2013/10/06

Ötleteljünk együtt!

Elindítok egy új "rovatot", aminek az a lényege, hogy egy-egy új szerzeményemet bemutatva, közösen gondolkodhatunk a jövőjéről.
Illetve ez egy olyan platform lehetne, ahol mindenki álmodozhat arról, hogy mit művelne a bemutatott bútorral ha az övé lehetne.
A fantáziának csak a csillagos ég szabhat határt, nyugodtan el lehet rugaszkodni a valóságtól, hiszen megvalósítanotok nem kell az ötletet.
De persze leginkább azt díjazom, ha olyan ötletekkel rukkoltok elő, ami megvalósítható éspedig bárki által.


Ti elmesélitek mit csinálnátok, én pedig pár nap múlva megmutatom, hogy én mit álmodtam bele. Lehet hogy pont azt, amit ti is gondoltok???
Az első ilyen bemutatandó szerzeményem egy Ikea Fynd részlegről elhozott több helyen is sérült sötétbarna furnérozású Besta tároló.
Az én verzióm már elkészült, de kíváncsian várom a ti ötleteiteket ide!

A nekem legjobban tetsző ötletet egy legfrissebb Living Etc magazinnal díjazom.

A nyertest az elkészült bútor posztjánál hirdetem ki.



Na, ki mit művelne vele?


Az Ikea Fynd-et nem csak én szeretem, nézzétek meg mit vitt haza onnan Juditu és mit szerzett a Vintage bazaar bloggere.

29 megjegyzés:

Unknown írta...

1: Eszméletlen jó a másik két belinkelt oldal munkája!!!
2: A középső lányomnak készíteném el, aki világutazó riporter szeretne lenni és egyébként is szüksége lenne egy ilyen szekrényre :) Az első körben kitűzött állomások: New York, London, Párizs, Los Angeles. ez a kiinduló pont. Kedvence a lila, de mivel ilyen a fal a szobában, narancssárgára festeném az egész szekrényt, mert ez a kiegészítő szín a szobájában. A bútorgombokat messze elhajítanám, helyette hangsúlyosabbat vennék ezüst színűt vagy lilát...
Az ajtók frontjával bonyolítanék egy sort. Egy vékony, átlátszó, ámde nem fényes plexi lemezt tennék a szegélyekkel körbevett területre. Alá pedig az említett városok nevezetességeit és híres szülötteit ábrázoló képeket tennék összevissza. A lábait meghagynám, a tetejére meg megtaláltam a tökéletes lámpát: http://www.bedbathandbeyond.com/1/1/29422-lamp-a-box-eiffel-tower-table-lamp-brushed-nickel-base.html)
Nos, lehet, hogy kicsit sok(k), de neki tuti tetszene :)

Zelnice írta...

Én szívesen tenném előszobába. Két ilyen lábat tennék alá előre: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/40237840/#/60237839 , hátul a falhoz rögzíteném. Alá befér táska, csizma, 1-2 doboz, ilyesmi.A teteje lerakópult. A szekrényt lefesteném egyszínűre, a kazettákba pedig szép régi kézimunkát feszítenék fel rétegelt lemez lapra, a lemez és a hímzés között vékony szivacs vagy vlies réteggel puhítanám, ezzel is kiemelve a nagyon más anyagot. Puha, kemény. A színeket illetően igazodnék a hímzéshez. Leginkább egyszínű kék vagy piros tetszene, régi lenvászon alapon. Kék esetén a szekrényt valamilyen sötét kékesszürke árnyalatra festeném, a lábat meghagynám szürkén. Piros hímzésnél a lábat pirosítanám és a szekrényt kenném szürkére.

Zelnice írta...

ó, és a gombokat is cserélném persze, nekem festett vagy pácolt fa illene hozzá. Kicsit tulipános láda fíling :-)

Hajni írta...

Én, mivel imádom a kockás textileket, mert olyan otthonosak, vennék a belsejébe valami vagány színkombinációjú kockás öntapadó tapétát, amivel az ajtók külső keretét is bevonnám. Az ajtókat leszerelném és vagy a gyerekek fotóit tenném bene, vagy táblafesték. A szekény kapna 4 duci gömblábat, kívülről pedig lefesteném mattra, a tapéta egyik színével. Az ajtókat fölötte a falon gyerekszem-magasságban helyezném el. Belül még lehet variálni a polcokkal (vízszintes, függőleges,stb.)

Lara írta...

Ha jól tudom akkor az elöző projektből megmaradt egy asztal lapod, amit akármilyen rossz állapotban van még fel lehet használni. Ha túl rossz állapotban van ahoz, hogy a teteje legyen felül akkor én az asztal lap alját javitanám ki és festeném le, mondjuk egy fehér jó kombináció lenne ehez a szinhez. (attól füg, hogy a szekrényt szeretnéd-e lefesteni) Majd rászerelném az asztal lapot a szekrény tetejére. Ezt két féle képpen lehetne megoldnai vagy úgy, hogy stabil legyen rajta, vagy úgy, hogy el lehesen forgatni és igy nagyobb felületed legyen. majd a szekrény aljára szerelnék 4 görgös lábat. A szekrény belsejébe pedig lehetne tartani deszertes tányérokat, poharakat, italokat. Tehát tulajdonképpen a szekrényből és az asztal lapból egy kisasztalt képzeltem el , aminek az alsó része a "láb" része egy mini bár. Nem tudom, hogy mennyire lett érthető amit leirtam.

Névtelen írta...

a) dohányzóasztal: az ajtók lennének az asztallap, amit átalakítanék nyílóból kétfelé húzósra. Kapna négy görgőt. Elől hagyott játékok vagy magazinok tárolására használnám.

b) a cicának csinálnék belőle saját házat.

Zsófi

Román Katalin írta...

Én először is átfesteném fehérre. Az után tennék rá középmagas lábakat, amiket más színűre festenék, pl. valami szép melegebb árnyalatú szürkére. Vannak itthon nagyon szép barokk stenciljeim, amivel az ajtókat díszíteném a lábakkal megegyező színben. Az ajtógombokat levenném és kicserélném kristály hatású gombokra és áthelyezném az ajtók közepére.
Belül a hátlapot a lábakkal megegyező színűre festeném.
A másik lehetőség amire gondoltam hogy szegecseléssel díszteném de valami egyszerű, geometrikus formákkal pl. hullámvonalakkal, amik kereszteznék egymást szabályos mintában.

Paat írta...

ÓÓÓÓh, valaki elnézte a bakot lábnak?:) Node láb nem is kell rá, hiszen falra kerülne! Hiszen a padlófelület hamar megtelik és emlékezve az IKEA régebbi jelzavára: "Go cub!" Kislányom tanulósarkába tenném a tanszereknek. A rögzítést nehéz bútor esetében mi a fenti elemeken kívül kiegészítjük egy alsó léccel, sokszor falba fúrva. Ez a léc tarthatja egyben a jelenlegi zsebes fali tartót apróbb írószereknek, s ennek szín- és anyagvilága adja a szerkény új gúnyáját: (esetünkben) pirosra festett test, rózsaszín-piros csajos anyag a betétekre, szerény fogantyú vagy inkább semmi. Ha álló szekrény mellé kerül, vagy sarokba, akkor nem konyhaszekrényes:)

Unknown írta...

Hogyan lehet egy ilyen jellegtelen darabról úgy véleményt mondani, hogy nem tisztázott, milyen funkciót töltene be, milyen enteriőrben? Jelen állapotában és információk mellett sufniban tartandó sok éven át, vagy kidobandó.

Paat írta...

Ahhh, Kata! Ez nem ér! Most olvastam vissza, hogy a Billyt feldobta a falra. Lelőtted az előbbi ötletem:))) No sebaj, akkor adok ahhoz továbbit: szerintem csak azért fura, mert pont szemmgasságban nincs semmi. És az asztalhoz ült porontyod ott fogja bambulni az üres falat...bár lehet,hogy pedagógiai oka van...:)
Nálunk mindkét iskolás asztala és polca közti részt teljes magasságban és szélességben kitölti egy "falvédő" zsebekkel, tartókkal, parafa-alappal, csipesszel... Minden kütyü (ceruzák, vonalzók, ecsetek, matricák, kincsek, órarend...) rendezetten elfér és nem az asztalon foglalja a helyet, mégis ülve elérhető:)

Névtelen írta...

Ha most hirtelen itt teremne a lakásunkban, akkor a felületi hibák javítása után előszöris fehérre festeném. Utána szintén fehérre festett lábakat kapna, leginkább valami olyasmit, mint amilyen az ötszáz forintos asztalé volt. Persze, csak ha jó a magassága. Pici Pöttöm ruhái kerülnének bele, a pelenkázószekrény kezd szűkös lenni. Valami szép bútorgomb is kéne rá, de magam sem tudom, milyen.
Kicsit még jobban elrugaszkodva a valóságtól sárga lenne, íves lábakkal (valami ilyesmivel: http://antik.vatera.hu/butor/asztal/regi_kerekasztal_1_ft_rol_nma_1813652006.html ). Belülről sárga fehér keskenycsíkos tapétával bélelve, lakkozva - haladóknak csíkosra festve. A tetején néhány szép gyertyatartóval (pl. az IKEA-nak volt régen egy fekete, letisztult gyertyatartója, talán 2 vagy 3 volt egy szettben). A belsejében pedig ünnepi étkészlettel/italokkal, poharakkal/mécsessel vagy bármivel, ami jól jön egy kis ünnepeléshez. És persze új bútorgombbal, ami egy kicsit lejjebb kerülne.
Kommentelni eddig mindig lusta voltam, pedig megérdemelnéd. Nagyon klassz a blogod!
Anna

Mona írta...

Na, ötletelésben jó vagyok, minden felújítandó bútorom ebben a fázisban van... :P
Első felindulásból: klassz, hosszú, faragott lábakat tennék alá, akár hosszabbat, mint amilyen magas a bútor maga. A két ajtó "keretébe" üveget vágatnék, lefesteném pávakékre, és az étkező-konyhánkba tenném, vitrinként :)

Mona írta...

Ja,és persze a bútorgombot is lecserélném :)

Varga Viktória írta...

Elől kicsit kifelé álló, hosszú, rusztikus lábakat raknák rá, a tetejére 3 oldalról, pár centire kiemelkedő szegélyt.
Az alap színe tört fehér lenne, a frontok közepe pedig citromsárga, tört fehér csipkés mintával.
A szín csak azért, mert éppen egy citromsárgára festett falú szobába tervezek, módosítok bútort, amiknek egységesen ilyen színei lesznek. :)

Egyébként nekiálltam egy snassz, bútorlapos komód felújításának, elég lassan haladok. :)

Szentgyörgyi Kata írta...

Látom a lábakat szeretitek :-) Amin most látjátok, az természetesen nem a lába hanem egy bak, amin a bútor készül.
Ha lábakat adtok egy bútornak arra figyeljetek, hogy az arányok azért vállalhatóak maradjanak. Meg arra is figyeljetek,hogy minél nagyobb egy bútor (ez nagy) annál kevésbé lesz neki jó ha magas lábakat kap, mert könnyen instabillá válik, és még könnyebben lesz nagyon furcsa alakja!

Zelnice írta...

ok, nem bánom, legyenek kis fagömb lábai, vagy egy rekeszes alacsony cipős polc alatta, a többit tartom. egyébként nekem nehéz így elképzelni az arányokat, ha nem látom élőben.

Mona írta...

Mi a baj a furcsa alakkal?
:)
http://www.archiexpo.es/prod/ligne-roset-france/mesas-consolas-modernas-62068-953750.html

Mona írta...

Van jobb is (persze mire elsőre gondoltam, az istennek sem találom :( )
http://www.lignerosetsf.com/categories/18/Furniture-Cabinets/621/KERMES.html

:)

Szentgyörgyi Kata írta...

Mona, amiket belinkeltél, mindkettő sokkal kisebbnek látszik már elsőre is, mint ez a Besta komód. Ennek a bútornak a méretei: 120 széles, 65 cm magas és 45 cm mély. Az első linken lévő bútor teste maximum 30 cm mély és 40 cm magas. Nem mindegy ám!
De végül is, ez a te terved, én nem szólok bele, max nem értek vele egyet :-)

ÉvaLéna írta...

Kuckó, bunker, ki hogy hívja. Volt vagy másfél év az életünkben, amikor az egyik ikeás konyhaszekrény (sarok)elem csak kívülről tűnt konyhaszekrénynek, belül mindig más volt, attól függően, hogy a kisasszonyok mit hordtak bele. Babáztak, főzőcskéztek, énekeltek, zenéltek, bunkereztek.
Szóval én a külsejét meghagynám ilyennek, vagy a szobához igazítanám, ahová majd kerül, a belsejét meg fehérre festeném, hadd töltse meg a gyermeki fantázia. Esetleg az egyik belső oldalát lefesteném táblafestékkel, hogy rajzolhassanak rá.

Névtelen írta...

Hanyattvágva (fektetve) a mérete ideális egy dohányzóasztalhoz(ahogy már fentebb is írtam, az ajtók lennének az asztal lapjai). A színe attól függene, hogy milyen lesz a nappalid, de a görgőit biztos olyan bronz színűre fújnám, mint amilyen a lámpád.

Zsófi

Mona írta...

Hát igaz, ízlések és pofonok :) Amit eredetileg mutatni akartam, az még durvább :) (Hm. Szóval úgy tűnik, nem fogok nyerni... :( ) Amúgy a második, amit belinkeltem, egész nagy, legalábbis "szövegkörnyezetbe" állítva tűnik akkorának, mint ez az ikeás. Persze a súly sem mindegy.
Én mindenesetre imádom a nyakiglábakat, ja és a láb is lehet vaskos ám :)

Névtelen írta...

Ablakban ülős olvasósarkot csinálnék belőle (padlófűtött lakásban nincs ott a fűtőtest az útban), persze az ablak ideálisan dupla-sarki lenne és tökéletes fekvésű, egy gyönyörű fára nézne a csodaszép zöld kertben. :) A két oldalát könyvespolc határolná (mondjuk 100 magas, 30 mély, 60 széles, tehát a kpolcok oldalra kifelé néznének), odacsavarozva, hogy neki lehessen dőlni. Rajta 10+3 cm szivacs ragasztva, a kpolcok támlarészén is persze!, szőrös anyaggal behúzva, 3 puha párna a hátunknak, egy extra takaró, mamusz és a kedvenc könyveink alattunk a szekrényrészben. A színekben még nem vagyok biztos. :)

myster

Névtelen írta...

Ja és amennyiben sarki az ablak, úgy 2 kellene a Bestából... alaphelyzetben elég az egy. :D

myster

Mona írta...

Csak nem hagyott nyugodni, mire is emlékeztem, így csak neked csak most, csak fél órányi keresgélés után (a 2012. decemberi Otthonban):
még egy nyakigláb :)
http://stools.hu/07-nappali-c199/07-szekrenyek-vitrinek-komodok-egyedi-megjelenes-fantasztikus-szinek-es-stilus-c388/059-00lb03-konyvespolc-p5372/

Unknown írta...

Na sziasztok! Tegnap óta készülök, hogy megosszam veletek a tervet és most, hogy végre ismét gépközelbe kerültem megrettentem, hogy mennyi szuper ötlet érkezett, de aztán megnyugodtam, hogy az én tervemet még nem lőtte el más :) Úgyhogy most gyorsan:
Először dekopir fűrésszel kivágnám a két kis "ablakát", aztán lecsiszolnám, a sarkokat kicsit viaszolgatnán és lefestném törtfehérre kívül-belül. A vitrinbe belülről tyúkhálót feszítenék ki. A gombokat kicserélném valami gömböjűbbre és az egészet lábakra állítanám, mondjuk erre: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/40237840/#/60237839
Persze a lábat is lekezelném ugyanúgy, ahogy a szekrénykét. És voilà, kész a nőcis szekrénykénk csipetnyi franciás romantikával! Leginkább a fürdőben használnám törölközők tárolására :)

Névtelen írta...

Szia!

Nagyszabású terveim között egy levendulás fehér-zöld-lila konyha szerepel és oda tudnám elképzelni ezt a szekrénykét. Lefesteném fehérre. Az ajtók és a szekrény belülről kapna egy levendulás tapétát: http://www.mindenkiaruhaza.hu/ajandek/dekor-konyha/levendulas/levendulas-fogas-keramia-betetes-szf05637 valami hasonlót. A szekrényt kocka lábakra raknám és felé kocka polcokat raknék lila-fehér-zöld színekben. Polcok közé pedig levendulás képekket tennék. Gomb talán maradhatna ez, bár lehetne színes(lilav zöld) esetleg valami átlátszó szépség. Nagyjából ennyi :)

dorka

Nóri írta...

Előszobába készülne el, gömb lábakkal antikolva és fehérre festve. Az ajtók is ilyen színt kapnának, de lekerülnének a szekrényről, helyettük valamilyen tilda stílusú anyagból készült függöny kerülne rá. Az ajtók a falon kapnának új szerepet, a keret részük fehér lenne, az egyiknek a középső része tábla és mágnes festéket kapna vegyesen, a másikra pár csinos gömb akasztó kerülne. Az ülőfelületre készülne egy vékony fehér párna.

Concokor írta...

Én lefesteném az oldalait, és az ajtókereteket feketére. Az ajtók betétjébe színazonos bőrrel bevont farostlemezlapot ragasztanék, amit körbeszegecselnék. A tetejére szintén bőrrel bevont lapot szerelnék, a lap élén szegecsekkel. Fogantyúja valami hozzáillő fém, vagy festett, fekete, kerek, a közepén szegeccsel, a lába pedig 10x10cm-s gerendából levágott 10-12 cm hosszú láb,bebőrözve az alsó részén szegecselve...

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips