2014/04/27

Így dekorálj képekkel!

Ha nagyon egyszerű, olcsó, gyors és könnyen variálható dekorációt szeretnénk a falunkra, akkor egyértelműen a képeket javaslom. A képdekoráció nem csak szép, de az általunk válogatott fotóknál, képeknél, művészeti alkotásoknál semmi sem teszi egyedibbé és személyesebbé az otthonunkat.
A falra kitett fotóink, emlékeink, életünk során gyűjtögetett festmények, poszterek és rajzok fejeznek ki bennünket igazán!
A képdekoráció a legjobb lehetőség arra, hogy az olcsó és az értékes egymást erősítve emelje ki a falunkat, de az sem baj ha nincsenek értékes képeink, művészeti alkotásaink, mert ha elég ügyesek vagyunk a legolcsóbb képeslap is a szoba díszévé válhat.
A lényeg a rendszerezésben és a válogatott képek harmóniájában van! Az is lényeges szerintem, hogy igyekezzünk elkerülni a közhelyes képeket, gondolok itt például az Ikea agyoncsépelt és (majdnem) minden lakópark otthonában megtalálható Audry Hepburn-ös, Klimt reprodukciós vagy a "klasszik" három képből álló virágsorozatára. És bár én igazán nagyon nagy Ikea-fan vagyok, képek dolgában lebeszéllek benneteket az áruház kínálatáról, hiszen annyi más, jóval szebb és különlegesebb lehetőség van előttünk!
Lássuk, hogyan és miből hozhatunk össze egyedi "művészfalat" a képeinkkel.

1. Miből lehet "művészet"?

Nehogy azt gondoljuk, hogy csak akkor lesz elegáns és stílusos képdekorációnk, ha lapul otthon egy-két értékes festmény! Persze, a reprodukciók korában ez már evidens is lehet, hiszen bármilyen festményből megvásárolhatjuk a poszter változatot is. Ez jó megoldás, de itt is igaz amit fentebb mondtam az ikeás képekről: ne válasszunk túl sokat látott, elcsépelt festmény-reprodukciókat mert végül pont azt érjük el, amit nem szeretnénk, hogy közhelyes, fantáziátlan és olcsó hatású lesz a végeredmény.
Keressük inkább a kevéssé ismert és kevesebbet látott művészek alkotásait! Nagyon jó megoldás lehet, ha még tanuló (értsd nem befutott) művészpalántáknak adunk megrendelést egy-egy témában. Én tavaly a fiaimnak készíttettem így Star Wars portrékat, ki sem merem mondani milyen potom áron.
Ne becsüljük alá saját fotóinkat sem! Nem a béna nyaralási képekre gondolok, ahol háttérben a cseh túristacsapat figyeli idegenvezetőjét és egy figyelmetlen járókelő is épp belépett, miközben mi pont belepislantunk a vakuba....nem :-) Legyenek kimondottan falra tevésre szánt, megkomponált tematikus képeitek! Sőt, ha illik hozzánk, váltsunk nyugodtan fekete-fehérbe, attól valahogy profibbnak tűnik a saját képünk is. Vagy használjunk speciális applikációt, amivel festménnyé varázsolhatjuk béna fotóinkat! (lásd ITT)
Én a nappalink falára állítottam össze egy saját fotósorozatot általam készített felhő-képekből. Van köztük olyan, amit telefonnal fotóztam, kicsit megtuningoltam és máris gyönyörűen mutat a paszpartus keretben. Ráadásul,  mi tudjuk hogy pontosan hol készült a felhőről a kép, így két legyet ütünk egy csapásra: dekoráció és emlék is lesz egyben.
Lehet művészet gyermekeink rajzaiból, egy-egy szép képeslapból, lepréselt növényekből, magazin-címlapokból,tervrajzból, egy neves  márka díszcsomagolásából vagy kár egy gyönyörű kárpit-darabból is. Használjunk fel bármilyen "édes kis semmiséget"!
És ne becsüljük alá a DIY-művészetet sem. Manapság nagyon divatos a vízfesték -hatás és az absztrakt. No ilyet aztán tényleg bármikor mi is összehozhatunk és egy jó kombinációban bátran használhatjuk is a kompozíció részeként.
És van még itt egy trükk, amit Orsi barátnőmnél láttam és bevallom meglepődtem hogy ez nekem nem jutott eszembe. Az interneten annyi szép fotó van fent, számtalan témában és színvilágban, miért ne próbálnánk kinyomtatni párat a magunk számára? Az ilyen képeket nyilván nem tudjuk hatalmasra nagyítani, de kisebb képként tökéletesen fog funkcionálni.
Ha már nyomtatás: kreálhatunk magunknak idézetből, frappáns mondatokból, motivációs gondolatokból posztereket.

Az én válogatásom a mi otthonunkba:
- művészeti nyomatok a férjem egyik munkájából
- általunk szeretett művész reprodukciói (Hopper)
- nagy méretű fotók egy baráttól
- saját felhős képek a világ több tájáról
- nekünk tetsző képeslap, meghívó
- utcai festőtől vásárolt hét eurós képek
-japán kalligráfia
- saját alkotások a DIY-jegyében :-)


DIY-"festmény" a hálószobánkban
DIY-művészet: körömlakkból festmény
A nappaliba még folyik a gyűjtés :-)


Ötletek máshonnan:


Absztrakt művészet, akár DIY-verzióban:

 
via
via
via Pinterest

via





Egyszínű papírokból is lehet művészeti alkotásunk:
via
 
via
via
Kirakhatunk magazinból kivágott képeket is, mint fentebb Petra, vagy használjunk monokróm képeket az összevisszaság egységesítésére:

via
 Vagy régi magazin borítókat is alakíthatunk a szoba díszévé:


És végül: gyermekeink munkái is kiemelt helyet kaphatnak:

via

2. Hogyan rendezzük?

Ez egy fontos kérdés, de nem annyira fontos, mint az, hogy mit rendezünk hova. Nagyon fontos ugyanis látni, hogyan passzol majd a "művészfalunk" a szoba többi berendezéséhez.  A képek valamilyen módon illeszkedjenek környezetükbe akár színeikben, akár témájukban, legyen "párbeszéd" köztük és a berendezés között.
Képeket ezerféleképp rendezhetünk és irányíthatjuk vele a tekintetet. Már rég megdőlt az a tézis, hogy képet csak szemmagasságba lehet tenni...
Nálam a nappaliban a magasan polc fölé helyezett képek (lásd fentebb) magasba emelik a tekintetet, ezáltal növelik a térérzetet, optimálisan nyújtják a belmagasságot. (vizuálisan, természetesen)
De nem átalkodtam egészen alacsonyra is képet tenni, így emelve ki a legértékesebb és legmonumentálisabb darabjainkat:


Választhatunk a szabályos elhelyezés és a szabálytalan között. Tehetjük egyforma kerettel és sokszínűvel. Játszhatunk a paszpartuval. A lényeg, hogy irányítsuk a tekintetet, töltsük meg a teret!
És bátran tegyünk képet bárhová!

via
via
via
via
via
via
via
via

via
via

Íme egy tipp a felhelyezés tervezésére:

via

3. Hol keresgéljünk?

Számos online áruház van, ahol mazsolázhatunk. Én rendeltem már az art.com-ról és a 20x200.com-ról is. Mindkettőnek óriási adatbázisa van, ember legyen a talpán aki győz választani. Hátrányuk, hogy a postaköltség igencsak megdrágítja a vásárlást.
Az Etsy-n is rengeteg művész árulja a képeit, posztereit, rajzait. Lényegesen barátságosabb postaköltséggel.
Hazai szinten a kepekmeretre.hu-ról érdemes rendelni, ők egyébként saját fotókat is felnagyítanak bármekkorára.
Ha kisebb képet (A4,A3) akartok nyomtatni és gyorsan akkor ajánlom a Mammut I. második emeletén lévő gyorsnyomdát.

A képkeresgélés hosszadalmas is lehet, ezért gondoltam megmutatom nektek én milyen gyűjtést halmoztam fel az évek alatt. Vigyázat! szigorúan szubjektív válogatás! És folyamatosan gyűlik, érdemes követni :-)
Nézzétek meg itt:

Follow Kata Szentgyorgyi (Kicsi Haz)'s board Art to my walls on Pinterest.


7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Felhok? Azokat en is fotozom allandoan....:)
(A ferjem errol azt gondoja, hibbant vagyok.)
E.

Pimi írta...

Kata, ezt szuperül összeszedted...nagggyon tetszik :)

Jucus10 írta...

Véégre! :) Úgy vártam már ezt a posztot! Köszi Kata!!

Szentgyörgyi Kata írta...

A felhőkkel nem lehet betelni :-)
Örülök, hogy hasznos volt a poszt!

Aranyalma írta...

Szia! Én is nagy Ikea fan vagyok, de a képes osztályon talán csak egyszer nézem szét, mert annyira nem fogott meg. Viszont a Klimt festményeket/reprodukcióra nem mondhatnám hogy közhelyesek. Nekem A csók nagy kedvencem, de bármelyiket szívesen elfogadnám. Elég sokat szoktam én is itthon nyomtatgatni, nem csak képet, hanem mondjuk egy textil mintáját...A képeid nekem nem jönnek be, főleg ami a nappaliban van (a könyvespolc felettiek kivételek), de a válogatás tetszik.

Névtelen írta...

Egyetértek, hogy a legjobb a saját ötlettel dekorálni, hiszen ha hazamegyek, én fogok örülni neki, nem pedig a "köz"(izlés).

Én mondjuk szerencsére értek a Photoshophoz, így a normál családi fényképekből egészen különleges dolgokat tudok összehozni. Vagy csináltam már a kedves kívánságára Szex és New York jelenetből, vászonképet.

Aztán már csak be kell keretezni/kereteztetni és kész.

Mindezek ellenére Klimtet én is kedvelem.

Pl ezt:
http://www.keparuhaz.hu/index.php?main_page=index&filter=1&cPath=0&artists=Gustav%20Klimt

home írta...

Nagyon jó dekorációs megoldások, csak gratulálni tudok.

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips