Oldalak

2011/03/29

Ooops, I did it again

Már megint vettem egy régi vacakot. Hosszas kanapé nézegetés után, rábukkantam erre a darabra, amit úgy hirdettek, hogy "fellelt állapotban". Kétszáz kilométernyire tőlünk dekkolt valahol egy antikvitás üzletben , így kvázi zsákbamacskát vettem 25 ezerért. A férjem rögtön közölte is, hogy amíg rendbe nem rakom, a lakásba nem jöhet be ez az egyébként egészen filigrán darab. Így most anyósoméknál várja, hogy megtaláljam neki a megfelelő huzatot.



Ami, már most látom, hosszadalmas és keserves küzdelem lesz. Az előre kinézett, Ikea sötétkék-fehér, vékony csíkos anyag gyártását beszüntették,már nem lehet kapni. Így ugrott a tervem, hogy veszek egy olcsón egy jó minőségű bútorhuzatot.
A kárpitos-mesterem szerint ugyanis, az Ikea vastagabb szövetei egész jók kárpitozáshoz, leszámítva, hogy nincs műszál tartalma, ami azért baj, mert így valamivel gyorsabban kopik.
Tehát, keresgélek. Leginkább, csíkos huzatot szeretnék, indigó-fehér, vagy sötétszürke -fehér csíkosat. Egy bútorkárpitokat forgalmazó helyen találtam is egy gyönyörűséget, amit azonnal megvettem volna, ha nem 42 ezer forint lett volna métere.
Még gyors fejszámolás sem kellett hozzá, hogy tudjam, soha a büdös életben, már csak azért se, mert a srácok megint kinőtték az összes ruhájukat, a kocsit szervizeltetni kell a számítógépünk is vacakol, a könyveink pedig még mindig dobozokban várnak jobb sorukra.És egyébként is, elvből se.
Szóval, keresem az Igazit. Milyen lesz,még nem tudom. Talán csíkos, talán cikkcakk mintás, esetleg virágos, de még az is lehet hogy egyszerű farmer.
Az biztos, hogy a sztorinak folytatása következik!

26 megjegyzés:

  1. jó vételnek tűnik ez a kanapé, szép nagyon. Izgatottan várom, hogy alakul majd át a kezeid között! :-)

    Nem akartatok kinyithatósat? Mert mi mindenképp abban gondolkoztunk anno. Hogy ha külön vendgészobánk nincs is, azért mégis itt lehessen aludni nálunk (nagyszülők, barátok, stb..) Ti ezt hogy oldjátok meg?

    VálaszTörlés
  2. Szavaznék a farmeranyagra ha lehet, az tutin mutatna :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Kata!
    A farmer is nagyon jó szerintem, én is kokettáltam vele egy art deco szék kapcsán. Az volt a legnagyobb gond vele, hogy nehéz olyat találni, amiben nincs lycra, tehát eléggé nyúlnak.
    Amit nekem ajánlottak az a munkaruhaanyag volt, a szürkéje egész jó. Aztán nyugágyvászon mellett maradtam, azok meg tök jó csíkosban is vannak, és van 90cm széles is. Kíváncsian várom, mi lesz belőle, nagyon jó darab, szép vonala van.
    Karolin

    VálaszTörlés
  4. Livi,
    Van egy matracunk arra a célra, ha évente egyszer valaki ittalszik nálunk. Nálunk ez ilyen gyakorisággal fordul elő, ezért nincs szükségünk kinyitható kanapéra.

    Karlalina,

    munkaruhaanyag, nyugágyvászon! De jó ötlet! Lelőhelyet tudsz mondani?

    nekem egyébként ez a textil is nagyon tetszik:
    http://www.rubiegreen.com/fabrics/east-village3.html

    VálaszTörlés
  5. Írtó jó, én már felújítva látom:) Kíváncsi várom, mit alkotsz!
    Én az ilyenekbe azért sem merek belevágni, merthogy van valami jó cucc írtó messsze, olcsón, de hogy a bűbánatba jut el hozzám? Egy fuvarozó több tízezret elkér. Ti hogy oldottátok meg?

    Anyag, van Bp-en több helyen is "gagyitextilbolt". Megbolondultunk, vagy mi a neve. Én itt már többször találtam főnyeremény anyagokat írtó olcsón!(persze nagy része tényleg gagyi).

    Aztán, egy viszonylag olcsó bolt, csodaszép anyagokkal (igaz nem tudom, van-e bútorvásznuk. http://www.foltvarras.eu/index.html

    És a Potom turis-boltokban is lehet találni, mind használt, mind új textileket.

    És ha még megvan, a Karinthy-n vagy egy nagy turi-bolt, lakástextil részleggel.

    Ja és van, 1 m2-nyi MÁV-os szövetem, szerintem ablakroló volt anno a kocsikban:)

    És még majd gondolkodom.

    VálaszTörlés
  6. :-) Ez a pink cakkos nagyon ütős, meg a 90 dolcsi is... .
    Háát, én most komáromi vagyok, a nyugágyvásznat is itt vettem, a munkaruhaanyag Fehérvári úton : http://www.munkaruhatextil.hu/?a=35
    ezek gyári árak, de nem tudom, kiszolgálnak-e magánszemélyként. Ha nem, akkor keress olyan bedolgozót, aki munkaruhát varr, nekem is ő adta az ötletet.
    Ez meg a nyugágy - (gyönyörű)
    http://www.pannonflax.hu/index.php?modul=termek&kod=156

    Ennek a háta is kárpitozott gondolom... Ha felméreted a kárpitossal, akkor érdemes részenként is kalkulálni, hátha tényleg turiban vagy elfekvőben találsz olyat ami tetszik, és nem lesz elég rá. Meg a nyugágyast szerintem állat jól lehet kombinálni, és ezt imádom!

    VálaszTörlés
  7. Kilim?!
    http://thesomedayblog.com/2010/06/23/kilim-krush/
    vagy http://www.andrewmartin.co.uk/furniture/furnituredesigndetails.php?page=furniture&type=Sofas&design=Kilim%20Sofa%20Black%20&%20White&ftid=1&fdid=189&sortby=0&showitems=20&limitstart=20
    Üdv: Viki

    VálaszTörlés
  8. Én is a foltvarázsos oldalt szerettem volna ajánlani. És az a jó, hogy itt Kispesten van a boltjuk, ami mellett van egy bútorszövetes bolt is. Szerintem valamelyikbe biztos sikerül egy jó anyagot kifognod.

    VálaszTörlés
  9. Ja, közben én is elgondolkoztam, hogy nem mindenkinek vidéki a családja, baráti köre :-D

    VálaszTörlés
  10. Karlalina!
    Elolvadok, ilyen anyagra fáj a fogam, köszi a linket!!. (nyugágyvászon)
    Akkor most kereshetek egy partnerüzletet a környéken:)

    VálaszTörlés
  11. Karlalina, nyugágyvászon linkért ezer hála és köszönet! mielőbb megyek és megnézem élőben a huzatokat.
    Juhász, pontosan merre van a foltvarázsos bolt?
    Livi, :-)

    VálaszTörlés
  12. Cottage, én előre megalkuszom a szállításról, csak utána licitálok. Et a kanapét Nyíregyháza mellől hozták 10 000 Ft-ért, igaz, várnom kellett egy hónapot, mert így volt dolga errefelé a szállítónak. A tálalómat Pécsről hozták, 6000 Ft-ért. Nem vészes, de tényleg előre meg kell alkudni!

    VálaszTörlés
  13. Szia! Én is a nyugágyvásznast ajánlanám, plusz még őket: http://szilutext.hu/

    VálaszTörlés
  14. 1191 Budapest, Hunyadi utca 40.
    Telefon: 06-1-282-9798
    Mobil: 06-30-9405-464
    Cserhegyi András
    a www.foltvarras.eu címe, ez egy sarki bolt, közvetlen mellette a sarkon van a másik bútorszövetes üzlet. Ez az Europarktól az Ady Endre úton van kifelé.

    VálaszTörlés
  15. Kata, már csak azon gondolkodom, hogy 45 cm-s nyugágyvászon anyaggal hogy oldod meg az áthúzást?
    Szállítás, hmm, nekem már ez soknak tűnik, marad továbbra is környék, meg a várva várt lomtalanítás, hátha:) Meg ránézek a vaterafutárra is, ők mit mennyiért vállalnak.

    VálaszTörlés
  16. bocs Kata, hogy én itt beszéltetem a rajongóidat:)
    Krajci, megnéztem a honlapot. Az áraikról tudsz valamit mondani (nagyságrend)?
    Pannonflax árai látszanak a honlapon, kár, hogy a webshopból egy teljes véget kell rendelni:(

    VálaszTörlés
  17. bocs Kata, hogy én itt beszéltetem a rajongóidat:)
    Krajci, megnéztem a honlapot. Az áraikról tudsz valamit mondani (nagyságrend)?
    Pannonflax árai látszanak a honlapon, kár, hogy a webshopból egy teljes véget kell rendelni:(

    VálaszTörlés
  18. Hirtelen felindulásból megnéztem vatera-t, teszvesz-t. Úgy-hogy felülbírálom magam, tényleg jó áron vetted meg, plusz ez a szállítási költség is végülis teljesen OK, főleg, hogy te újítod fel. De még ha kárpitos is csinálja, még az is elmegy, ha jól belegondolok. Sok sikert!

    VálaszTörlés
  19. Cottage
    Sajnos árakat nem tudok, tavaly kerestem nyugágyvásznat és a pannonflax mellett még ezt dobta a google, de nem lett az egészből semmi:(

    VálaszTörlés
  20. ez tenyleg jo vetel volt, szep darab!:) En vmi nagyon absztrakt mintazatu anyaggal vonnam be....:)
    Sok sikert az atalakitashoz!

    VálaszTörlés
  21. szia,
    egy barátnőm hívta fel a figyelmemet a blogodra és baromira tetszik, ennél a bejegyzésnél viszont totál leblokkoltam: én ezt a kanapét ismerem:)
    vagyis őt konkrétan nem, de a nagyiméknál lakott a hozzá tartozó két fotel, nagyszekrény, kis zsámoly, tükrös fésülködőasztal és egy bazi nagy üveges komód is:)
    ha esetleg érdekel ilyesmi még, szólj, mert szerintem a nagynéném pont most üríti ki a házat.

    VálaszTörlés
  22. Kedves R., ez nagyon érdekes :-) Biztos vagy benne, hogy emlékszem, elég messziről hozták, valahonnan Kelet-Magyarországról. Küldj egy mailt, lehet hogy érdekelne a többi cucc is. joievivre79kukacgmail.com

    VálaszTörlés
  23. Mi lett a kanapé sorsa? Van újabb blogbejegyzés róla, mert nem találom!

    Köszi, Csilla

    VálaszTörlés
  24. Kedves Csilla!

    Már teljesen lebontva várja hogy nekilássak. Még gyűjtöm hozzá az erőt. :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.