2011/08/12

A fiúszoba koncepció

Gyere fel, megmutatjuk a szobánkat! -támadják le a hozzánk betévedő vendégeket a fiaim, és már rángatják is fel magukkal a jövevényt. Egymást túlharsogva vezetik körbe vendégüket a szobában és büszkén mutogatják, hogy mit készített nekik az anyukájuk.
Azt hiszem, a fiaim szeretik a szobájukat és büszkék rá. És ez a lényeg!
Előző lakásunkban, a fiúk hálószobája a mi hálószobánk volt, és játszószobájuknak pedig a nappalit jelöltük ki. Amikor elkezdtük a Kicsi Ház felújítását, tiszta lappal indultunk: az első megtervezett szoba, a fiúk szobája lett. Úgy gondoltam, megkönnyíti a költözést nekik, ha egy varázslatos szobát kapnak és nem zavarja majd őket annyira az egyébként hónapokig is fennálló félkész hadiállapot, ha a kis kuckójuk rendben van.

Mi hosszas gondolkodás után, úgy döntöttünk, hogy nem szeparáljuk a srácokat, hagy bandázzanak kedvükre együtt, amíg kicsik. Aztán, ha majd kamaszodnak, kettéválasztjuk a szobát. De most még bőven volt terem, amit megtölthettem a kezem nyomát viselő bútorokkal ;-)






A koncepcióm az volt, hogy sutba vágom a megszokást, nálunk nem lesz se kék, se tengerész fiúszoba. Azt tudtam, hogy a főszerep a rengeteg játéké lesz, és ehhez egy visszafogott háttérre van szükség, így lett szürkésfehér a fal. Eredetileg meggypirosat és feketét akartam hozzá párosítani, de a férjem rossz szemmel nézte ezt a döntést, és végül kompromisszumos megoldást választottam, az újratervezést.

Így lett nálunk a fiúszoba fehér-okkersárga-zöld-szürke színkombinációjú. És csíkos, amit leginkább imádok.
Azóta sem bánom ezt a választást, hiszen vidám és élettel teli,ugyanakkor, a sok fehérnek köszönhetően, mégis visszafogott és nem zavaros.
A szoba berendezésénél, fontos elem volt, hogy a fiúk kiélhessék firkálási mániájukat, így lett a szoba dísze egy hatalmas táblafal.
Ezért került még ide kisasztal is, amihez a nagyobbik fiam nem csak rajzolgatni, de a kis figuráival játszani is szívesen ül le.
A játékkonyha régi vágyuk volt a srácoknak, és nem utolsó sorban, hangsúlyos elemévé vált a szobának. Bizony, a fiúk is imádják a szerepjátékokat! Igaz, mostanában a szerszámkészlettel játszanak többet, vajh miért?
A nyitott polcos és kosaras rendszert mindenkinek szívből ajánlom, hiszen a játékok szem előtt vannak, a kosaraknak köszönhetően mégis rendszerezve.

Nálunk van dínós kosár, szuperhősös kosár, pezcukorka-tartó gyűjteményes kosár és kindertojás-figurás kosár. Van még műanyag állatoskosár, legós kosár, és barkács kosár is. A nagyobb játékokat pedig egy lomtalanításból szerzett ládában tároljuk. A gyerekek pedig pontosan tudják, mit hova kell elpakolniuk a játék után.


A szoba L alakú, így külön tudtam választani a játszó és az alvó részt. Az alvósarok kuckósításához a színeket hívtam segítségül: az okkersárga falszakasz, mintegy falvédőként jelöli ki az ágyak helyét.  A fiúk ágya mellett, szükség volt a szobában egy hencsergőre, egy nagy matracra, ahol néha sajnos még vagy én vagy a férjem is éjszakázunk, ha a fiúk rosszat álmodnak, vagy csak gyakran ébrednek. Ezt a matracot nem szeretem, de lefogadom, mert szükséges és hasznos. Van hogy a fiúk együtt alszanak rajta,összebújva.



a színes ajtó már a belépésnél jelzi, hogy nem akárhová vezet

Ha különleges fiúszobára vágysz, íme néhány tanács:

- merj elrugaszkodni a kék  vagy világoszöld színtől
- használd bátran a fehéret, hisz a sok játék úgyis megtölti majd színnel a szobát
- alakíts át régi bútort, ne félj az antik daraboktól: különleges hangulatot csempésznek a szobába
- szeparáld a szobán belül a játszó-dolgozó és az alvó részt, amennyire csak lehetséges
- felejtsd el a rajzfilm figura dekorációt, fejleszd gyermeked ízlését egyedi falfestéssel, faldekorációval
- táblafal: nem porol annyira, mint amennyi örömöt okoz
- a csíkok fiúsak és vizuális élményt nyújtanak
- alkalmazz alternatív játéktárolókat: fonott kosarakat, zöldséges ládákat,  textilzsákokat
- a megszokott autósszőnyeg helyett, találj ki valami mást

például, ezt

A fiaim szobájára nagyon büszke vagyok. Jó érzéssel tölt el, ahányszor csak belépek oda, hogy majdnem mindent magam csináltam meg benne. Ezeket a megvalósításokat itt a blogon dokumentáltam is, remélve, hogy ti is megpróbálkoztok majd hasonlókkal.

A szoba munkálatait végigkövethetitek az alábbi posztokban:
- csíkos fal festése
-3 dimenziós csíkozás
- játékkonyha "szemétből"
- fonálból lámpa
- táblafal
- szőnyegfestés tutoriál
- az ajtó ha színes
- antikolt bútorok a fiúszobában
- a nagyi kredence
-szoptatós fotel felújítás

12 megjegyzés:

Réka írta...

Nagyon klassz lett ez a szoba tényleg, jó így együtt látni az egészet!

Névtelen írta...

Jó a szoba és nagyon klassz volt az egész cikk, nyomtatásba való.
Nekem is két fiam van (2 és 4 év9 és sok jó ötletet kaptam most Tőled. És más szavaztam...

Névtelen írta...

szavaztam :)
(szakértő kategória? nem lenne itt az ideje kicserélni a mottód? ha már bizniszt is építgetsz....:))

Névtelen írta...

Hova tűnt Joie Vivre?

Szentgyörgyi Kata írta...

Köszönöm a szavazataitokat! Joie Vivre-t kinyírtam :-) Jó fej volt, de eljárt felette az idő ;-) Remélem, Szentgyörgyi Katalin is szimpi lesz :-) A mottón még gondolkodom, de van igazság abban, amit mondasz. Esetleg, tudsz ajánlani egy jó mottót?

Heni írta...

Nem pont ide illik a kérdés, de mit csinálsz a megferdült, megereszkedett polcokkal, mikor felújítasz egy bútort?
Egyébként nagyon jó lett a fiúk szobája, a színválasztás telitalálat, tetszik, hogy pont rájuk van szabva, és hát a rend! Ezért külön elismerést érdemelsz! :-)

Szentgyörgyi Kata írta...

Heni, ha egy polc megferdült, azt kidobom és vágatok bele újat.

Névtelen írta...

Szia Kata,

Én is szavaztam:-)

És lenne kérdésem is. Milyen szerszámot használsz csiszoláshoz? Csak csiszolópapírt vagy van valamilyen bevállt elektromos csiszolód is?

Rozi

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Rozi, köszönöm, hogy szavaztál rám! Csiszoláshoz sokáig csak csiszolópapírt használtam, de mostanában a Bosch Pex excenter csiszolójával ügyeskedem, és imádom!

Heni írta...

Szia Kata, köszönöm a választ, nekünk csupa megferdült 40 éves polcunk van, de végülis logikus, lecserélni újra:-)

Réka írta...

Kedves Kata! Az a gyönyörû hintaszék is Vatera? Gyerek-, vagy felnottméret?

Gratulálok a blogodhoz, nagyon inspiráló!

Szentgyörgyi Kata írta...

Réka,
nem ezt a Brendonban vettük, a nagyfiam születésekor és természetesen felnőtt méret, hiszen ez egy úgynevezett szoptatós fotel. Volt :-)Csak átalakítottam egy kicsikét :-)

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips