2012/04/02

Komód, tengerész módra

Pár hete megkerestek a Teszvesz portáltól, hogy volna-e kedvem átalakítani olyan bútort, amit a teszveszen találtam. A bútor eredetileg legyen ronda és unalmas, és alakítsam át úgy, hogy véglegesen egy óvodába kerül majd.
Mivel régóta szemezgetek a színátmenetes divattal, és ezt a kvázi bútor-batik technikát szerettem volna már megvalósítani, kapva-kaptam az alkalmon.
Két bútort vásároltam, az egyik inkább fiúsra sikeredett, a másik inkább lányosra, de azért igyekeztem bizonyos szintig uniszex vonalon maradni.
Ez a komód most tengerész hangulatú külsőt kapott. Belül tengerészcsíkos, kívül színátmenetes, idézve kissé a tenger hullámzását. A fogantyúk helyett most csak kifúrtam az ajtókat és tengerészkötelet rögzítettem rajtuk, amit össze lehet csomózni, így záródik az ajtó.
Mint látjátok, ez egy klasszikus bútorgyári lakkozott komód. A lakkozott felület a festés szempontjából elég veszélyes, ezért a legfontosabb lépés, a csiszolás.



 Mint látjátok, én géppel csiszoltam, és nem csak azért, mert így gyorsabb, hanem mert ez a csiszoló szinte gyalul, tökéletesen szedi le a felső réteget. Szalmiákszesz és denaturált szesz egyenlő keverékével átdörzsöltem a csiszolás után a bútort, majd alapoztam.
Sokan kérdezitek tőlem, hogy laminált, fóliázott vagy lakkozott bútort is lehet-e festeni. A válaszom igen, ha a csiszolást nem hagyjuk ki, és ha tökéletes, erre a célra kitalált alapozót használunk. Én a Tikkurila Otex alapozóját szoktam használni, szinte minden felületre tapad és erre a rétegre már bármilyen festéket felkenhetünk.




A festéshez  pedig egy tipp: Ecsettel vigyétek fel a festéket, majd azonnal simítsátok át száraz szivacs hengerrel. A festendő felület, amennyire csak lehetséges, legyen vízszintesen, tehát a festés előtt az ajtókat szereljétek le, a polcokat pedig vegyétek ki a helyéről és fektessétek a földre.
A festést mindig alulról felfelé és belülről kifelé csinálom. Azért haladok így, mert a száradás és a munka szempontjából is gyorsabb, hiszen könnyebb forgatni a bútort (ne feledjétek a vízszintes felületet!) plusz biztosan nem marad ki semmi. Ráadásul, én most más színt használtam belül, mint kívül.





Miután az alapozó és a belső rész fehér festéke megszáradt, a csíkozáshoz először kimértem a csíkok helyét, vízszintmérővel behúztam a csíkokat, majd maszkoló szalaggal kiragasztottam a helyüket, ezután festettem fel három rétegben a kék csíkokat.
Tipp: jól simítsátok rá a ragasztószalagot a bútorra, hogy a festék ne folyjon be alá, és ne csak a csíkok mentén, hanem alul és felül is ragasszatok, hogy a hengerrel ne kenjétek össze a sarkokat.
A belső rész után rátértem a külsőre:
A legsötétebb kéktől haladva, egyre világosodó kékkel csíkoztam a kis komódot. Az alapfestékhez folyamatosan kevertem a fehér festéket, hogy a kék szín csak árnyalatában változzon.


Látjátok a sok szép színt a poharakban?


Minden egyes színnél megvártam a száradást. A legsötétebb rész felfestésénél még kiragasztottam a szélét, hogy egyenletes legyen a csík, de aztán úgy éreztem, hogy most jobban nézne ki, ha az árnyalatok kissé össze is mosódnának. Így nem ragasztottam, csak a hengerrel simítottam el a festéket, kicsi részen hagyva, hogy fedésbe kerüljenek az árnyalatok. Száradás után, még egyszer végigmentem a csíkokon.
Végül pedig, rögzítettem a hajókötelet, szerintem most ez illett a végső külalakhoz leginkább.



Tengerész komód az oviba. Próbáljátok ki a színátmenetes festést, ruhán, bútoron, díszpárnán, bármin Őrült egy divat ez! Ti mit szóltok hozzá?





A fotókat Balogh Orsi készítette
Blogging tips