2013/08/17

Comói-tó a felnőtt Disneyland

Nagyjából tizenegy órányi autóútnyira Budapesttől, van egy hely, ami a magamfajta kastély és "villamánok" igazi paradicsoma, amolyan szofisztikált, felnőtt Disneyland-je.
A Comói- tó egy csodavilág!
Magas hegyek között megbúvó, Y-alakú tavacska, meredeken emelkedő sziklafalakkal, folyamatosan változó sejtelmes fényekkel, néhol romos, néhol pedig pompázatos villákkal, kastélyokkal övezve.
A hely varázsa maga a táj, a vadul burjánzó növények, emberfejnyi hortenziák, fává nőtt leanderek, fügék.

No és persze az a megfoghatatlan, olaszos, lezser és vagány elegancia, ami még a lepukkant épületekből is árad.



Most először éreztük azt, hogy ha el kellene hagyni az otthonunk, itt tudnánk élni. Imádtam ezt a helyet, ezért is javaslom, hogy aki teheti, nézze meg egyszer az életben.
Ha nekivágtok az útnak, íme egy kis útinapló, kalauz, ami segíthet a programszervezésben. Inkább szövegben leszek erős, nem fotóanyagban, mert csak a telefonommal fényképeztem, azt is keveset....

Budapestről autóval autópályán, kényelmesen és minden sebesség-korlátozást betartva tizenegy óra alatt értük el Comót, a tó egyik legnagyobb városát. Ez a hely a legjobb kiindulási pont az összes kiránduláshoz: van itt vonat és buszállomás, és az összes hajójárat megáll itt, vagy innen indul.
 Ha nem autóznátok, Milánóba fapadossal, majd onnan vonattal érdemes jönni, a vonatút Milánó-Comó között egy óra.
Comó kedves kis város, bár a tó többi látnivalójához képeset szinte jelentéktelen. Van tóparti sétánya, dómja, és hangulatos kis terei, ahol többnyire nem nagy szám, de teljesen vállalható színvonalú ételeket lehet enni. Amire rájöttem: szigorúan csak olyan helyre ültünk be enni, ahol asztalterítő volt az asztalokon, mert ez a kis figyelmesség már azt is jelzi, hogy az étel is normális lesz.
Ha netán valaki gourmet étkezésre vágyik egy különleges helyen, akkor a Hotel Villa Flori éttermét ajánlom, ami a várostól negyed órás sétára található felújított villa a tó partján. Elegáns, ízléses és felejthetetlen élményt nyújt a gyertyafényes étkezés a tónál. Hétvégéken muszáj asztalt foglalni!

Comóból nagyon sok kirándulást kezdhetünk el. Mi a buszt választottuk Bellagió felé tartó utunkra, de lehet menni lassú illetve szárnyashajóval is. A tó körüli autókázást már nem nagyon ajánlom, csak olyanoknak aki gyakorlattal rendelkeznek az egysávos, de kétsávosként használt keskeny és kanyargós utakon való vezetésben. A buszos út is igazi kaland volt, egyik oldalon a meredek sziklákkal, a másikon a hetven méter mély szakadékkal, amit még kordon sem véd. A buszvezető pedig nem lassított, csak dudált a kanyarokban. Komolyan, csoda hogy élünk :-)

Kb egy órás buszoszással érkeztünk Bellagióba, ami az Y-alakú tó elágazásánál van. A város a tó gyöngyszeme, romantikus, szűk utcácskáival, zegzugos sikátoraival és parti kávézóival ideális hely a Dolce far Niente élvezetéhez. De ami miatt muszáj ide eljönni az a Villa Melzi kertje, az onnan látható panoráma, no és persze a villa maga. (ez utóbbi belseje sajnos nem nyitott a nagyközönség előtt).
Ezt a helyet először a Spektrum Home csatorna (nagyjából az egyetlen csatorna amit nézek) egyik műsorában, az Itália édenkertjeiben láttam és már akkor megragadott, nem csak a kert, hanem a történet is, amit a műsorvezető hozzá kerített. A műsoron kívül más forrást nem találtam ami megerősíti a sztorit, mindenesetre engem megfogott. A történet annyi, hogy Melzi gróf és a tó túlpartján élő nemes, akinek nem emlékszem a nevére (ez egy nem pontos történeti leírás), nem voltak túl jóban, mondhatni nem kedvelték egymást. És ennek mi most azért örülünk, mert ellenszenvüket úgy élték ki, hogy egymás bosszantására szebbnél-szebb, drágábbnál-drágább, egzotikusabbnál-egzotikusabb növényekkel ültették tele kertjüket. Lévén mindketten fanatikus kertészek, igyekeztek túlszárnyalni a nem kedvelt "szembeszomszédot".
Hát nem csodálatos történet? Remélem igaz :-)
A lényeg, hogy a Villa Melzi kertje ma is ámulatba ejtő. Hihetetlenül szépen tervezett, ugyanakkor a kerti séta során, folyamatosan a tó látképe van előttünk. Igazi Zen élmény.







Bellagióból hajóval mentünk át a "szembeszomszédhoz" a Villa Carlottába, ami Tremezzo városában van. Fejedelmi látvány a hegy oldalában a kastély és a hozzá tartozó hatalmas, még a Melzi parknál is pompázatosabb kert. Hozzáteszem, nekem a Melzi kastély kertje jobban tetszett, de ez a kert még impozánsabb még különlegesebb, még extrémebb az előzőnél. Itt már külön japán hangulatú bambuszkert is van, trópusi hangulatú esőerdő-szerű sétány vízeséssel és persze mértanilag pontosan rajzolt franciás jellegű virágoskert is van. A villát valószínűleg úgy tervezték, hogy még bent is a kinti látvány domináljon, mert bármelyik ablakból néztem ki, vagy tó csodás panorámája látszott, vagy  a kert egy -egy jól kifundált részlete.
A Villa Carlottában érdekes kiállítás van a szomszédos Grand Hotel Tremezzo múlt századi életéről, híres lakóiról, és az akkori felső tízezer hoteléletének mindennapjairól. Ezt mindenképpen ajánlom megnézni.









A villától pár perc sétányira van az a bizonyos Grand Hotel Tremezzo, ami ma  (is) 5+ csillagos luxusszállodaként működik. Lenyűgöző az épület és a pompa amit már a külső terei mutatnak. A tóra épített feszített tükrű medence és a mellette lévő bár is ad némi szájtátásra és nyálcsorgatásra okot. Mi nem szoktunk szívbajosak lenni ilyenkor és a legnagyobb nemtörődömséggel és természetességgel sétálunk be az ilyen hotelek ajtaján is, hogy jól körbenézzünk és magunkba szippantsuk az atmoszférát. A bárban mindenkit szívesen látnak, kb a városi árakhoz képest dupla áron. Ennyit megér, de tényleg!



 No és hogy teljes legyen a kör, meg hogy feltegyük az íre a pontot, jöhet a legszebb hely, a filmvilág egyik legfelkapottabb villája a Villa Balbianello. Ehhez hajóval tovább kell utazni (pár perc csak az út) Lenno felé. Mielőtt nekivágtok a kb húsz perces emelkedős erdei útnak ami a villához vezet, ajánlom a Templom terére néző, sarki kis fagyizót az energiaszintek feltöltésére. Finom a fagyi is, és a házi pálcikás jégkrém is!
A Balbianello villához valójában háromszor jöttünk vissza. Először pont lekéstük az utolsó jegyosztást, ami negyed hatkor van. Másodszor hétfőn mentünk, amikor minden múzeum zárva van, így a villa is. (vigyázat, szerdán is zárva van!)
Szóval, egy szép keddi napon, az utolsó napunkon harmadjára is visszajöttünk Lennóba (busszal negyvenöt perc Comóból, szárnyashajóval pedig húsz)
Harmadjára is vettünk fagyit a sarki fagyizóban, majd elsétáltunk a strandhoz, ahonnan vízi taxik mennek a villa felé. A húsz perces séta így öt perces vízi útra csökken.

Készüljetek fel a lenyűgöző látványra az érkezéskor! A tervezett, ám semmiképpen sem mesterkélt, sőt valójában buja kert nagysítlűen öleli körül a villát, ami 1988-ig magánkézben volt! Képzeljétek el, amikor mi a trabanttal suhantunk a Balcsira a faházba, akkor itt valaki a mindennapjait töltötte!
Ennek a Villának a kertjében mondta ki a boldogító igent Padmé Anakinnak a Star Wars-ban. Nagy biznisz most is az esküvő itt, mert jó drágán ki lehet venni, de ha nem is veszik ki, látogatóként sok pár érkezik esküvői ruhában fotóztatni magát.
 Nem is tudom igazán leírni a látványt, beszéljenek helyettem inkább a képek!

















Ez a három villa az, amit mindenképpen látni kel, ha valaki erre jár. Van még egy csomó kisebb-nagyobb város,például Varenna, ami pedig olyan régi, hogy állítólág már az ötödik században is készültek róla feljegyzések. Kedves a kikötője és a főtere, de Bellagiohoz képest majdnem feledhető.
Aztán ott van még Cernobbio mellett a Villa d'Este, ami ma már luxushotelként működik, de azért még megcsodálható.
Érdekesség, hogy a tóban nem nagyon fürödnek, valószínűleg azért, mert iszonyú hideg a vize. De azért itt-ott találni kisebb szabadstrandokat, például Lennoban, a Balbianello villa felé menet, közvetlen a fizetős srand (Lido) mellett. Comóban is van Lido, azaz strand, a tó partján napozóágyakkal és saját medencével.



A hajóforgalom nagyon kiépített a tavon, szárnyashajóval például egészen rövid idő alatt eljuthatunk a tó egyik végéből a másikig, de a sok kisebb hajójárattal is bármilyen kirándulást meg lehet tervezni.
Fontos, hogy a menetrendeket nem kezelik szentírásként, előfordult hogy fél órás késéssel érkezett egy-egy járat, így feszített átszállásokat (ahogy én tettem) ne tervezzetek!
Buszjegyet csak trafikban lehet venni és a trafik olykor közelében sincs a buszmegállónak......
Őrült fontos információ, hogy a jobb helyeken öt után az alkoholos italokhoz falatkákat is adnak.  :-)
Ezt főleg Milánóban tapasztaltuk, ahol a bárokban egész terülj-terülj asztalka jár az italhoz. Errefelé Aperol Spritzet és Sbagliato-t érdemes inni, ha vegyülni szeretnénk a helyiekkel. Sokféle halétel is van köszönhetően a tónak, de a tenger sincs messze ugyebár.

Ennyit láttam most ebből a gyönyörű tóból, de el vagyunk tökélve arra, hogy hamarosan újra visszatérünk ide. Mert ez egy csodavilág. Megnyugtat, kikapcsol, gyönyörködtet.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én egy filmben láttam ezt a helyet, amit a városi tévé többször is vetített. Sajnos nem figyeltem meg a környezetet, ezért nem tudom, pontosan hol játszódik a film, de nagyon idilli volt. Ügyesen kigugliztam: http://tv.hir24.hu/musorinfo/program/Italia_csokja/6572981
Érdekes lenne "ismerősként" megnézni. Móni

L. M. Zsuzsi írta...

Mi is itt voltunk idén, Mezzegrában, a vidék valóban elképesztően szép! Nekünk is javasolták a villákat, és kertjeiket, a Carlottát, de időhiány miatt kihagytuk, viszont sok kicsi várost begyalogoltunk, kiváltképp a kicsi sikátor-labirintusokat a régi városkákban, amilyen Bonsanigo, vagy Sala Comacina, és sokan mások.

Nekünk az a tapasztalatunk, hogy szinte mindegyik faluban volt néhány méternyi szabad tengerpart, ahol lehetett fürdeni is. Mi is láttuk, hogy kevesen teszik ezt, de annyira azért nem is volt hideg a víz, csak úgy 20 fokos. Gondolom, a délebbi tengerpartokhoz képest hideg lehet,viszont hihetetlenül tiszta. Nagy élmény fürdeni benne.

Como szerintem sem akkora szám, de pl. elautóztunk Tremezzótól északra úgy 60 km-t, és Montesplugánál egy tó mellett 2500 m-en a gleccser vájta völgyekben kirándultunk, és hógolyóztunk a hőségben. eszméletlen jó!
https://www.google.hu/search?q=montespluga&client=firefox-a&hs=J58&rls=org.mozilla:hu:official&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=xNkPUrmfM8mD4gTq9oGoDg&ved=0CEYQsAQ&biw=1920&bih=944
És onnan lejövet felfedeztük Chiavennát, ami pedig egy csodálatos, hangulatos város.

Névtelen írta...

Kedves Kata!
Ne haragudj, hogy nem ehhez a poszthoz kapcsolódó a kérdésem, de nagyon szeretném, ha válaszolnál.
Az ápr. 10-i posztodban utaltál arra, hogy a konyhádban a tapétát üveglap védi. Mi a tapasztalatod az üveglappal? Könnyen tisztán tartható? Mennyire csillog, fénylik? Hogyan rögzítetted a falra? Egyáltalán hogy vált be?
A nagymamám 20-as években épült házát újítjuk fel, elsősorban műszakilag, külsőségekben minél egyszerűbben, lehetőleg megtartva az eredeti látványt. Ez egyébként nem túl díszes: néhány boltíves ablak és néhány gipszstukkó,3,5m belmagasság.
A konyhában van egy nagyon egyszerű, vakolt csikókályha és azt találtam, ki, hogy NEM szeretnék csempét, hanem átlátszó üvegburkolatot a falra. Mindenki lebeszélt, hogy ez nem praktikus és nem illik stílusban a házhoz és nem lehet normálisan rögzíteni stb. Úgyhogy vettünk csempét... Már most utálom, olyan ál-rusztikus az egész.Szerintem ami új, azon látszódjon, hogy új, ami régi, azon meg az, hogy régi. Nem szeretem a réginek látszó újat, tetszik viszont, ha a régi tálalószekrényt beteszem az új konyhába az új konyhabútor mellé, ami persze nem minimál stílusú...
Mi a véleményed???
Üdvözöllek.
Szilvi

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Szilvi!

Abszolút megértelek és egyetértek veled mindenben, amit írtál! Hidd el, ha egy régi házban mindent régire, rusztikusra akarunk megcsinálni, a végeredmény öreges és unalmas lesz. Ne hagyd magad eltántorítani attól, hogy megfelelően párosítsd a huszonegyedik századi modern dolgokat az antikkal vagy a rusztikussal! Szóval, ne hygd magad lebeszélni! Az üveg semmivel sem tisztítható kevésbé mint a csempe, sőt, szerintem egyszerűbb tisztán tartani. Kb mintha ablakot tisztítanál. ellentétben mondjuk a csempe fúgájánál, amibe aztán nagyon is meg tud ülni a zsíros kosz...
Amikor feltettük az üveglapot a sütő fölé, attól tartottunk, hogy majd bemegy a pára és a zsíros gőz alá és hamarosan szedhetjük le, mert nem tudjuk tisztítani. De nem így történt! Nem párásodik, nem megy be alá semmi és tudod mit? szépen csillog, imádom ahogy visszaveri az ablakon bejövő fényt. Nagyon nagy becsülettel védi az alatta lévő tapétát! A felhelyezése pedig egyszerű, 1500 Ft-ért lehet kapni spéci tükörtartót, azzal tettük fel: http://www.praktikerwebshop.hu/termekek/?id=139511
Egyszerűbb feltenni mint a csempét ;-)

Unknown írta...

Gyönyörű hely. Óhh ez nagyon gyönyörű... több nem jut eszembe :) ja de.. gyönyörűűűű :)

Névtelen írta...

Kedves Kata!
Gyönyörű ez a hely, csodálatos a kilátás. Van olyan szerencsém, hogy a jövőhéten Milánó környékén lesz dolgom, de hál'Istennek van egy napunk a szabad kóborlásra.
Nagyon szeretnék ellátogatni ebbe a 3 villába; mit gondolsz elég a környék bejárására egy nap milánói indulással és ugyanoda esti visszaérkezéssel?
Üdv,
Zsófi.

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Zsófi! Nem vagyok benne biztos, hogy kivitelezhető. Múlik azon, hogy mikor értek Comóba Milánóból, és hogy mikor indul az első hajó vagy busz. Ahogy megérkeztek Comóba, gyűjtsétek be a hajó és buszmenetrendeket, az alapján már okosabban lehet tervezni.
Én azt javaslom, hogy Comóból menjetek el busszal Lenno-ba. Ne gyalogoljatok, hanem menjetek vizitaxival a villába! azt hiszem ez a legszebb egyébként mind közül. Kóstoljátok meg a fagyit a villa felé vezető út sarkán, a templom mellett! Aztán ami hamarabb jön: vagy hajóval vagy busszal menjetek Tremezzo-ba a következő villához. ez is gyönyörű, itt is jó sok időt el lehet tölteni. Én a helyetekben megnézném a Grand Hotelt is a villa mellett ;-) Minimum egy kávé ott, kicsit bepillantva a felső tízezer életébe.
Aztán itt jön el a választás ideje: látni fogjátok hol tartotok, mennyi az idő, mikor jön a következő hajó és döntsétek el, hogy áthajókáztok -e Bellagio-ba. Onnan busszal egy óra Como. A túra végén igyatok a spagliato-t! :-)))

Unknown írta...

Kedves Kata!
Örömmel olvastam majd egy évvel ezelőtti beszámolódat a Comói-tó túrátokról. Mi most készülünk Milánóba és onnan kirándulunk vonattal Bergamoba, Comoba és talán Veronába. Amiben segítségedet kérném, hogy Milánóból a Como St.Giovanni és Como Nord Lago állomásra is megy vonat, az első 30 perc, a második 60 perc körüli menetidővel. Nem igazán eldönthető, hogy melyiket érdemes választani, ha a tó közelébe szeretnénk jutni, hiszen hajóval szeretnénk Comoból megközelíteni Belaggiot.
Köszönöm válaszod, Csilla

Szentgyörgyi Kata írta...

Szia Csilla!

A Como Nord Lago az szinte a tóparton van, egy út választja el a hajókikötőtől. A másik állomás sincs nagyon messze mert kicsi a város. Az kb 10 perc sétányira van a kikötőtől.

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips