2010/11/01

Két fronton

A vasárnapi óraátállítás marketingdumája, miszerint, most egy órával többet alhatunk, nem hatott a fiaimra. (valszeg, nem ők a célközönség) Így keltem vasárnap hajnali négykor.
És hogy hasznossá tegyem az időt, amíg mások egy órával többet alszanak, elkezdetem a dobozolást itthon.
 Néhány óra leforgása alatt, dobozba raktam a könyveinket és ritkábban használt tárgyainkat, miközben időnként kipakoltam a dobozokból amit a fiúk beleraktak, majd újra bepakoltam, amit meg kivettek. (nagy-nagy mázli,hogy a nyár folyamán túlestem egy alapos szelektáláson, így most kvázi könnyű a dolgom).
Annyira hasznossá tettem a délelőttöt a potyaórával, hogy még a polcokat is leszereltem a falról. Közben eszembe jutott, mennyit barkácsoltam, festettem, bénáztam és tanultam 2004 őszén, amikor az üres lakást elkezdtem berendezni.
Mennyire más most minden!
Egyrészt akkor még nem blogoltam, ugyebár... Sokat tanultam ezekből, amiket fel is fogok használni a Kicsi Ház berendezésénél.
Azt veszem észre, hogy sokat változott az ízlésem is azóta. Talán ez az öregedés jele? És persze,azóta van két fiam, akik miatt, más dolgokat tartok fontosnak egy ház berendezésénél, mint amit fontosnak láttam hat évvel ezelőtt. Mások a prioritások, mások a vágyak. Most konkrétan az, hogy egy órával többet alhassak ....
Viszlát lakás, szervusz ház!





7 megjegyzés:

Szentgyörgyi Kata írta...

ui: ha valakit érdekel a nappaliban látható kanapé, valamint az étkezőasztalunk, szóljon!

edit írta...

Szeretnék egy kör alakú asztalt, de fehérre szeretném festeni. Szted milyen módszerrel lehetne ezt az asztalt fehéresíteni? s mit kóstálna?

Szentgyörgyi Kata írta...

Szia Edit,
Én speciel, még nem festettem ilyen bútort, de Aletta blogján olvashatsz róla:
http://www.hna-design.hu/blog/?p=3995

Ahogy nézem,pont ilyen asztalt festettek be ők is. Az ára irányár, ezt mailben leegyeztethetjük a joievivre79kukacgmail.com-on

Szilvai írta...

A kanapé nagyon tetszik, de nincs hely: (hacsak ki nem útálom a legkisebb gyereket, és átszivárgok a helyére:)))

Kukla Edina írta...

Megnéztem az ágyfejvégeket, ügyes vagy, gratulálok! :)

poppy montgomerry írta...

szia, szeretném megkérdezni, hogy a hálószobai ágytakaródat merre vetted, emlékszel még rá esetleg? köszönöm,p

Szentgyörgyi Kata írta...

Poppy, a barna színű ágytakaró egy nagyméretű Ikea darab, de már nem forgalmazzák. Az enyém most elcsomagolva be van spájzolva, nekem már nem kell, ha érdekel, dobj egy mailt a joievivre79 kukac gmail.com email címre.

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips