2011/11/22

Novemberi karácsony, avagy szar anya lettem

Ezt akartad, nem? Hát megkaptad, örülj neki! Én pedig, mi mást tehetnék, örülök. De tényleg.
Tinédzserként arról ábrándoztam, hogy egy nagy női magazinnál dolgozhatok. Úgy alakult, hogy valóra vált ez az álmom, hiszen az Éva Magazinnak alkotok, decembertől saját rovatban is.
Felnőttként, két kicsi gyerek mellett, arról álmodoztam, hogy a saját lábamon állok, és csak a magam ura vagyok. Nos, megkaptam ezt is. Jó lett nekem így? Kétségkívül. De semmi romantika, a saját lábon állás bizony kőkemény munka, és nem titkolom, olykor szívás is.
Cserébe viszont maximálisan kiélhetem magam és a magam módján önmegvalósíthatok. Már nagyon rég óta nem akarok én karriert, meg vezető beosztást, egyszerűen csak nyugodt mederben élni az életet, és olyan munkát végezni, ami nap mint nap örömöt hoz, és emellett nevelgethetem a gyerekeimet.
Mostanában, csak az utóbbi nem jön össze.
Október óta, nálunk karácsony van: díszeket vásárolok, festek, girlandot ragasztok, pompont készítek, karácsonyi sütit sütök, fát és ajándékdobozokat dekorálok. Mindeközben, a fiúk alig látnak, mert amikor otthon is vagyok, megszállottan próbálom utolérni magam.
Sajnálom őket, félek hogy valamit most elveszek tőlük. Kapom a lehetőségeket az élettől, és oly nehéz nemet mondani. Igazából, nem is szeretnék. Megtehetem, hogy most magamra gondolok? Ha csak rájuk gondolok, nem leszek megkeseredett később, hogy nemet mondtam?
Vajon szar anya lettem? Kicsit úgy érzem, igen.
Az elmúlt hónap, és a jelenem is a karácsonyról szólt nekem. Fura, gyerek és család nélküli karácsonyról.
Ezért most a szokásosnál is jobban várom az Igazit! Azt, hogy nyugalomban, békében készülődhessünk otthon. Lehet, hogy kevesebb ajándékkal, kevesebb dekorációval, de több közös programmal.együtt a fiúkkal.  Messze elkerülve a bevásárlóközpontokat.
Tegyetek így ti is! Az Éva Magazin decemberi számában adok pár tippet arra, milyen karácsonyi ajándékot készíthettek otthon, és hogyan díszítsétek a karácsonyfát a gyerekek örömére.
Ízelítőnek itt egy elképzelt hangulat, Kata barátnőm és Peti fiam közreműködésével:

 fotó: Villányi Csaba, styling: Szentgyörgyi Katalin
a fotó az Éva Magazin tulajdona

24 megjegyzés:

modorka írta...

Kata, welcome in the club! Szerintem ezzel mindannyian megküzdünk, akik dolgozunk a gyereknevelés mellett, akár saját akaratból, akár azért mert muszáj. Erről pont az Éva is írt sokszor. De az nem jelenti azt, hoyg szar anya vagy, sőt. Ha szar anya lennél nem érdekelne. Az az áhított munka-magánélet egyensúly sztem inkább egy kötéltánchoz hasonlít, az ember nem állhat meg elégedetten, hoyg na most megtaláltam. Klassz nagyon, amit csinálsz, és szerintem igazán egyedi. Folytasd, élvezd, és legyél büszke!

Magdaléha írta...

Kedves Kata!
Szerintem az összes olvasód nevében is írhatom, hogy igenis légy büszke önmagadra, és gondolj nyugodtan magadra! Olyan dolgot valósítottál meg amiről sok nő álmodik, és hidd el, egészen más egy ilyen munka, mintha bejárnál valahova és 8 /10-12/ órában valósítanád meg önmagad!
Én négy kisgyerekkel vagyok itthon és "csak" velük foglalkozom elvileg, de még így is kerülgeti az ember lányát a "szaranyaság" érzete!
Pillanatokon belül itt az Advent, boldog készülődést Nektek!
Üdv: Magda

Névtelen írta...

Kedves Kata! Szerencsés vagy abból a szempontból, hogy a gyerekek még kicsik. Sokkal jobban szeretnek, és hiányzol nekik annál, mint hogy megsértődve hátat fordítsanak és elzárkózzanak a közeledésedtől. Ez egy kamasznál már így működik, és sajnos sok esetben így is marad: eltávolodnak egymástól szülő és gyermek. Nálatok azonban még nincs veszve semmi, egy kis kényeztetés, odabújás, duruzsolós-beszélgetős esték feledtetik a nappalok kissé távol lévő anyukáját. szerintem...-Biztos vagyok benne, hogy megtalálod az egyensúlyt.

Szentgyörgyi Katalin írta...

Hát, igen, az egyensúly az, amit nehéz megtalálni. Én nem hiszek abban, hogy boldog anya=boldog gyerek, mert hiába vagyok én elégedett és boldog a kis munkámmal, a gyerekeknek attól még nagyon hiányzom és szenvednek ezért. Nem mondhatom azt, hogy nekik jobb, hogy én végre az utamon vagyok. Néha vissza kell majd lépni és velük lenni. Ezért várom a karácsonyt ;-)

Válóczi Anikó írta...

Kata, ne feledd, hogy a gyerekek és a család, visszatükrözi az anya hangulatát! És ha örömmel csinálod azt, amit csinálsz, a gyerekeken is meglátszik ez :)) ... lehet, hogy most kicsit nélkülözniük kell Téged, de annál nagyobb lesz az öröm, mikor csak rájuk figyelsz, és kizárólag az övék leszel!!! Kitartás, és további csodás munkát Neked!

krealady írta...

Hú, de mennyire visszalátom most az én gondolataimat a te soraidban. Én is taktikát változtattam. Kevesebbet tudok így dolgozni, de nincs olyan lelkiismeret-furdalásom. Egy nap van az oviban hosszabban a kicsi lány, délután 4-kor megyek érte. Csak 6 órában dolgozom, hajnali 6-tól, de ezen a napon korábban haza megyek, és azokat a dolgokat, amiket a hét folyamán kiszabtam, előkészítettem, azon a napon varrom meg - a gépi varrást tekintve. A többi napon meg amikor nem kellek a kiscsajnak, a kiegészítő, kézzel végezhető dolgokat csinálom, amit bármikor letehetek. Nagyon rossz, főleg amikor az ember a szakmáját tekintve felfelé ível, lelkes. De a gyerekkel nem akarok tényleg úgy járni, hogy ne legyenek közös emlékei velem. Agyalok már a közös alkotáson is karácsonyra, megvettem hozzá egy csomó mindent. Nehéz, de megoldható, és biztos neked is menni fog majd. Kicsit leülsz, átgondolod, hogyan tudnád hatékonyabbá tenni a magadra fordítható időt. Menni fog ez! :)

KarlaLina írta...

Szia Kata! Igazából nyugodtan mondhatnád, hogy a fiúknak jobb, hogy az "utadon vagy".
Mert ez most egy kicsit túlfeszített szakasz, de láthatóan a helyeden vagy. Ha ez most nem lenne, nagyon messze lehetnél a harmóniától, és azt sokkal jobban megsínylené a családod.
Nem mondom, hogy ne legyen lelkifurdancsod, mert ez hülyeség... egy anyának mindig van, a legkisebb banális hibáért is.

Abban is biztos vagyok, hogy tudatod velük (mindegyikükkel a maga szintjén) hogy mi történik, és ami fontosabb, hogy mit érzel ezzel kapcsolatban, és hogy nem lesz mindig így, lesz egyszer könnyebb. Nem féltelek, ügyes csaj vagy. Szeresd őket ahogy eddig és nem lesz gond :-)

Edit írta...

Nem véletlen, hogy a lakberendezés az amerikai sztereotípiák szerint a homoszexuális férfiak szakmája. Hiába van egy nőnek tehetsége hozzá, annyi nyomulással, futkosással jár, hogy az a női élettel összeegyeztethetetlen. Ha kell a pénz, egy 9-től 5-ig típusú unalmas állás az egyetlen lehetőség, ami mellett a női szerepek nem sérülnek. Mellette ki lehet bontakozni otthoni hobbikban: kézimunka, rajz - vagy akár lakberendező design műhely, ami tényleg hobbi, és nem a megélhetés függ tőle.

Mi a fontos az életben? Halálom óráján mire leszek büszke? A január nagyon alkalmas hónap az efféle kérdések végiggondolására...:)

Névtelen írta...

Edit, a 9-től 5-ig tartó unalmas állásokban is kitapossák az ember belét, sajnos... És azok mellett nincs idő önmegvalósítani.

Névtelen írta...

Nekem nem jött össze, őszintén szólva ma már nem is hiszek benne, hogy lehet két felé élni. Nekem is két fiam van, 14-15 évesek, egyre önállóbak nyilván. Utólag visszagondolta (mi az a pár év...), mindössze 10-12 évet "kellene" minden anyának csak "ODA" figyelni, máris több boldogabb gyerek (később felnőtt)lenne. Még marad így is szülés előtt és után cc. 40 év karriert építeni, önmegvalósítani. Akinek ennyi nem elég (40é) és aki ennyit nem tud rászánni (10é), azt nem értem mit akar az élettől.

Marsbéli Andi írta...

Edit, tiszteletben tartoma véleményed, de én pont úgy gondolom, hogy egy 9től 5ig állás összeegyeztethetetlen a női léttel. Számomra az is fontos, hogy (munka, háztartás mellett) sportoljak, hogy néha találkozzak a barátnőimmel és hébe-hóba még fodrászhoz, kozmetikushoz is eljussak. Egy 9től 5ig állás mellett ezeket csak akkor tehetném, amikor a gyerekektől veszem el az időt. így inkább magánzok, ezeket a dolgokat igyekszem beiktatni oviidőben, nem mondom, hogy mindig sikerül, de úgy érzem, én így tudom nekik a legtöbb időt adni magamból...

Névtelen írta...

Nehéz okosnak lenni... 4 évig voltam otthon, egy éve dolgozom ismét, 8 órában, multinál. Eleinte szárnyaltam, kimondottan élveztem, hogy ismét felnőttek között vagyok, használhatom a diplomáimat, a nyelvtudásomat. Most viszont elegem lett, kifogytak a tartalékaim, nagyon nehéz, de legalább anyagilag biztonságban vagyunk (ha nem dolgoztam volna, nem tudtunk volna végtörleszteni, például...) Szerencsére tudok otthonról dolgozni, a főnökömnek is két fia van, átérzi a helyzetemet, de még így is gyakran az az érzésem, hogy nem bírom tovább és otthon maradok. Azzal nem értek egyet, hogy 40 évünk van a karrierépítésre, mert sajnos köztudott, hogy 45 fölött marha nehéz elhelyezkedni. Jönnek a 25 éves bombázók a 3 diplomával és minimális bérigénnyel. Kitartás, Kata, nagyon szépek a munkáid, várjuk a következőt!!!
puszi,
Kriszta:)

R. írta...

Edit, a 9-től 5-ig egyrészt inkább 8-5-ig, ami után hulla vagy reggel rohansz a gyerekkel az oviba, délután rohansz érte, miközben a kollégák csúnyán néznek, hogy te megint lelépsz.
Idő semmire, mert mire véget ér a "második műszak" otthon már hulla vagy és örülsz ha leülhetsz egy könyvvel, hiába várna rajzolni vagy terveznivaló az agyad nem fog.
Szóval egyet kell rétenem Marsbeli Andival az pont arra jó, hogy keress pénzt, de másra nem...ja és persze a fáradtság miatt ugyanúgy szar anyának érzed magad:)

Én pl. ezért döntöttem úgy, hogyha nehéz lesz is, de tavasztól hagyom a biztos pénzt és meglátjuk mi lesz.
R., a Tücsök, aki kihúzza még a Telet:)

Kata, ez a kezdet, most még nehéz, de szerintem egy idő után ki fog alakulni egy egynsúly, amikor a fiúkra is jut elegendő időd és a munkára is.

Otthonteremtő írta...

Az én tegnapi hozzászólásom megint nem tudott elmenni, de most újra próbálkozom. Szóval először is ne aggódj Kata, mert ha ilyen gondolatok járnak a fejedben biztosan nem vagy szaranya.
Egyébként meg lehet, hogy bármilyen hülyén hangzik is, fel kell venni a naptárba programként a férjet, gyereket. Van olyan elfoglaltság amit tuti fixnek veszünk ( orvosi időpont, színházjegy, stb.)Ha beírjuk a naptárba, hogy csütörtök délután a férjé, gyereké, akkor sokkal könnyebb nemet mondani az ad hoc felmerülő "halaszthatatlan" programokra. Nálunk a férjemnek van ilyen fix időpontja a naptárban. Kisgyerekek mellett talán még fontosabb az állandó időpont a bébicsősz miatt is.

Edit írta...

Andi és Névtelen, igazatok van abban, hogy a 9-től 5-ig tartó állás is nagyon húzós, mivel a nap csak 24 órából áll. Én is az otthonmaradás mellett vagyok, csak az sokszor anyagilag nem vállalható. Viszont a 9-5 alternatívájaként a vállalkozás általában rosszabb, mert előbb-utóbb megeszi az ember teljes életét.

A 9-5 is csak akkor működik, ha tényleg unalmas, azaz az ember nincs érzelmileg leterhelve, nem stresszes, nincs kicsavarva este 6-kor, hanem még van 4 szabad órája gyerekre, férjre, magára. Plusz a hétvégék.

Sajnos ritka ma az ilyen állás, a 9-5 az általában 8-tól este 6-ig, állandó stresszel (határidők, stb.). A legfontosabb, hogy a prioritások világosak legyenek. Mi a fontos, 50 ezerrel több fizetés, vagy az, hogy tényleg letehessem a munkát 5-kor, és még maradjon idő, erő a magánéletre.

Névtelen írta...

Edit, igazad van! és ne felejtsük el, hogy a 9-től 5-ig többnyire azt jelenti, hogy leghamarabb fél hatra érek oda a gyerekért... 6 és 4 órás munka meg nagyon ritka.
Kriszta

Orsi írta...

Mint sokat dolgozó anya immáron felnőtt gyermeke, annyit mondanék: hajrá Kata!
Az Édesanyám is sokat dolgozott, sokszor estig, de pl. minden reggel ő készítette mindannyiunk reggelijét és tízóraiját (az öcsémét és Édesapámét is). Minden reggel volt kb. 20 percünk a konyhában, amikor csak ketten voltunk még ébren. Akkor olyan természetes volt, mint a lélegzet és amikor az egyetem miatt 220 km-rel arrébb majszoltam reggelente a müzlimet, akkor sajgott igazán a hiánya. A mai napig megvannak a közös mozizások jegyei és még mindig imádom az együtt átpunnyadt, csak kettőnk számára érthető vicceken röhögős vagy rom-komokon hüppögős estéket. És ha hazautazunk az öcsémmel még mindig a legszentebb a vasárnapi ebéd (mert az anyukám szombaton is dolgozott nyolctól délig).
A saját, "első közös otthonomba" úgy hoztam át a tőle tanultakat, hogy ha mások nem csodálkoznának rá, észre sem venném, hogy ez valami különleges. Reggel megfőzök két bögre teát, összedobok valami reggelit, mert "üres gyomorral nem lehet elindulni otthonról", este valamelyikünk vacsit kreál. Minden napnak megvan a kerete: reggel 15- 20 perc, este legalább fél - egy óra, együtt-étkezésekkel, beszélgetésekkel. Ahogy az anyukámtól tanultam. Aki sokat dolgozott, de mindig ott volt/van, ha szükségem volt/van rá.
A srácok egy-kettőre nagyok lesznek, és akkor úgyis eljárkálnak a haverokhoz, elmennek bicajozni, focizni, kosarazni. Majd este hazaesnek farkaséhesen és akkor lesz egy-két-sok órátok együtt. Az a fontos, hogy akkor ott legyél, teljesen. A végén úgyis ezekről az estékről mesélünk, mint gyermekkorunk örömeiről.

R. írta...

Orsi,
nekem nagyon tetszett, amit írtál, megfogadni való:)
Bár a reggeli részét képtelen lennék tartani, de az estit próbálom én is így alakítani.

R.

Névtelen írta...

Reggel 15-20 perc, este fél óra elég esetleg egy gyereknek, de ha több van? Mi lesz az emberiségből, ha mindenki egyet, vagy kettőt vállal?? KI fogja fizetni a nyugdíjunkat? Az akkori fiatalok fognak igazán belerokkanni. Lehetünk ennyire önzőek?

Orsi írta...

Kedves Névtelen!
A reggeli 15-20 percet, este fél-egy órát úgy értettem, hogy ennyi az intenzíven együtt eltöltött idő. Mert reggel bizony 45-60 percig tart mire elindulunk otthonról, de amig zuhany alatt állok, vagy átesem a "nincs egy rongyom" rutin-ponton, nem nevezném közös időnek. Ugyanígy a tévénézéssel, olvasással eltöltött esti órá(ka)t sem soroltam ide, mert isteni összebújva tévézni, de az aznapi történésekről többnyire az asztalnál ücsörögve beszélgetünk. Ha vizsgaidőszakom van, és reggeltől éjszakáig tanulok a fél órás vacsira akkor is leteszem a könyvet, és akkor ott vagyok, teljesen. Ezért is írtam hogy legalább , mert van, hogy mindketten annyira elhavazódunk, hogy csak ennyi jut. De akkor keresünk egy hétvégét, ami csak a mienk, munka és tanulás nélkül.
Mi egyelőre csak ketten vagyunk és nyilván egy gyereknek nem mondhatnám, hogy két hónap múlva véget érnek a vizsgáim, majd akkor többet leszek veled. De nálunk otthon működött a családi vacsi, és akkor két szülő két gyerekre igenis oda tud figyelni. Amig kicsik voltunk utána jött a fürdés, kicsit olvashattunk az ágyban vagy a szüleim olvastak mesét, pénteken és szombaton ha volt gyerek-film, megnéztük együtt. Kisebb korunkban 8-kor, gimiben 9-kor lámpaoltás volt. Nem igényeltünk egész estés, állandó jelenlétet. Igaz, egyikünkkel sem kellett tanulni, legfeljebb a táskákat ellenőrizni, hogy mindent bepakoltunk-e.
Nem úgy éltem meg, hogy tragikus sokat dolgozó szülők gyerekének lenni. Sőt, egyrészt tanultam némi önállóságot, mert vannak ám olyan majdnem végzős egyetemisták, akikhez anyu hetente leutazik és bevásárol, vagy akinek előre főznek egy hétre és hűtőből eszik az otthoni kaját (lányok is...), mert nem jutottak túl a vajaskenyéren. Vagy akik nem tudnak kitölteni és feladni egy csekket és még sorolhatnám. Másrészt van előttem egy példa, hogy igenis lehet valaki teljesértékű dolgozó nő és anya is.

R.
Majd tolmácsolom Édesanyámnak, én csak az ő mintáját követem. :) De a titka elég egyszerű: ő háromnegyed 5 és 5 között kelt reggelente, fél hatkor ébresztett engem és az apukámat (aki eléggé morcosan szokott ébredni, ezért amig Ő elsünözött magában a szobában, addig ücsörögtem én anyukámmal a konyhában) aztán hétkor az öcsémet. Ugyan külön ébredtünk, külön ritmusban indultunk, de minhármunknak anyukám volt a biztos pont a reggelében. Viszont amikor ő több napos továbbképzésen volt, apukám gond nélkül helyettesítette. Ugyan én nem kelek fél órával a párom előtt, hanem amig zuhanyzik, borotválkozik, felöltözik, addig csinálok reggelit. De nincs is gyerekem, akinek tízórait kell adni...

p.s.:
A nyugdíjakról meg annyit, hogy az én generációm gyakorlatilag nem számol vele: valószínűleg 65 év vagy afölött lesz a korhatár. Ma a magyar férfiak születéskor várható élettartama 68 év (bár a nőké 76év). A legtöbben azt tartják, hogy félre kell tenni és nem abban reménykedni, hogy majd a társadalom eltart. Lehet, hogy nem külföldön nyaralunk hanem itthon, de nem akarunk a gyerekeink támogatására szorulni...

juci írta...

lehet hogy szar anya vagy, de gyönyörű címlapsztár:)))) csak viccelek, nem hiszem hogy rossz anya lennél! sok puszi

Névtelen írta...

Kedves Kata!
A segítséged kérném. A másik -diy- rovatodban a magazinban szerepel egy mintás cellux, amit itthon se égen, se földön....
Hol lehet rálelni?
Előre is köszönöm!

e.

Szentgyörgyi Katalin írta...

A lelőhely: Aron Design Store, MoM Park, www.aron-store.com

Fróni írta...

Érdekes volt olvasni a hozzászólásokat-hogy még anya és anya között is hogy megoszlanak a vélemények! Sztem ha egy nő gyereket szül, akkor az egyes számú foglalkozás és hivatása élete végéig: ANYA. Aki nem így gondolja az tényleg ne szüljön gyereket (bébicsősznek, anyósnak könyörgöm NE!!!) Minden más csak ezután jöhet. Önmegvalósítás? Kibontakozás? Akiben van egy csepp lelkiismeret az tudja, hogy ilyen nincs. Első a gyerek. Lehet túlragozni, meg barátnőzni, meg fodrász meg mifene, de az igazság az, hogy ő a belőlünk fakadt élet, akiért felelősséggel tartozunk. Az élet a legnagyobb kincs-van ami ennél fontosabb? A sport és a barátnők tényleg fontosabbak??? A munka? Hjaaa...élni is kell vmiből...de ha az olyan, hogy elveszi az időt, akkor bizony le kell mondani a többiről. Ez van gyerekek valljuk be! Én nem bánom, hogy le kell mondanom sokmindenről; elég szomorú, hogy ezt sokan csak akkor értik meg, amikor 10 évig meddőségi kezelésre járnak, mire végre gyerekük lesz....

Te nem vagy, nem lehetsz szar anya, mert akkor ez a poszt meg sem született volna. Benned ott van a lelked, ami komolyan figyelmeztett most vmire! Sztem ezt kell átgondolnod. Ami volt, az elmúlt. A hétfőt pénteken már nem tudod visszacsinálni. Viszont lesz jövő héten is hétfő, lesz jövő évben is karácsonyt megelőző időszak. Tanulhatsz a lelkiismereted által küldött jelzésekből. És sztem akkor nem fogod magad szar anyának érezni!Hallgass az ösztöneidre, halgass a lelkiismeretdre:ha jelez, akkor cselekedj. Ha a végső elszámolásnál a Jó Isten elé állunk, akkor nem azt fogja megkérdezni, hogy meg tudtad-e valósítani önmagad? Hanem azt nézi meg, hogy mekkora erőfeszítéseket tettél, hogy a gyerekeidet a legjobb tudásod szerint, a lehető legnagyobb szeretetben nevelted-e?!
Meg lehet botránkozni kedves olvasók-igen-Én ilyen konzervatív módon gondolkodok-tudom nem vagyok trendi-de nem érdekel! Elmondtam a véleményem...köszönöm a lehetőséget!

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips