2011/06/09

Ha Carrie Bradshaw bútor volna

Bevallom, szeretem a tingli-tangli, felszínes sorozatokat. Ugyan két éve nem nézek egyet sem, de azért emlékszem, hogy régebben imádtam Jóbarátokat, meg Szex és New York-ot.
Az utóbbiban,  a béna történeti szál helyett, a csajok toalettje fogott meg igazán. Lenyűgözött a bátorság, ahogyan a stylist a a négy nőt öltöztette.
A lóarcú, görbelábú főszereplő teljesen átlényegült a pörgős szoknyákban, a különleges, extrém párosítású, hipernőies cuccokban. Tulajdonképpen, az egész sorozatban a ruhák vitték a prímet és én ezt nagyon élveztem.
Carrie Bradshaw extravagáns, ugyanakkor nagyon csajos stílusa lebegett a szemem előtt, amikor nekifogtam a 70-es évekbeli borbélyszék átalakításának.


Már amikor hazacipeltem az egyébként őrülten nehéz, bár látványra mégis légies darabot, tudtam, hogy virágos anyagot  választok majd a kárpitozáshoz, és hogy színes szegekkel fogom kiverni.

Elvittem a kárpitosműhelybe, hogy kapjak némi útmutatást, no meg biztatást. Azt gondoltam, egy-két óra alatt kész leszek az átalakítással. Ekkor ért a feketeleves, mert Péter megkérdezte, hogy biztosan ezt a széket akarom-e  átalakítani, ugyanis ez ötödéves anyag.
Nehézsége abban rejlik, hogy az ülés is, és a támla is, minden irányban ívelt. Nehéz úgy elrendezni az anyagot, hogy ne ráncolódjon, ugyanakkor ne is húzzam olyan feszesre, hogy az anyag "lebegjen" az íveknél.

De akkor már nem táncoltam vissza, és remegő gyomorral ugyan, de nekikezdtem a széknek.

Első lépésben, külön választottam az ülést és a lábat. Illetve, hosszú és eredménytelen küzdelem után, Dávid, a kárpitostanuló, puszta szolidaritásból leflexelte nekem a végletekig elrozsdásodott csavarokat a székről, így végre a láb és az ülés külön vált.
A lábakat otthon kezelésbe vettem, alaposan bekentem rozsdamaróval, majd drótkefével többször átsúroltam, míg győzedelmeskedtem a rozsda felett.
Ezután primer sprayfestékkel lefújtam a lábat és a karfát. Száradás után, kapott egy élénk sárga színt, amitől nagyon vidám lett az egész.




 Másnap a műhelyben nekiláttam az ülésnek. Lebontottam a régi műbőr huzatot és leszedtem az elhasználódott szivacsot.
Kiszabtam az új huzatot. Az ülésre új szivacsot ragasztottam, majd kitűztem a kárpitot az ülés széleinél. És nekiláttam a simogatásnak.



 Ez egy lényeges momentum a kárpitozásban! Sokat kell simogatni a kárpitot, hogy szépen kisimuljon, ne ráncolódjon, egyenes maradjon a szálirány, ugyanakkor, az anyag kövesse az ív szép formáját. Pár órát elvacakoltam vele, de a végén Péter nem talált benne hibát.



 Ekkor jött a neheze.
A támla kapott egy vastagabb fríz borítást, a nagyobb komfort érdekében. Először a belső rész kárpitozásának kezdtem neki, középről a szélek felé haladva.
Az anyagot nagyjából elrendeztem, bevagdostam, majd kitűztem,hogy ne mozogjon. És akkor elkezdtem az "egyet előre, hármat hátra" koreográfiát.




Simogattam, húztam, tűztem, aztán visszabontottam.  Addig csináltam ezt, amíg az anyag végre sehol sem ráncolódott, de nem is lebegett. Közben a fiúk jókat mosolyogtak azon, ahogy a végén már fennhangon hol szidtam, hol bátorítottam magam. Tényleg, igazán nehéz volt megcsinálni, és éppen ezért, annyira örültem, hogy jól sikerült!

Következő, szintén erőt próbáló etap a támla hátsó felének kárpitozása volt. Első körben, a sárga díszszegélyt tűztem fel, ez gyerekjáték volt.


Ezután, visszahajtottam az anyagot a széleken, és tűzőgéppel óvatosan megtűztem itt-ott, hogy a helyén maradjon.



 Aztán kezdődött a kárpit simogatás, kitűzés és heftelés úgy, hogy közben újra-és újra vissza kellett bontanom az egészet, mert sehogy sem akart jól simulni az anyag.


Amikor ezzel is elkészültem, azt gondoltam, hogy most már csak a szegelés van hátra, az már kutyafüle, semmi perc alatt kész leszek vele.
Tudhatnám már, saját tapasztalatból, hogy amiről azt gondolom, hogy kutyafüle és semmi perc alatt elkészülök vele, az  a feladat valójában majdnem lehetetlennel való szembenézést takar.
A tervek szerint, sárga szegekre volt szükségem. Fogtam, és lefújtam hát a hagyományos kárpitos szögeket sárgára. Ez egyszerű.
Másnap, előszedtem a gumikalapácsot, beborítottam frízzel, hogy minél kevesebb sérülést okozzak a színes szegecseknek. A műhelyben azt a tippet kaptam, hogy ha egyenletes sort szeretnék, használjak sablont, amivel megjelölöm a szegek helyét, így szépen, pontosan tudom elhelyezni őket.



Elkezdtem kalapálni. Folyamatosan elmozdult a támla, a szegek meg sorra görbültek el. És a helyüket sem találták, hiába használtam sablont. Próbáltam ráhasalni, leszorítani, összefogni a térdemmel, hiába.Olyan volt, mintha hintába próbálnék szöget ütni. Mesterem azt tanácsolta,kössek kompromisszumot és lássam be, hogy ezt a szegelést ezen a formán nem lehet megcsinálni.
De ő nem tudta, hogy van nekem egy Kata barátnőm! Egyik este átjött, és közös erővel lefogtuk a rakoncátlan támlát és könyörtelenül nekiestünk. Én tiszta erőből fogtam a támlát és simítottam az anyagot, hogy ne ráncolódjon, Kata közben határozott mozdulatokkal kalapált.
A szegek megszelídülve találták meg helyüket. Végül, varrtam rá egy tüllrózsát, mert egy igazi csajnak mindig kell valami kiegészítő ;-)






És összeállt a Carrie Bradshaw szék. Sok-sok rózsa, vad színkombináció, óriási kitűző és szegecsek.  Hamarosan íróasztal is készül hozzá, hogy ne árválkodjon egyedül.

Blogging tips