2013/03/20

PIN!

Mindig én vagyok a balhés. Nekem semmi sem elég jó. De ha jóindulatú akarok lenni magammal szemben, akkor fogalmazhatnék úgy is, hogy maximalista vagyok. Hogy számomra fontos a fejlődés, eljutni valahonnan, valahová, és látni, hogy amit csinálok/csinálunk, az tart valamerre. Lehetőleg a tökéletesség felé.
Én nem voltam elégedett a mi kis magazinunk névválasztásával. Mert nem volt elég jó. A Pink túlságosan behatárolt minket a csajosság, a cukiság, sőt, talán a "műkörmösség" kategóriájába.
Az új név tehát számomra kulcsfontosságú volt. Mert én nem szerettem volna aranyos, cuki, csajos magazint. Művelt, újdonságokra nyitott, felnőtt nőkhöz szeretnék szólni! Nagy csatáink voltak, nehéz három embernek dűlőre jutni. Voltak ötleteim, melyeket nem tudtam átvinni, így a régi Pink Magazinból nem lett sem Mrs. House, sem Hölgyek Öröme (ami egy Zola regény címe). Lett viszont kompromisszum, és elhagytuk a "k" betűt.
Így lett PIN. A facebookon már el is indult rögtön a pinázás, de nem baj. Nekünk más jut róla eszünkbe. Pin, angolul tű, ami ötleteink kitűzésére utal és ezáltal hajaz a Pinterestre, ami a jelenleg legnagyobb ötletgyűjtő portál. Szeretnénk, ha tőlünk is merítenétek ötletet, inspirációt. A Pin a Personal Identyfication Number, azaz személyi szám rövidítése. Nekünk ez az asszociáció is tetszik. De ha ti mást akartok belelátni, hát legyen :-)
Tegnap, premier előtt az Urban-Eve blog olvasói már láthatták a tavaszi számot, olvashatták Via véleményét, most pedig már én is megosztom veletek legfrissebb munkánkat.

A magazinban ebben a szezonban újdonságként egy izgalmas lakásbemutatót is láttok, készítettünk sok-sok bazároldalt, húsvéti dekorációt, kedves anyák napi ajándékokat és beletettem néhány "kicsiházas" ötletet is, például, hogy mihez kezdjetek a lehulló rózsaszirmokkal, vagy hogyan lehet papírtányérral otthont dekorálni.
Kíváncsiak vagytok?
Lapozzatok bele!

Ez pedig egy kis kedvcsináló:
Tányéralátét laminált virágszirmokból



Valamint, tányérok a falon. De nem akármilyen tányérok. Papírtányérok.A teljes enteriőrképért klikk a magazinra!



Divatanyag, kicsiház stílusban:


Nézegessétek, lapozgassátok, és ha tetszett ajánljátok, osszátok meg barátaitokkal! A magazin Facebook oldalához pedig itt csatlakozhattok.

13 megjegyzés:

Tündérlátta írta...

Az első ruha összeállítás a kedvencem. A pirosas színnek pontosan mi a neve? Rózsapiros?

Szentgyörgyi Kata írta...

Hát nem is tudom. Talán inkább narancspiros. De lehet, hogy rózsapiros. :-)

tüskés habcsók írta...

pipacspiros?
zabálnivaló lett a magazin, üde, magával ragadó...gratulálok!

Minden lében 4 kanál írta...

Gratulálok, színvonalas!

Glória

mer írta...

Jó volt ez úgy is, jó ez így is! Pinnel jött a napsütés is!

Névtelen írta...

csajos, de NEM "cuki":) zseniális lett, gratula hozzá!

Névtelen írta...

ja, és PIN = perfect interior novelty

Névtelen írta...

Ez a szám... tudom, hogy üde, látom, hogy nagyon stílusos, kreatív és a színek!! - de nekem mégis az jutott eszembe róla, hogy s.z.e.x.i. :)

Szentgyörgyi Kata írta...

Perfect Iinterior Novelty? Nagyon jó, tetszik!!!

És hát igen......persze hogy szexi :-)

Névtelen írta...

Nagyon igényes lett a magazin, engem Sweet Paul-ra emlékeztet, gyönyörűek a fotók és a Pin névről egyből a Pinterest jutott eszembe! Csak így tovább! Judit

Névtelen írta...

Gratulálok! Extra szuper lett! Egyre jobb, komolyan! Nagyon tetszik a lakásbemutató, elnézegetnék még róla képeket, szuperul eltalált lakás!! Kérdés, hogy betonfestéket hol vegyek a fürdőbe, és milyen alapra lehet festeni, illetve a metró csempe hol kapható? Valamint a fal színe, és a parketta típusa is érdekelne! Köszönöm, puszi

Szentgyörgyi Kata írta...

A betonfestéket én ajánlottam Beának, mert eredetileg műgyanta padlójuk volt és csúnyán foltosodott a víztől. Betonfestéket sok festékforgalmazó cég gyárt, szerintem bármelyik nagyobb festékboltban kapsz. A többire nem tudok válaszolni, de majd megkérdezem Beát.

Névtelen írta...

Szia! Oké, köszönöm szépen a választ, megköszönöm, ha megkérdezed esetleg Beát:)
Na, még jó, hogy mondod ezt a műgyantát, mert az volt a másik vari, amiben gondolkodtam...de akkor nekik megvolt az alap, amire festettek....a pucér alappal mitúrót csináljak, hogy le tudjam festeni? Bár vicces, hogy a beton alapot akarom lealapozni, hogy le tudjam festeni beton színűre:))))

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips