (legalábbis nekem annak tűnik) nem volt drága. A legnagyobb kaspó, amiben a kúp alakú bukszus van, az került 10 000 Ft-ba. A kisebbek öt-hatezer forintos áron vannak. Cserép egyébként.

Pocsai Porta írta...

Szintén illatos lonc rajongó vagyok. :-) Ilyenkor nyáron belengi az egész kertet az illata! Nekem vegyesen van vadszőlővel (lombhullató, ősszel fantasztikus a színkavalkád) és borostyánnal a kerítésen.

Pocsai Porta írta...

Kata, ha van még befuttatandó rész ajanlom a lila akácot. Szintén gyorsan nő, bár nálam bejött a papírforma: a negyedik évben kezdett virágozni. Én szeretem ahogy tekereg a szára, és a lombja is szép.

Zsuzsi Kiss írta...

Szia!
A loncot én is ajánlom. Én ültettem a kertünkbe 2 évvel ezelőtt. Elég gyorsan meg is nőtt, és nem győzzük szagolgatni. Egész nyáron virágzik ( még szeptemberben is ) és nem lehet betelni az illatával !! Este kinyitjuk az ablakokat és a hálószobában virágillatra alszunk <3

Névtelen írta...

Szia Kata! én is a kertünkön agyalok...
A kérdésem, hogy a tó köré milyen követ tettél? Mi a neve?
És mi a lonc pontos neve? Valóban örökzöld? Ilyen kéne nekem is. Köszi, Réka

Szentgyörgyi Kata írta...

Réka, a kövek az eredetileg itt lévő, a kertben elhelyezett járókövek, melyeket felszedegettünk a kavicsos út építése során. ezeket hasznosítottuk újra a tónál. De amúgy Ürömön és a Bécsi úton kifelé van sok "kőáruház" ahol lehet ilyeneket venni.
a lonc neve lonc :-)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lonc

Kati írta...

Kata, gyönyörű lett!:)
Kerti tó gondolatával én is régóta kacérkodom, ennek elkészítéséről írsz majd? Vagy tudsz linkelni egy olyan oldalt, ahol lépésről lépésre le van írva? Nagyon tetszik a tiétek, akár egy pont ilyet elfogadnék! (milyen mély? gyerekeket nem félted a beleeséstől?)
Nekem nagy bánatom, hogy anno a "nadrágszíj" telkünk egyik oldalán egy nyílegyenes betonjárda vezet el a házig (kb 65 méter hosszú), akkor ez tűnt a legolcsóbbnak. Mennyivel jobban tetszene egy ilyen kavicsos kanyargós út:) Bár az is igaz, hogy azon nem lehetne ilyen klasszuk bicajozni/rollerezni, mint most ezen a randácskán.

Aranyalma írta...

Egy remek link a loncról:

http://www.botanikaland.hu/lonicera-japonica-halliana/orokzold-japan-lonc/

Édesanyámnál trombitavirág és lilaakác is van elég nagy területen, az a baj vele, hogy rengeteg szemetet termel ősszel -gondolok itt az elszáradt szárra, levelekre stb. és tavszig elég csúnyácska a helye, viszont az egész kerítése borostyánnal van felfuttattva ami átfut a garázshoz és nagyon szép. Tiszta csipkerózsikás. Minden tavasszal jól meg van metszve, csak így lehet kordában tartani, mert már volt, hogy befutott a verébléc alá és eltörte őket. Elhanyagolt helyen láttam már olyat a trombitavirágból is ahol lenyomta a cserepeket a tetőről. Persze ez nálatok nem fog bekövetkezni, mert ápolni fogjátok.

Andrássy Panka írta...

VFnel Vacott lehet kokaspokat kapni ,nemreg erkezett jo sok darab.6e/ db.Sztem jo ar.Udv,M

Szentgyörgyi Kata írta...

A borostyán is nagyon szép, imádom is és nagyon jól menne a "villa-hangulatú" kertünkhöz. Csak az a baj, hogy 1. a borostyán nagyon lassan nő. 2. nem szereti a tűző napsütést, nekünk meg teljesen déli tájolású a kertünk és a falakra, kerítésre egész nap tűz a nap. Talán csak a garázs tó felöli oldala lenne jó a borostyánnak. Ősszel teszek egy próbát :-)

Névtelen írta...

Ha a két fiúgyerek urambocsá' focizna, akkor gondolom takarodjanak ki a telepre a betonra. A kertnek is olyannak kell lennie, mint a mesében. Mint ahogy a lakásnak is. Szép, szép, csak éppen semmi emberi nincs benne.

Szentgyörgyi Kata írta...

Ó, helló megint :-)
Őszintén remélem, hogy legalább addig egy ici-picit jól érezted magad amíg ezt a szart ideböffentetted. Nem kárhoztatlak ezért, tudom hogy valakinek csak ennyi jut.

Aranyalma írta...

Borostyán: Anyának a kerítése dél-nyugati fekvésű (annó elég idétlenül lettek felparcellázva a telkek), ráadásul téglából épített kőporos kerítés (mindig felcsapták az autók a sarat azért lett befuttatva), szellőzni nem tud, mégis jól bírja a sok napot, a tavaszi metszést kell jól belőni amiben Édesapám profi. A szomszédnak pedig déli rusnya drótkerítésre van felfuttatva, ott is bírja.

Névtelen írta...

Kedves Névtelen, hidd el, hogy ha a két kölök, urambocsá' focizna, találnak maguknak bőven elég helyet abban a "mesébe illő kertbe" ahol ezt megtegyék :))). Nem hiszed el milyen leleményesek a gyerekek.
És teljesen igazad van, semmi emberi nincs abban hogy jól érzed magad a saját lakásodban, a kertedben....amit mellesleg a saját két kezeddel alakítottál ki.
Kata, nagyon szép lett a kert :). Gratula.
Erika

Névtelen írta...

Attól, hogy az embernek gyermekei vannak még lehet szép és rendezett a környezete... Nem értem, mi a baj ezzel!

Névtelen írta...

Nagyon szép a kert!
abszolút egyezik az ízlésünk, imádom a borostyánt, a loncot...
Vigyázzatok, mert csak az ún. "Henry lonc" az örökzöld, a borostyán azért bírja a napsütést, egy próbát megér. A vadszőlő hamarabb befutja a kőfalat, kb egy-másfél év alatt megnőtt két méteresre, viszont télen csúnya. :(
A lilaakác nagyon agresszív, egy idő után valósággal irtani kell, csakúgy, mint a trombitafolyondárt, de azért odafigyeléssel karbantartható.
Tavasszal szoktam hajnalkát vetni, nagyon hálás, gyorsan nő és gyönyörű, gondoskodik az utánpótlásáról, lesz mag jövőre is. Illetve a futó oroszlányszáj is beleillik ebbe a hangulatba, csakúgy, mint a futó hortenzia.
Másik kedvencem, ami nem futó, csak szimplán szép, a bazsarózsa, pl írisszel, díszhagymával kombinálva. Mesés...

Szentgyörgyi Kata írta...

Óóóó...ezek mind jöhetnek :-)

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips