Ilyenkor tudom, hogy az ügy messze nincs lejátszva.
A mi kis társasjátékunk következő állomása, nagyjából a" perszedrágámozás" után két héttel következik, amikor egy ici-pici, de tényleg, csak egy leheletnyi ingerültséggel a hangomban rákérdezek, hogy mikor tudna nekikezdeni a megvalósításnak.
A sztender válasz, természetesen a Holnap.
Úgyhogy ebben maradunk, kábé újabb két hétig.
Ekkor közlöm vele, hogy HOLNAP TÉNYLEG megcsináljuk. Hát persze, drágám, mondja ő.
Másnap, gyengéd erőszakkal, a projekt felé terelem a témát. Ilyenkor mindig kiderül, hogy:
A.: nincs itthon a szükséges eszköz vagy alapanyag és aznap zárva a bolt, ahol be lehet szerezni
B.: sürgősen elszólítja a tett helyszínéről a munkája (én megcsinálnám, drágám, de hát a munka, az munka)
C.: a feladat kivitelezése LEHETETLEN
Ezután eltelik pár nap, míg egyrészt újra szóba állunk egymással, leküzdve a történtek alatti heves eszmecsere következményeként létrejött haragszomrád érzetet, valamint hogy
A.: beszerezzem a szükséges alapanyagot és vagy eszközt
B.: leegyeztessem előre, amikor tutira, de tutira semmi dolga nincs és még a Totalcar sem megy a tévében
C.: kitaláljam, hogyan lehet a feladatot mégis kivitelezni
Itt már majdnem a célegyenesben járunk! Férj nekikészül a hadműveletnek. Na, nem ám csak úgy magában, fontos, hogy ilyenkor haptákban állva legyen mellette valaki, történetesen, én, és adogassam a kezébe az eszközt és vagy anyagot, mint a műtőben az asszisztens a professzornak a szikét meg a törlést. Tisztelettel vegyes odaadással, természetesen.
Férj pedig nem látva kiutat a csávából, nekilát a feladatnak, miközben kiskorú fiúgyermekeink szókincse figyelemre méltó kifejezésekkel és szavakkal bővül.
Gyermekeink szókincse csak akkor bővül sokkal figyelemre méltóbban és érdekesebben, ha apósom is átjön segíteni (a C. verziónál ez gyakran előfordul).
Ha minden jól megy, és én kellően átszellemült vagyok, férj pedig végre nekidurálja magát, akkor a projekt itt véget is ér. De az esetek igencsak nagy részében, kiderül, hogy a feladat kivitelezése nem egy nap. Hanem több.
Mint legutóbb, a patchwork cementlap munkapult készítésénél. B. és C okból kifolyólag, három napig kerülgettem a burkolás miatt a konyha padlójára helyezett mosogató medencét, valamint szintén az okból kifolyólag halmozódó szennyes evőeszközöket.
Végül, csúnya hisztit vágtam le, ami elősegítette, hogy a Mű fél óra alatt elkészüljön. Persze, csak félig, mert a szilózás, a fúgázás és a dekorléc felragasztásához aznap már túl késő volt.
Másnap megkérdeztem az uram, hogy ugye kiszilózza/fúgázza/élvédőzi a munkapultot?
Hátperszedrágám!
Szóval, fogtam magam, és ma kiszilóztam/fúgáztam/élvédőztem a csodaszép, új patchwork cementlap munkapultomat!
Na, mit szólsz, drágám? Barkács Csaj lettem! :-)
18 megjegyzés:
hát ez már csak így megy a férfiaknál... a noszogatás művészetét nekünk nőknek alaposan ki kell tanulnunk. és ami még nehezebb, meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt abban, hogy mikor noszogassunk a végletekig és mikor csináljuk meg mi az elvégzendőt. első esetben megtörténhet, hogy már unalmassá válunk magunknak is a nógatással, második esetben pedig elérhetjük azt, hogy a másik nem, látva a mi erőnket és találékonyságunkat, a következő feladatot is a addig húzza, amíg mi meg nem csináljuk. :D a munkalap nagyon szép lett és hangulatos, gartulálok hozzá! igazi férfimunka! :D
Nem hiszem el, mintha a férjemről írtál volna :D Basszus ez benne van a genetikájukban, na szépen vagyunk.
Gyönyörű lett! Férjek már csak ilyenek, kb. öt percenként kérdezi meg, mi hol van, miközben a szerszámos előtt áll. Megkeresni nekem kell.
Te az Én férjemmel élsz??? Komolyan, ez annyira, de annyira tipikus!
Nagyon szórakoztató volt olvasni a bejegyzésedet:) Azért megnyugtatnék mindenkit, vannak kivételek! Szerencsés vagyok, tudom... Vagy túl hárpia és "fél" tőlem a férjem :)))
Úgy látszik, hogy az ellentétek tényleg vonzzák egymást! Én meg állandóan azt hallom, hogy minek azt megcsinálni, inkább dobjuk ki, jó lesz az úgy is ...
László
És mellékesen még egy kis házi limonádét is összedobtál, meg sütöttél egy tortát?? :-) Nem vagy semmi! :-)
persze a férjes sztorira én is csak bólogatnni tudok. Illetve annyival még kiegészíteni, hogy az én férjem, ha naaaaagy sokára (ami nála időnként éveket jelent, nem ám csak heteket!) belefog vmi megcsinálásába, akkor is gyakran elszúr vmit.
szóval még akkor sincs meg a katarzis, hogy "VÉGRE kész", hanem ott van bennem a bosszú, hogy nem olyan lett, mint ahogy szerettem volna...
Persze így szeretem őt, ahogy van. De azért ha iylesmiről van szó, jaj, nagyon tudom irigyelni a szomszédasszonyomat, akinek a férje, MINDENT meg tud oldani, és meg is old, és mindezt még gyorsan is teszi.
Ez egy nagyon régi probléma. Kedvenc könyvemben (Jerome K. Jerome: Három ember egy csónakban) is le van írva. Ott az elbeszélő egyik nagybácsija szögel fel egy képet a falra széles asszisztenciával és váratlan nehézségekkel. El is olvasom megint! Csilla
Hát én ezen nevetni már nem tudok. Most még cuki, de 10 év után ebből már anyázás lesz (bocs a szókimondásért) és/vagy válás. Ez egy hosszútávon nem tolerálható ellentét.
Ettől már csak az lenne a "durvább", ha te "rotálnád" fel a kertet. ...:-)
Amúgy a te "előéleteddel" nem is kellett volna "Apára" várni a csempézéssel! :-)NAAAGYON jó lett!!!!
Egyébként szerintem ez nem annyira gáz Névtelen, hogy válás legyen a vége!!!!! Az én uram igazi ezermester, de ő meg nem ken meg egy szelet kenyeret vajjal... Szerintem mindenkinek megvan a gyenge pontja! A nőknek is!
Nálunk ez úgy alakul, hogy tanuLUNK: én is, meg ő is. A két balek, ahogy titulálom magunkat. Ha nincs vagy kevés a pénzed dolgozzon a két kezed! Ezt s így próbálgatjuk.
Szerintem nagyon viccesen írtad le ! :-)) És sajnos én is látok párhuzamot a férjeink között, az én férjem második neve K. Pató Attila :-) de hát így szeretjük őket !!!
Ó, dehogynem tolerálható hosszú távon! Mi lassan 35 éve nyűjük egymást, egyre többet röhögünk magunkon (és időnként egymáson). Fiatalabb korunkban persze szorgosabbak voltunk, férj is gyorsabban dolgozott, de nekem sem okoz gondot kifúrni néhány lukat, v. komposztálót építeni, ha ő főz. Jó kis összerázódott buli ez!
Jesszum pepi, mennyi Pató férj! Hát ajánlom hétvégi kiruccanásként (már ha épp nincs semmi meghekkelnivaló)Szlovákiában Svodinban/Szőgyénben Pató Pál úr szobrának megkoszorúzását! Én készítettem pár fotót ott az én uramról és az ő múzsájáról :))
De vissza az eredeti témához, nagyon jó ez a moza-munkapult!
Pontosan négy éve várom, hogy a férjem felszerelje a nagyképernyős tévét a falra a nappaliba. Eddig minden szülinapra/karácsonyra ezt kértem, tavaly szent ígéret hangzott el, hogy "ha leállamvizsgázok", akkor naná hogy felteszi! Jelentem diplomás lettem, de a tévé még mindig a miniatűr hálószobában porosodik... Időnként szóvá teszem, de azonos kifogásokat kapok, kivitelezési probléma, szerszám+idő hiány stb. Jah, ő egyébként gépészmérnök... :) de így szeretem! A pult pedig gyönyörű lett!! Megkérdezném, hogy a csempe alatt milyen felület van?
Szia Boróka, a csempe alatt fa van, amit gombaölővel kezeltem.
Vettem ma két billenő kapcsolót, amit állítólag pasi fog kicserélni az éjjeli lámpákon... Viccesen megjegyeztem hogy keresek addig is vmi online alapfokú villanyszerelő tanfolyamot, hátha szükség lesz rá:)
Addig is kicserélem a törött üveget a képkeretben, és felragasztom a tükröt, ami hetek óta vár a "majd megcsinálom" drágámra...
A pult pedig csodásan néz ki, és ez igaz az egész házra is!!!
(két napja rá vagyok kattanva teljesen a blogodra, gratula hozzá)
:)))))) Tudom, hogy gonosz dolog, de én olyan boldog vagyok, hogy máshol is így mennek a dolgok!:)))) A munkapult gyönyörűséges!!!!:))))
Megjegyzés küldése