2013/04/25

Fali geometria

"Engem ne hívj sírva amikor majd még csak a felénél jársz, mert én megmondtam, hogy legyen tapéta! "Mondta Emese barátnőm, célozva Rozika szobaátalakításának bizonyos eseményire.
Félek soha nem lesz kész, és remélem, nem rohangálsz  el sírva itthonról, mint az átjárónál. Aggodalmaskodott kedvesem, de én rá is, és Emesére is fittyet hánytam.
Mert ha valamit akarok, akkor nem érdekelnek a józan érvek, nem érdekel a hatékonyság, sem a praktikum. Meg akarom csinálni és addig nem is nyugszom, amíg meg nem csinálom!
Így voltam az ágyvéggel is, és miközben azzal szenvedtem, a mesterem azzal vigasztalt, hogy a tizediknél már sokkal egyszerűbb lesz.
Azt gondolom, hogy háromszög mintájú falat festeni csak az elején nehéz, aztán, ha már megvan a módszer, a trükk és a begyakorlott kézmozdulat, akkor végül mégsem őszül bele az ember lánya.
Egyébként, annyira beleszerettem ebbe a mintába, a variálhatóságába, a színekkel való játékba, a különlegességébe, hogy biztos,  ennél a falnál nem állok le!

Az első trükk, hogy tudni kell kiszámolni az egyenlő oldalú háromszög kívánt méreteit. Ehhez Juditu már adott némi matekos instrukciót, de én nem vacakoltam a gyökvonással (ez most egy eufémizmus, valójában gőzöm sincs a geometriához. Se), így egyszerűen felhívtam Juditot, aki egyébként villamosmérnök és nagyon okos, hogy megkérdezzem tőle a végeredményt. Szóval, csaltam, nnna, de csak azért, mert én kettes voltam matekból, pedig a nevemre is kaptam pontot mindig.

Ha megvan a bűvös szám, ami a háromszög oldalainak méretét mutatja, akkor jöhet a kettes számú trükk. A kivető, vagy más néven, zsinóros kicsapó. Primitív kis eszköz, éppen ezért zseniális.
Ez egy ügyes kis célszerszám, minden festő jó barátja, én viszont csak most találkoztam vele, Gyula révén. Mivel a vízszinteseket és az átlókat meghúzni egy több, mint négy méter hosszú és majdnem három méter magas fal esetében elég nehéz, főleg, hogy millimétereken múlhat a minta elcsúszása, nagyon jól jött nekem ez az új ismeret.



A feladat ebben a fázisban kétemberes, mert az egyik fogja, kihúzza a kivető zsinórját, odaszorítja a jelöléshez, míg a másik jól megfeszíti, majd egy nagyot húzva rajta, nekicsapja a falnak a zsineget. A zsineg általában téglaporral van megfestve, így a zsineg nyomot hagy. Nyílegyenes nyomot!
A vonalazást a plafontól kezdtük, 10 centivel lejjebb egy pontosan, vízszintezővel felmért vonallal. Előfordulhat, hogy a méretek miatt nem jön ki pontosan a minta, és fent jobban feltűnne, mint a padló szintjén. (ez is egy trükk)

A vízszinteseket így nagyon könnyen és gyorsan, nagyjából tíz perc alatt behúztuk, de a folytatás okozott némi fejtörést. Arra gondoltam ugyanis, hogy az ablaknál kezdem az átlók behúzását, hiszen a mintás fal és az ablak fala elég szembeötlő, legyen hát ott pontos a minta. De miután a harmadik sornál elcsúsztak a háromszögek és elkezdtek nem találkozni egymással, rájöttem, hogy a mi házunkban nincs egyenes fal. Nem mérhetem tehát a faltól a mintát, mert nem lesz pontos.
Ezért beközepeztük a falat és középen kezdtük kicsapni az átlókat a kicsapó eszközzel. Újabb tíz perc, és meg is volt a minta!
Bármennyire is pepecselős az, ami ezután jön, azt hiszem, eddig tartott a munka nehéz része. Ha már pontosan fel van rajzolva a minta, nagy baj nem lehet.

A következő etap a háromszögek színsorának kitalálása, majd a felrajzolt forma kifestése. Ebben a mintában az a legcsodálatosabb, hogy úgy változik a stílusa és hangulata, ahogyan a színeket variáljuk. Lehet extravagáns, harsány színekkel. Lehet nőies, és kifinomult finom pasztelekkel, lehet visszafogott halvány földszínekkel, és lehet fiús, fiús színekkel. Mennyivel izgalmasabb, mint a csík!
Nézzétek:

www.designsponge.com
www.dribble.com
www.dosfamily.com

www.akicsihaz.blogspot.com

Mivel a fiúk szobájába készült ez a dekoráció, természetes, hogy velük egyeztettem a színekről. Én szívem szerint, csak halvány, egymástól csak minimálisan eltérő bézseket, barnákat és szürkéket variáltam volna, de a nagynak a kék a kedvenc színe, a kicsinek meg a piros.
Csaltam azért itt is egy kicsit, mert ugye, a kéknek is, meg a pirosnak is van millió árnyalata és én választottam kétféle ásványos- olajos kéket, meg egy korálos -pirosat, amit jól tudtam passzítani az általam preferált szürkékhez és a bézsekhez.
Magamnak előre felrajzoltam a színsort, amit minden sorban kettővel elcsúsztatva kezdtem el felfesteni.
 

Arra gondoltam, hogy nem vacakolok a kiragasztgatással, hanem vonalzó mentén, vékony ecsettel meghúzom a széleket, majd hengerrel kifestem a minta közepét. De ez rossz gondolat volt. A festék olykor-olykor befolyt a vonalzó alá, plusz minden egyes húzás után el kellett törölgetni a vonalzót, így lassan is haladtam és a minőség is gyatra lett. Szabad kézzel is próbálkoztam, de az ötödiknél már remegett a kezem és hullámos lett a vonal. Pedig ennek a mintának a titka az éles vonalak, és a pontos festés!
Ezért végül mégis a kiragasztást választottam és nem bántam meg.
Ez tehát a harmadik trükk. A trükk trükkje pedig az, hogy gyenge minőségű, olcsó maszkolószalagot kell venni, vagy drága Tesa Sensitivet, mert ezek nem ragadnak annyira, így nem szedik majd le a festéket a lehúzáskor. De ha a ruhánkra ragasztjuk a szalagot és csak utána a falra, akkor is biztosra mehetünk.
A hengerrel úgy viszem fel a festéket, hogy rajta vagyok félig a szalagon, félig a falon, így mintegy lezárom a festék útját és garantáltan nem folyik a ragsaztószalag alá. Így:



A lehúzás trükkje pedig az, hogy azonnal le is szedem a maszkolószalagot, még nedvesen, így nem fogja magával rántani a festéket.
Finom, lassú, kicsit oldalsó húzással szedem vissza a ragasztót:


Nem kell napokat várni a színek között, mert mire végére értem az egyik színnek, jól meg is száradtak és ragaszthattam le a következőt. Így is beletelt jó pár órába, mire minden háromszög színt kapott. És bár nem teljesen az én színvilágom (hiába a csalás, a piros és a kék együtt nekem nem kedvencem), ez a minta most is megtette a hatását és ámulva nézegettük, ki a pirosnak, ki pedig a kének örülve.







Ezek a fotók pedig csak a styling miatt születtek, amolyan l'art pour l'art módon:





A fiúk szobájának totális átalakítása tehát megkezdődött.
Folytatás következik hamarosan!

Addig is nézzétek  meg egyéb falfestéses posztjaimat melyeket a képekre kattintva érhettek el:





Fotók: Balogh Orsi

35 megjegyzés:

Aranyalma írta...

Kedves Kata!
Nagyon szép lett!! Eddig egyáltalán nem tetszett ez a minta, de most már egyre inkább. Engem a kislányos fogott meg (mivel nekem is Tündérkém van), nagyon édes az a mini komód-gondolom az a kicsi konyhája. Kedvet csináltál hozzá. Próbálom én is a saját házikónkat úgy rendezgetni, hogy ne legyen szokványos, persze néha az a vége, hogy toporzékolok, mert nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, de a végére összejön úgy is! További örömteli szépítgetést kívánok Neked! Nagyon szeretem az írásaidat!
Üdv. egy új csodálód: Melinda

Csilla írta...

Csodás lett! Szép munka! Gratulálok! Üdv. Csilla

Névtelen írta...

Borzasztó, hogy egyáltalán nem vagy tisztában vele, hogy egy mondatban hová kell vesszőt tenni. Szörnyű még olvasni is! Ne haragudj, de ez nagyon lelombozó! :(
A szoba egyébként nagyon szép lett, bár én egyáltalán nem kultiválom a geometrikus mintákat. Nagyon barátságos és hívogató lett!

Betti írta...

Kata! Ez egészen elképesztően szuper lett!!! Kell a piros és a kék is, az egész szoba olyan friss lett tőle...úgyhogy grat. a fiaidnak is!!!:) Fantasztikus, hogy milyen hatásokat lehet néhány száz háromszöggel és pár színnel előhívni! Olyan karaktert kapott a szoba ettől a faltól, hogy ezután már alig kell bele valami:)))

Edit írta...

Csak ámulok és bámulok. Szerintem én az első elrontott háromszög után a fejemre borítottam volna a festékesvödröt :) Minden elismerésem a kitartásodnak és a kreativitásodnak, Kata!

meri írta...

hihi, hányas voltál magyarból? :))
lehet, hogy van kifinomultabb jelző, de azt kell írjam, nagyon állat lett!
összesen hány óra kellett hozzá,(?) az első vonalhúzástól? belefért egy napba?

szibea írta...

Szerintem pedig vesszők ide vagy oda, nagyon jó lett.
A központozást meg lehet tanulni, de a stílusérzék veleszületett adottság. A kitartásról már nem is beszélve!
Egyszerűen szuper!

jinx írta...

Ez iszonyatosan jó lett! Én se tudnám annyira elképzelni együtt a pirosat és a kéket falra, de ezekkel a visszafogottabb színekkel kiegészítve tökéletes lett.
Régóta olvasom a blogodat,nagyon tetszettek a régi házban a chevron csíkok is, de eddig ez fogott meg legjobban, nagyon egyedi lett!

Cila írta...

Kedves Kata!
Már jó ideje olvasom a blogodat,nagyon tetszenek a munkáid,ez a minta is gyönyörű lett.Köszönöm,hogy részletesen leírod,hogy mit és hogyan kell csinálni.Született pedagógus vagy!Tervezem,hogy veszek egy Bosch csiszológépet és az általad leirtak alapján belekezdek a bútorfelújításba.és festeni fogok.
Sok szeretettel üdvözöllek és köszönöm a jó tanácsokat és ötleteket!Bötykösné Cila.

Névtelen írta...

Szia Kata, nagyon szép lett! Ez a pici piros és kék teljesen feldobja, pont annyira élénk, amennyi egy gyerekszobába kell!
Szuper!

Kucorgó anyámkája írta...

Mint csík-fanatikus (lehet, hogy nem így kell írni, de majd névtelenke megmondja), kérem - a csíkok védelme érdekében - az "izgalmasabb" szó eltörlését. :))
Egyébként hihetetlenül jól néznek ki a háromszögek. :)

Szentgyörgyi Kata írta...

Hmm, hmm. Még jó, hogy azt írtam, hogy nem értek a geometriához. SE. Mert a nyelvtanhoz sem értek. :-) Még szerencse, hogy ti nem ezért vagytok itt, hanem azért a sok egyéb másért, amihez meg sokan mások nem értenek :-)
Egyébként, néha úgy érzem, hogy nem ártana felvenni a tanrendbe a stílusos és urambocsá' kedves kritikai észrevétel megfogalmazást, mert ez nálunk nagyon nem megy. Vagy csak én vagyok túlérzékeny és ez is plusz egy hibám, puff neki.

A kedves sorokért hálás vagyok és mindenkinek köszönöm!

Meri, nekem három nap volt, bénázást is beleszámolva.

Kucorgó anyámkája, jóvanmá' belátom a csík is lehet kúl, de még mennyire! :-)

Gizibaba írta...

Tudtam! Tudtam! Tudtam! Megint jo lett, sokkal jobb, mint a korallpiros nelkul. Eh, na, ezt nem lehet tanulni, ez a stiluserzek fantasztikus! Igy az en szinem most picit sarga - ugyanis sajnos a nyomodba sem erek. De sebaj, gyonyorkodom a faladban :)
Es meg valami: en aztan szorszalhasogato egy fajta vagyok, de erre a blogra nem a magyar nyelvtan es helyesiras szabalyai miatt jovok, es eszem megall, hogy valakit ez ennyire zavarjon. Azert annyira kozel sem borzaszto az iras. Talan inkabb a szolo ize lehet savanykas annal, aki a nevet (megha nick is) sem vallalja.

szilvikém írta...

Szerintem ez a bejegyzés stílusos, roppant sok információt tartalmaz, tökéletesen érthető, rendkívül inspiráló, és jó eséllyel éjszaka írták. :D Igen nagy gratuláció, a család férfi tagjainak is, akik, lássuk be, megütötték a főnyereményt! :D
Nagy izgalommal várom a folytatást! Sasvári Szilvi, a fehér fal párti :D

bokonona írta...

Éppen korrektúrázom, de eszembe jutott, hogy megnézem, tettél-e ki posztot. Mások helyes(vagyis egyáltalán nem helyes)írását javítom, de egy darab hibát nem vettem észre a cikkedben, mert nem azt akartam megtudni, helyesen írsz-e. De szerencsére újra megtudtam, hogy hihetetlen stílusérzéked van. És birkatürelmed is:)

korall írta...

Szerintem is nagyon jó lett! Gratulálok! És kellett oda az a piros, nagyon feldobja!
A srácoknak bejött? Nem osztották még fel a színeket matricaragasztás szempontjából? :-)

Genavy írta...

Szia Kata!
Én is őrizgetek egy gyönyörűséges háromszöges mintát,annyira szép.Eddig úgy terveztük,hogy a fiaink szobáját csíkosra pingáljuk,az talán egyszerűbb a háromszögnél.Ha az sikerül,később jöhet bonyolultabb is.Különösen örültem,hogy a munkafolyamatot részletes leírtad,ez segíteni fog.Tetszik a merész színkombinációd.Nálunk a gimiben még 5-öst kapott helyesírásból az,aki csak vesszőhibákat ejtett,én is közéjük tartoztam.Talán ezért nem vettem észre egyetlen egyet sem...

Szentgyörgyi Kata írta...

Korall, mahatrihicahaaaaa???? áááá :-) Nálunk kicsi koruk óta úgy vannak szocializálva a fiúk, hogy matricázás csak füzetbe. A vandalizmus gyermekkori változata nálunk nem megengedett :-)
Genavy, ez a munkafolyamat érvényes a csíkozásra is, nyugodtan használd fel!

Kata írta...

Tetszik, hogy végre meg meri valaki mondani kedves Katának a véleményét. Általában tiltja a neki nem tetsző véleményt megformáló embereket. Fura. Én mindig olvaslak, régen nagyon szerettelek, de az utóbbi időben borzalmasan elszálltál magadtól. Mi az oka? Ezt meg tudod mondani? Úgy beszélsz mindenről, mintha neked alanyi jogon járna, de ez csak azóta van így, amióta felrúgtál mindent magad körül, és egy új "támogató" :D mellett virítasz. Könnyebb lett az élet, mi?
Szánalmas kedves Kata, hogy minden DIY-projektet megpróbálsz úgy beállítani, mintha te azt már régen kitaláltad volna, csak valaki megcsinálta előtted. Ezen leginkább akkor nevettem, amikor a struccos nyakláncot készítetted. Ott is leírtad, hogy te bizony ezt már nagyon-nagyon-nagyon rég kitaláltad, és persze a fotók is megvannak, de most láttad a pinteresten, hogy jajj, már valaki megcsinálta előtted. Ez még elő is fordulhat, na de PONT VÉLETLENÜL Ő IS STRUCCOS figurával? Háhh, na igen. Ha már hazudsz, hazudj jól. :)
A legtöbb bejegyzést úgy kezded, hogy ez igazából a te ötleted volt, és már nagyon régen gondoltál rá, dehát megcsinálta más már előtted. (pl. a beton-tojás is ide tartozik).

Te nem jársz a pinteresten? Mert én járok, mivel imádom, és aki jár, az lát. Vagy becsukod a szemed, ha valami olyasmit látsz, amit te is el akarsz készíteni később? Csak hogy azt tudd mondani, hogy ezt is te találtad ki?
Kata, nem tudom másképp elmondani a véleményem, csak így. Nagyon nehezen viselem el, ha hülyének néznek, és te itt folyamatosan hülyének nézed a követőidet. Miért kell ezt? Miért vagy te kevesebb attól, ha leírod, hogy nem te találtad ki, de elkészítetted, és csodaszép lett. Mert tényleg az lett! Viszont a te érdemed ettől semmivel sem kevesebb!!! Én így gondolom. Viszont ha hülyét csinálsz magadból a folyamatos vetítésekkel, az nem biztos, hogy mindenkinek tetszik. Persze általában senki sem mondja ezt meg neked, de azt gondolom, sokan észrevesszük.

Az előszobátokba készült design-kabátakasztós post is sokkal emberibb lett volna, ha azt írod, itt és itt láttad (nem azt, hogy egy méregdrága "gyári" akasztó lemásolása), nem pedig úgy teszel egy beillesztett linkre, mintha soha nem láttad volna még azt. (aki olvasta azt a postot, tudja miről beszélek. Itt már nem megtalálható az a komment).

Sajnálom, ha megbántalak most ezzel, de szerintem hitelesebb lennél, ha leírnád, hogy honnan koppintasz, és nem vetítenél folyton. Az én szememben HATALMASAT nőnél.

Szép hétvégét mindenkinek!

Nikóca írta...

Kata, ez nagyon különleges lett! Iszonyatosan tetszik! A korall színt újabban nagyon szeretem, és pont egyik nap nézegettem korallpiros-kék kombinációkat (pedig a kéket szívből gyűlölöm - kivéve a türkizt)... Nekem továbbra is a Rozika-szoba színei a nyerők, én attól mindig újra és újra elájulok... :) A fotó élethűen adja vissza a komód lila színét? Mert ha igen, akkor nagyon szeretném megtudni a színkódot, ugyanis pont ilyen színre szeretném festeni a hálószobánk két komódját... :)

Nagyon szépen köszönöm a segítséget, hajrá-hajrá, csak így tovább! :) A fiúk nagyon boldogok lehetnek ilyen szuper szobában! :)

Névtelen írta...

....nyilvan feltunik masnak is mint nekem szinte minden posztba feltunteti a blogger mi inspiralta.De ha megse....kit erdekel?
Az,hogy a sajat blogjan torli az ertektelen hozzaszolokat megint csak az ő dolga
-sok mindenkinek eszebe juthat ugyanaz.Nekem nem tunt fel soha,hogy Szentgyorgyi K. azt allitja ő ***rta a spanyol viaszt....
- magyar mentalitas ez a szocialis csordaszellem,mind igy mind ugy, nem reszletezem
-Sz.K. blogja messze a legigenyesebb , ritkan posztol nem minden hulyesegrol.Profi.
-altalaban mindenhol jelen van ez a linkeld ezt meg azt mert nem a te szellemi termeked stb. Ezt pont egy kepzomuvesz tudja, mennyire az amator,kisstílű emberek stílusa,aki mindig massal foglalkozik ....ennyi ido alatt mar ki is talalhatott volna valamit stb.
S miert nem magan levelet irtal Sz.Katanak,hm?Ha visszakerdezel en azert nem mert neked szol foleg a te cimed nem tudom plusz rengeteg embernek uzenem aki csak gondolta le nem irta a hozzad hasonlo irigy velemenyet....
Tul rovid az elet ugy haladunk csak elore ha massal nem foglalkozunk.
Rengeteg ido elmegy ezekkel a negativ gondolatokk ettol vagyok ki total.Azert irtam,mert nem szeretnem ha az igenyes kreativitas elveszne a csorda miatt...
Minden nap frissitek a blogon sokszor s csalodott vagyok kicsit ha nincs uj bejegyzes de jo is ez igy mert annal izgalmasabb :)
Hat mi ez, ha nem nepszeruseg,kerem?!
Oszinten orulok neki.
S a maganeletet emlegetni meg....ugyanmar....hogy kepzeled az ebbe valo beleszolast.
Helyesiras figyelo robot -biztos zavar az ekezet nelkuli iras de akihez kell eljut ez az iras s ez a lenyeg ;)
Btw.,orulok,hogy a coral szint valasztottad ,ami en is javasoltam mas oldalon.
Minden jot,hamarosan jelentkezem privatban is diy kerdesert

Névtelen írta...

Elolvastam Kata kommentjében említett posztot:
http://akicsihaz.blogspot.hu/2013/01/sztori-pinterestrol-kreativitasrol-es_13.html
és innetől kezdve Kata egész hosszú, gusztustalan hozzászólása megbukott. Aki elolvassa, megérti hogy miért.

üdv és további sok sikert, szintén Kata

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves "Kata"-Névtelen!

Jogodban áll utálni engem, bár mindig megdöbbent a felém irányuló ilyen erős gyűlölet. Egy dolgot szeretnék leszögezni: nem lopom az ötleteket!
Ha más ötletét használom fel inspirációnak, azt mindig jelzem, sőt, ha csak benyomásokat szerzek, melyek inspirálnak, azokat is megírom és a Pinteresten is bárki követheti az engem megérintő fotók, ötletek, munkák albumait.
Három év munkájával szerzett híremet nem rombolnám le plágiummal.
További szép napot,
Kata

Szentgyörgyi Kata írta...

Nikóca, sajnos nem őriztem meg a festék kódját, így nem tudok segíteni. :-(

Névtelen írta...

Kata "névtelen"!

Én rákerestem korábban arra a vállfás posztra, mellyel vádaskodsz.
http://thepghome.blogspot.hu/2012/04/fogas.html
Ha jól megnézed, akkor ott igen apró betűkkel fel van tüntetve a fotó felett, hogy ki inspirálta az elkészítését. Pont az a dizájner, akit Sz. Kata megnevez.
Erről ennyit, hogy ki a korrekt illetve inkorrekt! Láss, és ne csak nézz vagy vádaskodj!!!
Remélem ezt tényleg olvasod, mert már korábban szerettem volna felhívni erre a figyelmed!

Ancsa

Névtelen írta...

Nem szoktam kommentelni,de felháborít Kata hozzászólása! Azt ugyanis kihagytad hosszú felsorolásodból, hogy ma Magyarországon bárki,aki bútort szeretne felújítani, átalakítani vagy kárpitozni, az Katától tanul, Katától lesi el a trükköket és Kata munkái inspirálják. Lehet hogy ez zavar téged a legjobban....
egy zugolvasó

Aranyalma írta...

Sziasztok! Én nem értem, miért pont itt kell szájkaratézni ezeknek a noname figuraknak! ez az oldal pont nem erről szól. Tuti biztos még életükben nem tettek keresztbe 2 szalmaszálat sem annak érdekében, hogy szebbé, különlegesebbé tegyék az otthonukat (ami nagy valószínűséggel nincs nekik). Mert ha egyetlen egyszer is megtették volna, akkor lehet hogy tudnák, hogy mi is az az inspiráció. inspirálhat bennünket akár egy csokor virág és aszerint dolgozunk, vagy egy bútorforma, egy anyag, egy festmény egy váza egy nemtommi, sorolhatnám. Beindít az emberben egy gondolatmenetet és nincs megállás. Valószínűleg "ezek" ilyet még nem éreztek -megsúgom nekik nem is fognak soha a bánatban ilyet érezni- és így élik ki magukat. Szerintem írjanak ők is egy blogot aztán fikázzák egymást ott nyugodtan, úgyis nekik ez a hobbijuk!!
Hajrá Kata! NE hagyd magad! A helyedben én is törölnék minden ehhez hasonló ócsárló hozzászólást, mert NEM EZÉRT VAGYUNK ITT! építő jellegű kritikával nincs probléma, de ezek nem azok, ezek rombolóak, mindenkit csak felidegesítenek és elvonják a figyelmet a fontos dolgokról. Mert sajnos ezeknek az embereknek ez a céljuk. Ha (és igen tanitoneni hával kezdtem a mondatot) már nekik nem megy akkó másnak se má na.
További szép napot Mindenkinek!

Névtelen írta...

Kedves Névtelen, Szánalmas, Pitiáner Kata!

Kérlek, hogy küldj már az általad megvalósult projektekről, esetleg a saját otthonodról képeket, mert így nemcsak hiteltelen vagy, hanem gusztustalan és primitív is.
Nem lehet, hogy valójában egy szerencsétlen, bűnronda, sikertelen ember vagy? Gyanítom, hogy igen.
Mindenesetre Kata helyében törölném ez ilyen hozzászólásokat, mert elrontják a blog hangulatát.
bocs, ki kellett írnom magamból.
üdv,
Kriszta

bjudi írta...

Re:facebook:Szolgálati közlemény...

Szia Kata!

Végre, végre, végre! Annyira bosszantott már ez a sok, jelentéktelen, destruktív hozzászólás, ami azon kívül, hogy eltereli a figyelmed a lényegről, még az energiáidat is emészti a remek ötletek megvalósításának rovására. :) A magam részéről, már nagyon tűkön ülök, hogy mikor kerül sorra a szuper orgonás konyha folytatása, mivel a fiúszoba projektben nem vagyok érintett, de várok ám türelemmel.

Pálffy Anna írta...

Persze, nem kell olvasni, ha nem tetszik. Bár szerintem a régi olvasóid jelzik így-úgy a véleményüket. Tényleg érezhető változás a blogon, amit én is, /mint régi olvasó/ tapasztaltam. Nekem sem szimpatikus néha az új hangnem, de az tény, hogy a magánéletben csúnyán vájkálni nem szabad...

Névtelen írta...

Először is szeretnék gratulálni Katának a sok türelemhez, kitartáshoz és kreativitáshoz amivel együtt dolgozik a bútorok, kiegészítők és házak megszépítésén.

Az eredetiségét vitató megjegyzésekkel kapcsolatban a véleményem: szerintem az, ha egy designer bútor/kiegészítő másolatát vagy egy interneten látott szoba hangulatát akarjuk átültetni a saját házunkba/lakásunkba, az egyáltalán nem elítélendő. Inkább az vessen magára, ha valaki nevetséges összegeket költ el felaggatott vállfákra, fodros zuhanyfüggönyre vagy fonal lámpaburákra.
Az utóbbira számtalan nagyon hasonló variáció létezik az interneten, ezek közül szerintem képtelenség megállapítani, hogy ki volt a legelső megvalósítója, de nem is lényeges. A lényeg az, hogy ha tetszik és úgy gondolod, hogy illik a saját otthonodba, akkor megcsinálhatod. És ha akarod, akkor meg is mutathatod bárkinek a nagyvilágból.

Egy másik dolog, ami miatt megírtam életem első kommentjét az interneten, az az a megjegyzés volt amiben azt írták, hogy ma Magyarországon bárki bármiféle bútorfelújítást csinál, azt Kata inspirálja. Bár egy eléggé felszínes és eltúlzott hozzászólás Én mégis kicsit magamra vettem. Személy szerint kb. 10 éve, amióta beköltöztünk a saját "Kicsi házunkba", kezdtem el én is hasonló projektekbe vágni a fejszémet. Részben spórolásból, hiszen egy egyszerű, csúnyácska bútorból is lehet végül a szoba leghangsúlyosabb eleme, részben pedig az örökséghez való kötődésem miatt. Ha kínoznak se tudnám kidobni azt a tálalószekrényt, ami még a nagymamámat is szolgálta. Nem is kell, csak a saját ízlésemre formáltam.

Kata blogjára kb 1 éve bukkantam rá, a "hímzett" komódon keresztül. Annyira megtetszett a találékonysága, hogy azóta már vissza is olvastam az egészet. Természetesen vannak olyan bejegyzések, amik nagyon tetszenek, mégse váltam Kata-rajongóvá, ellenben nagyon tisztelem a munkásságát, nagyjából nyomon követem a blog alakulását és úgy gondolom, hogy nagy bátorság kellett Neki ahhoz, hogy beengedjen bárkit az otthonába, még akkor is, ha csak fényképeken keresztül. Nekem ez sose menne.
Legalább ezt értékelhetnénk azzal, hogy a negatív kritikát is emberien, igényesen fogalmazzuk meg, vonatkozik ez azokra a "fanatikusokra is" akik Kata védelmében szólalnak fel.

Még megjegyezném, bár nem vagyok benne teljesen biztos, hogy magamat is tartani tudtam hozzá, véleményem szerint, ha valaki blogot indít, akkor annak ügyelnie is kéne a megfelelő nyelvtani helyességre és stilisztikára és ne csak a képek és az elkészült művek legyenek szépek, hanem a szöveg is, ami mellette van.

Kata! További sok sikert a munkáidhoz és boldog életet az új otthonodban!

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Ismeretlen Olvasóm! köszönöm, hogy életed első és igen hosszú kommentjét nekem szántad. :-)

A fonal lámpás példád azért is jó, mert ha megnézed a posztot, akkor láthatod, hogy két forrást is megjelöltem, melyek közül valószínűleg egyik sem az eredeti, de nekem az volt a forrásom.
Viszont, említhetted volna a kaspóból készült lámpámat is,
http://akicsihaz.blogspot.hu/2011/05/kaspobol-lampa-azaz-egy-ujabb-ehyszeru.html
mert az egy olyan ötletem volt, ami bejárta a világhálót és azóta sokan megcsinálták, több verzióban, de kétségkívül utánam.
Szóval azt hiszem, nem véletlen, hogy ennyi "fanatikus" követőm van, még akkor is, ha nem tudom hova kell tenni a vesszőket.
:-P

Névtelen írta...

Szia Kata!

2 napja keveredtem ide, és itt ragadtam :-)
Nagyon tetszenek ezek a szines falak, de felmerült bennem egy kérdés. Mi történik ha újra kell festeni? Egyik gyerekem sem volt rombolórobi, de a falat összerajzolták. Kaptak radirt, hogy szedjék le. Persze nem nagyon sikerült, de legközelebb papírra rajzoltak. Én meg festettem.
Itt az érintett háromszögeket egyesével újra kell festeni?
Még nem olvastam végig a blogot, lehet ott van a válasz valahol, de inkább megkérdezem.
Mi lett a régi kredenccel?
További jó munkát!

Szentgyörgyi Kata írta...

Az én fiaim már kinőttek a falra firkálásból, nem csinálnak ilyesmit. De ha újra kéne festeni, akkor egyenként kell újra festeni. A régi kredenc a régi helyén van :-)

Névtelen írta...

Kedves Kata!

Megkérdezhetem, hogy a fal festéséhez milyen márkájú festéket használtál és hol vetted?

Köszi szépen,
Zsófi

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips