2011/06/01

Egy hűséges társ átváltozása



Sosem gondoltam volna, hogy valaha hálás leszek egy bútordarabnak.
Aztán, megszületett az első gyermekem, aki születése pillanatában felsírt, és abba sem hagyta négy hónapon keresztül. Próbáltunk minden trükköt, minimális, kérész életű sikerrel.
Aztán vettem egy kendőt, és amikor a ded a mellkasomhoz simulva aludt, míg én az utcákat róttam, végre megnyugodtam: csend volt.
Róttam az utcákat, órákon keresztül, amivel nem is lett volna gond, ha nem a tél közelített volna, s így, egyre kevésbé lelkesen róttam az utcákat az ebadta kölykével, szakadó esőben, hideg szélben, hóban és sötétben.
Pedig nem volt sok választásom, mert amint megálltam, netán megpróbáltam őkelmét a kendőből eltávolítani, jött az eszeveszett sírás, bömbölés, és én ezt sosem bírtam jó idegekkel.
A férjem, látva elcsigázottságomat, lepett meg egy szépnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető hintaszékkel, leánykori nevén a szoptatós fotellal.
És onnantól kezdve, én és a szoptatós fotel, olyanok lettünk, mint a borsó, meg a héja.
Hűséges társra leltem a maratoni szoptatások, az éjszakai hasfájás/fogzás/front/nátha/bármi idején.
Ebben a fotelban pihentem napközben, a szék segítségével, bőszen ringatva magam, és a rám kötözött kis szarházit.
Manapság a macsek fő tanyája, és továbbra is a pihenés, megnyugvás helyszíne ez a fotel.
Eléggé elhasználódott, s mivel fiatal korában sem volt vonzó, úgy éreztem, ideje kipróbálnom, mihez kezdhetnék vele.




Először is, alaposan lecsiszoltam az összes felületét. Ebbe a hajam is beleőszült, mert egy hintaszéket csiszolni, hát nem leányálom, arról nem beszélve, hogy rengeteg darabból áll, amit első ránézésre nem is gondoltam volna. Több, mint három órát töltöttem a csiszolásával!



Azután megint a sprayfestést alkalmaztam, szokás szerint egy réteg alapozás, több réteg szín kombót használva. Végül, készült hozzá egy új, gombokkal záródó és így mosható huzat. A lábtartót kárpitoztam, most kivételesen úgy, hogy nem bontottam le a régi szövetet, egyszerűen, rátűztem az újat, tűzőgéppel.




A háttámlát nem raktam vissza rá, mert szerintem, szép a pálcikákból álló támlája, kár lenne eltakarni. A kényelemről a továbbiakban egy párna gondoskodik.
Igyekeztem kissé fiúsra venni a figurát, lévén a fiúk szobájának oszlopos tagja a fotel, ami már jó ideje nem szoptatós fotelként teljesíti szolgálatát.





 Nektek van hűséges bútortársatok?
Blogging tips