2010/10/12

Így állunk

Nem mondom, hogy rohamléptekben haladunk a célunk felé, de szerencsére van még időnk a régi helyünkön, és megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy pöcsölünk. Büszkén mondom nektek, hogy derekasan kiveszem a részem a munkálatokból, amennyire a még nem bölcsöde és óvoda érett kisebbik kölyök mellett az lehetséges. Új szavakat is tanulok, nap mint nap, már nem imbiszkulcsnak mondom az imbuszkulcsot, sőt, már azt is tudom, mi az, és mától  azt is tudom, hogy a sniccerben lévő kés  miért van bevagdalva.
Az elmúlt hétben, elkészültem a csíkos fallal.Mivel ceruzával jó sok csík lett felrajzolva és menet közben gondoltam meg magam, így az időm nagy részét tulajdonképpen felesleges pluszmunkával töltöttem, azaz a be nem festett csíkok ceruzanyomát tüntettem el. Először radírral, mert nem voltkedvem glettelni, majd festőhengerrel felvitt festékréteggel oldottam meg a problémát. Aztán eltüntettem a ragasztószalag lehúzása után maradt nyomokat és tádáááááám, kész a fal! Eközben készült egy kis dekoráció is a fiúknak, két, nagyon ügyes és lelkes képzőművészetisnek köszönhetően,kimondottan azért,hogy kedvet csináljunk nekik az új szobához.
Aprólékos,hajhullást előidéző szöszöléssel elkészült a lépcső festése, sőt, sűrű anyázások közepette a felállítása is. Igazán férfimunka volt!
A festők is végzik az apróbb javításokat, beleértve a naponta újratermelődő kakaós/csokis/sáros/ragacsos kéznyomokat is. A burkolás is elkezdődött, és végre helyére került a bejárati ajtó. Amiről a berakás pillanatában derült ki,hogy nem arra nyílik, amerre kértük. Persze,erről nem volt dokumentációnk, mert a számlán a nyílásiránya nem szerepelt, így húszezer forintunkba kerül taz újabb tanulság: mindenről legyen papír!
lépcső a helyén

zuhanykabin, fúgázás előtt
cementlap a helyén
konyha









készül a fiúk szobája



végre van ajtónk!

a kertet is alakítjuk



5 megjegyzés:

Dekorella írta...

Hű nagyon szépen alakulnak a dolgok! A csemeték szobája nagyon egyedi lesz! Bátor dolog volt ilyen csíkos falfestésbe belevágni, én nem mertem volna, pedig szuper! A cementlapért is teljesen odavagyok, na meg a lépcső... Igazán mondom megéri a sok melót!

Szentgyörgyi Kata írta...

Dekorella, hidd el, én tényleg az ügyetlenség bajnoka vagyok és még nekem is ment a csíkfestés. Érdemes belevágni, csak türelem kell hozzá,semmi más!

soesbors írta...

Bazi jó lesz, alig várom, hogy lássam élőben!!!!!

Szilvai írta...

Gyönyörű lett, különösen a lépcső, pont ilyen kéne nekem is a padlásra, csak fordítva (+ Józsi a hiányzó 20 cm-hez).

Szentgyörgyi Kata írta...

Szilvai, végül nem Józsi....hanem hiúságában megsértett férj :-) És se perc alatt megcsinálta a hiányzó két lépcsőfokot! (OBI-ban vettünk lépcsőelemet, meg do it wood márkájú falapokat és a helyszínen, egy körfűrész segítségével, beszabtuk a lépcsőfokokat.)

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips