2013/04/04

Kell még itthon a jó szaki?


Tegnap átjött hozzánk Gyula, állandó kivitelezőnk, barátunk, hogy átbeszéljük a ház szépítésének további külső munkálatait, az újabb szépítős-alakítós munkák részleteit. És akkor Gyuszi mondta, hogy nem lesz már sokáig itthon, megy ki külföldre dolgozni.
Nem örültünk a hírnek. Tulajdonképpen ő sem örült, nem is szívesen menne. De itthon nincs munka.

Tudom, hogy egyre kevesebben újítanak fel, mert arra már végképp nem jut pénz a mai válságos gazdasági helyzetben, de ugyanakkor, ha magamból indulok ki, azt is tudom, hogy mennyire nehéz jó szakembert találni itthon. Olyat, akiben meg lehet bízni.
Aki tökéletesen oldja meg a rábízott feladatot. Aki után nem kell javítgatni, meg szentségelni az elcseszett munka miatt. Aki figyel arra, hogy rend és tisztaság maradjon utána, és nem kell azon izgulni, hogy végigcaplat a sáros cipőjével az új szőnyegen. Aki mindezért nem csillagászati összegeket kér.
Gyula ilyen. Húsz éve ezt csinálja, nem úgy mint az Erdélyből csapatostul jövő, magukat mesternek tituláló kóklerek. A kivételektől pedig ezúton kérek elnézést, de sajnos tapasztalatból beszélek.

Ez a poszt most azért született, mert szeretném, ha az ilyen becsületes, megbízható szakembereknek ITTHON lenne munkájuk. Nálunk Gyula és csapata festette a padlót a nappaliban. Ők festették a házunk összes külső fa felületét, a zsalukat, az ablakokat, az oszlopokat. Ők tapétáztak, és ők csináltak minden festős-burkolatbontós munkát a tetőtérben.

Biztosan van köztetek olyan, aki Budapesten vagy vonzáskörzetében újít fel, és kőművest, festőt, burkolót keres. Nagyon nem mindegy, hogy kit bízunk meg ezzel, mert sok kellemetlen percet szerezhetünk magunknak egy rossz választással, ez is tapasztalat.
Éppen ezért, Gyuszit én magam ajánlom. Megbízom benne, szeretem ahogy dolgozik, minden további nélkül adok neki kulcsot a lakásunkhoz és tudom, hogy munkája végeztével is tiszta és rendes otthon fogad. Szeretném, ha lenne itthon munkája, ezért ajánlom őt ezen a fórumon.

Ha bárki közületek felújít, átalakít, építkezik, és örülne egy kedves és jól dolgozó, három fős brigádnak, írjon nekem, és megadom Gyula elérhetőségét.

39 megjegyzés:

eszterlanc írta...

Szia Kata!

Mi egy hónapon belül fogunk bele egy teljes ház felújításába! Igaz debreceniek vagyunk, de jó időben ott tudnának is aludni. Ha ez így esetleg megfelelne nekik, kérlek küldd el az elérhetőségét!

Köszönjük szépen!

Varga Zsuzsi

nijntje írta...

Kata, ez irtó rendes tőled, hogy így gondját viseled a jó szakembereknek. (Nem csodálom, nehéz manapság jó szakembert találni.) Hajrá, remélem Gyuláéknak lesz melója rendesen, maradjanak itthon a becsületes emberek.

Szentgyörgyi Kata írta...

Eszterlánc, adj egy emailcímet, akár privátban és elküldöm a számát, egyeztess vele!

Kriszta írta...

Családi házakat építünk elfoglalt embereknek (mesterunk.hu). Mindig keressük a jó szakembereket, akikkel együttműködhetünk. Szeretném elkérni az elérhetőségüket. A recepcio@mesterunk.hu címre küldheted. Köszönjük.

Niki írta...

Szia Kata,
nekünk is szükségünk lenne jó szakemberekre lakásfelújításhoz.
galli.nikolett@gmail.com az email címem, megköszönném az elérhetőséget!

lucillaposta írta...

Engem is érdekelne ez a szakember, lakásfelújítunk április-július között folyamatosan. lucillaxx@gmail.com

Névtelen írta...

Szia Kata!
Én ois elkérném az elérhetőségüket. Nálunk remélhetőleg június-július körül lenne szükség a munkájukra. Kérlek, küldd el az elérhetőségüket nekem a debizs kukac hotmail.com címre!
Ja, és meg tudod esetleg adni a jó kis kárpitosod elérhetőségét is lécci? Lenne itt feladatként majd egy kanapé+2 fotel átkárpitozás...
Köszi, Zsuzsa

Nighthaven írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Nighthaven írta...

Kedves Kata, mi is felújítást tervezünk a következő hónapokban, kérlek küldd el Gyuláék elérhetőségét a gabor.gerencser@gmail.com címre. Előre is köszi! Üdv, Gábor

Névtelen írta...

Kedves Kata,

Teljesen egyetértek a posztoddal...

Bár nem Pesten, de mi is szentségeltünk már rengeteget a pocsékul végzett munka miatt... Általában ott lyukadunk ki hogy ha valamit meg akarunk jól és igényesen csinálni, akkor azt bizony nekünk kell kivitelezni :(

(Csak zárójelben, mert nem erről szól a bejegyzés, DE... miért pont az Erdélyből jövő munkásokra vagy kiakadva? Annyi de annyi kókler van Magyarországon is és annyi tehetséges ember jön Erdélyből (legalább annyi mint amennyi kókler, és legalább annyi mint ahány hazánkfia megy nyugatabbra), hogy nem is értem ezt az általánosítást részedről.)

Névtelen írta...

Mi is tervezzük a teljes lakás átalakítását, felújítását. Kérlek küldd el az elérhetőségüket a gyzsuzsa@yahoo.com e-mail címre. Köszönöm!

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Névtelen!

Ebben a blogban csak személyes tapasztalataimat osztom meg, és most nekem több rossz tapasztalatom van az erdélyi melósokkal, mint a hazaiakkal (és igen, abból is akad kókler bőven) De azért az erdélyieket emeltem ki és nem a hazaiakat ebben a posztban, mert én azt látom, hogy ők verik le az árakat, egyre jobban, amiért a hazai szakemberek már nem jutnak munkához. A vége pedig az, hogy kevés pénzért, silány minőséget adnak. És persze, ahogy azt a posztban is írtam: tisztelet a kivételnek!

korall írta...

Tényleg kevés a jó szakember itthon. Mert akinek tehetsége és nagyon jó szaktudása is van, elmegy külfoldre - megélni.

Mi az előző lakásunk felújítása után döntöttünk úgy, hogy szaki hozzánk be nem teszi még egyszer a lábát. A festő félt az áramtól, ezért kihagyta a kapcsolók és konnektorok körüli részt, utált glettelni, hisztizett, ha kértük, hogy csinálja meg, a parkettás után fel kellett szednünk a parkettát (az újat már ketten raktuk le a férjemmel), a kőműves-burkoló (aki erdélyi volt), a konyhát ugyan viszonylag szépen megcsinálta, de a fürdőt durván (és szándékosan!) elrontotta.
Azóta már elég jól kikupáltuk magunkat a különböző szakmákból, én tapétázok és festek, ha kell, a férjem villanyt szerel és bútort épít, megtanultunk parkettázni, gyakoroljuk a falazást és a burkolást is.

Megjegyzem, az sem normális, hogy mi, magyarok nem akarjuk elfogadni azt, hogy a jó munkásembert is meg kell fizetni. Nem csoda, ha meglépnek külföldre...

Réka írta...

Kedves Kata,

Igen, személyes blog, személyes vélemény, amit nagyrészt én is osztok. Tényleg csak zárójel volt, semmi több... egy cigányozó/románozó élményben volt részem ma, és ez mindig elszomorít, de persze itt szó sincs erről.

Én életemben egyetlen 100%-ban megbízható szakemberrel találkoztam, aki erdélyi mellesleg, és sajnos azóta tovább állt nyugatabbra, pedig legszívesebben otthon dolgozott volna.
Kiábrándító hogy mennyire alulbecsült lett egy jó szakember, pedig mint a hozzászólások is mutatják, igény van rá.

eszterlanc írta...

Szia Kata!

emial címem: eszterlancok@gmail.com. Köszönöm,

Zsuzsi

Névtelen írta...

Szia Kata!
Most vagyok túl a felújításon (7 hónap), de úgy tűnik, nem megfelelő szakit kaptam ki. több dolgot előről kell kezdenem, sok mindent magam szebben csináltam volna. Nagy szükség van, ilyen nagy közösség előtt is vállalt szakira. Valóbanénhallottam, hogy akik jól csinálták, azok külföldön dolgonnak. Azt gondoltam, a válság oda vezet, hogy csak a jobbak maradnak meg, akik becsületesen dolgoznak, de sajnos itthon nekünk a kóklerek maradnak.

Névtelen írta...

Szia Kata!

Mi is átestünk a tűzkeresztségen, átlag 10 szakiból 2 van, akiért tűzbe tesszük a kezünket. Mind szakértelemben, mind vevővel való bánásmódban. Arra gondoltam, beírhatnánk, akiket szeretünk (bár nem tudom, mekkora lenne az önreklám veszélye), hogy pozitív szájreklámmal segítsünk nekik. Mit gondolsz?

Anikó

Vianne írta...

Szia Kata

Nekem is szuksegem lenne az elerhetosegre! Köszi
Vianne
levendulaescsokolade@gmail.com

Szentgyörgyi Kata írta...

Minendkinek elküldöm az elérhetőséget, csak aztán Gyuszi bírja szuflával! :-)
Anikó,
igen, ezt az ötletet mások is mondták, de én magam nem látom annyira, hogy hogyan tudnánk szűrni az önreklámot.
Gyuláért felelősséget vállalok, tudom, hogy valóban jó szakit ajánlok személyében, de másod, vagy harmadkézből jövő információval nem kufárkodnék itt a blogomon, mert a vége az lesz, hogy "de hát az a hülye blogger ajánlotta, aztán ez is szar" én meg benne leszek a csávában :-)

Névtelen írta...

Ezen a szaki kérdésen én is gondolkodtam. Mert ha én újrakárpitozom a székem, a kárpitosnak nem lesz munkája. Ha a kertben megtermelem a paradicsomot, az nem tudja eladni, aki a piacon árul. Amit meg én szeretnék eladni, arra nem lesz vevő, mert megoldja maga. Szóval minden önellátó, spórolós dolog a gazdaság keringését lassítja. (Nem vagyok közgazdász, csak hobbi :) Móni

Petra írta...

Szia Kata! Én is szeretném elkérni az elérhetőséget!
Sajnos pár éve egy teljes lakásfelújításnál jártunk nagyon pórul egy "mindent tudó", mindent vállaló (erdélyi) csapattal, akiknek a silány munkája után közel mindent újra kellett csinálni - milliós nagyságrendű volt a kárunk, a stresszről már nem is beszélek... Azóta sem volt sok sikertörténetem a szakikkal, így vagy én csinálom a kivitelezhető dolgokat vagy neki sem állunk. Tehát nagyon-nagyon örülnék Gyuszi elérhetőségének és előre is köszönöm. :)
szilvasbud@gmail.com

Tibi írta...

Szia! Kerlek nekem is kuld el az email elerhetoseget a norajuhaszhu@yahoo.com cimre. Koszi.

Nikóca írta...

Kedves Kata!

Nagyon szép dolog Tőled, amit Gyuláért teszel...
Nagyon egyetértek Veled SAJNOS, hiszen az én Párom is az építőiparban dolgozik, így rettentő sok mindenbe belelátok én is...
Sajnos így van, ahogy írod, a kóklerek húzzák le a jó szakembereket, sokszor tisztességtelen eszközökkel is... Sokszor kérdezik ki a megrendelőt, hogy az előző delikvens milyen árajánlatot adott, és az alá mennek pár tízezer Ft-tal... Ez roppant gusztustalan, hiszen az árajánlatokkal, költségvetésekkel sokszor éjszakákat töltünk, míg elkészítjük, mégis ingyen tesszük mindezt, ahogyan azért sem számolunk fel semmilyen költséget, hogy kiszállunk a helyszínre, és felmérjük a munkát...

Arról nem beszélve, hogy sajnos nem mindig az a jó szaki, aki minél olcsóbban dolgozik (ahogyan írod is), de sajnos ez csak később, akár évek múlva derül ki...

Sajnos rengeteg munkától esett el a Párom is emiatt, de bizony volt olyan is, ahová két hét múlva mégiscsak visszahívták, és Vele csináltatták meg a tetőt, amit az előző csapat elbarmolt...

Itt jön elő a közhely: nem az az olcsó, aminek az árcéduláján kisebb az összeg, hanem az, amit ha egyszer megveszel/megcsináltatsz, sokáig olyan marad, amilyennek lennie kell...
Tehát egyáltalán nem az az olcsó, amiért kevesebbet fizetünk!!!

Ennek az egy mondatnak pont ezekben a cudar időkben van nagy jelentősége!

Imádom a blogod Kata, és nagyon-nagyon kedves Tőled, hogy Gyula sorsát így a szíveden viseled! :) Maradj mindig ilyen! Szuper vagy!

Szép hétvégét mindenkinek! :)

Névtelen írta...

Szia Kata!

Én is szeretném elkérni az elérhetőségét beko.adel@upcmail.hu
Előre is köszi
Adél

ÉvaLéna írta...

Én is kérném Gyula elérhetőségét. Köszönöm. kezugyessegdolga@gmail.com

Névtelen írta...

Kedves Kata! Az elmúlt szűk 2 évben a fiam (egy ú.n. lakóparki prémium lakást), a lányom egy kertes ikerházban lévő lakást vásárolt. Mindkettő új, a fiam lakásának kivitelezője az átadást követő 3. hónapban csődbe ment, felszívódott, így garancia nincs, pedig bőven van mit helyrehozni. A lányom lakásában a beköltözést követő kb. 2 héten belül a következő "kedvességek" jelentkeztek: a mosógépbe forró víz folyt a hideg helyett (rosszul kötötték be a csöveket), javítottak, így napokig nem volt meleg víz; a laminált padlón kb. 20-30 cm magas dombok jelentkeztek; az erkélyajtó úgy leszállt, hogy nem lehetett kinyitni, a hálóban repedt a fal, a fürdőszoba szennyvízlefolyója teli volt betondugókkal, (???), három alkalommal kellett bányászkodni - és az udvarban az alap alatt ásni, a térköveket felszedni; az erkély rács az első eső után rozsdásodik (lefestett állapotban). Ez még nem minden, de nem akarok a türelemmel visszaélni. Ezt a litániát csak azért írtam, mert mást sem hallunk, mint hogy az építőipar a bányászbéka feneke alatt van, nincs munkájuk. Azt a keveset pedig, ami van, így végzik el. Tisztelet a kivételnek, a Gyuláknak, akinek a telefonszámáért majd én is jelentkezem - szükségünk lenne rá a fiam vadonatúj, méregdrága lakásának rendbetételéhez.
Szóval Kata, nagyon élő problémába tenyereltél (már megint)!
Üdvözöllek: Kati

Névtelen írta...

Szia!

Legyszi kuldd el nekem is Gyula elerhetosegeit.

Koszonettel:

prgmx1@gmail.com

Névtelen írta...

Engem is erdekelne.
torokann@yahoo.com

Névtelen írta...

Szia Kata!
Nekem is nagy szükségem lenne egy jó szakemberre!
mezeyhenni@freemail.hu

Köszönöm!

Névtelen írta...

szia Kata!

légyszi nekem is küldd el az elérhetőségét!

zsu
zskukac@freemail.hu

Névtelen írta...

kedves Kata, nagy szükségem lenne nekem is Gyuláék elérhetőségére. el tudnád küldeni?
köszönettel: csák julianna
julie@chello.hu

Névtelen írta...

Kedves Kata,
a google-ban a "festett parkettára" kerestem rá, így találtam a Te oldaladra. Az elképzelésem pont olyan fehérre festett padló, amilyet a képeiden láttam. Több kérdésem is lenne viszont. Parkettán is meg lehet ezt oldani? Milyen anyagokkal dolgoztak a mesterek? És nem utolsó sorban én is elkérném az általad ajánlott "Gyula és csapata" elérhetőségét.

Előre is köszönöm a válaszod,
szép napot,
Mónika
mona.bondar@t-online.hu

Unknown írta...

Szia Kata, van még türelmed nekem is elküldeni az elérhetőséget? Látom, hogy elég sokan lecsaptak Gyulára :).Köszönöm előre is, Dóri
dori.demeter@gmail.com

Unknown írta...

Szia! Kérlek, nekem is küldd el az elérhetőségét az nzso@freemail.hu címre. Köszi.

Névtelen írta...

Kedves Kata,
még nem késő? El tudnád küldeni nekem is az elérhetőséget? afonya3@freemail.hu

Névtelen írta...

Kedves Kata,
imádom ezt a blogot!

Ha lehet elkérném a mester számát, elérhetőségét!
eszter.gulyas@hotmail.com

Köszönöm

Eszter

Rebi írta...

Kedves Kata!

Olvastam a fórumot a Gyula-mester-bejegyzésed margóján. Ha még itt dolgoznak Magyarországon, kérlek, küldd el nekem is az elérhetőségüket.
Köszönöm, és örülök írásaidnak.

rebiherman@gmail.com

salacika írta...

Szia Kata,

Engem is érdekelne Gyula mester élérhetősége. salacika @ gmail

köszi

Kata írta...

Én már tavaly olvastam ezt a posztot, de akkor még nem volt aktuális a lakás felújítás. Most viszont lassan el kezdenénk, ha még aktuális akkor én szeretném el kérni a mesteremberek elérhetőségét!
Előre is köszönöm válaszod!
Kata :)

sinko.katalin@gmail.com

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips