2013/04/01

Tetőtér: majdnem kész!

A nagy bemutatással, az "after" fotók publikálásával meg akartam várni azt a pillanatot, amikor azt mondom: készen van a tetőterünk berendezése. Aztán rájöttem, hogy az még nagyon soká lesz, mert mindig kell még valami kis ez, meg egy kis amaz, és hát az ilyen kis apróságok adják majd meg a végső hangulatot, a befejezettség, belakottság érzését.
Például, hogy a legfontosabb "hiánycikket" említsem, ezeken a fotókon még átmeneti székek vannak az asztaloknál, az ide tervezett és egyébként a legnagyobb luxusberházású foteleink a tervek szerint, még csak hetek múlva érkezett volna meg hozzánk, de miután lefotóztuk a tetőteret és megírtam a posztot, meglepetésszerűen megjött az én fotelem, úgyhogy hamarosan megmutatom azt is.
Kell még több tároló a ferde falsík alá, ülő, vagy fekvőalkalmatosság az üveg moodboard mellé, és még legalább két  (vagy három) zárt komód (általam tuningolva, természetesen), amikben iratokat tudunk eldugni, valamint az összekötő folyosóra egy szép szőnyeg. Ja, és a gardróbba egy kicsi kárpitozott kanapé-pad, ha találnék valami szépet a Vaterán, melyet magam szeretnék majd kárpitozni. A párnákat ideiglenesre szántam, de most ez így tetszik nekünk, aztán később majd jöhet néhány komolyabb darab. És a kis papírtáska gyűjteményem is remélhetően folyamatosan gyarapodni fog a falakon :-)

Innen indultunk:




Most itt tartunk:



Amíg teljesen készen nem leszünk a berendezéssel, érjétek be a munkaközi fotókkal, melyek azért már eléggé sokat mutatnak és melyeken talán érezhető a mi kis munkahelyünk hangulata. Imádok itt lenni, tudjátok? Itt írom a bloposztjaimat, itt kutakodom a Vaterán, itt ücsörgünk és elmélkedünk a kanapén két munka között a szerelmemmel. Ez itt az alkotóműhely, egy kreatív tér, egy felnőtt "chill out" zóna.





A tervezés folyamán egy nagyvonalú teret akartam megvalósítani, ahol minden egyszerű, visszafogott, csak a kiegészítőkkel variálva, kevés színnel módosítjuk a tér hangulatát.
Azt akartam, hogy ez egy inspiráló, alkotásra ösztönző tér legyen, leginkább a szerelmem számára, de persze, nekem is. Fontosnak éreztem, hogy ez a tér más legyen, mint a lenti, ezzel is sugallva, hogy itt mások a prioritások, más az enteriőr feladata és hogy ez egy szeparált, független helyisége a lakásnak.

Első lépésben lebonottuk a "konyhakezdeményt" amire nem volt szükségünk, majd átfestettük a padlót és a falakat, hófehérre. A fehér szín még tovább tágította a teret és sokszorosan visszadobja a fényt, ami nem utolsó szempont egy gyakran műteremként is használt helységben.  (a tavaszi PIN Magazint már nagyrészt itt fotóztuk) Nem akartunk sok színt, így csak egy kis szürke és menta-türkiz kombináció bukkan fel itt-ott.
Az Ikeában jól bevásároltunk igazán olcsónak mondható bútorokból. Onnan van a fehér kanapé, melynek fém lábait fehérre festettem, az edzett üveg asztallap lábai, szintén sk fehérre festve, a lerakóasztalnak használt laptopasztalkánk, melyről már posztoltam korábban, és a ferde tetősík alatt megbúvó éjjeliszekrények is. Ezekből az éjjeliszekrényekből még sorakozik hat darab a garázsban, arra várva, hogy kicsit jobb idő legyen és nekem is legyen kedvem ehhez az igazán pepecselős feladathoz.

festett lábakkal szebb az Ikea kanapé

Lámpa, a Vateráról. Még nincs kész teljesen és fogok írni róla.

2490 Ft-os tárolók, fehérre festve

A második, nagyon fontos és a teret meghatározó változtatás, hogy megszüntettük a spotokat és helyette egy sokkal izgalmasabb világítást használtunk: különböző magasságokban felfüggesztett, Tilka textilkábeles izzókat tettem fel, saját magam, egy létra tetején ingadozva. (a végén a bekötést már nem én csináltam).

a lámpák blokkonként kapcsolhatók, akár teljes, akár helyi megvilágítás szerint


hangulatvilágítás Tilkával

A harmadik lépés maga a berendezési tárgyak kiválasztása volt. Úgy gondoltuk, a sok  ikeás bútor mellé, kell egy két "nagypályás", egyedi holmi is. Ilyen például a hatalmas, 140x150-es edzett üveg asztallap, mely majdnem nem tudott feljönni a tetőtérbe, végül nagy családi összefogással, miliméterről-miliméterre felvarázsoltuk ide. Az asztalt a szoba közepére tettük, ettől még nagyobbnak tűnik a tér, még izgalmasabb az elrendezés. Ehhez a nagyvonalú asztalhoz egy számomra nagy szerelem, és igazi vágyálom fotelt kaptam. About Chair a dán Hay-től. Imádom ezt a céget! Egy bútorokkal foglalkozó nőnek van egy kortárs design-ikon darabnál szebb ajándék? Hamarosan lesz fotó róla is!
A szőnyeg, bár szintén Ikeás, egy újabb drágább darab, egyik fő eleme a térnek. A többi pedig már a kiegészítőkön múlik, a dobozkákon, a párnákon, az asztal dekorációján, a falon elhelyezett gyűjteményemen, a virágokon, apró kis emléktárgyakon. És még nincs vége. Mert minden tér, mire elkészül, új arcot kíván. Nem hiszitek? Pedig ez tapasztalat.......:-)







A tetőtér felújításával, berendezésével kapcsolatos többi posztot a képekre kattintva elérhetitek:








fotók: Balogh Orsi

23 megjegyzés:

Nikoletti Petra - Lakberendező írta...

Nagyon szuper-szép lett, gratulálok! :)

Unknown írta...

Szia Kata !
Szuper lett!! Nagyon szép, és egyedi.
Kérdésem lenne hozzád: milyen színkóddal bír, illetve milyen márkájú a falfesték az előtérben, és a lépcsőfeljáróban ? Nagyon szép, szürkés - barnának tűnik a képeken. Sokat segítenél. Válaszod előre is köszönettel:K. Annamari

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Annamária! A szín valóban szürkésbarna és a színkódja Tikkurila L487.
Petra, köszönöm! :-)

Kedvenc Otthon írta...

Gratula, nagyon szépen alakul!
N.

Riell [project:Home] írta...

Nagyon klassz lett, gratulálok a jó ízléshez és a szuper megvalósításhoz! :)

aletta írta...

Nagyon szép lett, gratulálok! :-)

Brisa írta...

Gyönyörű!

OptimistaTáska írta...

Ahányszor valamelyik posztodat megnyitom, annyiszor rámjön a "csinálni akarok valamit a lakásommal"!

mesrek írta...

Ámulok, és bámulok!

bokonona írta...

Lenyűgöző, gyönyörűséges, KELL. Emellett, noha még soha nem kritizáltam semmit - még gondolatban sem -, amit csináltál, de nekem kissé erős a keretezett "szatyor"... Tudom/látom/olvasom, hogy ez egy más vonal, mint a régi kicsiház, de nekem őszintén szólva az szimpatikusabb volt. És nem a designfotel miatt.

mesrek írta...

Nagyon tetszik a takaró a kanapén! Az honnan van, megkérdezhetem? Köszi.

Szentgyörgyi Kata írta...

Mer, a fehér kötött az Ikeából, a szürke plüss a Baumaxból van.

Mignon írta...

Nekem meg pont a szatyros kép jön be,nagyon ötletes.Veszek,majd egyszer egy dizájnér darabot.... egyszer...,biztos kiraknám én is a csomagolást. Így nem porosodna és főleg nem gyűrődne meg :D.Köszi a tippet.

a kilimboltos írta...

"valamint az összekötő folyosóra egy szép szőnyeg"
jó!

kata írta...

Nagyon tetszik a szín a lépcsőfeljáróban. Hm ha lenne egy lépcsőfeljáróm és nem lenne (a) férjem...:-) (ilyen begyepesedett)

Krisztina írta...

Hát...az egész perfect...,szét irigykedtem magam! Örülök, hogy van néhány valóban jó izléssel megáldott, és kreativitással tele hazámfia... a képek mintha valahol távol készültek volna! Szuper az egész!

Krisztina

Névtelen írta...

Szép lett a szoba.Itt látszik igazán,hogy menyire fel lehet dobni a fehér butort egységes szinű kiegészitőkkel.Remélem ,hogy majd az én szekrénysorom is hasonloan szép lesz feherén nagy fekete kerek fogantyukkal. A kedvenceim még mindig a képkeretben a papirtasakok és a kerti szék. Majd irsz egy bejegyzést egy átlagos napodról? Kiváncsi vagyok,hogy hogy telik egy lakberendező egy napja. Lara

Unknown írta...

Kedves Kata!

Az otthonotok csodálatos.Olyan tereket, hangulatot hoztál/hoztatok létre, amely joggal viseli az OTTHON nevet.
Nagyon tetszik a stílusod, közel áll az én ízlésvilágomhoz.
Nemrég találtam rá a blogodra, nem tudok betelni vele ;) Alig várom a következô bejegyzést.

Sok sikert

Dóri.it

Szentgyörgyi Kata írta...

Köszönöm Dóra!

Unknown írta...

Kedves Kata,

a kanapé mellett lévő kis háromlábú asztalka honnan van?

Kriszti

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Kriszti!

Az asztalka egyben van a lámpával, mert valójában ez egy lámpa amihez jár az asztal :-) A vaterán vettem 3000 Ft-ért. egyébként elég gyakran felbukkan ez a darab, mert nem egy ritka dizájner darab :-)

Szentgyörgyi Kata írta...

azt elfelejtettem hozzá tenni, de talán természetes is, hogy nem ilyen állapotban került hozzám...

Unknown írta...

ezt sejtettem :)
akkor majd körülnézek, mert valami hasonló kis asztalkát szeretnék én is :)

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips