2012/02/14

Új élet utca

Hónapok óta műhelyért rinyálok. Eljött az az idő, amikor kinőttem az otthoni kereteimet és a továbblépéshez kell egy állandó alkotásra való helyszín.
Hónapok óta kerestem ezt a helyszínt. Úgy érzem, nem véletlen, hogy pont most találtam meg azt, ami igazán nekem való.
Nagy terveim vannak, és ezekhez a tervekhez inspiráló környezet kell.
Teljesen extrém, hogy bár hallottam már erről a helyről, valahogy nem jutott el a tudatomig, csak éppen most, éppen jókor.
Egyből éreztem a helyem benne, különösen a kapualjban kifüggesztett  utcatáblát látva.

Egy régi, polgári lakás romos, enyészetnek induló de még régi pompáját ki-kivillantó két szobája: ez az én új műhelyem. Van itt minden, amit úgy szeretek: nagy belmagasság, belső spaletták, gyönyörű ablakok, dupla szárnyas faajtók, csodálatos parketta. Valaha szebb napokat éltek, de a hangulathoz most is hozzá tudnak tenni. Rendbe kell még raknom, hogy igazán a magaménak érezzem. Aztán megtöltöm a kis lomjaimmal, festékeimmel, szerszámaimmal.







Itt fogok majd dolgozni, bútorokat kipofozni, és két nagyon fontos projektet elindítani.
Az egyik projekt egy televízió műsor, ami nagy valószínűséggel, hamarosan látható lesz az egyik televíziós csatornán.
A másik, rövid időn belül megvalósításra váró terv a kis csoportos foglalkozás keretében indított, kreatív szemlélet és bútortuning-DIY workshop elindítása.
Van pár kérdés, amire nehezen találom a választ és ezért arra gondoltam, hogy megkérdezlek titeket, úgyis mindkét projekt nektek készül.
A műsorral kapcsolatban, ami kimondottan kreatív bútorátalakításhoz ad ötleteket és elviszi a nézőt a DIY világába a legfontosabb kérdés, hogy mi legyen a címe? Kell egy jó cím, de egyszerűen semmi sem jut az eszembe. Nektek igen?
Bútorokkal, festékekkel, barkácsolással kapcsolatban már annyi tanácsot adtam, adnátok most ti is nekem?
Ha lenne workshopom, mi az, ami igazán vonzóvá tenné? Mit "tanulnátok" szívesen? Inkább az elmélet a fontos, vagy a közös barkácsolás? Ha bútort alakítunk át, akkor inkább hoznátok, vagy legyen a workshop kelléke a bútor, amin lehet gyakorlatozni?
 Eljönnétek?
Elég sok kérdést tettem fel egyetlen posztban. Kicsit bizonytalan vagyok, de mégis bizakodó. Itt vagyok az Új Élet utcában........

64 megjegyzés:

Doro írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Doro írta...

Bocs, az előbbi tele volt helyesírási hibákkal. Még egyszer leírom:

Biztos, hogy megpróbálnék elmenni a Workshopodba.

Nekem a közös barkácsolás és az elméleti okítás egyenlő aránya tetszene a legjobban. (Ha lehet ilyet megvalósítani...)
Felmerült bennem egy ötlet: ha vki jelentkezik Nálad egy felújításra szoruló bútordarabbal, vagy Neked van egy emblematikus műtárgyad, akkor az egyik következő workshop ANNAK és a hozzá hasonló bútornak a felújítására lehetne dedikálva.
Tehát pl. legyen ez a tárgy/bútor a hintaló. Meghirdethetnéd, hogy x.hónap y.dik napján hintaló-workshop lesz. A workshop előtti 2 hétig lehetne jelentkezni a témára mindannak, aki hasonlóan hintalovat akarna felújítani és van is neki hintalova. És képet, dokumentációt is küld gondolom, hogy fel tudj készülni.
Aztán jönne egy második forduló: a workshop előtti 1 hétig jelentkezhetnének azok, akiknek nincs ugyan hintalovuk, de szeretnének az eseményen részt venni, stb.

Hát így valahogy.
Én mindenesetre izgatottan várom a folytatást.

Hahó: Doro

Nikoletti Petra - Lakberendező írta...

Gratulálok, ez nagyon szép műhely!

Szerintem szuper ötlet ez a csináld magad tanfolyam. Ha nem dolgoznék naponta asztalosokkal, biztos el is mennék rá!

A műsorhoz meg pláne gratulálok.
Most beficcent név ötletek: sufni-tuning, deko-tripp. Most nem jut jobb eszembe :)

Előre!

P.

Ilda írta...

Nem értem a kérdést. Mi lenne más a műsor címe, ha nem a Kicsi Ház?:)
Lehet, hogy most _az_ a ház kiesett a szívedből, de nem véletlenül jött ez az új lehetőség, az új Kicsi Ház.
Workshopra én is vevő lennék, én is csatlakoznék Dorohoz, elmélet és gyakorlat is kell. Szerintem a legtöbb nő eleve a szerszámoktól fél, lehetne olyan is, amikor különféle szerszámokkal lehet megismerkedni (nyilván találnál rá támogatókat;)), de lehet tematikus is, szék, ablak, ajtó, akármi felújítása, hozott és kapott anyagból is.
Hajrá!!!
Nagyon drukkolok!:)

DucikaDuCila, Cecília írta...

EszKá segít S.K.
Sz.K. S.K.
????

erzsó írta...

díájváj-dizájn
avagy
fából vaskarika


és gratulálok!

erzsó írta...

Jót mulattam a mostani profilon... Te dolgokba látsz grapefruitot, én magam szeretnék az lenni :))

http://alig-blog.blogspot.com/2011/02/alig.html

Lolli írta...

Gratulálok a műhelyhez...
Szerintem is Kicsi Ház legyen a műsor címe, hiszen így vagy a legismertebb.

Noémi írta...

Nekem a "reBútor" ugrott be, a reboot szóból :)

Anikó írta...

Engem tutira érdekelne a workshop, még innen vidékről is szívesen mennék.Nyilván az elmélet ugyanúgy fontos, mint a gyakorlat így mindkettőt kellene oktatnod, mutatnod. A kicsi ház szerintem is jó cím!
Nagyon sok sikert kívánok az új műhelyedhez, nagyon király.

Névtelen írta...

Szeintem ott van a falon a cim: "ÚJ ÉLET". Hiszen a bútorok új életre kelnek a tuningolás hatására.
László

Mikes Andi írta...

Szia Kata,

Nekem cimnek csupa okorseg jutott eszembe, pl
"A smirgli, a szog es ket fustolgo ragasztopisztoly", hihi, kicsit hosszu cimnek:) Meg "kipofozlak", ez meg agressziv:)
A fabol vaskarika es a Rebutor tenyleg jok! Az elso egesz kreativ:)

A masodik kerdes, hogy milyen workshopod legyen, en magambol kiindulva olyat szeretnek ami project jellegu. PL Keszitsd el a sajat butorodat. Vagy alakitsd at. Ebben benne lenne a meres, fureszeles, csiszolas, festes, osszeallitas, akarmilyen sorrendben. Es ugyanez alkalmazhato regi butor atalakitasara.
Reszemrol az elmeletet ugyis megtanulom majd a folyamatban magaban.
Ebbol csak az a kerdes, hogy mennyire megoldhato ez "oratervben". Pl lehetne egy 20 perc amig bemutatot magat a muveletet (csiszolas, meres stb) es a kovetkezo 1.5 oraban meg segitesz mindenkinek ahol kell. En ezt valahogy igy kepzelnem.
A Bosch workshop hogy ment? Azt nem nem lehetne alkalmazni ebben az esetben is?

Es ne legy bizonytalan, szuper az otleted, es latod mindenki rakapott, csak igy tovabb!!

Annamari írta...

Csináld magad!?

Fából vaskarika már volt szerintem Ulmann Mónikával!!!

Névtelen írta...

Én egy Ullmann Mónika műsorról tudok a témában, annak Barkács csaj volt a címe:)

Kata írta...

A kicsi ház gondolom azért nem jó, mert nem feltétlenül egy ház lesz felújítva a műsorban. Sajnos nem vagyok jó az ilyesmiben :( De én tuti valahogy erre a "nők is fúrnak-faragnak", magabiztosság, bátorság-vonalra fűzném fel a dolgot.
Workshop: ha mindenki vihetné a saját bútorát az szuper lenne, csak mondjuk a szállítás kérdése elég nehézkes, meg mit lehet kezdeni pár órában egy szekrénnyel pl.? Szóval ez a helyben elkészítés talán kisebb tárgyakkal működne. Bár azt lehetne, hogy mindenkivel konzultálsz picit egy adott darabról, amik egy kategóriába esnek, pl. fabútor lefestése, és egy mintadarabon be is mutatnád, plusz lehetne gyakorolni.

Bogyó írta...

Tetszik az elgondolásod, én biztosan figyelemmel fogom követni a ténykedésed. :))
A tábla a falon elgondolkodtató... Mit szólnál ahhoz, hogy: Inspiráció, avagy egy bútor új élete.
További szép, és kreatív napot neked!

Névtelen írta...

Kata, zseniális az ötlet, a műhely meg... Elállt a lélegzetem, annyira király! és az utcanév!
Kezdek fatalista lenni, ez aztán tényleg nem véletlen. Így néz ki most a műhely? Mintha az Elle Decor dizájnolta volna, csúcs.
Az Ulmann Mónika féle Barkács csaj kritikán aluli, szerintem az a vonal abszolút felejtős.
A workshopodon mindenképpen részt fogok venni, jó lenne, ha tematikusan hirdetnéd, pl. Bútorfestés. Átvennék röviden az elméleti alapokat (felületek, felületkezelés, festéktípusok, technikák), aztán pedig mindenki nekilátna a saját maga által hozott darab átalakításához. Nekem van egy nagy szekrényem, ezt úgy tudom elképzelni, hogy leszerelem az ajtókat, megtanulom tőled, hogy hogy tudom átfesteni és otthon folytatom a többi résszel.
Cím tekintetében nem vagyok túl kreatív, de mindképp legyen benne, hogy a bútorok új élete kelnek, a Rebútor nekem is tetszik! Bútor redizájn, bútor reloaded, bútor tuning, a régi szlogened: ne dobd ki - gondold újra (vagy alakítsd át, bútor reform, otthon szépítés SK) Remélem, hétvégén lesznek a workshopok;)
puszi, Kriszta

Névtelen írta...

Szia!

A Boho Home-nál bohókásabbat, kifejezőbbet úgysem találsz :). Szerintem simán lehetne az is a cím.
Barbi

Névtelen írta...

Olvasd el Orhan Pamuk Új élet című regényét (egyébként Nobel-díjas mű).

rita írta...

A kedvenc posztom címe: Hímezz kalapáccsal! A hímzésben benne van a női kézimunka, a díszítés, újragondolás. A kalapács utal a barkácsolásra. Szerintem ez majd' mindenre ráhúzható DIY témában.

De a televíziós csatornánál ennyi szabadságot adnak címadásban??

Még jó, hogy elmennénk workshoppolni: elvinnénk a lepukkant bútorainkat és néznénk, ahogy újjá varázsolod! :)
Rita

Hdmezvsrhely írta...

Második esély

Angelika írta...

Mentés másként

Mikes Andi írta...

Himezz kalapaccsal! TENYLEG JO
En arra gondoltam h a workshop rendszeres lenne, tehat mondjuk fel ev alatt az ember elkesziti a dolgait amit akar,ott hagynank nalad es mondjuk egy masik kurzuson be lehetne mutatni a resz folyamatokat (es a hibakat) azokon a darabokon...

Kispiskóta írta...

Szívesen elmennék. De hogy lehet odavinni a dédi szekrényét???

Te, megélsz te ebből? Korábban írtad, hogy gyes mellett kezdted, de hogy tudtál dolgozni a gyerekek mellett?

lacley írta...

Címnek: Bútor-túra

Névtelen írta...

Kedves Kata, már nem emlékszem, hogy keveredtem ide a blogodra, de engem is a "hímezz kalapáccsal" cím fogott meg. Annyira frappáns. Benne van a lényeg, hogy a férfimunkának hitt barkácsolásból, női észjárással valami egészen különleges dolog jöhet létre.
Forditva is igaz, hiszen a halasi csipkét meg férfiember találta ki.:-))
Üdv.
Eta

csipetke írta...

Én valami olyasmin gondolkodok már két napja, hogy "Sminkeljük át bútorainkat"! Vagy "sminkeljük át otthonunkat". Vagy "Lazúrral sminkelve"...én ezen a vonalon agyalok. :) Legyen magyar neve, ne legyen home, DIY meg ilyesmi benne. Szerintem a nőiségét adná a smink szó és mert festésről van szó adná magát az egész, de ez csak ötlet, mert ötletelgetni jó:)!

Doro írta...

Angelikától a "Mentés másként" szerintem zseniális!!! Vagy igen, a hímzés és a kalapács kapcsolata, de inkább így: "Kalapács-hímzés". (Mint a matyóhímzés.)
Hm? Üdv, jó készülődést!
Doro

Kispiskóta írta...

Lomtalanítás?

Klári írta...

Szia! Nagyon jó ötleteid vannak. Rendszeresen követem a munkáidat, leköt, tetszik. Az is bejön, ahogyan prezentálod. Remek stílusérzéked van, ezért azt gondolom, a cím kitalálása a te kiváltságod lehet. Csak így tovább! Üdv: Klári

csipetkének: a smink sem magyar eredetű szó, tehát ezt a vonalat buktuk.

Névtelen írta...

Kispiskóta nem sz@rozik.
Kemény ez a stílus azért:
"Te, megélsz te ebből?" ez a mondat mindet visz.

Cilu írta...

Hűűűűű, de klassz ez a lakás-műhely! Nekem is jó lenne egy ilyen :)
Ez a workshop dolog is jól hangzik, én vevő lennék rá, egy közös barkácsolás nem lenne rossz. Aki tudna hozhatna valami újítani valót.
Hogy a címe mi lehetne? Fentebb már láttam néhány nagyon találót, nekem nincs hozzá elég fantáziám.
Mindenesetre várom a folytatást. Sok sikert hozzá Kata!

Névtelen írta...

Ami másnak lom, az Neked ötlet a kreativitásod kiéléséhez:
Ál lom, vagy a szójátéknál maradva:
Lomokból megvalósult álmok.

A "mentés másként" is tetszik nekem.

Eta

Névtelen írta...

Szia! Grautlálok eddigi munkáidhoz, nagyon tetszenek. A műhely csodálatos, a workshop meg nagyon jó ötlet. Szívesen tanulnék Tőled, akár kis "munkadarabokon" bemutatva a lépéseket. Műsor címére sajnos nincsen ötletem, a Mentés másként nagyon jóóóó :)
Várom a workshopot....
Szia,
Dóri

csipetke írta...

Jaj tényleg! A smink szó germán eredetű. Mekkorát buktam? Most mi lesz?

Yvonne írta...

Szia!
Címhez nincs ötletem, de témákhoz küldeném ezt a linket, remélem, működik:
http://www.youtube.com/show?p=bMF3hDnjDnk&tracker=
Arról szól a műsor, hogy egy-egy kiszemelt házaspárt megtanítanak saját kezűleg készíteni dolgokat. Ehhez elviszi őket kézműves műhelyekbe, bemutatják az egészmunkafolyamatot.
Elmennek együtt ócskapiacra, hogyan kell kincsekre vadászni.
Gratulálok a műhelyhez, nagyon jó hangulata van!

Névtelen írta...

Szia Kata, a workshop nagyon jó ötlet.Eddig csak olvasgattam a blogodat, sose kommenteltem, de bennem már korábban is felmerült, hogy beiratkozom hozzád egy tanfolyamra. :) Szóval -természetesen időponttól és ártól függően- rám számíthatsz. :) Szerintem legcélszerűbb lenne egy több workshopból álló tanfolyamot indítani, ahol mondjuk az egyik workshop szólna szerszám+egyéb eszközök ismeretéről, alapműveletekről (csiszolás, alapozás, festés), következő kicsit tovább lépne, nem tudom,pl.díszítés, kárpitozás stb, így szépen, lépcsőzetesen egymásra építve. Így akit csak bizonyos téma érdekel, az csak azon a temetikus workshopon vesz részt, akit meg az egész bútorátalakítási folymat, az részt vehet az összesen. Egy workshop állhatna rövid elméleti bevevezetőből, megmutatnád, hogyan kell csinálni, aztán-ahogy Mikes Andi javasolta-segítenél az önálló munkáknál. Szerintem legyen lehetőség mind arra, hogy a "tanonc" vigyen magával bútort, de arra is, hogy Te biztosítsd az átalakítandót.Ezt mindenki jelezné előre, hogy visz, vagy Tőled igényel bútort.
Remélem, adtam egy pár ötletet, és akkor várjuk az indulást!
üdv: Rita

vsifter írta...

Szia Kata!

Én szívesen vennék egy tök alap workshopot is, hogy milyen munkaeszközök kellenek egy csajos háztartásba, hogy teszel fel képet, polcot, lámpát. Ez nem speckó DIY téma, viszont talán széles tömeget vonzana, szponzor is akadna rá...és erre épülhetne már a bútorfelújítás. Mentés másként szuper név:)

Névtelen írta...

Szia!

A "Workshop" nem magyarítható?

Szerintem a "mentés másként" cím már foglalt: a Borbás Marcsinak van egy ilyen c. műsora, ahol hungarikumokat mutat be. Ha a tv csatorna nem is azonos, akkor sem szerencsés az azonos cím.
Biztos bejön egy hasonló ütős szlogen.

Mikes Andi írta...

Igen szerintem is lenne igeny alap, kozep es felsofoku workshopra. Ahogy az elottem szolo vsfifter irta. Lehetne arrol,hogy hogyan szerelj sines kihuzot, fiokot a szekrenybe, hogyan csinalj samlit, kepkeretet stb, ez gondolom mar kozepfoku, kozepes nehezsegu lenne... Szerintem ha csinalnal egy listat hogy mikor mit tanitanal, akkor jobban tudnank jelezni hogy mi erdekelne minket. En is nagyon szeretnek elmenni, remelem nem kapkodjak el a helyeket masok;)

Puszi

Kata írta...

a "Hímzés kalapáccsal" a legjobb!

Orsi írta...

Nekem is a Hímezz kalapáccsal tetszik a legjobban.
És tényleg jó lenne egy "alap" tanfolyam is, mert pingáltam már át mindenfélét, festettem falat, tettem fel tapétát, de fogalmam sincs hogy fúrjak lyukat a panelfalba a képeinknek. És jó lenne, ha a hobbi méretűnél nagyobb kiszúrófűrésszel is magabiztosan tudnék bánni, hogy ne kerülgessen mindenkit a frász a családban, ha barkácsolok jeligére eltűnök apukám műhelyében. (Gondolom gyorsabban is haladnék, a férfikoszorú jó tanácsai nélkül...)
De nem hinném, hogy szükséges odacipelni mindenkinek a saját felújítandó szekrényét. Ha ott megtanulom, mit és hogyan csináljak, utána meg tudom ismételni itthon is.

Lia írta...

Nekem is a "Hímzés kalapáccsal" tetszik, esetleg egy szóban így is: "Hímzőkalapács". Erre én tuti felkapnám a fejem egy műsorújságban olvasva vagy előzetesben hallva, hogy vajon mi lehet :-)

A tanfolyamra meg csak ismételni tudom, amit előttem többen írtak már: legyen nagyon kezdő polcfelfúrós, szerszámos is. Sokan vagyunk, akiknél még mindig méltatlanul porosodik az a bizonyos elsőlakásos szerszámosláda ;-)

Névtelen írta...

A kicsi ház után legyen a cím, Kicsi műhely.

Er.

R. írta...

Még egy szavazat a Hímzés kalapáccsal-ra és workshopra szintén vevő lennék.

Névtelen írta...

Sziasztok!
Engem meg pont a bútorfelújítás (csiszolás, festés, kárpitozás...) érdekelne. És ez nagyon!!!! :)

Üdv.
D.

Névtelen írta...

Othonod uj elete

Katicabogár írta...

Sziasztok!

Kedves Kata! Már jó ideje lelkes olvasód vagyok, főleg, amióta saját otthont varázsolok én is egy lakásból... Még sosem szóltam hozzá a cikkekhez, de most van egy címötletem... Mit szólnál ehhez: Kicsi Műhely - alcím: Ahol új életre kelnek a lomok

Hajrá, sok sikert... :)

Névtelen írta...

Újra-farag-lak

Üdv:

Nóra

Oilfrog írta...

Szia Kata!
Már hetek óta tervezem h írjak neked,de ma, a 10.000.000szoros napon ennek is eljött az ideje :) nekem van 1-2 "kukázott" art deco szekrényem amit meg szeretnék menteni...sok asztalosnál próbálkoztam a "segéd-tanonc" pozícióra de mindig elutasítás lett a vége :( de általad és az ötleted által újra felcsillant a remény,hogy nem kell "modern-pozdorja" szekrénnyel berendezzem az új lakást! Szóval rám számíthatsz ha bevállalsz a szekrényemmel :)

Névtelen írta...

Kedves Kata,
már most tűkön ülök, hogy mikor mehetek hozzád a workshopra! :)
Engem is érdekelne minden, a szerszámok kezelésétől a végrehajtási technikákig. Bútor összeállítás, felújítás, átalakítás, barkács, festés, minden. Rengeteg a megválaszolatlan kérdés a fejemben :)Nagyon várom a foglalkozásokat! Sok sikert! Gyöngyi

Névtelen írta...

Akkor a Kicsi Műhelyre is van 2 szavat?:)
Er.

principessa1121 írta...

Szia Kata!

Az utcanév mindent visz. :) És gratulálok a tervekhez, nagyon izgalmasan hangzanak.

Én is szívesen részt vennék a workshopon, és (ahogy látom) a többséghez hasonlóan az elmélet+gyakorlat megvalósítást támogatnám. Biztosan nem tart sokáig néhány elméleti alapot tisztázni, a másik oldalról pedig sokkal hatékonyabb, mintha megpróbálunk a gyakorlat közben rájönni, mit hogy kéne csinálni. :) Örülnék a kapott alapanyagnak is, mert nálam nem sorakoznak glédában a felújítandó bútorok, de ha pl. tematikus foglalkozásokat is szerveznél, arra lehet, hogy be lehetne szerezni a kívánt darabot.

A Hímzés kalapáccsal zseniális cím! És a Mentés másként is, de ha foglalt, hát foglalt. :)

Hajrá a továbbiakhoz!

Gabryella írta...

Szia!
A kalapácsos nyert nálam :-) A mentés másként nekem kicsit számítógépes vonalra utal, itt meg ugye olyan nem lesz? :-)
A bútorokat lehet, hogy tényleg nem egyszerű ide-oda szállítgatni, vegyél sok-sok fa lapot, és az elmélet után, azon gyakoroljatok. A gyakorlás biztosan kell,elméletben nem hiszem, hogy elég elmondani mit kell csinálni.
Én is megyek ám :-)))

eszter írta...

1 voks a Hímzés kalapáccsal címre, de a Kicsi Műhely is nagyon kedves, csajos, mégis vagány

Vevő lennék egy
- kicsi műhely kialakítása otthon
- alapfogalmak és tevékenységek (fúrás, csiszolás, fűrészelés, stb.)
- mobilis hozott bútor újjáélesztése
témájú workshopra

Aztán meg a haladókra :)

katkat írta...

szia,

nincsenek véletlenek. az utca név fontos. és ez az utca név nagyon, nagyon jó.

sztem semmiképp ne a mentés másként legyen a cím! az tökéletesen semmitmondó. menteni bármit lehet, és különben is - kinek mi a másként. sztem a hímezz kalapáccsal a 'legütősebb'.

pont mostanában gondolkoztam azon, h elmennék kárpitos képzésre. szóval a tanfolyamod feltétlenül érdekel. mennyiben fedi egymást egy OKJ-s kárpitos tanfolyam és a képzésed? ad majd vmilyen papírt? illetve illeszkedik vhogy az akkreditált képzések rendszerébe? (nem feltétlenül szempont, meg nem is biztos, h ez a cél. csak érdeklődöm)
a hagyományos elmélet-gyakorlat felosztáson belül nekem három fontosabb súlypont lenne:
1, milyen szerkentyűk vannak és melyiket mire lehet használni? mit várhatunk egy ilyen-olyan teljesítményű csiszológéptől, ezt meg azt a problémát milyen szerkezettel lehet orvosolni. mi alapján válasszuk ki a számunkra megfelelő eszközt, ha vásárolunk. (uez a festékekre, hígítókra, stb.)
2, kreativitás tágítása. példák funkciókra, átalakításokra a nagyvilágból, a természetközeli megoldásoktól a nagyvárosi dizájnig. a szemtelenül egyszerűtől a bonyolultakig.
3, hogyan orvosoljunk egy konkrét problémát. tehát ne csak megtanuljunk csiszolni, v szögelni, hanem tanuljuk meg, h ha ez a baj, akkor így meg így lehet megoldani. (huh, remélem sikerült vmennyire érthetően leírni!)

a saját bútor vivése sztem nem elvetendő ötlet. (nekem pl a széteső bútorok kisebb kolóniája várja, h esélyt kapjon arra, h feljusson a költöztető teherkocsi platójára. sok-sok csokitortát és kakaós kuglófot kell még megsütnöm a családi ellenállás felszámolásárhoz.) egy kérdés a szállítás. azt mindenki eldöntheti, h meg akarja-e/meg tudja-e oldani. de jól jönne a konkrét tanácsadás. uakkor saját munkadarabon megvalósíthatnánk a saját ötleteinket. aki meg nem akar hozni munkadarabot, az jelezhetné előre és ha te biztosítasz neki, akkor a rendbe szedett darabot el lehetne adni a tanfolyam honlapján/boltjában/a bolhapiacon. ha meg nem sikerül eladható állapotba hozni, akkor a tanonc kifizetné a vételárat. (gondolom néhány ezer forintról lenne szó.)

kíváncsian várom a fejleményeket. nagyon drukkolok és hajrá! Katus

Kinga írta...

Szia Kata!
Bútortuning?
Én is beneveznék egy tanfolyamra!
Kinga

Szénási Éva írta...

KicsiMűhelyTitkok

Névtelen írta...

Szia!

A műhelyfoglalkozás szuper ötlet! Szerintem több szintű tanfolyamban vagy/illetve műhelyfoglalkozásban lehetne gondolkozni. Én egy nyitott műhely jellegő foglalkozást is el tudnék képzelni haladóbbaknak. Mindenki hozná az általa felújítandó darabját (előre egyeztetve) és a nyitott műhelyek időpontában jönne. Ha elakad segítséget kér. Munka közben pedig a többiekkel tud beszélgetni, együtt dolgozni, ötletelni. Nagyon ispiráló lenne!

Engem jelenleg ülőbútor felújítás érdekene a legjobban. Tavaly már kértem is tőled tanácsot, felújítással kapcsolatban, de egyedül így sem jutottam sokra, csak a régi kárpit leszedéséig illetve a farészek csiszolásáig. Azóta voltam több kárpitosnál, adjon szakmai tanácsot, de mindenhol elutasítóak voltak :( Ha lenne lehetőség bútorfelújítás műhelyfoglalkozásra engem biztos, hogy érdekelne!

Rita

aletta írta...

bútor doktor?

Névtelen írta...

Nem lehet másolni? a "Majd Kata megmutatja" nagyon jól hangzik, akkor is, ha az angol műsornak is ez a címe. Ugyan nem néztem meg Kirstie angol oldalát, de szerintem ez nem az angol, hanem a tágan értelmezett és fordított magyar cím. Igy nem sért semmilyen jogokat - gondolom...

Majd Kata megmutatja!

?????

éva white vintage írta...

Kicsi ház az új élet utcában:)

szögletes aranyhal írta...

Halihó!

1) Nagyon szuper az új műhely, nekem a leginkább az jön át a képekről, hogy igazi múltja van, lelke van, nagyon inspiráló környezet!

2) Gratula a tévéműsorhoz, a barkács műhely ötlet pedig isteni. Engem is érdekelne, mert valahogy arra nem tudom rávenni magam, hogy én egyedül nekiálljak könyv, vagy tévéműsor alapján, nekem sokkal jobban bejön a "gyakorlatban tanulás" módszere. Gőzöm sincs, hogyan kezdenék neki egy bútor felújításának, de pont ezért nagyon érdekes lenne praktikus és alapvető trükköket megtanulni. Nekem mondjuk nem nagyon van olyan bútorom, amit el tudnék vinni, és én ezt a helyedben tuti nem is szabnám feltételnek, mert azzal kizáródik egy csomó ember. Ugyanakkor sztem egy kisebb fadarabon, vagy anyagon, stb is meg lehet tanulni "kicsiben", amit utána nagyban lehet folytatni akár otthon is, ha szükség van rá.

Szentgyörgyi Katalin írta...

Mindenkinek nagyon köszönöm a jobbnál -jobb ötleteket, észrevételeket! a műhelyt kicist ki kell kupálni (újabb felújítás, hehehe) majd összeállítom a workshop tematikákat és jelentkezem! Izgalmas lesz... :-)

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips