Láb fétis

A workshopokon mindig elmondom, hogy mennyire fontos látni azt, amikor egy bútor olyan állapotban van, olyan sérülései vannak, hogy bármilyen olcsón szereztük is meg, nem érdemes költeni rá.
Mondok egy példát: ha van a Vaterán egy éjjeliszekrény 3000 Ft-ért, de a furnérozása több helyen már lejött vagy felpúposodott, a tetején nagy sérülések vannak, a fiókja akad és a zsanérjai lógnak, akkor nagy valószínűséggel olyan irdatlan mennyiségű munkát veszünk a nyakunkba, hogy soha nem érünk a végére.


Ugyanakkor, 5000 Ft-ért már lehet, hogy vehetünk egy sokkal jobb állapotút, egy olyat, amin már valóban lehet jól dolgozni, szépet alkotni.
Kivételek persze vannak, főleg ha örökségről, vagy személyes ragaszkodásunk tárgyáról van szó, amihez érzelmileg kötődünk. De a lényeg, hogy amennyire lehet, mérlegeljünk! Megéri az extra munkát  (és időt és pénzt) a gyatra állapotú bútorunk, vagy keresgéljünk jobb/szebb/ kevésbé leharcolt darab után.

Én a legutóbb egy retró asztalkába csúsztam bele, ezzel kapcsolatban kérdeztem is a véleményeteket. Pont az a vétel, ami 500 Ft-ért olcsó volt, ellenben sok munkával tudnám csak szépen felújítani és a bútor akkor sem válna igazán értékessé, mert ez egy filléres tömegtermék, bármit is teszek vele.
szóval, sok munkát, sok anyagot, sok ráfordítást nem érdemel.

Vannak szituációk tehát, amikor a legegyszerűbb megoldás a legjobb megoldás, amikor a hátrányból előnyt kovácsolhatunk és sem sok időbe sem sok pénzbe nem kerül.

Ezért nem búslakodtam sokáig a félresikerült választáson, mert hamar rájöttem: az asztal lábai és a csavaros tartó, ami kifelé nyomja őket, aranyat érnek. De komolyan! Nemrég láttam egy oldalt, ahol ilyen bútorlábakat árulnak, darabját 30 dollárért.
Ezekkel az ötszáz forintos lábakkal viszont szárnyalhat a képzelet, alkothatunk egy teljesen új, MCM (ha úgy tetszik, retro) utóérzetű bútort is!

Így fogtam és lecsavartam a lábakat, WD40-es spray segítségével kioldottam a berozsdásodott csavarokat a láb fém tartóján így már ki tudtam csavarozni a nagy részét a csavaroknak, amiket pedig továbbra sem tudtam megmozdítani, kiszedtem a kecskelábú szegkihúzómmal.

A durván rozsdás tartókat (ettől áll kifelé az asztalláb) két napig rozsdaoldó folyadékban áztattam, majd egy dörzsi szivaccsal ledörzsöltem róla a lerakódást.

A lábakat lecsiszoltam, lefestettem és rácsavaroztam egy kéznél lévő egyszerű darabra, egy Ikea Expedit polcelemre.
Így készült el Mikrobi :-)

Nekünk tetszett, még nem tudom mi lesz vele, lehet papucs orrán pamutbojt, vagy fürdőszobai tároló, esetleg előszobai lerakó, újságtartó...bármi. Az asztallappal meg majd csak lesz valami, kárba nem vész az sem.

A lényeg, hogy van, amikor csak a láb a lényeg!!!!!