2013/09/18

Elakadás a gyerekszobában

Egyáltalán nincs könnyű dolgom a gyerekszobával.
Sokszor érzem úgy, hogy hiába nagy a ház, még egy szoba itt a földszinten nagyon elkélne.
Bár a fiúk szeretnek egy szobában lenni, mégis egyre jobban érzem, hogy hamarabb eljön majd az az időszak, amikor átadjuk nekik a teljes tetőteret mint valaha gondoltuk.
De most még olyan kicsik, esetlenek és olykor félnek a sötétben, itt kell lenniük lent velünk a földszinten, ahol viszont csak két szeparált szoba van és abból az egyik a miénk.


Így nincs más hátra, a két fiút tizenkét négyzetméteren kell a lehető legjobban kiszolgálni.
Az iskola kezdetével ráadásul a nagyobbiknak már "munkahelyre" is szüksége van, és hát úgy tűnik, a kicsi sem akar kimaradni semmiből, így neki is oda kell férnie a tanulós asztalhoz.
A kevés tér miatt, úgy döntöttem, hogy a falakat vetem be és a lehető legjobban ki is használom a függőleges lehetőségeket.
Ezért megemeltem a Billyt, és Gyuszi segítségével feltettük a falra. Szebb volt a földön, de mennie kellett.
Alapos munkát végeztünk, sok csavar került a falba és alulról is kapott egy megtámasztást, mert ez a polc dögnehéz ráadásul jól teli is pakoltam.
(olyan cuccokat teszek ide, amit már nem nagyon használnak, hogy ne legyen botrány. Viszont jó tapasztalat, hogy ami egy időre elérhetetlen, arra hirtelen vágyni kezdenek. Újra....szóval, vetésforgó lesz itt kéremszépen!)

A polca alatti felszabadult részt pedig rögvest be is töltöttem egy íróasztallal.
Ami nem egy bonyolult darab.
Vettem méretre vágatott 1,8-as MDF lapot és lefestettem.
Tudtátok, hogy ezt az anyagot szokták laminálni pl konyhabútorokhoz? És tudtátok, hogy ez az anyag olcsóbb sokkal mint a fa és ugyanolyan jól festhető?
Jó anyag, jól lehet vele bánni és nagyon könnyű szépen lefesteni. A régi konyhám is natúr MDF-ből készült, amit végül magam festettem le.

Az asztallaphoz (ami 3500 Ft-ba került) az Ikeában vettem szépen esztergált asztallábakat, majd az egészet a falra rögzítettem alulról. Kihasználtam a maximális teret ami csak kihasználható és így elvileg két gyerek is ülhet egymás mellett az asztalnál.
A nagyfiam pedig megkívánt egy (általam rondának gondolt) kék forgószéket az Ikeában így nem volt más választásom, mint megvenni neki. Végre kezd érdeklődni a szobája iránt!
De most valahogy mégsem vagyok elégedett az összképpel. A Billy polc a falon, alatta az asztallal és az a szék......együtt valahogy nem jó. De nem tudom miért.Lehet, hogy csak a kiegészítők hiányoznak? De lehet, hogy alapjaiban téves az egész elképzelés?
Ti mit gondoltok?
Várom a véleményeiteket!
(csak ne azt mondjátok hogy a széket kell cserélni, mert az sajnos nem lehet :-)  )





Ez történt eddig a gyerekszobával:

- emeletes ágyból szimpla ágy lett
- mintás falat festettem
-feltuningoltam két Rast komódot
- szerepet kapott egy ónémet-szerű ruhásszekrény
-készítettem játéktárolókat
- felturbóztam egy Billy könyvespolcot
-vettem egy durva szőnyeget


Fotók: Balogh Orsi

72 megjegyzés:

Impish írta...

Nem olyan rossz:))) Szerintem az elképzelés, hogy fent legyen a polc jó, de az alja olyan fura lett így.Tudom, hogy utólag hülyeség ezt megkérdezni de fordítva nem lehetett volna felrakni?
Egyébként szerintem könnyen összelehetne hozni a 3 bútort. A felsőt összekötném oldalt az asztallal (nem teljes szélességében a polcnak csak 10-15 cm), akár az így keletkezett részt be is lehetne polcozni az apróságoknak, A kék székkel meg úgy lehetne összehozni, hogy kék mintákat festenétek az asztalra:)

Mézi írta...

Kedves Kata,
Mint nem szakértő én is úgy érzem, hogy az a szekrény ott lóg a levegőben és hiába szép, nem mutat úgy, ahogy kellene.
Ami nekem bevillant és tényleg csak mint amatőr: én a szekrényt alakítanám át asztallá. Egy, a szekrényre rögzített lehajtható vagy felhajtható asztallap remekül megoldaná a problémát. És hétvégén simán el lehet felejteni az iskolát.
Ha mégsem kivitelezhető ez a megoldás, akkor a bútor két oldalán a falat kitölteném képekkel vagy rajzokkal. Talán. :)

Dóri írta...

Én az ablakhoz tettem volna az íróasztalt, de nem látom át ekkora képről a gyerekszobát, így könnyű okoskodni. Ha maradnia kell így, akkor gondolom még jönnek lámpák (ami csíptetve lehet a fölötte lévő polcról, így nem az asztalból foglal el helyet). Jöhet két parafatábla (vagy egy nagy), órarendnek, érmeknek, kézműveskedős. Esetleg lehet feltenni konyhai rudat, amire raksz ceruzatartó vödröcskéket (Ikea).
A nagy falat még az lehet, hogy jönnek majd a tankönyvek, iskolatáska, amit szintén kell valahol tárolni.
Ja, most látom. 12nm-en az ablak két oldalán egy-egy ágy+az íróasztal és nagyjából ennyi a lehetőség?
Nem tudom náluk hogy van, de testvérféltékenység miatt nem feltétlenül szeretnek a tesók egy asztalnál ülni, főleg ha az egyik tanul, a másik meg rajzol és dumál a szintén saját (közös) asztalnál.
Szerintem amíg nem gondolod át még sokkal jobban, addig most már ne változtass, aztán úgyis alakul, jönnek az igények.

szögletes aranyhal írta...

1) Mindenekelőtt: az nagyon klassz, hogy a fiadnak már van véleménye, és az különösen klassz, hogy hagyod, hogy legyen, annak ellenére, hogy te magad nagyon sokat adsz a lakásotok stílusára. Én előre izgulok attól, milyen lesz majd, ha a fiam mondjuk dinómintás függönyt akar mindenáron, hozzá meg mondjuk autós szőnyeget, de a lelkem mélyén tudom, hogy ez igenis az ő terepük és hagyni kell nekik kialakítani a saját kis világukat, nem pedig rájuk erőszakolni a mienket. Szóval nálam ez nagy piros pont, hogy figyelsz rájuk!

2) Az első gondolatom, mikor ránéztem most a képekre, az volt, hogy fáznék most ebben a szobában. Biztos, mert jön az ősz, de valahogy a kék-világos színek meg a vékony szőnyeg, ami az ágyakig nem is ér el, bennem azt azt érzést váltotta ki, hogy fáznék ebben a szobában.

3) Az elrendezésre, ha már van 2 külön ágy, egyelőre nekem sem jut eszembe jobb ötlet, bár azt hiszem, kicsit mindig bennem lenne a para, hogy nehogy rájuk zuhanjon ez a Billy. Látom, hogy írod, hogy nagyon komolyan szereltétek fel, vagyis ez nyilván nem reális veszély, csak egy tudatalatti érzés ez bennem, ami szerintem mindig kísértene, hiába irreális. Alapból én valószínűleg emeletes ágyat vettem volna, nem tudom, az nálatok miért nem jött szóba, tudatos koncepció volt-e valamiért? Az én kisfiam szobája kb ugyanekkora és ha jön a kistesója, nálunk nem lesz jobb megoldás az emeletes ágynál, hogy bent maradhasson az asztal meg a könyves- játékos polc is a szobában.

Én persze totáll amatőr vagyok, kíváncsian várom, hátha hozzászól valaki profi, vagy nálam nagyobb fantáziájú, hogy mit csinálna ezzel a szobával!

Klaudia Koletárné Szabó írta...

Én a polc és az asztal közötti térrel csinálnék valamit. Lehet ugyancsak polc (?) vagy üzenőfal )pl. táblafestékkel), sulis tematikájú poszter, vagy csak egy-két kiegészítő felszerelve a falra (pl a tanárok által használt régi, fa geometriai segédeszközök dekorációként is megállhatják a helyüket), ilyesmi... A szekrény aljáról is lóghatna le valami, modellrepülő (?)...

Lvica írta...

Lecágnám a polc "lábát", és máris rendben lenne.:)

Mona írta...

Szia!

Hát, értem én, hogy kell a hely, és elhiszem, hogy a lehető legbiztonságosabban van feltéve a polc a falra, én mégsem ülnék "alá". Nagyon nem is ajánlott a lakberendezésben az ilyen megoldás, a balesetveszély miatt. Fura egy kicsit az is, hogy látszik, hogy nem falra készült a polc.
Nekem az asztal egy picit csalódás - főleg a korábbi íróasztalos posztod után. Szép az asztalláb, csak szerintem nem fiúszobába való.
Bocsi, nekem ez most nagyon nem :(
De hát írtad, hogy Neked sem, szóval kitartást az újragondoláshoz!
Móni

Varga Viktória írta...

Nekem is az volt az első ötletem, mint @Impish-nek, hogy Billy-t meg kéne fordítani. Úgy olyan lenne, mintha egy felső záróelem lenne rajta, így meg látszik, hogy a lábak a levegőben lógnak.
Ezen kívül, szerintem csak valami kiegészítők hiányoznak az asztal és a polc között. Valami színes díszlámpasort, vagy tábla szerűséget tudnék elképzelni (akár mágneses, akár parafa), amire a fiúk rakhatnának cserélhető díszeket..
A székkel egyébként szerintem nincs semmi baj, még megy is az ágy mellett levő kis asztal színéhez.

Anett írta...

Szerintem jó az ötlet,és a kivitelezés is,mégis úgy látom én is,ahogy az előttem szólók írták, hogy a szekrények lógnak a levegőben.
Mivel a szekrények alja látszik, én ezt tüntetném el,ha még nem késő..
Nekem az az ötletem támadt, hogy a 2 szekrény alját lehetne 1-1 fiókká varázsolni,és így zárt lenne az aljuk és talán jobban is mutatnának.Bár ha már a falról nem levehető,elég nehéz ezt így utólag megoldani.. De gondoltam az ötletet nem tartom magamban :)
A házi gyártású asztal csúcs szuper!
Sok sikert, várjuk az eredményt! :)

Névtelen írta...

Szia Kata! Azér tűnik furának, mert ez így még mindig koleszszobásnak hat a szögletes egyszerű bútorok miatt, és mert natúr színekben "pompázik a fal és a két szekrény. Simán csak színek hiányoznak sztem, a szekrény alá kell néhány fogas, arra kis vödrök vagy mik, amibe csak beleszórhat ezt-azt, meg egy vagány fiús faliújság képkeretben. Hamarosan, ha belakja a kis lakója, úgy is tele lesz majd még több színnel (kupival) :-D Ó, csak magamból indultam ám ki... Nehogy szétszedd, tapasztalat, ha alul van a szekrény, azon mindig rendetlenség lesz, ha fent van, csak az kerül le róla ami szükséges, és aztán vissza a helyére. Szép napot
Mónika

Mona írta...

Na, jó vagyok, ötletet nem is írtam :P bocsi. Alaprajz nélkül tényleg nehéz elképzelni a szobát, de ha maradt egy kis hely, én a földön hagynám ezeket a polcokat, max. egymásra állítanám, persze rögzítve. az asztal fölé meg jöhetne néhány kis könnyebb, lebegős polc.
Móni

eská írta...

Átnéztem pár régebbi gyerekszobás posztot, hogy lássam a szobi többi részét. Végül arra jutottam, hogy az arányokkal van baj: fönt egy nagy súlyos valami, alul meg egy szinte lebegő, légies asztal, ami méginkább kihangsúlyozza a falra szerelt billy súlyosságát. Szerintem a legegyszerűbb megoldás az, ha az asztalt hangsúlyosabbá, tömörebbé teszed. Az asztallapot valami vadabb színre lehetne festeni, a kecses lábak helyett pedig fiókos és/vagy polcos tárolók mehetnének.
A billy alját is meg kéne oldani valahogy, és tennék képeket a világos falra, hogy ne fázzanak a fiúk :)

Éva írta...

Szia Kata!
Én egy halvány, krémes-sárgás színnel dobnám fel a falat, a kékkel nagyon jól mutat, és az egész szobát melegebbé, otthonosabbá varázsolja anélkül, hogy a teret összenyomná. A falon lévő polcot hosszabb lábakkal összekötném az asztallal, és közzé menne meg egy sor polc, ami már nem lenne osztott, így eltüntetné a "lóg a levegőben" érzést. Esetleg az új polcelem pakolós (vagy ízlés szerinti) oldalán visszaköszönhetne valamelyik szobában lévő szín, pl a kék.
A rózsaszín láb szokatlan egy fiú szobában, de valahol épp emiatt vagánynak hat.
Egyébként gratula a munkáidhoz!
EÉva

Névtelen írta...

Szia!

Én is leszedném Billy-t (bocs, Billy) és helyette sima, L-alakú vasakon lógó szabad polcot tennék fel, hogy ne legyen olyan súlyos a térben. Vagy Billy 90 fokkal elfordítva lehetne az asztal lába is.
A fiúk imádnak rohangálni, úgyhogy lekerekíteném az asztal sarkát, így lágyabb is lenne és kevésbé balesetveszélyes.
Egyetértek Veled abban, hogy jó lenne dekoráció a falra, biztos az is jön hamarosan :). Ha szeretnek a kispasik alkotni, akkor akár galériát is lehetne tenni fel parafatáblákra. Emeleteságyhoz még kicsik szerinted? Azzal is egy csomó helyet spórolhatnátok.

A szobákra visszatérve: akár Ti is felmehetnétek az emeletre, így nem futkosnak a kölkök a fejetek felett :-))).

Jó alkotást és sok sikert:
Kinga

Névtelen írta...

Nekem alapjában véve tetszik, csak még egy kicsit sterilnek tartom. Véleményem szerint tenni kellene egy lapos IKEÁS polcot, olyat, aminek láthatatlan rögzítése van a szekrény aljához- így már nem lógna a levegőben. Továbbá vennék még egy széket, mert az asztal kétszemélyes, viszont csak egy szék van. És átfesteném az asztal lábát-sztem nem való fiúszobába..főleg piros-kék fallal szemben. Innentől már tényleg csak a kiegészítők hiányoznának...

Brisa írta...

Az ötletbörzéből az én részem:

Nekem is bántja a szemem a 2 rózsaszín láb. Miért nem piros? Vagy a háromszöges fal színeiből az egyik?

A Billy-k helyett nem lehetne egy jópofa polcrendszert tervezni arra a falra? Pl. mehetne az ágy fölé, azt asztal fölé. És a polcok színeivel (a pop stílust tovább lehetne vinni), beosztásával lehetne játszani.

A Billy-k akár lehetnének az asztallap két szélén a lábak.

Az asztal feletti részt esetleg le lehetne festeni táblafestékkel, és felrajzolni (majd pedig írni rá) az órarendet, különórákat stb.

Az íróasztalt lehetne a nappaliba vagy az ebédlőbe (ill. ott van is asztal) is tenni. Esetleg - ha nem szentségtelen a gondolat -, akkor az emeleti dolgozótokba. A legtöbb kisiskolás úgyis ott tanul, ahol a szülei vannak.

Petneházy Gyöngyvér írta...

Szia Kata!

Egyet értek az előttem szólókkal, hogy a polc túl "tömör" megjelenésú a falra.
Ha a hely engedi, esetleg ttérelválasztó jelleggel a falra merőlegesen is visszaállíthatnád a földre, vagy a másik (fiókos) szekrény tetejére (?)...
A szék szürke lábát lehet, hoy egy merész húzással pirosre festhetnéd.
A falakal egyetértek, pár vagány kép, vagy pl. élénk kerettezésű "üzenőfal" (ide kerülhet pl. az órarend, stb.) feldobná, otthonosabbá tenné a szobát.

Szentgyörgyi Kata írta...

Impish, megfordítani? Zseniális! Eszembe sem jutott :-)
Szögletes Aranyhal, van ám ott elég piros ahhoz hogy "ne fázzanak" a kölkök :-) Csak a szoba másik oldalán (lásd háromszög fal és ruhásszekrény)
És hogy miért nem emeletes ágy? Hát ezért : http://akicsihaz.blogspot.hu/2013/04/megjott-jo-ido-lehet-barkacsolni.html

Egyébként valószínűleg az arányokkal van a baj és még a végén az is lehet, hogy Billynek mennie kell. A kiegészítők folyamatban, higyjétek el, az sokat fog dobni a szobán!
Réka én gyerekként SOHA nem tanultam a konyhaasztalon és a szüleim dolgozójában sem. Szerintem egy gyereknek kell egy hely, egy asztal a saját szobájában, ahol nyugodtan alkothat, gondolkodhat, és a szülőknek is kell egy hely, ahol nem a gyerekek ugrálnak a fején.

Brisa, ez piros :-) Az ikea honlapján is ez áll :-)

Erzsébet His írta...

Szia! Szerintem az is jó lenne,ha fekete táblafestékkel kifestenéd az asztal és polc közti rész és akár be is keretezed.Nekem túl fehér ott minden.

Névtelen írta...

Azt a variációt nem próbáltátok ki, amennyiben a szoba szélessége megengedi, hogy az asztal a keskenyebbik oldalával illeszkedjen a falhoz és a két "munkahely" jobbról balról szemben legyen?
Vagy az egyik ágyat térbe fordítani és az asztal menjen az ablak alá?
Az ilyen keskeny, hosszúkás szobát a legnehezebb rendezni, főleg két gyerekre, hogy mind a kettőnek legyen fekhely, asztal, ruhás és játékos szekrény, na meg hely, ahol ketten is elférnek játszani.

Szentgyörgyi Kata írta...

A szoba 260 széles és 460 hosszú. Szerintem túl keskeny bárminek a térbe állításához sajnos. :-(

szilvikém írta...

Nekem is a keretezés jutott eszembe, valami jóféle díszlécet a falra... Egy rendszerré tenné az asztalt meg a polcokat, talán javítana levegőben lógós hatáson. És ha a falra menne valami valami, pl. fa, azt a srácok kiválóan hasznosítanák ragasztgatásilag. Lemehetne egészen a padlóig, az asztal mögött, a kerettel együtt. Na?

Névtelen írta...

Nincs ezzel semmi baj, még nem lakták be a gyerkőcök. Az asztal felé faliújságot lehetne tenni - tuti, hogy zsúfolásig raknák a fiúk, meg valami zöldféle kellene, amit ők gondoznának.
A székről: ilyen széket kaptam rózsaszínben a lányomtól, használnom kell - eltudod képzelni, hogy túl a 6. X-en, hogyan festek rajta?
Kati

Névtelen írta...

Sorry, de az előbb tévesen a Helló Billy cikkhez küldtem a megjegyzést, amit ide szántam volna. Zita

Unknown írta...

Elsőre nekem nagyon nem tetszik az asztallap, olyan semmilyen. A színe sem jó és az, hogy nincs rajta semmi extra (pl. fiókok), unalmassá teszik. A polcok is kicsit lógnak a levegőben valóban és azoknak a színe sem túl nyerő. Még nézegetem, ez csak az első benyomásom.

Brisa írta...

A képkeretről elhiszem, hogy piros. De a lábak határozottan rózsaszínnek tűnnek. Az IKEA honlapján is... :)
A valóságban pirosnak látszanak?

Barlog Zsuzsanna írta...

Szia!

Ha az ágy felett lenne a polc, akkor szerintem jobb lenne az elrendezés. A helyhiányt esetleg emeletes ággyal lehetne megoldani. További jó munkát!:)

ennoé írta...

Én nem szedném már le a billyt, ha már ilyen atombiztosan feltettétek. A lábaival van tényleg a probléma. Egy képkeret szerű megoldással tüntetném el. Az egész bútor kapna egy nagy keretet MDF-ből (gérbe vágva a sarkoknál), és már festhetnéd is.
Vagy ezt a keretet, vagy a szekrények belsejét lehetne színre festeni (pl. székkékre).
Ha az asztallapot szélesebbre vennéd, mint a billy-t, az arányok kedvezőbben alakulnának.
A színek nagyon szépek! Jó lesz ez a szoba, bízz Magadban!

bokonona írta...

Túl magas a Billy, hogy kétoldalt kifordítva az legyen az asztal lába? Azt próbálnám... De a Billy és az asztal közötti hely tutira üres még, oda tennék valamilyen dekorációt. Vagy hátul lenne lenne falnál a Billy, s ráhajtható lenne az asztallap. Egyébként imádom a lábak színét, de srácok miatt lehet, inkább valami vad sárgára festettem volna, mint az előző íróasztalos posztodban a főkép.

szögletes aranyhal írta...

Amit linkeltél, a régi emeletes ágyon, ha jól látom mindkét ágy az emeleten volt, és attól tényleg csőszerűvé válik egy eleve keskeny szoba. De ha "klasszikus" az emeletes ágy, vagyis 1 gyerek lent, 1 fent, akkor szerintem ez kevésbé lett volna probléma.

Valaki írta feljebb, hogy az a probléma, hogy a szellős szobát (légies ágy, légies asztal) agyonnyomja a falon a nagy masszív Billy, szerintem ez a legjobb megfogalmazása annak, hogy mi a baj az összképpel, totál egyetértek vele. Mert önmagában a Billyvel sincs semmi baj (nekünk is van egy csomó és imádom), meg a többi résszel sem, az egészre együtt viszont nagyon találó ez a meglátás szerintem.

Az nyilvánvaló, hogy valamiféle faliújságtól, meg "belakástól" még sokkal jobb lesz, én ezt azért se írtam, mert biztos voltam benne, hogy ez neked se kérdés.

Várom a fejleményeket! Már csak azért is, mert tényleg ugyanezzel a problémával küzdök én is most, a mi gyerekszobánk 1:1-ben ugyanilyen.

Gabi

lelraab írta...

a súlyos polc egy könnyű, légies asztal fölé került. azért furcsa, mert ez így egy feje tetejére állított konstrukció (a szemnek az harmonikus, hogy alul vannak a testesebb darabok és arra lehet fölépíteni a könnyebb polcelemet). ebben most nincs egyensúly, úgyhogy szerintem is át kellene gondolni... sok ötlet hangzott el már, tudsz miből válogatni/ihletet meríteni. :)

Névtelen írta...

Eszembe jutott még valami: a két Billyt a fiúk ágyvégéhez rakni, térbe beállítva értelemszerűen szemben az ajtóval, így egyrészt kuckósabb lenne az alvórész, másrészt felszabadulna az íróasztal feletti rész légiesebb polcok számára.
Zita

Mónika írta...

Szia Kata!

Érdekes, de engem nem zavar a polc a falon...

Lehet, hogy azért sem, mert nálunk a lányok szobájában is van egy hasonló megoldás?
;)
Nem tudom, lehet, hogy nagyon elrugaszkodok akkor, ha azt írom, hogy az ágy /vagy a fal kékjéből kerüljön az íróasztalra, vagy mondjuk a polc szélére, mintegy keretként.
Jó, ez még-jobban kihangsúlyozná az egészet, de néhány kiegészítővel biztosan lágyítani lehetne.
Nekem a szobátokban használt színekről a tenger, a hajózás, szabadság jut az eszembe, így egészen biztos, hogy egy ilyen irányba mennék el...
Még az is lehet, hogy valahonnan beújítanék egy hajókormányt dekorációnak. A hajókötél, vagy kötélkorlát (nem tudom pontosan mi is a neve azoknak a vastag sodrott köteleknek) viszont egészen biztosan
lenne benne, mert a gerendához is jól illene.
Szerintem...

Sublót blog írta...

Sztem nem olyan rossz a Billy, csak hiányzik valami összekötés az asztallal, talán a lábakhoz hasonló két rúd (Bonanza módra), vagy valami szélesebb támaszték a Billyk szélének folytatásában. Nekem az asztallap az, ami nem klappol, fát tennék be, vastagabbat, a látszógerendával megegyező színűre pácolva. Ja, és a rózsaszín lábakat a falfestés korall árnyalatára cserélném le. Billy lábának keresztlécébe esetleg beledekopírozni valami geometrikusat?

cimbalom írta...

Látom, egy páran megelőztek, sokak véleményével egybecseng az enyém is. Nekem kicsit kopasznak hat ez a fal, előtte a bútorok is színtelenek, de jól mennek majd a későbbi telezsúfoltsághoz. Falvédő-faliújság-színvitamin hiányzik nekem az asztal fölött. Gondoltál már ilyesmire: http://magnestabla.arukereso.hu/naga/magneses-uvegtabla-uveg-magnestabla-45x45cm-piros-ng10720-p92386509/, vagy ilyenre: http://aru.kapu.hu/~pNDc1MzUxMzQx/, persze a megfelelő méretben? Kevesebb pénzből textilbevonattal is lehet készíteni. Az iskolai holmikat van hol tartani? Az ágy mellett nem hideg a fal? A kicsinek nem lehetne egy saját kis asztalt rendszeresíteni, ahol kedvére rajzolhat?

Nóri írta...

Az előttem szólók már mindent felsoroltak ami nekem is eszembe jutott, azért megismételném azokat amik nekem is eszembe jutottak.

A Billy szekrényeket tuti, hogy leszedném a falról, és sima (esetleg kék vagy korallpiros) polcokkal helyettesíteném.
Külön szedném a Billy polcokat, az egyik magasságából levágnék és az asztallap alá tenném, a hosszanti falhoz. Ez lenne az asztal egyik oldali "lába" meg tankönyveknek, füzeteknek való tároló.

Az MDF lap éleit lekerekíteném és levágnám akkorára, hogy egymással szembe lehessen két széket tenni. (az egyik az ablak fele nézne a másik az ajtó irányába) Szerintem ez a méretű asztal túl nagy ebbe a térbe, meg így üresen túl homogén felületet ad.

Ami még nagyon zavaró nekem, hogy a fal és az asztal nagyon egybeolvad, így a polcok és az asztal közé mindenképp tennék sínt kampókkal vagy lefesteném táblafestékkel vagy mágnesezhető festékkel...stb. Erre elég sok jó ötlet született.

Névtelen írta...

Jól meg írtam a magamét,aztán addig finomítottam míg el veszett. Úgy,hogy most csak röviden. JÓ lesz ez Kata!A Billy csak 28cm mélységű polc, nem olyan robosztus mint amilyennek LÁTSZIK!Az alsó szélére inkább találj ki valamit ha már ilyen bikásan fel operáltátok a falra. Az asztal láb piros (IKEA)!!! még ha rózsaszinnek LÁTSZIK is ! A szoba se nem rideg se nem hideg ha meg nézitek a" mintás falat festettem..."vagy " Ó-német ruhásszekrény..."cimű előzményt, mert,hogy csak egyik oldal LÁTSZIK!Az íróasztal lap sztem nem Billy méretű, 40-50 cm lehet ha az ágy végéhez viszonyítod!Az emeletes ágy ötletről már ne is beszéljünk!Na eddig a külsős kiigazítás, finoman, szól annak: akinek inge. Nekem tetszik ez a megoldás sok lehetőség van arra,hogy mindenféle fius praktikus dolog kerüljön ide. "Tanulósarok..."-ból a SÁRGA asztal szín ütős lenne? Modjuk a piros lábhoz nem jó... Te most semleges szineket használtál, kicsit üres még, valami olyan kiegészítők kellenek amik oda vonzák a szemet (ezt mondják a szakemberek) igy most kiegészítőkön lesz a hangsúly,praktikus dolgok látványosan amik a fiatalember kincseit rejtik, esetleg háromszög alakú fiókok a szemközti fal mintájára???.. szines dobozok, dínostetejű üvegek,dekortapaszos cerkák és Rád jellemző ötletek!Tudod te !A kisfiad szék választása férfias döntés nem lehet elég időbe el kezdeni!Joli.

Zsuzsa írta...

Szerintem a falat kellene elenkebb szinure festeni, Billy-t es az asztalapot meg talan feherre vagy egeszen vilagos szurkere. Igy nagyon egybeolvadnak a fallal. Ha a butorok vilagosabbak, mint a fal, konnyebbnek tunnek fel. En egy sargaszold vagy almazold (chartreuse) arnyalatot tudnek elkepzelni a falra (a legkisebb fiam szobajaba festettem ilyent, jol mutat denim fuggonnyel es fa butorral), az jol menne a teal kek agyhoz as a kek szekhez is. Bocs az ekezetek hianyaert, angol keyboard-on tul bonyolult lenne...

Szentgyörgyi Kata írta...

Köszönöm a sok ötletet! Természetesen lesz sok szép kiegészítő, ez nem is kérdés! :-) Kérlek olvassátok el az előzményeket is (legalul a poszt alján ott a sok link) és akkor tudjátok, hogy nem fogok sárga asztallábat festeni, sem almazöld falat :-)

Névtelen írta...

Szia Kata,

én mindenképp levenném a Billy-t a falról, agyonnyomja az egész szép szobát. Azt írod, olyan dolgok vannak benne, amelyeket amúgy sem használnak a fiúk..
Még az is lehet, hogy egyikben elférne az a pár nélkülözhetetlen dolog, és akkor annak akadna hely a földön, a másik meg kikerülne.
Sok sikert!

Névtelen írta...

Nem olvastam végig az előttem szólókat, ezért nem tudom, hogy ez az ötlet felmerült-e már. Én nem tenném fel ezt a két behemót polcot a falra, agyonnyomja szobát. Esetleg két oldalra letenném, hogy kifelé nézzenek a polcok és a tetejére tenném az asztal lapot, ha magas a polc, le kell vágni belőle. A polcok lennének két oldalt a lábak vagy ha soknak gondolod, az egyik láb oldalt fordítva a polc és a másik odébb a falnál "L" alakban. A polcokat lehetne az ágyak lábábhoz tenni, de ne az ágy felé nézzen, hanem a bejárat felé. Az asztal fölé pedis egy kisebb, filigránabb rendszert, esetleg fából színes kocka alakú polc az falra rögzítve, több elszórva. És tennék egy feltuningolt mágnes vagy parafa táblát az asztal fölé a falra, arra ki lehet tűzni a szorzódtáblát, fényképet stb.

Heni

istok_pal írta...

Nagyon tetszik a yellowcake. Istók Pál

Névtelen írta...

Miért nem rakod a tanulóasztalát a dolgozószobába? (Már amennyire az új iskolai beosztás miatt egyáltalán szükség van asztalra.) Ugyan ebben a cipőben járunk, mondjuk kicsit nagyobb a szoba, de nem feltétlenül nyerő, hogy a ritkás otthoni tanulás közben a tesó ott játszik és osztja az észt.

Névtelen írta...

Szia Kata,
asztal lábát (vagy az egész asztalt) kékre mint az ágyakat?
Esetleg még kék kiegészítők kellenének az asztalra. Nehéz dolog, én is szívok a gyerekszobával, mint a torkos borz.
(Bár, a mostani napközis, 7tanóra/nap, 4-ig iskolában levős korszakban az én gyerekem egy dekát sem tanul otthon. Ha mégis, azt az ebédlőasztalnál tesszük együtt.) üdv,
KRiszta

Szentgyörgyi Kata írta...

Heni, szerintem ha egy 260 széles szobába a földre teszek két oldalt az ágyak elé egy-egy polcot, akkor az tényleg agyonnyomná a szobát. Szóval ebben nem értünk egyet :-)

Kriszta, asztal nem csak tanuláshoz kell. Hanem csak úgy, rajzolgatni, alkotni, ipadezni stb. Szerintem fontos egy asztal egy hat évesnél idősebb gyereknél, de az enyémek már három éves koruktól igényelték a "baba verziót".

Istok_pal, gyerek asztal felnőtt dolgozószobába? Brrrrrrrrrrrrrrr.

ági írta...

Szia Kata,

Szerintem jó a Billy így is, tök jó h fal színű igy kisebbnek tűnik.
Én kivenném az alsó merevítést és alulról lezárnám, így lenne mégegy polc lapoknak , fűzeteknek bizbasznak.
Én az asztalt cserélném ki. Sztem elég sok színes van már a szobában, inkább választanék egy egyszerű vonalú kicsit rusztik asztalt , és natúr padló színűre lazúroznám és csak a fiók előlapoket festeném vag y pirosra vagy kékre.
Hajrá!!!

Névtelen írta...

Kata, a 260x460-as szobamérethez a legjobb megoldást találtátok ki.
A Byllinek valóban jót tenne, ha fejre lehetne állítani. A szélesebbik polc-rész kerülne alulra és benyelhetné az iskolai cuccokat - amennyiben feléri a gyerkőc.
Nem tudok szabadulni a térbe fordítás ötletétől az asztallal kapcsolatban. Két kisebb méretű asztallappal meg lehetne oldani, hogy L alakban csatlakozzanak egymáshoz. Egyik gyerek balról, másik szemből kapná a fényt, ami nagyon fontos szempont, még az esztétikai szempontokat is felülírja. Nem érne össze a könyökük az alkotás hevében :-))
Az összes többi dilemmát megoldja, ha jobban be lesz lakva a szoba.Mara

soroczki írta...

Kedves Kata,

régóta olvasom a blogodat, sokszor inspirálódok, még ha csak gondolatban is. Időm nem volt olvasni a korábbi reflektálásokat, de a jelenlegi adott helyzetben (fixen rögzített polcok) egy mágnesfalat (pl.magnesfal.hu)aplikálnék a polc és az íróasztal vagy egészen a parketta közzé. A polc szélessége mentén pedig színnel/anyaggal lezárnám (vagy nem?) a felületet.
üdvözlettel,
Soróczki Éva

hentaii írta...

Nem olvastam végig az összes hozzászólást... lehet volt már ilyen ötlet, de én tuti összekötném a polcot az asztallappal. Két oldalra valami keskenyebb fakkos polcot tennék, apró kacatoknak, eszközöknek esetleg asztalláb színűre festve, vagy az ágy színe is lehetne, középre meg parafatáblát, vagy táblafestékes megoldást, vagy fele-fele megoldásban.
A polc aljára, a peremére meg akasztókat applikálnék, és akkor az sem lenne olyan fura. Hm?

Névtelen írta...

Szia!
Nekem tetszene a szoba, csak valahogy a Billy miatt "tulsulyos" lett a legter felso resze. Elsore az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha levenned a polcokat a falrol es azokat hasznalnad fel asztallab helyett. A foldre alliva tetejukre rakhatnad az asztallapot, nem tudom ertheto-e...

Giudi953 írta...

Kedves Kata!
Az asztal alá kell még fiókos elem a füzetek, könyvek, írószerek tárolására.
Mivel panelban lakom, a szűkös helyeket én is igyekszem praktikusan kihasználni. 3 éve lakom a mostani lakásban, de már számtalanszor átrendeztem a helyiségeket és a kisebb tárolókat is cserélgettem, mert elsőre nem alakult ki az esztétikus és jó helykihasználás, pedig csak én és a 18 éves éves lányom lakunk a lakásban.

Aranyalma írta...

Kedves Kata!
1. (egyszerű)Szerintem jó ebben a kombinációban, csak az alsó részt kellene hangsúlyosabbá tenni. Az asztallapot minimum akkorára szabnám mint amilyen a 2 Billyke szélessége és lábak helyett 2 db piros HELMER fiókos elemet raknék(IKEA), hogy legyen hova pakolni a srácoknak a motyóját, mert ha nincs hely akkor mindig rumlis kinézete lesz a szobának (szerintem). A kettőt pedig úgy kötné össze, hogy a falat az asztal és a polc között lefesteném -talán a Helmer színére és arra raknám a sokat által ajánlott(nem értem miért kellett 20 különböző kommentben is leírni) mágnestáblás témával, stb...
2. (bonyolult): Én alapból arra a falra raktam volna ezt az egész kombót (remélem elfér) ahol a piros szekrény van, mert ha ebben az állapotban benéz valaki az ajtón akkor akaratlanul is a kék széken akad meg a szeme, majd ha már belakták, akkor az állandóan szanaszét pakolt mindenen.
Viszont ha azon a falon lenne amin a piros szekrény, a szekrény pedig az asztal helyén akkor "betekintéskor" érvényesülni tudnának azok a dolgok amin annyit dolgoztál (fal, szekrény stb).A székkel kapcsolatban a kecske és káposzta esetére a legjobb kompromisszum lenne, a szoba is egy rendezettebb képet mutatna még ha tele is van szórva a padló játékkal és a fűtéscső-gerenda-Billy hármas sem lenne zavaró. Talán engem a látványban ez zavar a legjobban. Tudom, hogy milyen nehéz egy ilyen helyzetet megoldani amikor tele van az ember ötletekkel és durva gátló tényezők beleköpnek a levesbe (én is így járok sorozatban nálunk az anyagi a gátló).
Volt aki azt írta, hogy költözzetek föl, de én nem szerintem te sem hagynád a gyerekeket lent egyedül a "veszélyzónában" (biztonságérzet). Egyértelmű, hogy ők mennének az emeletre.
Remélem nem voltam túl fárasztó.
További jó törpölést! Üdv: Melinda

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Melinda! Nagyon tetszik az ötleted, meg is fontolom :-) Köszi

Aranyalma írta...

Örülök, hogy segíthettem! :-) Várom a feljeményeket!
Jajj, most hogy már itt vagyok. A múltkor láttalak "A Szent Ikejában" (a párom hívja így), csak nem tudtam hozzád odamenni, mert a kislányomat etettem éppen, de majd legközelebb.

zsempi írta...

hello Kata,
én nem olvastam végig mind az 54 hozzászólást, mert lusta vagyok. lehet +ismételek most vkit.
szerintem vmi plakátot/fiús tapétát tegyél a polc alá. meg keskenyebb polcot plusz sínt.
nekem otthon igen kicsi a helyem, ezért az íróasztalhoz vettem az ikeában az olcsóbbik sínből (bygel) meg hozzá ilyen műanyag bygel konténereket. annyi cuccot bele lehet tenni. ecset, olló ceruza. sorbateszed, színes, szép, izé :)

Ariaden írta...

Rájöttem, mi zavar a legjobban az egész szobában... Az ágy melletti asztalka, az ágy, a szőnyeg, az íróasztal melletti szék, mind másfajta kék árnyalat és ezek felett lebeg a semmiben a polc, illetve pompázik mellettük a fura színű íróasztal láb a nagyon éles sarkú asztallappal. Nekem nagyon szedett-vedett. A másik oldali mintás fallal nagyon nyomasztó számomra. A mintás fal oké, a komód is oké, csak semmiképp sem falra való, a két ágy is rendben van, a függöny is. Számomra túl sok az ónémet szekrényes fal is, nem is praktikus két gyerekhez. Szóval szerintem szelektálni kellene, mik a fő funkciók, a fele cuccot kiszórni, és kicsit csökkenteni az erős színek számát, mert túl vibráló az egész, nem érzem egy tanuláshoz nyugodt környezetnek. Ja és gyerekszobába nem tennék semmi üvegasztalt. Remélem, nem bántottalak meg, ez az én véleményem. külön-külön mind jó ötlet, csak így egyben túl sok.

Nóra írta...

Én Melinda ötletében van egy nagy hiba: íróasztalt nem tanácsos falhoz helyezni, hogy háttal üljenek az ablaknak. Nem véletlen szokták ablak alá vagy ablakkal szembe tenni az asztalokat. Egyrészt semmi természetes fény nem esik az asztalra, másrészt nagyon nyomasztó ilyen helyzetben tanulni/dolgozni. Kérdezz meg erről egy lakberendezőt. A Pop! szekrény középre helyezve szerintem nagyon megosztaná az amúgy is kicsi helyiséget.

Névtelen írta...

Szia! Első benyomásom, hogy túl egyhangú és jellegtelen a fal mellett ez az asztal, és ezen a színes, esztergált lábak sem segítenek. Így az a vékony asztallap nem mutat jól (ezt a saját ex-konyhámban is tapasztaltam). Mi lenne, ha sötétebb színűre festenéd (pl. mint az ágyak kékje)és a lábakat is? Jó lenne feldobni vmivel az asztal-polc közti részt pl. mágnestábla, az hasznos is, ill. tartók, de oda nagyon kívánkozik valami.
És most elolvasom, mit írtak a többiek :) Üdv. Kira

Aranyalma írta...

Kedves Nóra!
Köszönöm szépen, de nem szeretnék megkérdezni lakberendezőt, magamtól is tudom, hogy hol lenne ideális helyen a szobában az asztal. Mivel Mo-on élünk, ezért a háztartások zömében az ablak alatt radiátor van, mint ebben a keskeny szobában és jelen esetben ha ablakkal szembe tennénk az asztalt a srácok lendületből pont nekifutnának a térbe rakott asztalba. Szerintem az oldalról jövő fény sem egy szuper dolog, még zavaróbb minta hátulról jönne. Az én gyerekszobámban is így volt, mégsem lettem sem szemüveges, sem depressziós attól , hogy az ablaknak háttal ültem. Nem szentírás amit írtam,
ötleteltem, segíteni próbáltam és akkor éppen ezek jutottak az eszembe. Szívesen venném, ha megosztanád, hogy te hogyan oldanád meg ezt a problémát, az meg már a Kata szíve ügye, hogy hova rakja az asztalt és hogy az a fiúknál mekkora sikert ér el.

Egyébként találtam ablak alatti elhelyezésre is személyre szabható kompromisszumot:
http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/categories/departments/bedroom/roomset/20141_bero07a/
További szép napot mindenkinek!

Szentgyörgyi Kata írta...

Lehet ablak alá is tenni, de minek? Egyrészt iszonyú fejfájás lenne, hogy akkor hova teszem az ágyakat. (emeletes ágy kizárva, L-aalakú elrendezére nincs elég hely)Másrészt, öt előtt nem ül asztalhoz a gyerek, akkor meg már úgysem ér semmit a természetes fény, mindenképpen helyi világítást használnánk. (amúgy napközben is, hiszen nyugati fekvésű szoba, szóval tényleg tökmindegy. Egyébként az én asztalom háttal van az ablaknak és szeretem úgy. :-)

Névtelen írta...

Marától:
Kedves Kata, én már nagymama vagyok, egy hasonlóan rossz adottságú szobában nőtt fel a lányom /240x440/, ami ugyan egy gyereknek elég lett volna, de ott volt a vendégágy, mert a Nagymamák csak bentlakásos bébiszitterkedést vállaltak - nem egy városban laktunk.
Egy dolog, hogy Te szereted háttal a fénynek a munkaasztalodat, de attól az még nem helyes. Kérdezz meg egy szakembert: szemorvost pl. A természetes fénynek balról - ha jobb kezes a gyerek - vagy szemből kell érnie a tanulóasztalt. A késő őszi, téli hétköznapokon valóban lámpafény kell, mire hazaér, de ott vannak a hétvégék, amikor rajzol, vagdal, gyurmázik - alkot.
Az egészségügyi, biztonsági szempontok felülírnak minden más szempontot a gyerekszobában.
Inkább nyomja össze a falra tett szekrény a szobaképet, de ne tedd el gyerek munkaasztalát máshová, különösen ne az ablaknak háttal.
Üdvözöllek szeretettel Mara

Szentgyörgyi Kata írta...

Kezdem úgy érezni magam, mint a főhős abban a szamaras mesében :-)

Névtelen írta...

Marától:

Már csak azt kéne eldönteni, ki a szamár a mesében.......

Névtelen írta...

Marától:
Kedves Kata, akinek ennyire erős az egoja, mint Neked, az ne kérjen tanácsot másoktól, mert előfordulhat, hogy olyan tanácsot is kap, ami megszívlelendő igazságokat tartalmaz, viszont nem fér bele a tanácskérő elképzeléseibe.......

Névtelen írta...

Kedves Kata!
Lehet, hogy ezt az ötletet már említették. De ahogy megláttam egyből Te jutottál eszembe:
http://ana-white.com/2011/09/flip-down-wall-art-desk-0
Nem a legszebb, de legalább annyira helytakarékos megoldás. Remélem tudtam segíteni :)
Üdvözlettel: Petra

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Mara!

Nem értem a haragodat és a kirohanásod. Ez a düh és egó nem belőlem jön, ez a tiéd és itt vezeted le nálam. De az is lehet, hogy te egy másik szamaras mesére gondoltál?
Amire én gondoltam annak egyetemleges üzenete van és arról szól, hogy az apa a fiával és a szamarával úton van. Kezdetben az apa a fiát ülteti fel a szamárra, de az emberek megszólják, hogy micsoda dolog, hogy a fiú a szamáron, az apa meg gyalogol. Ekkor helyet cserélnek, de jön másvalaki, aki meg azért fejezi ki nemtetszését, mert az apa hagyja hogy a fiú gyalogoljon. Erre az apa maga mellé veszi a fiát és már ketten ülnek a szamáron. Na ekkor egy harmadik ember kezdi szapulni őket, hogy micsoda dolog, hogy így megterhelik a szamarat, hogy ketten is ülnek rajta. Hát ekkor mindketten leszállnak a szamárról és mindketten mellette folytatják az utat, mire jön egy negyedik ember és kineveti őket: hogy lehetnek ekkora balekok, hogy gyalog mennek, amikor szamaruk van.
A történet üzenete az, hogy nem hozhatunk olyan döntéseket, ami mindenkinek tetszik, ezért olyan döntést kell hoznunk, amivel mi magunk jól vagyunk.
Tehát: kíváncsi vagyok a véleményetekre és érdekel! De a végső döntés az enyém, és háromezer százalék, hogy az nem fog mindenkinek tetszeni, vagy nem tartjátok majd mindannyian magatokra nézve elfogadhatónak..
Esetleg ezt el tudod fogadni, vagy ez annyira felháborító és szégyellnem kellene magam érte?

Névtelen írta...

Szia Kata!
Ha a polcok maradnak a falon, akkor én megpróbálnám jobban beleolvasztani őket a falba, azaz valamiféle fal/polc színű ajtót tennék rájuk, ami max. felületében mintás, nem színében. Az asztallapot lecserélném fára, ami vastagabb lenne és pl. lehetne gerenda/padló színű, bár ebbe nem vagyok biztos, lehet ütné egymást a polccal a két szín. Az ágy felé tennék valamilyen jókora képet (ehhez hasonló stílusban: http://www.dokimami.hu/2011/11/26/mar-csak-nehany-nap-es-kiderul-ki-kapja-dokimami-karacsonyi-ajandekat/) vagy egy óriás fotóposztert a fiúkról. Hirtelen ennyi jutott eszembe. Hajrá, jó lesz ez! Szépen alakul a fiú szoba, tetszik nagyon.

Névtelen írta...

Marától:
Kedves Kata! Biztosíthatlak, hogy sem harag, sem düh nincs bennem. Soha senkivel szemben.
Főleg nem egy számomra ismeretlen ember iránt.
Sajnálom, ha így érezted.
Akárhogy döntesz is, a kisfiaid komfortérzete biztos útmutató lesz, hogy jó e a döntés.
Üdvözöllek
Mara

Névtelen írta...

Kata!
A székhez egyáltalán nem nyúlhatsz? :) Ha csak a lábát kidekorálhatnád, már nem lenne olyan ronda. Tudod, a geometrikus mintáiddal. :)

szvetty írta...

Szia Kata!

Megírnád lszi az asztallap méreteit, illetve, hogyan rögzítetted a falhoz? Én egy lambériafelülethez szeretném rögzíteni, szintén két gyerek részére. Előre is köszi!

Üdv, Alexandra

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Alexandra!

Az asztallap mérete 160x65 cm. Úgy rögzítettük, hogy A falra egy 10 cm hosszú lécet fúrtunk, több ponton rögzítve és erre fektettem fel az asztallapot és csavaroztam fel a lécre alulról. Elöl pedig a lábak tartják.

szvetty írta...

Köszönöm:))!

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips