2013/12/11

Így főztünk mi

Két hete egy nagyon emlékezetes és vidám estét töltöttünk együtt az Elektrolux jóvoltából öt bloggertársammal és a kisorsolt olvasókkal.
Az este házassszonya Mautner Zsófi a Chili és Vanília bloggere volt, akinek a blogját a kezdetektől olvasom, így biztos voltam benne, hogy valamilyen különleges és egzotikus, cseppet sem szokványos menüt fogunk összeállítani.
Nem is tévedtem: a menü narancsos édekömény levessel kezdődött, majd főfogásként rozé kacsamellet sütöttünk, pikáns, ötfűszeres és gránátalmás lencsesalátával tálalva, végül pedig az egészet megkoronáztuk egy maracujás csokilávával.
A sorsolás előtt kifejtettem itt a blogon, hogy az a véleményem, hogy azok a nők, aki kreatívak, szeretik otthonukat alakítani, dekorálni és szépíteni környezetüket, azok házias, a konyhában is kiválóan alkotó emberek.
A három vendégem, Lilla (alias Gyöngy), Edina és Mónika abszolút házitündéreknek bizonyultak, így velem kiegészülve mi voltunk az a csapat, akik, ahogy Mautner Zsófi mondta, már lefőzték a kávét is, míg a többiek a levest kavargatták.
Járt a kezünk és persze a szánk is. Naná, hogy ment a pletyka és jókat röhögtünk hozzá.
Végül pedig amolyan csajos vacsora keretében jóízűen el is fogyasztottuk a főztünket és megállapítottuk, hogy igazán isteni finomat hoztunk össze,hála Zsófi receptjeinek. Én tuti elkészítem karácsonykor!
Gyors, egyszerű (csak az alapanyagokat kell okosan beszerezni) és nagyon de nagyon finom!



Az este csodálatos volt, én pedig igazán nagyon örültem, hogy személyesen is találkoztam pár olvasómmal, jó volt megismerkedni, beszélni, látni egymást. Örülök hogy személyesen is megismertem bloggertársaimat, Inspirációk, Travellina, Urban Eve, HNA Design, Egy nap a városban íróit.
Köszönöm a szép estét az Elektroluxnak, remélem lesz folytatás. :-)





























Végül pedig szeretném megköszönni a vendégeimnek a részvételt, nagyon boldog vagyok hogy megismerhettem őket és büszke vagyok rá, hogy ilyen szuper olvasóim vannak!

Receptek: Chili és Vanília

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips