Az első alkotás, amit a figyelmetekbe ajánlok egy nagyszerű Ikea Rast Hack, amit szinte felismerhetetlenségig tuningolt a tulajdonosa.
A béna kis fiókosból vagány mosdószekrény lett!
Ebből:
Ez lett:
A munkafolyamatokról az alkotó blogján a Berger-porta blogon olvashattok! (ITT)
Akik nem mernek ekkora volumenű átalakításba vágni, azoknak ajánlom Janka hintaló-tuningját. A kedves kis lovacska új ülést kapott és ennyi elég is volt neki :-)
Olvasói munka összefoglaló már úgy tűnik nem maradhat el játékkonyha bemutató nélkül. Ennek jegyében nézzétek meg mit alkotott Virág és férje ebből a komódból:
Virág így ír a munkáról:
"Sokat keresgéltem a neten, hátha rábukkanok egy megfelelő, készen kapható darabra, de ami igazán tetszett volna, 70 (!) ezer Ft.
Az ebay-en azért ennél jóval olcsóbban, huszonezrekért is lett volna szép, viszont nagyon kicsik, mind szélességre, mind magasságra.
Mivel négy, - ha a 9 éves nagyot nem számoljuk bele -, akkor is három gyerek fogja használni, és vélhetően jó pár alkalommal egyszerre fognak ott főzőcskézni, ezért kicsit nagyobbat szerettünk volna, és mivel amúgy is szeretjük a DIY dolgokat, és a kellő inspirációk is megvoltak, úgy döntöttünk, inkább mi magunk csináljunk meg.
Mivel konkrét időpontra kellett elkészülnie (négyes számú első szülinapja) így nem várhattunk vele, hogy majd valahol belefutunk egy alkalmasnak tűnő darabba, elkezdtünk keresgélni a neten, vatera, apród.
A szomszéd kerületben vettük meg végül ezt a használt cipős szekrényt, 3000 Ft-ért.
Igyekeztünk úgy kitalálni a kiskonyha elrendezését, hogy ne kelljen sokat alakítani rajta, és stabil maradjon.
A szekrény egyik oldalán két fiók volt, alatta egy nyitott résszel, a másikon pedig egy polcos rész, ajtóval.
A fiókokat kivettük, aminek a helyére egy nyitott polc került. Alulra kosarat tettünk, mert szerettük volna, ha a nagy konyha elemei/kiegészítői visszaköszönnek a játék konyhán is. A felső polcok elé varrtam egy kis függönyt, amit egy vitrázs rúdra tettünk (ezt Apa méretre vágta.)
A korábbi zárt ajtós részből lett a sütő. Apa eleinte át akarta alakítani felülről lefelé nyíló sütőajtóvá, de a gyerekek miatt nem találtuk praktikusnak, féltünk, hogy a kicsi könnyen magára rántaná, és nyitott állapotban csak átesnének rajta.
Így maradt az a verzió, hogy vágtunk rá egy „ablakot”, és Apa plexit ragasztott bele, a belső „sütőtérbe” pedig egy használaton kívüli sütőrácsot vágott méretre, hogy még jobban hasonlítson egy igazi sütőre. Hogy kívülről is hasonlítson, igyekeztünk hozzá olyan fogantyút találni, mint az igazi sütőkön, és négy fa fiók gombot fújtunk feketére, ezek lettek a tűzhely gombjai. (Én jobban szerettem volna, ha a gombok felülre kerülnek a munkalapra, de a helykihasználás miatt Apa lebeszélt róla.)
A munkalap bal oldalán egy kör alakú lyukat vágtunk, amibe egy rozsdamentes keverőtálat ragasztottunk, ez lett a mosogató.
A stílusban és méretben megfelelő csaptelep (vagy annak tűnő tárgy, pl. cső + gombok) ki/megtalálása volt talán a legnagyobb fejtörés az egész munkában. Jobban hajlottunk az igazi csap felé, de amik igazán „vintage” stílusúak voltak, azok vagy vagy ’órmótlanul’ nagyok lettek volna ide, vagy méregdrágák… Végül kompromisszumot hoztunk, pár száz forintos vaterás csapot szerelt be Apa.
A munkalap jobb oldalán a tűzhely egy ezüst vinyl, amire egy műanyag tányéralátétből kivágott, különböző méretű köröket ragasztottunk, ezek lettek a főzőlapok.
A szekrény eredetileg barna volt, amit a munkalapon meg is tartottunk, azonban a többi részét fehérre festettük - így színében pont olyan lett, mint a nagy konyha.
Apa szerette volna tovább fokozni a konyha „hangulatot”, ezért egy régi maradék polcunkat a lapszabászatban ívesre vágatott, és hátulról a szekrényhez ragasztotta.
De még így sem volt teljesen elégedett, úgyhogy egy ismerős digit nyomdával öntapadós anyagra „csempét” is nyomtattak hozzá, illetve felülre az órát.
A mosogató fölé még egy polcot ragasztott, mivel addigra már beszereztem egy rakás kiegészítőt (természetesen színben, stílusban hasonlókat, mint a nagy konyhában), így kitaláltuk, hogy oda tesszük majd a ki csészéket, és a zománcos kis merőkanalaknak sem tudtam ellenállni, annyira adta magát, hogy azt még díszítő elemként felszereljük.
Annyira élveztük egyébként ezt az egészet, és tényleg rengeteg lendületet és inspirációt adott hozzá a blogbejegyzésed ebben a témában (is). Köszönjük! "
Végül pedig egy olyan olvasói munkát mutatok, ami nekem különösen nagy örömet okozott, mert rajta keresztül megint meg tudom mutatni, hogy a Bonanza bútor igenis klassz, csak kell neki egy kis festék :-)
No meg türelem, de erről Niki beszéljen:
"Látom, gyűlnek az olvasói munkák, gondoltam én is írok neked , bár a képek telefonnal készültek, szóval nem biztos, hogy ki tudod rakni, de már hetek óta tervezem, hogy megmutatom mire inspiráltál.
A történet lehet kicsit hosszú lesz...
Szóval adott egy Bonanza étkező garnitúra ( ami mint később kiderült nevada, de ránézésre túl nagy különbséget még most sem látok rajta, van egyáltalán???) , ami 33 éve "ékeskedik " a szüleim étkezőjében. Adva vagyok én, aki 33 éve utálja a sötétbarna színét arról nem beszélve, hogy az idő vasfoga azért meglátszott már rajta.
Amikor tíz évvel ezelőtt elköltöztem itthonról nagyon boldog voltam, hogy már csak a vasárnapi ebédeken találkozunk egymással ( a bútor és én)
Aztán az élet furcsa fintora következtében a kislányom születése után visszaköltöztünk a szüleimhez és mivel én itthon dolgozom , más megoldást nem találva, az étkező lett az a hely, ahol dolgozhatok...és én a napjaim háromnegyed részét a 33 éven át utált bútor társaságában töltöttem :/
Könyörögtem a szüleimnek, hogy engedjék meg, hogy lecseréljük, de ők már a gondolattól is kiborultak, úgyhogy beletörődtem, immáron elválaszthatatlan társam lesz a dolgos hétköznapokban.
De rátaláltam a blogodra és egyre jobban éreztem, hogy megtaláltam a megoldást...ezzel keltem, ezzel feküdtem, ezzel álmodtam :-) és márciusban végül úgy alakult,hogy a szüleim elutaztak 2 hétre és én nagy lendülettel belevágtam....nos abba inkább nem megyek bele, hogy hányszor csaptam a földhöz azt ami a kezem ügyébe került, mert semmi, de semmi nem ment simán, ha annyit mondok, hogy a férjem már elkezdett a vaterán használt bonanzákat vadászni, akkor azzal talán érzékeltetem kicsit milyen "állapotok" uralkodtak.... aztán egy nap elkészült az első teljes darab és onnantól már éreztem, hogy jó úton járok.
Ha magamnak csinálom biztos bevállalósabb lettem volna a színekkel és a rengeteg csetresz sem került volna vissza rá, de figyelembe kellett vennem a szüleimet és azt, hogy így is sokkoló lesz a látvány számukra.
Hazajövetelük előtti napon nem aludtam, nagyon izgultam....sokkolni sokkolta őket az átalakulás, de nagyon örültek én pedig a munkálatok alatt egészen megszerettem és már nem akarok mindenáron megszabadulni tőle.
Szóval, Kata, köszönöm, ha te nem vagy biztos eszembe sem jut átfesteni.
Csatolva küldök előtte. közben, utána fotókat...nem tudom mennyire használható, inkább csak azért írtam, hogy megköszönjem, mert nélküled nem ment volna"
Mit szóltok? Ez azért nem semmi meló volt!
Nektek melyik átalakítás tetszett a legjobban?
