2010/12/02

Toronyórát lánccal

Tehát, szeretnék nagy, egybefüggő, tágas tereket, a földszinten, hogy a fiúk tudjanak vadulni,én pedig a lakás minden szegletéből lássam őket. Szeretnék közvetlen kertkapcsolatos konyhát, ami elég nagy ahhoz, hogy kényelmesen elférüjnk mi is, és Böszme Bébi a gigantikus amerikai hűtőm is megtalálja a helyét benne. Legyen takarásban minden,ami nem szép, de főleg a kazán. Férjen el két íróasztal, az egyik, az enyém a nappaliban, a másik egy szeparált helyen, hogy a férjem tudjon elvonulni a gyerekzsivaj elől, amikor dolgozik. Legyen tágas gyerekszoba, amit idővel két különálló részre bonthatunk. Legyen két fürdőszobánk és a tetőtérben is legyen Wc.Ja, és a picike tetőteret,a nullás parapettel, ne érezzük szűkösnek.

Mindez egy 45 nm alapterületű lakásban, aminek a hasznos tetőtere kb 30 nm, és van hozzá egy téliesített veranda. Toronyóra, lánccal, nem kéne?

Az az én mázlim,hogy nagyok az igényeim, de mindig van, aki ezt megérti. Jelen esetben Kata barátnőm, aki építész, nem mellesleg a legjobb barátnőm, aki ismeri az összes hülye szokásunkat. Vele dolgoztunk a felvázolt terv megvalósításán. Gyakorlatilag centiméterenként haladva.
Olyan alaposan kidolgoztuk, hogy mi hol legyen ebben a picike házban, mit hova dugunk el, mi hogy fér el, hogy nem is papíron terveztünk, hanem a helyszínen, krétával, filccel berajzolva a helységeket. Vödrön ülve próbálgattuk, hogyan fér el legkisebb helyen a Wc a tetőtérben.
Centizgettük,hová tegyük a franciaágyat úgy,hogy az ajtót is be tudjuk majd csukni. Kiszámoltam, kábé hány méternyi ruhám van és az hová fér el.
Árnyéktusolva kipróbáltuk, hogy kényelmesen meg tudunk-e mosakodni a kimért zuhanykabinban. Aztán a papír mellett ötleteltünk. Úgy érzem, a végeredmény minden nagyravágyó igényemet kielégíti! Az eredeti alaprajzban szereplőszobákat megszüntettük a földszinten.
A fürdőszoba méretét majdnem a felére csökkentettük, így lett egy tágas, jól kihasználható konyhám, és az ablak helyére is tudtunk teraszajtót tenni. A földszinten helyeztük el a ruházatunk nagy részét, egyrészt a hátsó, faltól-falig tartó tervben lévő beépített szekrényben, másrészt a lépcső alatti nem hasznos,és beépítésre kerülő részben. A tetőtéri közlekedőben is kialakítottunk a tervekben egy beépített szekrényt.
Apropó,tetőtér: a meredeken dőlő tetőszerkezet miatt, tényleg kevés benne a hasznos hely. Hogy ne érezzük szűkösnek,nem alakítottunk ki plafont, hanem teljes magasságában végigburkoltuk a tetőt, 3,8 méteres belmagasságot is elérve ezzel. Hihetetlenül más így a tér, mint a megszokott plafonnal, és a gerendázat is gyönyörűen látszik, ami már-már dekorációs elem.
A Wc  a tetőtérben alig-alig fért el,de végül megoldottuk. A gyerekszoba L - alakja a későbbi kettéosztást könnyíti meg. A nagy gyerekszoba és a különálló szülői háló miatt viszont már nem maradt hely egy szeparált fürdőszobára.
Mivel azonban, a földszinten a konyha miatt olyan kicsike fürdőt alakítottunk ki, hogy nem fért el benne a fürdőkád, mindenképpen szükség volt egy kádra, valahol a tetőtérben. Különös tekintettel arra, hogy a ház ura megrögzött fürdőkádban ücsörgős, órákat képes ázni a saját levében. A kád nem maradhat el.
Mit csináltunk hát?
Beraktuk a hálószobánkba. A szükség  furcsa helyzeteket szül, de mi örültünk ennek a furcsa helyzetnek, mert végülis, nem járunk rosszul. Mr Kicsiház különösen nem: ő a fürdőkádból nézheti a kedvenc sorozatát, miközben én az ágyban olvasok. Feltéve, ha a gyerekek is időben elalszanak............

az eredeti alaprajz

a földszint a felújítás után

a tetőtér kialakítása

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

A romos, rombolt helyszínen zuhanyozol :) mi amikor az egyszobás lakást alakítottuk át a zuhanyzó és a wc falát raktul arrébb, hogy egy normális mosdót tegyünk be ne, ne egy olyat amibe még a hüvelykujjam se fér bele.... Vagy 100x a vödörről felàllva gyakoroltunk hol lassan hol gyorsan hol a méreteket figyelembe véve, hogy a wcről felállva mennyire dőlünk előre, hogy a szemközti falat ne fejeljük le:):)

Névtelen írta...

Egyébként tetszik a blog és főlg az ötletek, eddig nekem csak a tütüszoknyás lámpa volt meredek:)
Kérdeznék, régi lavortartóra a 3 lábúra valami javaslat ötlet???? Megköszönném

Kemse

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Kemse, úgy érted, szeretnéd mosdónak megcsinálni?

Kemse írta...

Nem azon már túl vagyunk, mármint a fürdőszobán, hanem valami más ötlet... Virágtartóként próbálkoztam, de az valahogy nekem nem volt szimpi. Dohányzó asztalra meg nem vágyok. Előszobába tükör elé még jó lenne de momentán nem fér el :(

Kemse írta...

Nem mosdóként gondoltam, mert a fürdőt már nem bombáznám. Dohányzó asztalra nme vágyok, virágtartóként probálkoztam, de ott valahogy idiótán mutatott benne a virág, vagy rossz virágot tetem bele? Előszobába sem lene rossz lepakolok megjöttem helynek, de ott nem fér el:(

Szentgyörgyi Kata írta...

Hát, azt hiszem, kilőtted az összes ötletet, amit még ajánlottam volna, így látatlanban :-)

Névtelen írta...

Nem tudom hány órája csak pislogok a bejegyzések láttán, mind szívemből szól (ha nem haragszol).
A 3lábú lavórállványból én a kisfiaimnak biztos kosárlabdaháló-tartóállványt (vki rövidebben? :P)csinálnék, a hálót a közepébe lógatva. Egy ismerősöm tud hálót csomózni, azzal a technikával készülne... de sajna nekem nincs ilyen vasam.

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips